Földes Györgyi: Valaki ír

Centauri: Kék angyal

Magvető, 2008

Centauri Jégvágó kék angyal magvető író irodalom sikerkönyvÁlnéven írni többféleképpen lehet. Ha nem valódi titok a szerző kiléte, akkor csak annyi e döntés tétje, hogy a választott név szimbolikus jelentéstöbbletet kölcsönözhet az illető műveinek, mint Lesznai Anna, Török Sophie, Ignotus vagy manapság már Szív Ernő esetében. Lehet ismert íróként különböző nevek mögé bújni, és élvezni, ahogy a közönség találgatja, kit takar a gyakran árulkodó és ugyancsak gyakran női név: ez a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján szinte divat volt, gondoljunk például Csokonai Lilire, a regényét folytatásokban közlő Sárbogárdi Jolánra, vagy éppen Mecseki Rita Eszterre. Végül pedig lehetséges kezdőként rögtön elrejtőzni, és csak nagyon későn vagy esetleg egyáltalán nem felfedni, ki áll a többnyire hangzatos név mögött: ez régebben a megbélyegzéstől félő úrilányok szokása volt, manapság inkább a ponyva- vagy pornó-(isztikus) irodalom esetében megfigyelhető, de azért vannak kivételek. Meglehetősen valószínű most már, hogy a második kötetével jelentkező Centauri ez utóbbi csoportba tartozik, holott írásai a „magas irodalom” kategóriájába sorolhatók, és szerzői identitásának kikövetkeztethető vonásai alapján minden bizonnyal nem is úrilány. Igaz, interjúi alapján valóban tart környezete megítélésétől, de nála inkább szerzői szabadságának megőrzéséről van szó: arról, hogy ne kelljen mérlegelnie, milyen figurákat vonultat fel novelláiban, hogy az őt körülvevő emberek közül kik jelennek meg a szövegeiben, és mennyire módosított vonásokkal (nem ő az egyetlen e téren, a blogíró, s nemsokára regénnyel debütáló Spiegelmann Laura is hasonlóan nyilatkozott, ami talán nem is indokolatlan a Grecsó Krisztián-féle skandalum után…) Persze ez a besorolás a részemről korántsem nyugszik valamiféle bizonyosságon, de erősen hajlok arra, hogy bedőljek Centauri szerzői nyilatkozatainak, főleg, mert a könyveiben jelentkező stílussajátosságok éppúgy e megoldás felé mutatnak, mint ahogy ezt sejteti egész fikciós világa is. Ráadásul még igen rövid „pályaíve” mintha szintén ezt bizonyítaná: egy kisebb, noha ismert és elismert kiadónál, a Ligetnél kezdett, s az igazán befutottak kiadójáig, a Magvetőig jutott. Nem lévén látnok, természetesen azt sem tudom megmondani előre, felfedi-e valaha is szerzőnk a kilétét, pláne, mert úgy tűnik, ő maga sem biztos még, hogy kitart-e láthatatlansága és beazonosíthatatlansága mellett – de azért ez, akár a szerzőtől függetlenül is, ki szokott derülni előbb-utóbb.
Na de: mennyiben van jelentősége annak, ki is Centauri? Vagy hogy a Kék angyal egyik legjelentősebb darabján, a Flaubert és a divat című novellán áttetsző regény gyakran hivatkozott mondataival fogalmazzam meg mindezt: „Miért késztet bennünket az alkotás arra, hogy kutatni kezdjünk az alkotó után? Miért nem tudjuk az írót békén hagyni? Miért nem elég nekünk a könyv? Flaubert szándéka szerint elég kellene, hogy legyen: kevés író hitt jobban az írott szöveg objektivitásában és az írói személyiség lényegtelen voltában; s mi engedetlen módon mégsem tágítunk.” (Julian Barnes: Flaubert papagája, ford. Czine Erzsébet, Bp., Magvető, 1989, 8-9.)
