„…ezt a kettősséget sugallja a neccharisnya is, azt a takarva mutogatást, ami vonzza a kétes dolgok kedvelőit.” (Centauri: Flaubert és a divat)
Az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb szépirodalmi vállalkozásának lehetünk tanúi, ha kezünkbe vesszük Centauri Kék angyal című novelláskötetét, mert Sárbogárdi Jolánnal vagy Csokonai Lilivel ellentétben nem egy poétikai játékként értelmezhetjük az álnévhasználatot.
Centauri nem egy új identitást épít fel magának, amely mögött sajátos történetmondás és nyelvhasználat válik a borítón szereplő név sajátjává. Tulajdonképpen a Centauri név is csak azért kerül a borítóra, mert megkövetelik a könyvkiadás játékszabályai. De végső soron a szerző személyének jelentéktelenségére is utal, hiszen a Kék angyal misztifikált szerzőjének nincs is egyetlen, sajátnak mondható hangja, csak elbeszélői vannak. Így a Centauri név azért válhat olyan szimpatikussá, mert a szerző személyének felfüggesztésével azt sugallja: az írások sokkal fontosabbak. Centauri elbeszélője már a kötetbe való belépésnél a mélységbe ránt, és ennek csak egyik vetülete A rózsa nevét idéző középkori hangulat, majd az apátság feneketlen kútja, ahol Krizosztóm saját lelkébe is alászáll. Leginkább a cinikus hiteltelenséggel megalkotott nevek zökkentenek ki az olvasásból, mint Trampli, Kripli és Koleszterin atya, de már ezek is azt engedik sejtetni, hogy a középkori háttér a kiváló környezetrajz ellenére csak a kimódolt felszínt jelenti. Ahogy a viszketés testi kínjaitól szabadulva Krizosztóm eljut az önmegértés egyre magasabb szintjeire, az olvasó is láthatja, hogy Centauri kiváló történetépítése mögül, akár az élve lebomló Krizosztóm testi szövetei mögül, fel-felbukkannak a kiteljesedő lélek és szellem legbelső rétegei. Centauri azonban éppen ott zárja legtöbb történetét, ahol egy ezópuszi példázatban a tanulság következne. Ez pedig arra kényszeríti az olvasót, hogy amiként a történetbeli szerzetes saját testének lebomlásával hámozza ki a létezésen túli belső lényeget, úgy bontsa le a történet szöveteit a szövegekről.
Az olvasóval csevegő elbeszélő a Flaubert és a divat című novellával nemcsak klasszikus témájával, hanem klasszikus történetmondásával is legmesszebbre távolodik attól az elbeszélői nyelvtől, melyet a kötet későbbi darabjai képviselnek. A könnyeden fecsegő narrátor csattanóra kihegyezett anekdotával próbál a neccharisnya ürügyén áldokumentarista történetet alkotni, ám gyakran arra lehetünk figyelmesek, hogy éppoly elszántsággal keresi a neccharisnya alatt megbúvó lábat. Mindazt a lábat, amelyet a hálószerűen összeszövődő, de már magában is az irodalom könnyed élvezetével megajándékozó elbeszélés talán elrejt. Ez a kettősség biztosítja az egész novelláskötet többrétegű olvashatóságát és élvezhetőségét: ugyanúgy élvezhető a felszín, mint a mélység, akár az a neccharisnya, amely magában megkapóvá teszi a lábat, de igazán közel csak az kerülhet a meztelen lényeghez, aki ügyesen lefejti a külső szépséget. Amíg az első két történet akár a novellák olvasásának egyik kulcsa is lehet, a kötet lépésről lépésre új elbeszélői hanggal lepi meg olvasóját olyannyira, hogy a sejtelmes Centauri név akár a kissé stílszerűbb Caméleon névre is cserélhető lenne. A Lápi antropoid gyermekelbeszélője memoárszerű beszámolóként adja elő az emberszörny megtalálásának történetét, amely éppolyan célzatosan jeleníti meg a szörny(űség)ről való hallgatást, mint azt, ahogyan mindez az írás segítségével elmondhatóvá válik. Az Úszó sziget pedig a végletesen egyszerűnek tűnő számkivetett történet parafrázisa lehet, ahol a szörnyember helyét átvevő emberszörny az állati mércék alá süllyed, megbukik az önzetlenség próbáján. A történetekben érezhetően fontos a 20-21. századi háttér, hiszen a modern Robinson Crusoe részletező környezetrajzából az okokra is következtethetünk. Centauri novelláinak sajátos csoportját alkotják azok az írások, melyek a variációk emberi kapcsolatokra címet is viselhetnék, és ebben a témában vonultatnak fel hangnemileg is figyelemreméltó kísérleteket. A Morgen és Norman a lelki és a testi-szellemi beteg kínjait állítja mértéktartó hangon mellérendelő viszonyba, a Chumpelik és Luna az elviselhetetlenségig fokozott gondoskodás elemző megidézése, amely az alkotói életformához való magány szükségességét is megjeleníti. Mindezen kapcsolatokat ellenpontozza a Norma Lea zónatitka erotikus fülledtsége, amely a testiségre épülő egymáshoz tartozás kérdésének időtállóságára kérdez rá. A variációk sorát a Trolibusz és Brossgida tökéletes egymásra találásának története zárja, amely a kortárs irodalom egyik legerősebb próbálkozása a szatíra újragondolására. A cím, amely Shakespeare egyik legkeserűbb komédiájára referál (Trolius és Cressida), tökéletesen ülteti át a 21. századi szórólapozók világába azt a tragikomikumot, amely a kisemberi kiszolgáltatottság ambivalenciájáról beszél: a túlzott tökéletesség és elégedettség egyenlő a pusztulással. A mágikus realista szál, amely a Bróm-robbanásban a véletlenek harmóniájával válik valóság felettivé, azt engedi sejtetni, hogy a világban működő lehetőségek megvalósulásához kell valami realitáson túli gyújtópont. Ez a metafizikai szikra pedig az Ámorszérumban válik mindent áthatóvá, ahol a fát ölelő Tafy úgy várja a fatörzsben lakó leányt, ahogy a történet elbeszélője a havat istenként tisztelő Trin Trinnel találkozott az útszéli erdőben. Az Ámorszérum szerelemmentesítő tanfolyama pedig az ideák világához képest tart görbe tükröt a valóságnak. A kötetben itt érezhető legerőteljesebben az a váltás, ahogy a szöveg a metonimikus, oksági kapcsolatokról áttér a metaforikus viszonyok ábrázolására, azaz hirtelenjében a klasszikus történetépítés a későmodernség irányába mozdul el. A Centauri-novellák mindenesetre a változatos formavilág mellett afelé mutatnak, hogy metafizikai érzékenység nélkül nem lehet talpon maradni a (szövegbeli) valóságban. A kötet leggyengébb szövegei közé éppen azok a novellák sorolhatók, amelyek a túlzott önreflexió miatt válnak mesterkedővé, idegenné. A téma titka és a címadó Kék angyal is túlbeszéli az alkotásmód működésének lehetséges boncolgatását ahhoz képest, amilyen tökéletességgel ülteti át gyakorlatba a kötet legváltozatosabb darabjaira. A Kék angyal kafkai befejezése így nemhogy a magaslatokba emelné a kötetet, hanem éppen a művészieskedés, a túlbölcsészkedés taszító erejével utasítja ki saját világából. Amilyen hirtelen találja magát az olvasó a középkori apátság kútjának és a középkori történetnek a mélyén, éppolyan távol kerülhet a záró novella elolvasása után a nyomasztó világtól (amely maga a Pokol), ahol az íráskényszer miatt saját szellemétől idegenedik el az elbeszélő. Ebből a szempontból még szerencsésnek is mondható, hogy a kötetet a visszatérő szereplői nevek ellenére lehetetlennek tűnik egységes szöveggé olvasni. A címek, elbeszélők, történetek, stílusok szinte megkövetelik a lassú feldolgozást, amelyek szünetért kiáltanak az egyes darabok között. A széttartó szövegek ellenére azonban a kötet kiváló felépítése a felszínében is élvezhető történetektől a kizárólag mélységében feldolgozható novellákig ível, így egyszerre bevezetés és kivezetés is az irodalomba és irodalomból. Bevezetés, mert az olvasás nyújtotta kényelemtől eljutunk az írás pokoli rabszolgamunkájáig, ahol az elkészült szövegeket „talicskába rakják Angyal segédei és áttolják a Mennybe”. Így akár az is fokozatosan nehezedő olvasmányokat talál a novellák sorában, aki a kortárs irodalomtól idegenkedve eddig távolságot tartott a (poszt)modern prózától. Kivezetés pedig éppen azért, mert a történetközpontúság felszámolásával úgy terelődik nyelvre a hangsúly, hogy a zárónovella a word halálával és az infernális alkotásmóddal már csak önmaga kényszerességéről és korlátozottságáról tud beszélni. Az írás maga tehát üdvözítő út lehet, melyben Krizosztóm is megtalálja maga kiteljesedését, de veszélyeket is rejt, hiszen éppen hatóerejénél fogva az önmagáról szóló beteges és függőségszerű fecsegés is lehet. Azt pedig majd eldönti az olvasó, hogy végső soron a Kék angyal záró példázatával az írás mint tevékenység megkérdőjeleződik-e. Mert ahhoz képest aztán valóban minden fecsegés, hogy Centauri rétegzett történetei hogyan folytatódnak a befogadókban: megmaradnak díszes neccharisnyáknak, vagy olykor a felszaggatott szövetek alatt megpillanthatók lesznek a rejtett bájok is.
Edward tavaly bukkant fel nálam a Fenyéres alatti lapon, a nagy fűzek alatt, ahol rendszeresen látható volt. A szarvasbikák agancsfejlesztéséről dióhéjban csak annyit: rendkívül kritikus időszak a számukra, megterhelő a szervezetnek, a néha 10 kiló fölötti agancsok növesztése extra ásványianyagigénnyel jár, a fejlődő agancs pedig érzékeny és sérülékeny.
Ezer és egy dolog történik, és mégsem történik semmi. Ahogy azt a járvány elején, 2020 márciusában „jósoltam”. A pandémia intő jel, amiből levonhatnánk egynémely következtetést végre. Volt is pár hét, talán 1-2 hónap, amikor világszerte egyre hangosabban fogalmazódott meg sokakban, hogy ideje volna lépni; ideje lenne átnyergelni egy másik működési módra. Nekem akkor is erős kétségeim voltak.
Száz és száz videót láttam az utóbbi években, de jellemző a Youtube-világára, hogy kivételes alkalommal hivatkozok egy-egy videóra, leginkább csak utalok Youtube-osokra.
Az utóbbi hetekben viszont azon kaptam magamat, hogy az alábbi videót már-már rendszeresen idézem beszélgetésekben. Üdítő érzés, hogy idézhetek valamit!
Sokan már nem hisznek a sorsszerűségben, nem hisznek a nagy történetekben, a saját történetükben sem, így az életüket perdöntő módon befolyásoló mikrosztorikban sem. Az emlékezésben sem. Inkább rezignáltan néznek vissza, gyakran a „semmibe”, holott, ha bátrabbak lennének, ha nem a rezignált okoskodás vagy a nihilizmus jött volna divatba, ezren és ezren figyelnék, és kutatnák a saját múltjukat, hogy abban megtalálják a nagy sztorikat. Vagy azokat az annak idején jelentéktelennek tűnő mozzanatokat, melyek aztán irányba állítanak egy életre.
öbb mint húsz éve néhány alkalommal azért mentem le az Adriára, hogy közelebbről is megismerjem a tengerek élővilágát és atmoszféráját, vagyis búvárkodjak. Nem „rendes”, palackos búvárkodásról van szó, de mivel egy ideig sportszerűen úsztam, magabiztosan és könnyedén mozogtam a vízben – a természetes vizekben is –, így aztán egy békatalppal, búvárszemüveggel és pipával felszerelve elboldogultam a sekélyebb, partmenti vizekben, s 5-6 méteres mélységben viszonylag sokáig bírtam.
Míg az alkony véraláfutásait nézed és félszegen pásztázod a szétlőtt horizont felhő sebkötözéseit, nem érted. Hülyén terülsz végig a frissen locsolt pázsiton, s úgy véled, hogy ez itt az élet, amire vágytál; a csendes, a nyugodt; a Nagy, ahol önmagadat senkinek és mindennek képzelheted; okosnak és szépnek vagy izgatóan csúfnak; finomnak és keménynek; bokornak és madárnak; fűszálegyenesnek és hajlékonynak; olyannak, aki halni, élni és írni is tud
Némi lelkifurdalással teszem közzé az újabb posztot, hiszen ez talán „magánügy”. Madárügy. És talán túlságosan „szakmai”. Nem madarasok számára talán érdektelen, de mit tegyek, ha az én sorsom már ilyen: sok benne a madár. Legnagyobb örömöm talán épp ez egy ideje: hogy rezervátumot csinálhatok az udvaromból. Ennek bizonyosan van értelme, míg oly sok minden erősen kérdéses.
Ha nem is teljesen, de megáll az élet ebben a hőségben. Nemcsak váratlanul tört ránk, nemcsak szokatlanul erős ez a hőhullám (ahhoz mérten még inkább, hogy pár hete még koratavaszi hőmérsékletekhez kellett igazodnunk), de a páratartalom se gyönge. Láttam már hasonlót, de ilyet azért még nem. Mintha szmogtól volna szürke a táj, de nem. Ez „csak” víz. Pára. Trópus. Tegnap késő délután szokatlan jelenségre lettem figyelmes: „beborult” az ég, de felhők nem voltak. A pára dúsult fel annyira, hogy kitakarta a napot.
Soha azelőtt nem vitt végbe ekkora mészárlást ember egyedül. A belátható jövőből küldik nektek ezt a történetet; helyesebb volna jövendölésnek mondani, nem mintha bármit elkerülhetnétek (mi sem kerültünk el semmiféle végzetet). Csak azért adom át, hogy „készüljetek”.
Mint azt tudjátok, idén tavasszal teljes élőhelyreformba, átalakításba fogtam bele. Korábban is állandóan farigcsáltam, fejlesztgettem, elsősorban a kert területén, ahol 20 év alatt voltaképp egy kis parkot hoztam létre, de jelentős területekről szorítottam ki a gyomfajokat, így a Kiskarám a Kisrét és a Hospoda nevű parcellákon magasfüvű kaszáló jött létre, melyben évről évre egyre több a virágos lágyszárú is.
Újabb szünet után az alábbi rövid videóban először mutatok olyan virágokat, melyek már az élőhelyátalakításnak köszönhetően virágoznak nálam. Minden kis videóetűd egyfajta előzetes is. Folyamatosan készülnek a felvételek a birtok alakulásáról, az élővilágról, melyekből végül szeretnék összerakni egy nagyobb lélegzetű, 1-1,5 órás kisfilmet, mely minden évszakot felölel, és megmutat minden változást, küzdelmet, örömöt.
Április közepétől minden reggel a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus) énekére ébredek. Az első hetekben gondolhattam, hogy talán egy átvonuló madár, de mivel mind a mai napig itt énekel, méghozzá rendkívül szigorúan tartott menetrend szerint, reggel 6.30 és 8.00 óra között, több mint biztos, hogy költ is. Így most ő lett a legritkább fészkelő madárfajom. Sőt az utóbbi 21 év legritkább fészkelőfaja is, hisz Magyarországon a költő párok számát mindössze 500-ra becsülik.
Pár napja felraktam egy videót a Youtube-csatornámra, melyben egy vemhes szarvastehént is láthattatok. Az a felvétel május 9-én készült. Ezt a szarvastehenet többször is láttam ugyanott, ugyanabban az időben, napkelte után pár perccel. Ma hajnalban ugyanott, ugyanakkor valószínűleg szintén őt láttam, de már egy kis borjúval.
Perdöntő világosan látnunk, amit ezek szerint kutatók – nem először – mutatnak ki: az irodalom “fogyasztása” épp annyira fontos, nélkülözhetetlen a pszichének, mint amennyire nélkülözhetetlen a test számára a mozgás vagy a helyes táplálkozás. Egyfajta alap egy magasabb minőségű élethez, akár tetszik, akár nem. Halkan teszem hozzá: ugyanakkor azt is tudjuk más tanulmányokból, hogy a fejlett jóléti társadalmakban az intelligenciahányados értéke folyamatosan csökken.
Rendkívül érdekes hozzászólás, pontosabban idézet érkezett a 2021. május 11-én közzétett posztom alá. Azért rakom fel ide, a weboldalra is, mert tanulságos, és egy újra meg újra felbukkanó szemléletet tükröz, amit nem először veszek górcső alá. Írtam már erről Krasznahorkai kapcsán (ITT), de idéztem már azt az Esterházy nyilatkozatot is, ahol nem kis fölényeséggel annyit mondott: “Engem nem érdekel a természet”.
Végre nem gondolkodtam. Elegem lett belőle. Közel 450 napot töltöttem karanténban, mindössze 10 napra szakítottam meg, amikor Erdélybe mentem; ez idő alatt írtam is a járványról, főként az első hullám idején, és sokat beszéltünk a járványról néhány emberrel, főként Marával, akivel épp a járvány előtti hetekben indultunk „világ körüli útra”.
A teljes élőhelyátalakítás a vártnál is hamarabb hozott eredményeket, főként a vadföld környékén. A vadföld létrehozását követően egy hónap sem telt el, mire szemlátomást megélénkült nálam a vadforgalom, de a madárvilág is megpezsdült. Jó ezt látni – hogy az ember munkája nem haszontalan; s mint oly sokszor, ezúttal is láthatjuk: ötletelni, aztán tervezni és végül kivitelezni nem esélytelen, nem értelmetlen, nem hiábavaló. Érdemes az álmodozást tervekké konvertálni, a terveket pedig kivitelezni.
Nem minden év dicsekedhet annyira látványos új madárfajjal, mint 2021. Akadnak évek, amikor új madárfaj elő sem kerül Magyarországon. Legutóbb, 2020-ban két új madárfajjal bővült a hazánkban megfigyelt madarak listája. Tavaly májusban szinte sokkoló volt, amikor rövid időre felbukkant egy zöld gyurgyalag Apajon, majd 2020 október végén előkerült Szentendrénél egy szirti fecske is, és ezzel a hazai fajlista 420-ra bővült.
Ezt a videót kérésre készítettem. A támogatók közül kérte valaki, hogy legyen olyan videó is, ahol nem beszámolok valamiről épp, hanem csak megmutatom a madárdalos birtokot. Aktuális, jogos kérdés volt ez így tavasz idején. El is készítettem 7 percet a birtok különböző pontjain felvett jelenetekből.
Legalábbis Magyarországon nem. A pandémia éve, 2020 szerencsére nem csak a járvány miatt emlékezetes. Tavaly ugyanis új fészkelő madárfajt is kaptunk. Akadnak fajok, melyeket már régóta a hazai fészkelők közé vár a madarász társadalom, ilyen a berki veréb (Passer hispanoliensis), de a havasi sarlósfecske (Tachymarptis melba) egyáltalán nem ilyen. Egy-egy példány véletlenszerű felbukkanása is szenzációnak számított eddig.
Vida Gábor, erdélyi író, ahogy azt az őszi cserkeléseinken (zergeléseinken) tapasztaltam, nem egy szószátyár figura. Most sem szólt. Nem is tudtam, hogy ő is írt egy beszámolót a közös barangolásainkról. Nem szólt, és más sem. Hogy mik vannak! Pedig nagyon szép és pontos írás. Régen nem tudtam ennyire belesimulni egy váratlanul elém kerülő írásba. Nem tegnap került nyilvánosságra a Helikon folyóirat hasábjain, de elém csak ma vetette az internet. Érdemes elolvasni.
Mindennapi betevőm – alig akad olyan hajnal, amikor ne találkoznék valakivel. Ezekből a pillanatokból adok egy kis ízelítőt, a reggeli-hajnali kávéhoz-teához. Fogadjátok szeretettel! Üdv: Cen’
Az idén új írással jövök 22.-én, de addig is elétek bocsátom ezt a három éves Hiszekegyet, leginkább azért, mert az utóbbi hetekben rengeteg lett az új olvasó. A régiek – akik szinte már a barátaim – talán érzékelnek is ebből valamit, bár az új olvasók többsége “csöndes”.
Végre megjött az eső, bár az utóbbi egy napban inkább csak cseperészett. Szél az van, víz kevésbé, de reménykedem. Az élőhelyátalakítás kulcsa már nem az, mit tudok időben elvégezni, mivel tegnap, az utolsó pillanatban, csepergő esőben, de bevetettem a madárparcellát is, így már nemcsak búzavetés, hanem egy kölestábla is készen áll arra, hogy szárba szökkenjen. A kulcs immár a víz. Kiadós esőt mondanak a következő 3 napra, s úgy tűnik, hogy középtávon is nedves, hűvös időjárás jön. Ez nagyon kedvező lehet.
Fogadjátok szeretettel az alábbi videót! A közeli jövőben sok, hasonló, rövid és érdekes videót hozok. Tetszikeljétek, osszátok meg másokkal is, és legyetek oly kedvesek, iratkozzatok fel a formálódó Youtube-csatornára. Előre is köszönök mindent abban a reményben, hogy tudtam mutatni valami érdekeset és szépet.
Természetesen az irodalomnak sem lehet vége úgy, akár egy botnak. Még ha kimúlik, akkor is – mint az égvilágon minden – csak lassan. Ráadásul egyszer már „vége volt”, s hogyan is érhetne véget kétszer? Bizonyos értelemben véget ért a posztmodernnel. A posztmodern legalábbis úgy tett, mintha az irodalom végpontjához érkezett volna, amikor elvesztette hitét a „nagy történetekben”, és a történetekben egyáltalán.
Kedves Támogatók! Végre éledezik a Patreon-oldal. Kérlek, látogassátok meg, és jelezzetek vissza, hogy a ma felrakott, csak nektek szóló kis videó elérhető-e már. Fontos lenne, mert a Patreon-oldal kezelését most tanulom. Ha minden klappol, akkor további videókra számíthattok – ahogy ezt a Patreonon meg is írtam a számotokra – főként kicsit személyesebb hangvételű videó-blogokra.
Ahogy azt a honlapon részletesen megírtam, és térképeken is mutattam, 2021-ben radikális élőhelyformálásba vágtam bele itthon. A terület még gazdagabbá, ökológiailag még értékesebbé, diverzebbé alakítása a cél. Minden munkafolyamatról részletesen, naprakészen írni ebben az időszakban nem tudok, hisz versenyt futok az idővel, és a legfontosabb átalakításokkal végezni kell május közepéig.
Kedves Mindenki, ezt a cikket többször is frissítem még, de addig ismét térképen mutatom meg, mennyit haladtak a természetvédelmi célú munkálatok nálam. Ahogy korábban írtam (ITT), 2020 kisebb, de fontos, és úgy tűnik eredményes lépései után (boglya-program pl.) 2021-ben olyan léptékű változások jönnek, mint soha még az utóbbi 20 évben. Ha jóra fordul az időjárás (várhatóan ezen a hétvégén már szép időnk lesz), akkor sok fotóval és videóval mutatok mindent.