Hát igen. Azonban néhány talán fontos kérdést mégiscsak megválaszolatlanul hagynánk, ha teljesen kiiktatnánk a szerző kilétének firtatását. (Még mielőtt rátérnénk e perdöntő érvekre, mellékesen megjegyezném, hogy engem sajnos érdekelnek az életrajzok is: elméleti mentségem lehet, hogy az irodalmi biográfia vagy a biografikus esszé angolszász területen manapság nem is olyan elavult. Ráadásul az idézett Julian Barnes-könyvnek a hivatkozott bekezdéstől éppen eltérő a tanulsága: a főszereplő életrajzíró valójában saját életét írja meg a vizsgált alkotó szemszögéből tulajdonképpen fiktív biográfiában. Az meg már csak hab a tortán, hogy szerzőnk maga is ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy honlapján részleteket közöljön Czeizel Endre Babits „szerelmei” és családi élete című tanulmányából). Ami ennél lényegesebb: a referenciális értelemben vett író és a szerző fogalmát egyébként sokan nem is vélik teljesen azonosnak, mi most itt mondjunk csupán annyit, hogyha nem is tudunk meg majd sokat Centauri személyes életéről, a szerző-funkcióra mint egyfajta vonatkoztatási pontra akkor is szükségünk van (lenne). Ez esetben például egy novelláskötetről beszélünk, ahol abszolút következetességgel végrehajtva a szerzőtől való elvonatkoztatást minden egyes novellát külön kellene elemeznünk és megítélnünk. Viszont ha elfogadjuk, hogy a Kék angyal darabjai, vagyis a Centauri név alá rendelt szövegek valamiképpen összetartoznak, akkor azt szintén kénytelenek vagyunk elismerni, hogy ezek,  kicsit lazábban, mutatnak némi rokonságot a Pátosz a káoszban című könyvvel, melynek borítóján a cím felett ugyancsak a Centauri nevet olvashatjuk. Ebből viszont az következik, hogy ha a különböző folyóiratokban és internetes blogokon írásban nyilatkozó szerzőnek esetleg mégiscsak sikerült behúznia engem a csőbe, mármint ha mégiscsak egy régóta publikáló írót tisztelhetünk személyében (vagyis vannak más megjelent művei is), akkor egy-két dolog „borulni fog” az itt következő megállapításokból.
A szerző egyébként szándékosan fokozza is az anonimitásával kiváltott kíváncsiságot. Számos novellájában (főként az első kötetben, de imitt-amott a másodikban is) azt játssza, hogy el-elhullajt, vagy mintha elhullajtott volna egy-két információt saját személyét illetően. Ha például elhisszük, hogy a számos novellában megszólaló, magát írónak feltüntető, Cen’ becenevet viselő narrátor egyes vonásai azonosak a szerzőéivel, akkor ilyesmiket sejthetünk: férfi; a gödöllői egyetemre járt, és agrártudományt tanult; egy kutyával és egy lóval élt magányosan, de a ló azóta elpusztult  – s talán még: volt (van) egy különcökből álló baráti társasága. Na persze, kérdezheti a rafinált olvasó, de akkor mi van, ha ez az egész fikció? (Még egy példa a játékosságra megmutatja a referenciális olvasás nonszensz voltát: egy másik, kizárólag a Liget folyóiratban megjelent novellában a narrátor, aki persze nyilván nem a szerző, de mégis mintha azzal is azonosítaná magát, kijelenti, hogy ő voltaképpen több „személlyel” – egyéb Centauri-szövegek ezen vagy azon nevű szereplőjével, nőkkel és férfiakkal egyaránt – azonos.) Szóval nekem fogalmam sincs, mi igaz a fentebb felsorolt adatokból és információkból, és mi nem, s bár nyilvánvaló, hogy kíváncsian hallgatnám végig, ha valaki elmesélné, ki is Centauri, sőt utána örömmel mutatnék rá a szövegben itt-ott fellelhető nyomokra (roppant jót szórakoztam egyébként Ambrus Judit Agatha Christie-t idéző recenzióján), ezeknél a referenciamorzsáknál érdekfeszítőbbnek tartom a szerzőnek a szövegekben megmutatkozó tulajdonságait. Széles körű műveltségét például, ami nem annyira az iskolázottsága szempontjából fontos (tudniillik, hogy ebből a szempontból árulkodó lehet a reáltudományokat érintő tájékozottsága), hanem mert ez a sokrétű érdeklődés gazdagabbá teszi a szövegek világát. Azt például, hogy kedvenc évszaka minden bizonnyal a tél: nem mintha abban reménykednék, hogy egyszer majd ráismerek a városligeti jégpályán, hanem mert ez az évszak és a rá jellemző hideg nála alapmetafora. Sok hőse (gyakran igen otthonosan) nagy és fehér hótakaró közepén, fogcsikorgató zimankóban mozog, s ha a hőmérő véletlenül fagypont felett jár, akkor szereplői lelke vacog. A Pátosz a káoszban című kötetben ráadásul be is ígér egy Kalandos Tél című kötetet, s a „tél” szót azonnal, palindrómaszerűen megfordítja, „létté” transzformálja, így lesz a címből „Kalandos Lét”. (Ő maga teszi ezt az ígéretet, vagy a narrátora? – kérdezhetnénk, de egyik interjújából kiderül, ő maga is ezt tervezi. E kötetből szintén csak megtudhatjuk, hogy a beszélőnek minden bizonnyal Babits az egyik mestere, s itt megint csak kérdéses, kinek a kijelentése ez. Igaz, ezekben az esetekben a bizonytalanság már speciálisan adott, néhány itt található szöveg műfaji sajátosságából következik: tudniillik abból, hogy ezek az esszé határterületén mozognak.)