A csodafa a birtok határától kereken 600 méterre található (a Google Earth-ön mértem le), dél-délkeleti irányban. Azért neveztem el így, mert 2019 őszéig még egy sűrű lucfenyves közepén állt, ez a fenyves pedig a környék második legjobb gomba-lelőhelye volt. Miután utánajártam, hogy melyek Európa gombákban leggazdagabb helyei, s láttam, hogy ez a környék a legjobb, nem túlzás azt állítani, hogy ez a fenyves egyben Európa egyik legjobb gomba lelőhelye is volt.
2021. március 20. körül láncfűrész hangját hallottam a horhos felől, s mint mindig, ha a környéken mozgást észlelek, kimentem megnézni, hol dolgoznak. A horhos fölött, épp a borzvárnál környékbeli ismerősökre találtam, akik épp a horhos fölötti fákkal tarkított bokorsort vágták tarra. Mint kiderült a borzvár mögötti szántóból eladtak egy parcellát egy fiatal párnak, akik építkezéshez készülődnek, és mielőtt lekerítenék a területet, letisztítják a horhost kísérő bokorsort.
Buborékokban élünk. Sokszor marginális problémákat nagyítunk fel kozmikus tragédiákká. De vajon valóban tudatos ez a nagyítás? A buborék lényege vajon nem épp az, hogy kisebb gondokat is valóban kozmikus vagy általános problémáknak érzékelünk?
Mindenekelőtt, boldog húsvétot! Remélem, egészségben és jó kedvben töltitek a hosszú hétvégét. Használjátok ki, hogy ma még napsütéses időre számíthatunk, bár kissé borzongós, szeles, tipikus áprilisi hétvégénk van.
És lássuk a „szolgálati közleményeket”!
Talán különösnek tűnhet ekkora figyelmet fordítani egy színmutációra, de ha arra gondolunk, hogy mind a mai napig nem találtam forrást vagy fotót piros színt hordozó széncinegére, s így könnyen lehet, hogy a világon elsőként sikerült fotózni ilyen madarat, talán jobban érthető a lelkesültségem. Ráadásul ez minden madárfajt figyelembe véve is ritka jelenség.
A pandémia előtt a legtöbbek napi vágya az volt, hogy végre otthon lehessen. Várta a hétvégéket, az ünnepeket, amikor végre nem kellett mennie sehová, amikor elvackolódhatott pár napra abban, amit magának teremtett, legyen az egy otthonos kilencedik emeleti garzon, vagy egy kertes ház a külvárosban. Mikor aztán jöttek az első korlátozások, hirtelen kiderült: a többség – de legalábbis jelentős tömeg – valójában nem szeret otthon lenni oly nagyon; annál mindenképp kevésbé, mint ahogy azt a pandémia előtt hittük.
Ha valamit tanultam a madaraktól, az a hatékonyság. Nem azt állítom, hogy hatékonyságom megközelíti bármely madárét, de gyakran jut eszembe, mennyire ügyesek a madarak. Hatékonyságon általában gyorsaságot értünk; azt, hogy valamit fele vagy tized annyi idő alatt oldunk meg.
2021 – annak ellenére, hogy lerobbantam – minden korábbinál erősebben indulhat. A boglyaprogramot már az ősszel bővíteni akartam, de az erdélyi író-olvasó körút miatt (ami aztán „csak” egy túra lett végül, találkozók nélkül) az őszi folytatás elmaradt. Ezt viszont pótolnom kell idén kora tavasszal.
Gyermekkoromban elkísértem párszor öreg madarászokat őszi odútisztításra, azóta vágyom arra, hogy saját odútelepem legyen. Olyan, amit nem fenyegethet semmi, hiszen az enyém.
Most pedig itt az első videó, szintén a meggyvágókról, ami már egy másik minőséget képvisel, mint az eddigi videók. A rövid videó végén egy megkapó jelenetet láthattok.
A madárbalkon még üzemel, bár csak kevés madárral. Viszont érkezett két meggyvágó, egy tojó és egy hím, akik voltaképp nálam álltak párba, s feltehetően itt maradnak költésre is. Ha lesz érkezésem, mesélek majd róluk.
"Úgy tűnik, nagyon lassan lábalok ki, ugyanakkor kénytelen vagyok néhány fonalat mégis felvenni. Épp csak annyira, amennyire lehetséges. Ha a következő napokban akadozó vagy kurta-furcsa leszek néha, nézzétek el nekem."
Az írás Centauri számára olyan, mintha egy kaleidoszkóppa nézne, míg Péntek számára inkább hang nélküli mozi. Festőként képekben gondolkodik az írás során is: „Látom, amit írok”. Majd egy idő után a regény elkezdi önmagát írni, állítja Péntek.
Egy pillanatra térjünk vissza a „teremtés” kezdőpontjára; oda, amit a tudomány ősrobbanásnak nevez; pontosabban ősrobbanásként igyekezett elképzelni, bár egyre inkább úgy tűnik: ez a tudomány részéről sem volt több egy költői képnél, melyet az isteni teremtés elképzelésének helyére lehetett állítani, mintegy betöltve azt az űrt, amit az „isten halála” és így a „teremtés halála” okozott.
Sok madár éneke lenyűgöző (erről írtam már ITT is), de igazán ritka, hogy konkrétan egy madár énekébe szeressünk bele. Ez leginkább akkor fordulhat elő, ha mondjuk kanárikat tartunk otthon, és akad közöttük egy-egy rendkívül tehetséges példány; mert ahogy ember és ember sem egyforma, s nem vagyunk egyformán tehetségesek mindenben, úgy a madarak között is vannak jó és kiválóbb példányok.
Mindez szerencsétlen együttállás azzal, ami a nagyvilágban zajlik. Ha bárki azt gondolná, hogy egészségügyi lejtmenetem diktál néhány pesszimistának ható futamot, valószínűleg téved. Az utóbbi egy évben, részint a járvány hatására, nagyon sok durva kérdés vetődött fel bennem, s folyamatosan igyekszem megfelelő, elfogadható, higgadt válaszokat (és perspektívákat) találni...
37 éve figyelem intenzíven a madarakat. Évtizedek óta etetek. Kutatok, jegyzetelek, fotózok. De ilyet sosem tapasztaltam.
Szeptember óta kevés a madár. Nekem, aki fogalakozott populációdinamikával is, nem kell magyarázni, miként változik évről évre egy-egy faj állománya, hogyan ingadozik, hogyan keletkeznek hullámvölgyek és hullámhegyek. Bármennyire is szeretném azt hinni, hogy ezúttal is csak egy erős hullámzásról van szó, nincs semmi, ami erre utalna.
Azon túl, hogy megtisztelő Ottlik és Hajnóczy társaságába kerülni, a tanulmány önmagában is rendkívül érdekes. Különösen izgalmas számomra, hogy tőlem egy kötetben nem szereplő írást választott a szerző.
18 nappal ezelőtt adtam hírt arról, hogy az etetőmön felbukkant egy nagyon ritka színmutáció, egy „piros” cinege. Bár tisztában vagyok a színmutációkkal, valamennyi formával számos esetben találkoztam már, albinókkal vagy albinisztikus egyedekkel épp úgy, mint melanizmussal, leucocizmussal, sőt eritrizmussal is (1990/91 telén). Utóbbi annyira ritka jelenség, hogy miután január 14-én fotózás közben elém reppent egy széncinege, melynek hátát piros tollak tarkították, és lőttem róla egy nagyon rossz képet, nem hagyott nyugodni a dolog.
Sokan tudják már, hogy szokatlanul sok munkával foglalkozom egyszerre; ennek persze vannak hátulütői, de 2021-től talán már az előnyei is jobban látszanak majd. Az új könyv nem a semmiből pattant elő, jó ideje dolgozom rajta, és sok-sok anyagot láthattatok-olvashattatok is belőle a honlapon az évek során. A honlap ebből a szempontból kicsit olyan, mint egy munkapad.
We could read also in the Hungarian press – these days – that Elon Musk is selling this and that, he is getting rid of some of his properties, but the good old Musk (the “new rupture” 🙂 ) decided to take a much more radical step than this, and as far as I could find out how he works, it is not a temporary congestion in his brain. He had taken similar steps before, and in every case there was a reason
Ahogy Peterson, amerikai ornitológus fogalmazott egyszer: „A létezés legmeggyőzőbb bizonyítékai a madarak.”
Talányos mondat. Mit jelenthet? Talán ő is úgy érezte, amikor madarakkal foglalkozunk, amikor nyakunkba akasztjuk a távcsövet, és kimegyünk a legközelebbi mocsárhoz, kiballagunk a tengerpartra vagy elhelyezkedünk a hortobágyi pusztán egy darulesen, többről van szó, mint tudományról és tudásvágyról.
A madárbalkon újra nyitása után a csuszka persze ismét megjelent, de már nem töltötte az egész napját mások támadásával. Ebben oroszlánrésze volt a verebeknek, akik néha harmincan is felzsúfolódtak a madárbalkonra, és ezzel már a csuszka sem bírt.
A földszintről ajtócsapódásokat hallott, felismerte Ylka szívélyes hangját, aztán Håkon szobája felől trappolt valaki, nyilván Håkon, zuhogott a lépcső, a panzió előtt pedig hosszan járt egy kocsi. Daniel tisztán hallotta a viharossá váló időjárás ellenére is, hogyan püfögnek a kocsi ajtajai, s a feltámadó szél, a vadul sziszegő fenyők ellenére is jól kivehette, amint egy nő hol angolul, hol norvégül, erős akcentussal szitkozódik.
Azzal is tisztában vagyok – mást hinni illúzió volna –, hogy e sorok olvasói között is akadnak notórius dühöngők, és olyanok is, akik csak időnként akadnak ki (és persze vannak sokan, akik kitartóan őrzik higgadtságukat). A háborgóknak írom: mindez nem ellenük szól.
A tegnapi naphoz még csak annyit, hogy elsősorban az Elon Muskról és a földönkívüliekről írt cikk pörgött elég veszettül egész nap, estefelé a “piros cinege” is, de elsősorban nem a törzsolvasók járták a honlapot, hanem sok-sok új olvasó. Kissé sajnálom is, hogy a saját Facebook-oldalamnak ebben vajmi kevés szerep jutott.
Szélsőséges esetben akár az is előfordulhat, hogy ez lesz az első fotó olyan széncinegéről, amely eritrizmus következtében piros tollakat visel. Ráadásul – a jelenség ritkaságához mérten – viszonylag sok piros toll található a hátában. Hosszan értekezhetnék most a színrendellenességekről, fogok is, de most csak az első, sajnos homályos fotót szeretném megmutatni.
Az eredmény mellbevágó: az irodalom a Föld légkörénél is gyorsabban forrósodik. A kortárs regény hőfoka – szemben a Föld melegedésével – mára 7 fokot ugrott a II. világháború előtti irodalomhoz képest. Kiváltképp érdekes ez abból a szempontból, hogy a klímakutatók szerint a Föld 3,5 fokos melegedése már az emberi faj eltűnését okozza, vagyis, ha az irodalom pontosan tükrözné az éghajlat és az ember viszonyát, akkor nem szerepelnének már benne emberek. Csak sivatagok, erdőtüzek és pusztító szelek.
Alig végeztem a művelettel, épp csak visszatértem a dolgozószobába – ami a takarás miatt most egész nap félhomályos – a csuszka máris visszatért, és bebújt a pokróc alá is. Valamivel kisebb lelkesedéssel, de tovább kopácsolt. Viszont már rövidebb ideig.
A földönkívüliektől való félelem hiábavalóságára már jóval korábban, többen is felhívták a figyelmet, így pl. A. C. Clarke, a „2001. Űrodüsszeia” szerzője (a regény alapján készült azonos című Kubrick-filmet talán nem kell bemutatni). A. C. Clarke szerint az irgalmatlan távolságok miatt aligha lehetséges különböző civilizációk tényleges találkozása.
„Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról jót vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.”
Ian Fleming brit regényíró, James Bond karakterének megalkotója nem volt finnyás, ha egy sztori érdekében a szomszédba kell menni, bár alapvetően úgy dolgozott, mint bármely más író: figyelt, és innen-onnan összevadászott elemeket gyúrt aztán szerves egészbe.
Ha nem húzzák le a főkapcsolót sosem, az viszont elsősorban a Musk-féle fazonoknak lesz köszönhető.
Mégis, olyan világ épült, ahol ezekkel a techcégekkel lehetetlen versenyezni. Ám épp most úgy tűnik, mégis lehetséges. Ezért én már január elején „pezsgőt bontottam” Musk élretörése miatt. Ezerszer inkább legyen Musk a leggazdagabb, mint mondjuk a pszichotikus Zuckerberg.
Egy északi legenda szerint egyszer elrabolták a napot, és levitték a tenger mélyére, s az emberek itt maradtak reménytelenül az örök sötétségben. Ám volt egy réce, aki lement a mélységek mélyére és visszahozta a napot, jutalmul pedig fehér foltot kapott a csőre mellé, hogy az emberek sose felejtsék el: a nappalokat neki köszönhetik.
Senkinek sem köszönhetek annyit, mint Jack Londonnak, legalábbis, ha az írókat veszem számba. „Véletlenek” sorozata vitt bele egy hosszú kalandba, ami gyermekkori benyomásokból indult, hosszú lappangás után újabb lökést, sőt szikrát kapott egy súlyos élethelyzetben, onnan egyenes út vezetett a Jákob botja megírásáig, onnan pedig öt évvel ezelőtt az elhatározásig, hogy Jack London emlékére „világgá megyek”.
2021 igen jól kezdődik az osztrák madarásztársadalomnak, mert január 8-10. között láttak egy rubintbegyet, s így rögtön az év elején új fajjal gazdagodott Ausztria hivatalos madárfajlistája. A sógoroknak tehát megvan. Hátha most mi következünk
…hogy ilyesmire képes vagyok. Talán most páran meg is haragszanak. De be kell vallanom, ez “csak” egy teszt és a Facebookon egy tesztposzt. Mert ha a Facebook személy volna, nem mernék hátat fordítani neki. Sunyi kis iparág, amint azt jó ideje tudjuk.
Nem vicc! Tényleg. Hétfőn délelőtt kinyitottam a dolgozószoba ablakát. Végre téli táj képét mutatja az udvar és a birtok: behavazott fenyők, jégcsapok, odakinn kemény fagy. Recseg-ropog a fagyott hó a póni lába alatt, ahogy az udvarban kóborol.
Lassan másfél éve, hogy először szóba hoztátok: legyen támogatható az oldal. Sok egyéb mellett azért vártam ezzel eddig, mert szerettem volna, ha egyértelműen látszik, merre tartunk. S egyébként is: kérni nehéz.
Sok írnivalóm volna erről, de igyekszem a lehető legrövidebb lenni.
Sokan úgy vannak az űrkutatás híreivel, hogy „tizenkettő egy tucat”, és néha talán így is van, különösen, ha valakit nem foglalkoztat a kozmosz vagy távoli bolygók és galaxisok összetétele. 2021-ben ráadásul számos olyan kihívás áll előttünk, melyekhez mérten tizedrangúnak tűnhet, hogy bő egy hónap múlva újabb szonda landol a Mars felszínén.
Négy napja adtam hírt arról, hogy az egyik csuszkám totálisan „megvadult”. A jelenség maradt, s annyira unikális, hogy megérdemel pár szót.
2021.01.05-én hajnalban állt be említett csuszka viselkedésében az unortodox fordulat. Szeptember óta járnak hozzám csuszkák, október végétől az új „találmányra”, a dolgozószoba ablakába épített madárbalkonra.
Úgy döntöttem, hogy a közösségi kisregény fejezeteit – egy ideig biztosan – egyetlen oldalon mutatom, többek között azért, mert a fejezetek visszamenőlegesen is változhatnak, s fognak is minden bizonnyal. Ehhez azonban hadd fűzzek némi magyarázatot.
Elemészti a világegyetem hangjait a skandináv tél. A fény fotonjait is, főként messze, a sarkkörön túl. De a hóra vigyáz. A havat óvja, félti. A hó ugyanis csak nagy tömegben, lavinaként masszív; pelyhekre bontva védtelen és illékony; harmatcseppé válik a legkisebb hőre; néha úgy tűnik, akár a hő ötletére vagy lehetőségére is.
Ma reggel Montanában ébredtem 🙂 Ez valami turbó jó! Nem is mondok egyelőre semmit, töltöm az akksikat, a kamerát, várom a madarakat, addig pedig fogadjátok szeretettel az első képeket!
Olyan szuperfilozófiák dominálnak ma a világban, melyekbe én képtelen voltam belenőni, teszem hozzá rögtön: koránt sem vagyok meggyőződve arról, hogy jó lett volna.
Remélem, ott szállok majd én is. Remélem, mindez nem számít majd. Remélem, rád sem gondolok már. Remélem, nem lesz erről akkor már semmi vélemény. Remélem, nem bánok semmit. Remélem, megkönnyebbülnek majd a csontjaim. Remélem, könnyű leszek. Karcsú, fénylő és sebes.
Más, de szintén praktikus dolog: tegnapelőtt kiderült, hogy a hírlevél-rendszer nem működött kifogástalanul, így több száz feliratkozó még sosem kapott hírlevelet. Ez, nem kevés agyalás után korrigálásra került, pár nap múlva küldök is hírlevelet.
Szegény Jim halála mind a mai napig nem egészen tisztázott. Egy biztos: rohadtul elhagyta magát a végére. Elhízott és szétcsúszott, de azért korábbi erejét mutatja, hogy
hosszan élt a tévhit, miszerint Jim Morrison nem halt meg, Jim él.
Sokáig nem hittem el, hogy vannak, akik ezt valóban komolyan gondolják, míg nem egyszer, egyetemistaként találkoztam egy lánnyal, aki nemcsak hitt benne, hanem megesküdött rá: találkozott vele
"nem igazán találkoztam még olyan írással, ami igyekezne minden létező megoldást összeszedni és mozgósítani e probléma megoldására.
Egyszer végre pontot kellene tenni ennek a kérdésnek a végére szerintem. Például kötelezővé lehetne tenni az alábbi cikkben említett spéci nyakörvet a macskatulajdonosok számára.
Ha sólyommal randizol, sok minden működik, ami az embernél is, de egy mozizással mindent tönkre tehetsz.
Virágot nem kell vinned, arra csak akkor volna szükség, ha mondjuk egy búbos vöcsökhöz mennél légyottra, a vöcskök ugyanis fészekanyaggal ajándékozzák meg egymást. A vacsorameghívás amúgy – bármibe is szeretsz bele – szinte mindig működik.
Ma jelent meg a hír, egyfajta magyarázat arról, miért kevesebb a madár az etetőkön. Nem minden ponton értek egyet, de addig olvassátok el az MME magyarázatát – s mihelyst tudok, jövök a kommentárommal.
Történelminek mondani minden Musk-féle küldetést túlzásnak tűnhet, de a helyzet az, hogy amennyiben kellőképp nagy léptéket választunk a világ megértéséhez és a jövőnk felméréséhez, koránt sem tűnik túlzónak feszült figyelemmel kísérni a SpaceX, sőt a megosztó Elon Musk minden moccanását.
Gondoltatok-e már arra, hogy az olyan növények és gombák, melyek egészen apró magokkal, szöszökkel, spórákkal szaporodnak, mekkora területeken terjedhetnek el? Főként, ha az ember mesterségesen is összeköti a világ legtávolabbi pontjait, elsősorban a kereskedelem révén, újabban viszont turizmussal is.
Milyen lehet az már, amikor az ember békésen cangázik egy erdei úton, s vele szemközt vonul egy egész borzcsalád, egész pontosan csíkos bűzösborz-família?
Ezt talán érdemes megnézni – ezúttal remek minőségben, sőt a vetítés után 7 napig az interneten is ingyen. Ma este 22.50-től a Dunán. Én nézni fogom – NÉZZÜK EGYÜTT! Aztán jó alaposan beszéljük meg
Azért ezt idézem, mert ezer és egy műsort és cikket találni, de míg egyfelől úszunk az információban, másfelől temérdek egymást gyengítő nyilatkozat van, és nem kevés hisztéria.
"Ma van a magyar nyelv napja. A honlap nyitóoldalára össze is szedtem pár írást: nyelv és tudat szinte rémisztő kapcsolatára volt példa tavaly az a holland család, akiket 10 év fogság után találtak meg, s már egy alig érthető nyelven beszéltek; találtok pár sort Dantéról, aki előtt egy egész regénnyel tisztelegtem; gyönyörködhettek Herman Ottó szellemes beszédében..
"Dante motozott bennem akkor is, amikor 33 évesen elhatároztam, hogy publikálni fogok. Dante remek író, izgalmas figura, jó csóka volt. Ha élne még, e felsorolásból alighanem a “jó csóka” tetszene neki leginkább, nem állna tőle távol a szlenges beszéd, hisz annak idején programszerűen törekedett a köznyelv használatára. "
""Senki se hitte volna, hogy az a nő, az éjszaka sötétjében, az imbolygó hintó mélyén, egy férfi kivágott szívét rejtegeti a poggyászában."
MEGDÖBBENTŐ látni, mikor mit olvasnak a legtöbben a honlapon. A tavaszi karantén idején például a "Mi történik, ha unatkozol?" című rövid cikk pörgött fel. Nem kell magyarázni, miért. A napokban a fenti írás. Szomorú-szép igaz történet ez a világ egyik leghíresebb zeneszerzőjéről."
"Mielőtt belevágnék a hosszú éjszaka történetébe, meg kell említenem egy fontos intermezzót. Érkezésünkkor jó Murányi nem kevés ünnepélyességgel megállított a vadászház ajtajában, és átadott egy székely bicskát, melyet Guszti egyik rokona készített."
"Harminchét éve ezen a napon, életemben először úgy mentem ki terepre gyerekfejjel, hogy én is úgy csinálom mint a nagyok: távcső a nyakamban, határozó a hátizsákomban, notesz és ceruza a zsebemben. 1983-ban november 7. munkaszüneti nap volt még. Ennél kiválóbb napot nem is találhattam. "
"Szóval, mivel mindezek 14 napon belül jelentkeztek, nem lehetek benne biztos, hogy nem Covid19 próbálkozik nálam. Őszintén szólva, az utóbbi egy évben amúgysem mindig voltam a toppon, a túlterheltség és a stressz miatt."
"Játékos kihívások is tragikus végkifejletbe torkollhatnak, ha egy pillanatra eltekintünk a hegyek, a fizikai környezet könyörtelen törvényszerűségeitől és részvéttelenségétől; ha vagányságunkban kikapcsoljuk természetes félelmeinket, s ezzel együtt előrelátásunkat is. Erre hoz kissé abszurd, hátborzongató példát egy kaukázusi baleset."
Amikor először láttam az alábbi videó nyitóképét, azt hittem, hogy ez is amolyan “becsapós” kép, ahogy az a Youtube-videók nyitóképével oly gyakran lenni szokott, de nem! Az afrikai jakana, ami leginkább a mi vízityúkunk rokona, és hozzá hasonló mocsári-lápi életet él, egészen rendkívüli mintázatokat mutat szaporodási időszakban.