Mindezek természetesen már a szerző-funkcióra vonatkoztatható megállapítások voltak. S a leglényegesebb: tekintsük úgy, hogy csak a Pátosz a káoszban és a Kék angyal című kötetek jelentek meg Centauritól, illetve imitt-amott még egyéb novellák, a másodikként napvilágot látott könyvről tehát mindennek a fényében beszéljünk. A novelláskötetek tudatos válogatásra és összeállításra vallanak: más-más stílusban íródtak, és némileg különböznek az általuk teremtett világok is. Igazolni látszik ezt a szerkesztettséget a szerző honlapján (www.centauri.hu) közzétett bibliográfia, amelyben az egyes novellák publikálási időpontjai azt jelzik, a két kötet írásai javarészt párhuzamosan születtek meg, továbbá a szerző utal rá egy interjúban, hogy mivel sokáig az írás kedvéért írt, most módjában áll meghatározni a szövegek kiadásának sorrendjét. A szerző-funkció vizsgálata ez esetben azért is érdekes, mert bár több szempontból lehet találni közös vonásokat a Pátosz a káoszban és a Kék angyal egyes darabjaiban (tematikus értelemben, a szereplőket, sőt, egyes novellák narrátorának kilétét tekintve, sőt, nagy  ritkán beszédmódját illetően is), olyan éles a különbség a kettő között, mintha mégiscsak más tollából-szövegszerkesztőjéből származnának (e két íróeszközre a későbbiekben még visszatérünk…). Sőt, magában a második kötetben is mutatkoznak stílusbeli eltérések, igaz, nem minden egyes szöveget, inkább szövegcsoportokat illetően: ha a borítóján nem lenne feltüntetve a Centauri név, a Flaubert és a divatot és a Trolibusz és Cressidát például gondolhatnánk valamely kortárs prózaantológia véletlenszerűen kiválasztott darabjainak is. Az első kötet relatíve egyhangúbb (értsd: szinte egy hangú) írásmódja mintha egyetlen lenne Centauri szépírói kísérletei közül  (itt az alkímiai szemlélet érvényesülését tarthatjuk dominánsnak, hiszen, mint megtudhatjuk, az irodalmi alkotást Centauri – akárcsak Baudelaire, Mallarmé vagy Artaud –  alkímiai módszerrel nyert aranynak fogja fel, azaz az íráson ő is a Nagy Műnek a Massa Confusából való kinyerését tartja); a második ezzel szemben sokszínű palettáját képviseli a szerző által még jól kezelt hangoknak és stílusoknak.
Azt már előre szeretném leszögezni, hogy a Kék angyalt sikerültebb kötetnek tartom az előzőnél, még ha erősebbek is benne az áthallások, például Jack London, Salinger felől. (Ami persze nem feltétlenül probléma: a legkevésbé sem naiv másolásról van itt szó, ez kiderül többek között az enyhén Julian Barnes-t parafrazeáló novellából, a Flaubert és a divat címűből; s ha jól sikerül a kiválasztás, az adagolás és a transzmutáció, akár hasznára is válhat a műnek: alkímia és az intertextualitás ez esetben rokon fogalmak is lehetnek…). A Pátosz a káoszbant – amelyben persze akadnak sikerültebb darabok, mint például a Gerbeaud a Golgotán vagy az Antimon – olyan, egyfajta alkímiába oltott szürrealizmus jellemzi, űrrokokóba hajló formában, ironizáló görög és latin terminusokkal telitűzdelve, amelynek az intenzitása olykor már fárasztónak, sőt esetenként dilettánsnak tűnhet a szemmel látható tudatosság ellenére is, hiszen a szövegek meghatározó részét zárójeles közbevetések, felkiáltó és kérdő mondatok oldalakon át való halmozása, pontosvesszővel elválasztott gondolati párhuzamok uralják (a többinél ugyanez a csipkézet kicsit talán legömbölyítettebb).