Újabb öröm. Két napja sok felvételt hoztam a kertem alá visszatérő szarvasokról, majd átállítottam a vadkamerát videóra, hogy akcióban is láthassuk őket. Első éjjel nem jöttek fel. Ennek sok oka lehet. A felvételeken is látszik, rendkívül érzékenyek a zavarásra; feltételezem, hogy azokon az éjjeleken, amikor valami komolyan megzavarja őket, nem jönnek már fel a völgyből, csak másnap. Így történhetett most is.
A nagy legelőről felkapaszkodott a terepjáró egy fenyvesbe, s amint haladtunk, Guszti mindig megjegyezte, hol látott már siketfajdot vagy császármadarat. Elhaladtunk egy kavicsszórás mellett, Guszti megállt, kiszállt egy pillanatra, hogy megnézze a szórás vadnyomait, nem farkasok nyoma-e? Szarvasok voltak. Ugyanitt, másnap, amikor már lefelé tartottunk, megjegyezte, hogy időnként rámennek a sóderra a fajdok is, mivel a többi tyúkféléhez hasonlóan ők is esznek zúzókövet. Később Parajdon megmutatta az egyik fajd begyéből kigyűjtött aprókavicsot is.
Tűzimádó vagyok. Gondolom, érezted már te is, mennyire jó egy tábortűznél üldögélni, beszélgetni, sütni-főzni. Sokan szeretik a tábortüzet, kandallókat, kemencéket, s alighanem idetartozik a gyertyák szeretete is. Ezer indokot hozhatunk fel a tűzimádat mellett, mondhatjuk: szeretjük a fényét, a melegét, a lángok és a parázs játékosságát, az illatát, szeretjük azt is, ahogy „babrálni” kell vele, igazgatni, megrakni.
Jóval nehezebb rájönni arra, hogy mindezek együttesen miért is oly fontosak nekünk.
Rendszeresen kapunk híreket az utóbbi években magyarországi medvékről, Erdélyben pedig mára medvekultusz alakult ki, de átfogó képe keveseknek van a medve európai helyzetéről. Ezért – ha már egyszer túlvagyok életem első medvefotózásán – röviden összefoglalom, amit a medve jelenlegi helyzetéről tudni lehet.
Továbbra is keveset aludtam, bár a szállásunk Parajdon, Gusztiéknál olyan komfortot biztosított, amihez otthon sem szoktam hozzá; nálam ősszel már nincs mindenütt egyenletes meleg, mivel egyetlen kis kandallóval fűtök. Ezen az éjszakán még hittem abban, hogy előbb-utóbb valahogy posztolhatok, így azt a kevés fényképet, ami addig készült, megszerkesztettem, és naplót is írtam. A terv az volt, hogy megkérem majd Gusztiékat, hadd mehessek be abba a szobába, ahol a rúter van, s onnan majd felrakhatom az előkészített anyagokat a honlapra.
Nem először teszem szóvá, mennyire feltűnő, hogy Musk vállalkozásival szemben gyakran kimondottan rosszindulatú a sajtó. Továbbra is kérdés – főként a legújabb fejlemények fényében –, hogy miért kiáltották ki Mark Zuckerberget zseninek, s ugyanakkor miért igyekeznek leírni mindenáron Elon Muskot?
zeptembertől már etethetjük a kert madarait, de ez még inkább a felkészülés időszaka. A madáretetősök elvileg mindent tudnak már, amit a madáretetésről tudni kell, mégis van néhány kevésbé ismert trükk, amivel még több madarat csábíthatunk a kertünkbe, és gondolok a panelban élőkre is.
Higgyétek el, némi tudatossággal igen jelentősen javíthatunk az etetőink minőségén.
Eddig az volt rejtély, hogy a hatalmas és okos, rafinált és veszedelmes orkák, más néven kardszárnyú delfinek miért nem támadnak emberre. Mostantól az a rejtély, hogy miért támadnak hajókra Portugália és Spanyolország partjainál.
Napkeltekor kiültem pár percre a könyvtárszoba erkélyére. Az ég alja valószínűtlen színekben tündökölt. A hajnal nyáron sem ennyire színpompás, inkább az alkonyi órák pompásak. Fel is ötlött bennem, vajon mitől? Megint fölénk sodródott a szaharai homok?
A cím talán nyomasztóan „hivatalos”, de azért maradok ennél, mert most nem a gímszarvas fejdíszét jöttem dicsérni. Arra szeretnék választ adni – miután többször érintettem a vadászat kérdését az utóbbi napokban –, hogy mitől trófea egy vadász szemében a trófea, és miként lehetséges ranglistákat összeállítani, rekordereket hirdetni.
Utóbbi azért is érdekes a számunkra, mivel Magyarország több világrekorderrel is dicsekedhet.
Nem is hinnétek, hogy egy gímszarvas bika agancsa mekkora lehet! Rég szeretném megmutatni ezt, az tartott vissza ettől eddig, hogy majd’ mindegyik felvétel vadászati portálról vagy videóból való, de most megoldást találtam rá, hogy ne kelljen ezeket a videókat “népszerűsítenem”.
Kiválogattam néhány igazán kapitális bikát, és gifeket gyártottam róluk, így zavartalanul gyönyörködhettek bennük.
Európa madárvilágának talán legkedvesebb tagja az őszapó. Persze, ez szubjektív kategória, és sokaknak eszébe juthatnak például kiskacsák, de a kiskacsák egyszer felnőtt récék lesznek, s akkor már inkább szépek, semmint aranyosak.
Nem ritkaság, hogy egy viszony apránként, de megállíthatatlanul mérgesedik el két ember között. Egy író esetében ennek a halála után is jelentős hatása lehet. Látványos példa erre az egyik legismertebb amerikai költő esete, Edgar Allan Poe esete, melyről magyar nyelven azonban szinte semmit sem találni.
Tudtam, hogy nem maradhatok ott sokáig, de az elköltözésem egyre csak váratott magára. Minden évben felmérettem a lakás értékét, de egyik évben sem sikerült lelécelnem. Végül a szerencse és a kényszer együttállásának eredményeként hagytam el a várost, reményeim szerint örökre.
Ebben a pillanatban, míg ezt írom, most is vannak hazai madarak, akik épp a Földközi-tenger hullámai felett verdesnek kitartóan abban a reményben, hogy hamarosan átérnek, mások pedig a forró Szahara kies sárgája fölött vitorláznak Közép-Afrika zöldebb tájai felé.
Szokatlanul erős az idén a halfarkasok jelenléte nálunk, főként a Balatonnál. Ha az utcán kérdezősködnénk, a legtöbben azt hinnék, hogy valami emlősállatról van szó, a “hal” miatt talán páran ragadozóhalakra gondolnának, holott a halfarkas valójában madár, amint régi elnevezése, a rablósirály is jelez.
Privátban is folytattam élénk vitát a két cikk nyomán, de már a cikkek megírása előtt is az a kérdés foglalkoztatott legerősebben, hogy
mi történhetett Adrianával, azzal a fiatal velencei lánnyal, aki „Hemingway utolsó szerelmeként” híresült el.
Tegnapelőtt, miután felfedeztem, hogy a birtokkal határos láperdő szélében vadat ejtettek a vadászok, és a hátrahagyott zsigereken hollók ülnek lakomát, felhívtam a vadásztársaságot. Ahogy arról már videóban is beszámoltam, már koránreggel kiraktam a vadkamerát, de azt akartam, hogy tudjanak róla.
Tegnap koraeste lövést hallottam a völgy felől. Tudom, mit gondoltok. Én sosem vadásztam, s nem kell bizonygatnom, hogy az élet oldalán állok, de ez sem annyira egyszerű kérdés, sort is kerítek rá hamarosan.
Mary pedig egyáltalán nem az a nyámnyila, a férjura árnyékában tengődő középszerű nő volt, akinek gyakran mutatják.
A Hemingway-házaspár 1953 második felében érkezett Kelet-Afrikába
Ez az egyik legfontosabb kérdés mindannyiunk számára, legyen szó szerelemről, házasságról, barátságról vagy akár szülő-gyerek kapcsolatról. Irdatlan irodalma van a kérdéskörnek, ráadásul mivel mindenki érintett, így vagy úgy, de egy kicsit mindenki „szakértője” is a témának.
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
Akár kérdésként is megfogalmazhatnánk: vajon melyik volt „Papa” legrosszabb napja? Többségünk azonnal rávágná, hogy az a nap, amikor 61 évesen golyót küldött a fejébe. Én viszont nem vagyok ebben biztos.
Nemcsak düh és kétségbeesés vezethet öngyilkosságig, hanem megadás, beletörődés, belátás és lemondás is.
Sokan találkozhattatok az utóbbi pár évben azzal a „hivatalos”, „szakértői” véleménnyel mi szerint a madarak etetése valójában „csak” a mi örömünket szolgálja. Érthetetlennek találom az efféle posztokat több okból is.
Néha megnézem, mit olvastok a legtöbben. Most, hogy az oldal lassan újjá formálódik, ismét vetettem egy pillantást az analitikára, és amint korábban is párszor, megosztom veletek az eredményt.
Éjfél után, 1.28-kor hallottam az idén először szarvasbőgést. Hetek óta várom az elsőket, mert sokszor már augusztus közepén megszólalnak, de most kitartott a meleg, talán ezért vártak ilyen soká. Innentől nekem – lehet bármilyen meleg a napokban – már ősz van. Vonulnak a madarak, megváltozott a levegő, hajnalban nem ritka a köd, és itt a bőgés!
Valójában erőt gyűjtök, hogy írjak a pandémiáról. Nincs erőm hozzá, ugyanakkor tudom, hogy kellene. Már nem is az a legérdekesebb, hogy miként áll a járvány (amúgy dübörög, még ha ebből errefelé szinte semmit sem érezni), hanem az, amint az emberek erre reagálnak.
"A természet gyorsan reagál mindenre, többek között ennek köszönhető, hogy egy kert – anélkül, hogy bármit tennénk – képes hétről hétre másik arcát mutatni. Így egy kert tulajdonosa, pláne egy akkora kert kezelője, mint amilyen én vagyok :-), anélkül kerül hétről hétre egy másik világba, hogy kitenné a lábát otthonról. Ez voltaképp utazás otthon. Csak nem a koordinátáink változnak, hanem a környezetünk. Ingyen utazunk, amint a mérsékelt övön ingyen utazunk távoli földrajzi övek között is..."
"020.08.10. Megint egy új hét. Relatíve. Hét lesz ez is, hét napból áll majd – ha minden jól megy –, viszont új lesz; olyan, ami eddig nem volt még; attól még persze hét, vagyis hétszer 24 óra, de akár annyira is különbözhet az eddigiektől, hogy új fogalmat kell bevezetnünk jövő vasárnap. Ez bármikor megeshet.
Ki tudja, mikor döbbent meg minket az Univerzum valami merőben újjal?
Talán csak egymilliárd év múlva, de kizárná ki, hogy már holnap? "
"Gondolom gondtalanul, szépen öltözve, illatosan, megannyi ünnepi tervvel a fejében kerülgette a latyakot; tény, hogy az út vályog, s ha az ember nem vigyáz, térdig süppedhet a sárban – ahol pedig lösz omlik a falból, esős vagy téli időben, oly síkos akár a jég; az utat, vékony, aranysárga slejm borítja. Azt is valószínűsíthetjük, hogy Malájék nem sokat törődtek azzal, hogy a zongoratanárnő mi célból, miféle örömteli gondolatokkal igyekszik felfelé; s azzal se, hogy szép-e vagy sem; illata leginkább a rezedára, vagy sokkal inkább a levendulára emlékeztet."
"És jött a zseniális gondolat! Ezt meg kell mutatni mindenkinek! De legalábbis az iskolában.