A Kék angyalt mintha szerencsésebb kézzel állította volna össze a szerző, s ebbéli véleményem megint csak az alapanyagok kiválasztására, és azok megfelelő sorrendben történő adagolására vonatkozik. A kötet ugyanis – a stílusváltások ellenére is – egy többszörösen megkomponált egész. Egyrészt: az első két szöveg első szám harmadik személyben szól, szemben a legtöbb novella én-narrációjával, és meglehetősen moderáltan fogalmaz; ráadásul mindkettőben tematikusan is tetten érhető egyfajta távolságtartás: a nyitónovellánál (Kút a nap alatt) időben és a hozzá tartozó közegben (középkor, szerzetesi világ), a másodikban a címszereplőként megjelenő szerző, Flaubert elhíresült írásmetódusa, az impassibilité okán.  (E mérték- és távolságtartást azért némi kedves humor lágyítja, ami a Kút a nap alattban legfőképpen a szerzetesek nevében – lásd: Priusz, Papirusz és Trampli atyák vagy éppen Gigász apát úr –, a Flaubert-t idéző novellában pedig az alapötleten kívül – a neccharisnyát egy hálóval kifogott sellő képe alapján találták fel – a cselédlány bájos butaságában vagy az utókor által munkamániásként ismert mester lustaságban érhető tetten.) Aztán már csak talán a monotonitás megtörése érdekében változik egy-egy darab narrációja, ám ezek a kivételek szintén szervesen illeszkednek az egészbe, minthogy – bár nem első szám első személyben beszél bennük a narrátor – a többi, szintén csak közösnek tekinthető kompozíciós elvet követni látszanak.) A harmadik novellától kezdve nagyrészt megtartott első szám első személyű elbeszélés egyfajta ívet követ, s ettől a könyv, noha nem regény, kapcsolható lesz valamiképpen a Bildungsroman hagyományához. Bár nem minden egyes szövegben marad ugyanaz a narrátor, életkorát és a megélt tapasztalatait tekintve mintha egyetlen személy (vagy, ha nem hangoznék kicsit bizarrul, azt mondanám: személyiségnyaláb) lenne, s valamiféle fejlődésen menne keresztül: a gyermekkor rácsodálkozásától kezdve a szerelmi krízisek nehezítette kora-ifjúkoron, majd a fiatal felnőttkoron át az életuntságig (a Proszektúra „lelki sétálója” – mint mondja – idős már részeire bontott teste összeszedegetéséhez), majd az élő(?)halott(?) állapotig (Zárójelentés), végül pedig az írók pokláig.
Ugyancsak átgondoltságra vall a tematikai láncsszerűség: az első három novellát (azaz a Flaubert és a divatot, a Lápi antropoidot és az Úszó szigetet) összetartja a horgászat, sőt az előbbi kettőt a vízből kifogott állatember motívuma is (sellő, illetve aprócska víziszörny), olyan, látszólag jelentéktelen közös részletről, mint a Homolle-féle csali, nem is szólva. Ezt a szerző által egyébként nem jelölt egységet egy Salinger, Bodor Ádám és talán Marquez által ihletett kettős ciklus követi, részben azonos szereplőkkel és mindkettőn áthajló témákkal (marginális személyiségek és sorsok bemutatása, változatok a különös és beteljesületlen, illetve a beteljesült szerelmekre). Azért beszélhetünk duplázásról, mert két narrátorral van dolgunk, igaz, ők minden bizonnyal ugyanannak a különcökből összeverbuválódott társaságnak a tagjai: Morgen az egymást követő Morgen és Norman, illetve Chumpelik és Luna elbeszélője – azonosságát (és beazonosíthatóságát) az adja, hogy Linnába szerelmes reménytelenül és elkeseredetten –, a szerző álnevét viselő Centauri (Cen’) pedig az ezt követő és tulajdonképpen szinte regényfejezetként egymáshoz kapcsolódó ötnek a narrátora (mint ahogy egyébként a Pátosz a káoszban számos szövegének is). A maradék, látszólag elegyes novellák valójában közös témát dolgoznak fel, a halált (vagy az afelé vezető utat, az utolsó szöveg pedig a földi létből a halálba átlépve az örökkévalóság időtlensége felé nyitja meg a kaput).