Pokoli naiv voltam akkortájt. Tudtam persze, hogy majd mindenki rosszul van a kígyóktól, főként, ha mérges kígyóról van szó, de azt hittem, a büszkeség felülír mindent, és a tanárikar pezsgőt bont, ha megtudja: ilyen ritka és értékes állatfaj él a közelükben.
A viperát némi Attenborogh-ós magyarázat után beraktam a hátizsák egyik nagy, levegős, de jól záródó, zipzáras rekeszébe, és irány az iskola."
"Most csak azért hozom őt szóba, mert lehetetlen nem látni azt az ordító kontrasztot, ami Mileva, és Einstein második felesége, Elsa Löwenthal között támad.
Elsa se olyan szép, se olyan okos nem volt, mint Mileva. Hiúsága azonban az egeket verte. Ilyet is láttunk már, nem igaz? Nem látok bele Eliza lelkébe, hogy is látnék, mégis: sok beszámoló szerint bántóan ostoba, ízléstelenül öltöző, összességében középszerű nő volt. Amint egyesek írják: gyakran egy trampli benyomását keltette. A látása is rossz volt, de hiúsága okán szemüveget sem hordott."
"Alighanem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, világviszonylatban a legismertebb állatfigura a Moby Dick. Ha irodalmi állatszereplőket nézünk, szinte biztosan. Herman Melville regénye több szempontból is káprázatos, nem véletlenül jutott számára jelentős szerep a Jákob botjában is. Melville művével emelte be magát az amerikai irodalom a világirodalom páholyába. Különösen pikáns, hogy Melville számára épp a Moby Dick jelentette a bukást, amely voltaképp élete végéig megnyomorította, sértett és mogorva emberré tette."
"Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál.
Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra.
De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "
"2020.08.07. Újabb online-emlék költözött át ide, a honlapra. Még ha ismerős is, fogadjátok szeretettel! Vannak még az alábbiakhoz hasonló emlékeim, többek között az eddig nem publikált Alagút című hosszú novellával és egy bizonyos Jeffna Senyviló nevezetű szereplőmmel kapcsolatban. Az Alagút volt az egyetlen olyan elbeszélésem, ami félelemmel töltött el az írás során. Ha időm és a technika engedi, hozom majd ezt az emléket is. Addig is be kell érnetek egy régebbi, “paranormális konzervvel”. 🙂"
"A Madeleine-keksznél irodalmibb étel aligha van. Proustnak köszönhetően valóságos kultusz övezi, holott a világ egyik legegyszerűbb hatásmechanizmusának jelképe. Számomra ezen túl is erős, személyes emlék. Gimnáziumi irodalomtanárom a Madeleine-nel példálózott mindjárt a gimnázium legelején, bár a tankönyvben se a kekszről, se Proustról árva szó nem volt. De szép emlékű tanárom a lényegre tapintott rá, amint Proust is, aki AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN című önéletrajzi regényfolyamának első jelenetében Madeleine-t mártogat teába, s ez jelentősen segíti abban, hogy visszaemlékezzen a gyermekkorára."
"Elérkezett az az idő is – nem is épp ma – , hogy már vannak online emlékeim is. Ezeknek egy része szép emlékű, ma sem működőképes Facebook-oldalamon. Párat apránként ezekből is átmentek, főként azokat, melyek tanulságosak vagy abszurdak. Mivel a napokban megint észlelek furcsaságokat
rendszeresen, huzamos ideig figyeli a honlapomat egy azonosítatlan felhasználó, ha minden igaz az Atlanti-óceánról, vagy egy hajóról vagy egy szigetről valahol Nyugat-Afrika partjaitól pár száz mérföldre
eszembe jutott, amikor a világ vezető híreinek hatására megszállták az oldalamat az oroszok."
"Sokan talán nem is hinnék, de télidőben sok ragadozó választja a boglyákat és kazlakat telelésre. Saját szememmel is láttam ezt, elsőként – sosem felejtem el – 1984. februárjában, akkor még gyerekként. Pocokgradációs év volt, és rengeteg gatyásölyv. Szinte naponta jártam egy lucernatáblát, ahol annyi volt a pocoklyuk, mintha szitává lőtték volna. Ráadásul a lucernaföldet határoló patak partján állt egy nagy bálás szénakazal. Hol a gatyásölyvek, hol én ültem rajta. 😊 Történt aztán egy napon, hogy már csak a kazal hűlt helyét találtam..."
"Három út állt előttünk. Igen rövid időre, főként a karanténba zárt „köznép” körében feltámadt az igény egy új életmód kidolgozására, egyfajta átállásra, reformra. De igen hamar megnyílt két másik irányzat is. Az egyik az ideológiai harcok feltupírozásának metódusa, a másik pedig – erről nem esett szó még – a főként generációs alapon létrejövő „hisztéria”, ami épp a járvány nyomán komolyabb reformokat várókkal szemben határozza meg magát, és a „járvány-reformereket” vádolja hisztériával. "
"Több mint 20 napot töltöttek nálam. Amint arról beszámoltam, első körben tejet kaptak, ám hamar átállítottam a táplálkozásukat, mivel több forrás szerint is a sün laktózérzékeny. Nem igazán képesek megemészteni. Hiába szeretik oly nagyon. Mert szeretik, az biztos. Vannak is kétségeim a laktózérzékenységet illetően; ritka, hogy egy vadon élő állat olyasmit egyen-igyon, ami nincs hasznára.
Tudjuk, hogy a vadon szép számmal kínál az állatoknak mérgező gombákat, rügyeket, bogyókat, mégsem hullanak el mérgezések miatt.
"
"Rám is zsákmányként tekint? Vagy inkább azt fürkészi: él-e még bennem a vadon? Ha igen, akkor azt is tudom, hogyan védekezzek. Ha nincs már bennem semmi, mindenki prédája vagyok. Nem arról van-e szó, hogy nem csupán egy ragadozó néz rám így, hanem mindaz, ami a tekintet mögött van. A szem a lélek tükre – mondják, de milyen is egy farkas lelke? Nem azonos-e mindazzal, ami a vadonban az elmúlt párszázezer évben történt?"
"Fióka voltam az épp kirepülő Mike fészkében. Az a hét hozta életem első emlékezetes olvasmányélményét is; és az első – igaz még plátói – szerelmet is. Két könyv keltette fel a figyelmemet. Az egyik a Fiúk Nagykönyve volt (ha jól emlékszem a címére), amiben sok érdekeset nem találtam, viszont rábukkantam valahol egy Brigitte Bardot képre. Nem tudom, tetszett-e azelőtt nő vagy lány, nyilván. Bár esetemben nem is annyira egyszerű kérdés ez."
"Ragaszkodnék a tényekhez. Tegnap este 2016. június 20. volt. Csak annyi történt, hogy ezt életemben először, megünnepeltem. Megadtam a módját, kétségtelen, és ezt akár a szememre is vethetik. Kétségtelen, hogy máglyát raktam. Nem vitás: én találtam ki, hogy az egyik bográcsban talált 10 liternyi levendulavirágot beleszórjam. Továbbá: igen, abrosszal terítettem a vacsorához, kóstolópoharakat vettem elő, gyertyákat gyújtottam és több mint 30 éves borkülönlegességeket bontottam az alkalomra."
"Új lényt vettem „célkeresztbe”. Egy igazi hétalvót. Van egy állat a kertben, aki éjjel jár, ha rávilágítok, úgy bámul vissza rám hatalmas, komoly, fekete szemeivel, akár dzsungel mélyéről egy riadt maki; kicsit mókus, kicsit pocok; itt motoz és nyammog, nyivog az emeleti dolgozószoba ablaka előtt a bodzán, főként éjfél után, néha megkerüli az emeleti szobákat, és a könyvtár erkélyén bukkan fel.
Korábban is találkoztam vele, de van, amit én sem tudtam róla.
Most a vadkamera a bodzát figyeli. Én meg a kamerát."
"Egy átlagos író ezerszer vagy tízezerszer több szállal kötődik az ún. irodalmi élethez, mint én. Egy átlagos író más írókkal és szerkesztőkkel, irodalmárokkal együtt töltött ideje vagy levelezése, sörözése vagy kávézása ezerszerese az enyémnek, mégis: ha nem is könyvet, de kisregényt írhatnék arról, hogyan vélekednek a színfalak mögött egymásról, díjakról, művekről szerzők, kritikusok, irodalmárok.
Igen, igaza volt annak idején annak a szerkesztőnek: az irodalmi életben bizonyos dolgokról nem beszélünk."
"A honlap már egésze más tészta. Nincs lehetőség ingyenes használatra. A domain-név megvásárlása után a honlap működését biztosító tárhelyért is fizetni kell. Ez a tárhely azonban szintén korlátos, különböző méreteket vehet az ember. Egy átlagos honlap viszonylag szerény tárhelyen is sokáig eldöcög, de ez az oldal jó ideje nem nevezhető már átlagosnak."
"Most sajnos csak röviden, hogy jelezzem, haladnak a dolgok, és a technikai feltételek is megvannak még, csak épp kaszálás után hatalmas területről kell begyűjteni a szénát. Az időjárás eleinte nem kedvezett, de tegnap óta készülnek a pocoktanyák. Tegnap estére 5 „pocokgóc” állt üzembe, ami nem kevés, de szerencsére hatalmas mennyiségű széna és gezemice keletkezett, bőven elég a tervezett 10-12 pocoktanya, vagyis boglya megrakására,
ugyanakkor kézi erővel ekkora területről felszedni és összerakni a cuccot nem egy embernek való feladat."
"Talán senkiben fel nem merül a kérdés: miért épp most kaszáltattam, miért nem később vagy miért nem korábban, holott ez kardinális kérdés, ráadásul nem egyszerű a válasz sem. Számos olyan kérdés van egy gazdálkodó, egy kerttulajdonos számára, melynek megválaszolása viszonylag egyszerű.
Nem igazán bonyolult eldönteni például, hogy mikor szedjük le a cseresznyét.
Amikor érett. Rögtön hozzá kell tenni, hogy még a cseresznyeszedés kérdése sem feltétlenül ennyire sima ügy..."
"Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."
"Eredetileg napi bontásban kezdtem feljegyezni a megfigyeléseket, de mivel hetek teltek el, ettől most eltekintek – rendkívül hosszú volna, mivel itthon már egy hónapja minden nap egy szafari. Bár én alapvetően még mindig tartom a karantént (ami annyit tesz, hogy február óta mindössze három alkalommal hagytam el a birtokot pár órára, és vendégeket is csak igen korlátosan fogadok, de időnként másokat is vittem lesre."
"Egy régió madárvilágát sokféle csoporttal jellemezhetünk, de a legmarkánsabb jelzéseket a költő fajok adják. Érthető, mivel épp a költési időszak az, amikor a legtöbb feltételnek kell megfelelőnek lennie ahhoz, hogy egy faj fészkelésbe fogjon. A mindig is nálunk fészkelő madárfajok állományváltozásai is beszédesek, de sok esetben nehezen mérhetők. Ellenben új fajok betelepülése látványos és könnyebben értelmezhető."
"Egyre égetőbb megválaszolni az olyan kérdéseket, vajon hány fajjal osztozok a birtokon? Milyenek a tendenciák? Növekszik a fajok száma vagy csökken? Milyen változtatásokat kell eszközölni a következő évtizedben, hogy ez egy nagyságrendekkel jobb, gazdagabb élőhely legyen?
Nálam a kertrendezést alapvetően két szempont határozza meg. Az első más kerttulajdonosok esetében is prioritás, ez pedig az esztétika. Egy kert legyen szép! Ez minimális elvárás. Igen, de milyen egy igazán szép kert? Mondhatnánk ebben az esetben is, hogy ízlések és pofonok, de egy kert – főként egy ekkora „kert” – esetében a szépség nem ennyire ingatag fogalom. A kert organizmus. A kert él. Minél inkább él, annál szebb."
"És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy."
"Ez szinte bizonyosan ugyanaz a suta, akit a korábbi felvételen nem láttunk jól. Itt napnyugtakor igyekszik a tarlóra. Rendkívül óvatos, körül tekintő, és jól láthatjuk, mennyire megduzzadt a két hátsó láb között az emlő. Ez a suta minden bizonnyal szoptat. Gidái kicsik lehetnék még, mert nem jár velük. Ez az őzeknél megszokott. Amíg a gidák kicsik, a suta hátrahagyja őket egy biztos helyen, a gidák pedig hang nélkül lapulnak, míg a suta vissza nem tér hozzájuk. Ergo: valahol a közelben – feltehetően a birtokon belül – valahol már gidák is lehetnek."
"Mondanám: rettentő mód hiányzott az internet, de talán mert megszoktam már, nem akadtam ki attól, hogy megint nincs, méghozzá hosszú ideig nincs. De azt hiszem ennél is többről van szó. Ahogy korábban írtam már, engem a karantén sem viselt meg, életem jelentős részét töltöttem hasonló csöndben, elzártságban, így nem volt szokatlan. Ráadásul olyan karantén volt ez, amiben szólt a zene, és volt internet, óráról órára követhettem mindent és dolgozhattam."
"Kedves Mindenki, sajnos az utóbbi napokban a lehetőségeim erősen korlátosak voltak, így koránt sem tudtam annyiszor jelentkezni, mint szerettem volna, de azért a háttérben nem állnak meg a dolgok. Sok egyéb mellett folyik a vadkamerázás is, s még mindig úgy tűnik, jobb eredményeket, több felvételt produkálhat, mint az utóbbi két évben bármikor. Legutóbb is említettem, hogy annyiban speciális az idén a helyzet, hogy a számos vadcsapás ezúttal egy ponton egyesül. Azt ígéri ez a helyzet, hogy rendszeresen kaphatok felvételeket."
"Ezen felbuzdulva tegnap kiraktam a közlekedési csomópontba a kamerát. Apró gond volt, hogy hirtelen nem tudtam ideális fát kiválasztani. Egy mogyoróbokor tűnt a legkedvezőbbnek, onnan lehetett a legkedvezőbb szögből venni a vadjárdát, ugyanakkor már a kihelyezés pillanatában tudtam, hogy gond lehet a bokor stabilitásával. Erősen szeles időjárás van immár legalább egy hete, a bokrot pedig a szél kedve szerint hajlítgathatja. Egy közeli akác törzse is jó lett volna, de azt meg nem érte át a kamera pántja."
"Ebben az esetben még mindig az individuum szintjéről beszélünk, embereket látunk szélsőséges, de nem elképzelhetetlen, nagyon is reális helyzetekben – amiféle reális helyzet egy reménytelen szerelem vagy egy anya, aki semmi perc alatt hozzámegy nemrégiben megölt férje gyilkosához (Hamlet). Életre szóló tapasztalatot szereztem abban a völgyben, nemcsak magamról, mint zöldfülűről, hanem az irodalomról is. Lehet egy szerző tűpontos, ha az olvasó élettapasztalata ezer fényévnyire esik a szerző tapasztalataitól, könnyen elsiklanak egymás mellett."
"Valamelyik nap köpenyben, papucsban léptem ki csak egy szippantásra, korahajnalban, de végül a magaslesen találtam magamat. Átázva, mert ugye köpenyben papucsban mászkálni a derékig érő harmatos fűben kevésbé célszerű, ennek ellenére elázva, és kissé cidrizve bő fél órát üldögéltem a lesem. Gyakran megesik, hogy elcsavargok itthon. Szándékom ellenére.
Mondtam is valakinek a napokban, azért van szükségem ekkora területre, hogyha elbarangolnék, ne kerüljek mások területére rögtön.
"
"Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt.
Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket, de ha húst készítek, általában bonyolult recepteket mentén haladok, holott az egyik klasszikus, minden húsevő egyik álma, a sült csirkecomb annyira egyszerű, hogy írni sem érdemes róla."
"Magyarországon is feltűnő, hogy a pásztormadarak mintha jobban szóródnának, és bár hagyományosan az alföldi területeket részesítik előnyben, azon belül is leginkább a Hortobágy térségét, most úgy tűnik, hogy bárhol felbukkanhatnak. Mintha a mostani invázió a nyugati területeket is jobban érintené. Egyúttal azt is jelenti ez, hogy nagyobb az esély bárki számára, ha pásztormadarat szeretne látni."
Nem akármilyen hétvége volt ez. A tegnapi nap új madárfajt hozott Magyarországnak, de nem is akármilyen fajt: egy zöld gyurgyalagot (máshol perzsa gyurgyalagként is említik). Utoljára 2018-ban került elő új madárfaj hazánkban (a lazúrcinege ITT),
de ki kell emelni, hogy a zöld gyurgyalag előfordulása egészen unikális.
Sok olyan faj került elő az utóbbi évtizedekben, melyekre számítottak az ornitológusok, s jó néhánynak “előbb-utóbb” meg kellett kerülnie. A zöld gyurgyalag nem ilyen! Némi esély természetesen bármely faj előfordulására lehet, de nem mindegy mekkora.
"A szomorúfűz mára felvette a klasszikus formát, és valóban annyira búbánatos, amennyire egy fűz bánatos lehet. Rá mindig különös szeretettel nézek, mivel siheder korában, amikor már jó csuklóvastag volt, derékba törte egy vihar. Az esélytelenek nyugalmával egy erős bambusz segítségével szabályosan sínbe raktam. Két év alatt visszaforrt! Ma nyoma sincs a hajdani törésnek. Ő az első, amin fagyöngyöt találtam a kerten belül. A lombja alatt ma már eltűnhet az ember."
"Én az olyan kenyeret szeretem leginkább, amit parasztkenyérnek mondanak; ami sűrű, súlyos, sokáig eláll. A kalácsszerű hóka kenyereket kevésbé, és a nagyon trükkös, ilyen-olyan magos, ebből-abból sült turbóegészséges, sötét és savanyú kenyereket sem preferálom. Sok idő nem jutott a válogatásra, de az aranyközéputat kerestem, olyan receptet, ami nem egészen fapados, de nem igényel rettentő rákészülést sem, nem kell például 48 órán át babusgatni az élesztőt. A kereső első oldaláról választottam egy közepes erőbedobást igénylő verziót."
"Megírták – ahogy Besenyő Pista bácsi is megmondja –, „mi hülyeség, mi nem az”. Keményen. Bele az arcunkba.
Hogy aszongya: nincs az a süteményféleség és mennyiség, meg kenyér, amit képesek lennénk megenni ennyi lisztből sütve, és ha tíz kilójával vesszük a lisztet, akkor az ránk romlik majd. Úszunk majd a lisztben! Nem győzzük kidobálni! Nem férünk el majd a liszttől a lakásban! Komolyan, volt olyan felvilágosult megmondó, aki azt is megírta, hogy nincs is hol tárolni 10 kiló lisztet! Minek a liszt miatt összezsúfolódni a lakásban? Minek összeköltözni 10-20 kiló liszttel, mikor eddig is alig fértünk el?"
"2020.05.23. Kedves Mindenki! – ismét volt egy “szokásos” szünet, nem taglalom, igyekszem behozni a lemaradásokat. Addig is egy kis ízelítő egy, a napokban megjelenő esszémből. Fogadjátok szeretettel, és legyen szép hétvégétek! A legjobbakat kívánva: Cen’
FŐPRÓBA JACK LONDONNAL
Az ember személyes sorsáról, szerelemről, halálról, „értelemről és érzelemről” szóló művek könnyebben férnek közel az olvasóhoz bármely időben"
"Sokan szeretik és ismerik; akik ezt a posztot olvassák, talán már készítettek is az idén bodzaszörpöt, mégsem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: a bodza ismertsége ellenére is, sok szempontból elhanyagolt és kevéssé ismert faj. Többségünk számára a szörpnél megáll a tudomány. Talán még az illatát is kedvelik, de ha már arról van szó, legyen-e bodza a kertben, a legtöbben nemkívánatos fajnak tartják,
holott a bodzának helye van még egy kisebb kertben is, annál is inkább, mert egy igazi multifunkcionális növény."
"– Ez nem egészen olyan, mint amilyennek te látod. Azért mondom ezt, mert nagyon megszerettelek. Tovább megyek. Te vagy az igazi Beyonnak. Senki mással nem tudom elképzelni őt. Csak van két probléma, és azért akarom ezt elmondani, mert hozzád hasonlót még nem láttam, és igazán kár lenne, ha Beyonnal együtt elsüllyednél te is.
Olgát egy pillanat alatt olyan mély szomorúság öntötte el, amilyet Beyon mellett soha. Ani lamentálása komorabbnak tűnt, mint bármi azelőtt. Olga érezte, hogy súlyos csalódás előtt áll, ha tovább hallgatja Anit, ugyanakkor tudta, hogy nem teheti meg, hogy ne hallgassa."
"Jó pár helyen írnak a madarak alvásáról, néhol például a madáretető-tulajdonsokat figyelmeztetik arra, hogy az odúk nem csupán a költés időszakában fontosak, hanem télen is, amikor az odúlakók menedéket keresnek. Viszont nem esik szó arról, mi történik egy téli éjszakán azokkal a fajokkal, melyek nem használnak odút fészkeléshez sem.
Elsőként próbáljuk meg elképzelni, hogy tengelicék, fenyőpintyek vagy zöldikék vagyunk, akik alkonyatkor – télen ez igen korai időpont – „felgallyaznak” egy fára, ha erre módunk van, akkor egy sűrű, védett fenyvesben."
"Nőnek, növekednek, s ebből a szempontból (is) fát ültetni a legjobb befektetés. Az ember ingatag. A körülményeink változók. Ezer és egy dolog bizonytalan, de az udvar akkor is haladt volna előre, ha semmit sem csinálok benne az elmúlt évek alatt. A fák növekedtek volna. A bokrok sűrűsödnek. És ahogy mindez változik egyre-másra települnek be a madarak. Igen nehéz összevadászni összehasonlítható képeket, de azért íme, két jellegzetes perspektíva. Kiváltképp a kert külső szélén – ahol a legfiatalabb fák voltak – a változás ott a leglátványosabb."
"Nincs olyan év, hogy ne kapnánk hírt a városokban fészkelő baglyokról; a sajtó is rendszeresen foglalkozik velük, hol a csapatosan telelőkkel, hol a fészkelőkkel, arról viszont nemigen esik szó, hogy ezek a baglyok mit keresnek egyáltalán a városokban? Igaz, nem újkeletű a betelepülésük, mégis érdemes róla beszélni, mert nem minden tanulság nélkül való.
Ha városokban élő baglyokról van szó, szinte mindig a leggyakoribb bagolyfajról, az erdei fülesbagolyról (Asio otus) beszélünk,
de tudjuk, hogy más fajok jóval korábban telepedtek az ember közelébe. Főként a kuvik (Athene noctua) és a gyöngybagoly (Tyto alba), melyek padlásokat foglalnak maguknak évszázadok óta."
"ez is távoli, minden az, továbbra is; a bőre; a bőrét érintő szél; a látvány mögötte; mellette, és előtte; valahogy semmi sem képes közelebb kerülni; csak fejben, tézisként, teoratikusan, elméletileg – épp abban a formában, ahogy egy ideje itt van; akár egy adat; akár egy karó, amit épp itt vertek le; egy mohos kilométerkő ott, ahol út sincs már; egy kő, ami út és hegy nélkül maradt; odú egy fában, mely rég kidőlt; szélkerék egy olyan helyen, ahol örökre elállt a szél; malom egy cserepesre száradt mélyedés fölött, ott, ahol a mélyedésben patak zúgott valaha;
mint egy betonba sült árnyék, amit atomrobbanáskor egy rémült ember füstölgő teste vetett;"
"– Megszentségtelenített ház? Miről beszélsz?