Ezt a némileg szegmentált, „fejezetekből” álló könyvet azonban áthatja még egy külön téma is – gyakorlatilag ugyanaz, amely az első kötetben az alkímia tétjeként jelent meg: az írás mint olyan, vagyis itt egészen pontosan az íróvá válás folyamata, az írás mint sors, mint gesztus és aktus, illetve egyáltalán, a megírt írás, az írásba áttett írás lehetőségeinek feltérképezése.  Nemcsak Flaubert vagy éppen a Kék angyal ténylegesen is írói mesterséget űző – s a pokolban is erre ítéltetett – elbeszélője, illetve az elhanyagolt underground klub írói kurzusára beiratkozott narrátor-szereplője küszködik az elbeszélés, a történetmondás, a megfogalmazás és lejegyzés nehézségeivel, hanem a leprája miatt a kútba száműzött együgyű szerzetes és a sarkvidéki expedícióján történteket a diktafonba elmesélő – s ezáltal bálványozott irodalmár nővéréhez felnőni akaró – bróker is, akik ekként válnak lassanként  íróvá.  A legexplicitebb módon a címadó (záró)novella, a Kék angyal és a kötet centrumában elhelyezkedő A téma titka tárja elénk a problémát. Előbbiben a narrátort mintegy elnyeli a negatívba fordult szövegszerkesztő-képernyő, az elsötétült monitorba lépve a pokolba kerül, ahol büntetéspenzumként az olvasnivalót gyárthatja a menny lakóinak: tolla a szűzfehér papírlapon szinte önkívületben rója örökkön-örökké a sorokat. Utóbbi pedig először egy rotringceruza „lenyúlását” meséli el, egy íróeszközét, amelyben, ahogy a narrátor mondja, „téma van”, „hozzám köthető gondolat, érzés, esetleg egy ígéret”, amelyet „hülye leszek elengedni”. Majd azt tudjuk meg, miként talál az elbeszélő egy érdektelenségbe fulladt írói kurzus után több száz finom, minőségi papírlapot, amelyre csak úgy, a papírba beleívódó tinta látványában gyönyörködve írogatni kezd: „Ezzel addig játszottam, míg a szemem teljesen elhomályosult, és a vizuális heroinból elegem nem lett; és csak akkor jutott időm a mondatok értelmére is; csak akkor tűnt föl: már réges-régen írok. Egy olyan történetet, amelynek nem emlékszem az elejére. Mire a transzból kiértem, ez a történet már javában tartott. Pontosabban a Téma.” „Ezen a történeten” pedig nyilván a szóban forgó novellát kell értenünk, amely az írást mint fizikai cselekedetből valódi intellektuális és művészi aktussá válást, az egyén felől nézve pedig az íróvá levés folyamatát beszéli el, s ettől a témától (a Témától) aztán nem képes elszakadni, innentől kezdve csak úszkál, repked benne. Önmaga farkába harapó kígyó, mise en abîme, szédület és örvény: ez a megírt írás, valójában azonban többé-kevésbé minden művészi szöveg erről szól, vonhatjuk le a tanulságot olvasóként.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Centauri saját álnévhasználata mellett éppen ezt – ti. a nem tudatosított írást mint alkotást – hozza fel poétikai, s nem gyakorlati érvként: tudniillik, hogy az író személye már csak azért is háttérbe szorulhat, mert olykor nem is ő ír, hanem őt írják, őt püföli agyba-főbe az írógépe. Azt pedig végképp csak óvatosan kérdezem meg ezek után, nem a szöveg tudatos szabadjára engedése-e véletlenül az oka a Pátosz a káoszban helyenként szürrealisztikus automatizmusának. Ha pedig így van, a Kék angyal ezt a kérdést inkább teoretikusan tárgyalja, vagy a csapongó fantázia kontroll nélküli lejegyzését csak első lépcsőfoknak tekinti, hiszen itt a szerző olykor éppenhogy kivételes mértéktartásról, precizitásról és komponálási érzékről tesz tanúbizonyságot, à la Flaubert és à la Babits (talán éppen A Téma titkában a legkevésbé, amely kissé különálló részekre esik, nyilván szándékosan).
Hogy ki tehát Centauri, a szerző? Ahogy Foucault mondja, a szerző a fiktív én-elbeszélő és a valódi író hasadásából kandikál kifelé. Noha az írót ez esetben egy kérdőjel helyettesíti, a szerző-sziluett voltaképpen elég világosan kirajzolódik előttünk: márpedig a Kék angyalban megjelenő körvonalat kifejezetten rokonszenvesnek találom. (Magvető)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."