Ez itt éppenséggel nagyon is szent hely. Nem vagyok vallásos, de akkor is. Érted, mire gondolok! Nincs se közel, se távol még egy ilyen gyönyörű hely a környéken. Büszke lehetsz rá!
– Mire? Hogy ide építettem egy házat? Bizonyos szempontból csak elrontottam vele ezt a helyet.
– Dehogyis. Megtaláltad a ház eszményi helyét. Mutass még egy helyet, ahol ilyen szikla van a parton? Vagy ahol ilyen baszott magas dűne? Hol van olyan, hogy a szikla és a dűne között vörös patak folyik, egyenest bele a kék tengerbe? Egy ilyen helyet nem lehet megszentségteleníteni!
– Én is úgy gondoltam.
– Hát akkor?"
"Szétvetett karral és lábbal. Pont úgy festett, mintha csak Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányát látnánk. Beyon szabadulni akart volna, de mire magához tért, senki sem volt a közelben. Azt sem tudta, hol van, sötét vette körbe, csak a korongra vetült fentről éles fény.
– Hé! – nyöszörögte Beyon. – Van itt valaki?
Hideg volt, a levegőből pedig tökéletesen hiányzott minden illat. Ennyire steril és élettelen levegőt azelőtt sosem érzett. Fáznia kellett volna, de nem fázott. Éreznie kellett volna a köteleket, de nem érezte, bár látta, hogy a húsába vágnak. Itt-ott vér petyeg, néhol lila már a keze-lába, szederjes a bőre. Nem érzett forróságot sem, mégis veríték marta mindenütt.
– Hééé! – kiáltott. – Van itt valaki?"
"Nem sok hiányzik ahhoz, hogy magabiztosan kijelenthessem: soha ennyire szép nem volt még. Ez persze csak szerény mértékben köszönhető a munkámnak, sokkal inkább azzal magyarázható, hogy igazán ez az első év, amikor az udvar azt a képet mutatja, amit annak idején, több mint tíz évvel ezelőtt, az első nagy faültetésihullám idején elképzeltem. Fáim és bokraim abba a korba értek, amikor már exponenciálisan növelik méretüket, így az udvar most már nem egy „csemetekert”, hanem egy igazi park, egy dús, suhogós liget."
2020.05.09. Kedves Mindenki, megérkezett az erre a hétre ígért videó irodalomról és világjárványról. Kicsit fáradt voltam, amikor felvettem itthon a magaslesen, viszont rég elmaradt óceáni felvételekkel illusztráltam. Ez talán kissé kárpótolja azokat, akik hiányolják a franciaországi beszámolók folytatását, hiányolják az ott készült felvételeket. Fogadjátok szeretettel, tetszikeljétek és osszátok, ha szabad ezt kérnem. Köszönettel: Cen’ – s figyeljétek a honlapot is, nemcsak az online regény új fejezetével jövök, hanem érdekes madarasságokkal is 🙂
"Egyetlen esetben lehet ez másként: ha a gyanúsított Beyon. Erről azonban nemcsak a rendőrtisztek, nemcsak Beyon barátai nem tudtak, de kezdetben Beyon sem. Eleve rossz bőrben volt, s már jóval a halott díva felbukkanása előtt mindenről lemondott. Ha tudta volna, hogy van esélye, akkor se tett volna semmit. De nem tudta, így érthető, hogy az sem érdekelte, hol van épp. Hiába kérdezték, tudja-e, mikor magához tért. Abban a cellában, ahová orvosi vizsgálat nélkül úgy lökték be, mint spagetti westernben a sheriff ajtajára kiplakátolt bűnözőt;"
Nemcsak az udvarom, hanem Európa legszínesebb madara is. Régi vágyam, hogy költő párokkal dicsekedhessek, de mivel a gyurgyalag földi üregekben, partfalakban fészkel, nem oly egyszerű project ez. Nincs (még) olyan meredek partfalam, ami jó lehetne. Beérem egyelőre azzal, hogy a környéken fészkelők rendszeresen repkednek az udvar fölött. Néha az is előfordul, hogy az én fáimra szállnak megpihenni. A víz jelenléte is segíthet, mivel a vizet szereti a szitakötő, a szitakötőket meg a gyurgyalag.
"A két madár egymásra simul – 100 km/h-ás sebességnél – majd tökéletes szinkronban, összetapadva, együtt repülnek a párzás ideje alatt, mintha egyetlen madárrá olvadtak volna össze, s állítólag
úgy is néz ki, mintha egy négyszárnyú madár repülne.
Mondtam a hallgatóságnak, majd hozzátettem: sajnos ez az, amiről én is csak olvastam, mert bár ezer és ezer sarlóst láttam, de a légi párzás pillanatait még sosem kaptam el."
"járványok, karanténok idején sokaknak jelentene segítséget, ha ebbe a természetbúvárok által jól ismert világba és létmódba nőttek volna bele, vagy azt most felfedeznék, és akkor nem beszéltünk még a szellemtudományok világáról, az irodalomról, a filozófiáról, melyek az elme tigrisei és egerei, kecskebékái, és kárászai; sok regény és eszmefuttatás pedig épp olyan, akár a madárdal; másként halljuk, ha időt szánunk rájuk; olyan dallamok bontakoznak ki, olyan gondolatok és érzések, melyeknek azelőtt a létezését sem feltételeztük."
"létjogosultnak tartom a nyelvőrködést, de épp annyira, mint egy író szabadságát. Frázis már, de a nyelv valóban változik, és sokrétegű képződmény. Sok olyan szavunk, kifejezésünk van, amitől régebben óvták volna a nyelvet, ma pedig már ezeket a szavakat óvjuk. Tetszik vagy nem, ez már egy angolszász világ, félig-meddig ott is, ahol a beszélt és hivatalos nyelv nem az angol. Ezek is „török idők”. 150 év után török eredetű szavakkal is telítődött a nyelv, most szemlátomást angol kifejezésekkel, szavakkal is telítődik,
a szlengről nem is szólva, amit a nyelvőrök egy része szintén homlokráncolva figyel, miközben a szleng és az argo az egyik legplasztikusabb, legerőteljesebb rétege ennek a nyelvnek."
"Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított.
Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában.
De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."
"Online térben vagyunk. Ez nem egy nyomtatott könyv. Ez egy online történet online térben. Úgy is kell viszonyulni hozzá. A nyomtatott szöveg sok szempontból halott. Nem változik. Legfeljebb benned változhat idővel. De a Darksite story nem halott szöveg, mint inkább organizmus a neten. Él, s remélem élni fog. Remélem, fogva tart engem is, de nem annyira, hogy csak ővele kelljen lennem.
Mivel él, mivel a Darksite story nemcsak egy történet, hírt adhat magáról a szünetekben is. Amint most. Pár sorral, a pénteken induló regényből. És hangokkal. Ha ezt hallgatod, félig máris a történetben vagy. Abban a fényben, abban a félhomályban állsz, ahol Beyon."
"Meg kell őrizni a komfortzónát – ez a végső parancsolat.
Milyen érdekes! Olyan figurák, akik szellemi téren mindig a komfortzóna elhagyására ösztökéltek, amikor a tényleges komfortzóna szűküléséről, elhagyásáról van szó, rögtön padlót fognak, és a „régi” védelmére kelnek.
A népesség egy része a karantén helyzetben megtalálta magában azt az énrészt, amely képes alkalmazkodni, amely igyekszik például önfenntartóbb lenni, így aztán pl. kenyeret süt. Mások meg ezen a kezdet óta élcelődnek."
"Online térben vagyunk. Ez nem egy nyomtatott könyv. Ez egy online történet online térben. Úgy is kell viszonyulni hozzá. A nyomtatott szöveg sok szempontból halott. Nem változik. Legfeljebb benned változhat idővel. De a Darksite story nem halott szöveg, mint inkább organizmus a neten. Él, s remélem élni fog. Remélem, fogva tart engem is, de nem annyira, hogy csak ővele kelljen lennem.
Mivel él, mivel a Darksite story nemcsak egy történet, hírt adhat magáról a szünetekben is. Amint most. Pár sorral, a pénteken induló regényből. És hangokkal. Ha ezt hallgatod, félig máris a történetben vagy. Abban a fényben, abban a félhomályban állsz, ahol Beyon."
"Kijártak a közeli, s ekkoriban már csöndes csatamezőkre, és férfiak zsebeit kutatták, lopkodták tárgyaikat, titkos leveleiket – vajon mit írtak, mit üzentek azoknak a nőknek, akik még tudták, milyen egy férfi!? Milyenek voltak azok a nők, akik még férfit birtokoltak? Kiszedték az átázott bélésekből a fényképeket, otthon borzongva olvasgatták a levelek finom célozgatásait, csereberélték a nadrágokat, pantallókat, pipákat, szipkákat; hazahordták a katonák koponyáit, szénnel bajuszt rajzoltak nekik, kukoricahajból szakállt és pajeszt ragasztottak, és az éjjeliszekrényen tartották; hazavitték erős combcsontjaikat, alaposan lemosták, kifőzték sziksóban és kifehérítették a napon, ha pedig nem látta senki, elalvás előtt, azokkal játszadoztak."
"2020.05.06. Gondolhatnánk, minden sirály vízhez kötődik, így ezen belül legfeljebb annyi lehet a különbség sirály és sirály között, hogy egyesek az édesvizeket kedvelik, mások inkább a tengereket és óceánokat. Alapvetően valóban ez a helyzet a sirályokkal, de itt is vannak extrém esetek. A tengeri sirályok közül is van egy, aki a többi tengeri sirályhoz képest is extrém „tengerimádó”. Hogyan lehetséges ez?
Hogyan lehetséges a tengeri sirályok kasztján belül kitűnni a tenger imádatával?"
"Pár napja hoztam már példát arra, hogy „közönséges” fajok is megdöbbentő titkokat tartogathatnak a számunkra, mint például a békák. A tavasz a szaporodás időszaka, és épp a szaporodás az a terület, ahol a legtöbb megdöbbentő vagy lenyűgöző jelenséget találjuk. Nemcsak a békáknál, madaraknál, hanem például a halaknál is."
"Sok ilyen ételről alakult bennem az meggyőződés, hogy ezek elkészítése bizonyára macerás. A rizsfelfújtról is ezt hittem, holott állati egyszerű és nagyszerű étel. A hosszú hétvégére is süttem egy nagy tepsivel. Négy napig jártam rá.
Ahogy korábban írtam már ITT, kedvelem a nagy adagokat, többek között azért, mert nagy adagok esetén az ember napokig írhat (és ehet meleg ételt) anélkül, hogy sütni-főzni kelljen. Ennek hátulütője viszont, hogy nem eléggé változatos az étrendem. De a rizsfelfújt megint hozott egy kis színt."
"Ha nem látnánk előre semmit, nem tervezhetnénk. Ha nem tervezhetnénk, kiszámíthatatlan lenne minden. Ha kiszámíthatatlan lenne minden, eluralna minket a szorongás. Ha a szorongás uralna minket, nem maradna csipetnyi szabadságunk sem. Akkor pedig nem volna értelmes az élet. De az élet értelmes. Ezért néha muszáj visszalapoznunk. Ezért időnként kénytelenek vagyunk ugyanazt többször is, másként is megérteni. És mivel képesek vagyunk a dolgok többszöri, máskénti megértésére is, ez a kényszer inkább öröm, semmint siralmas korlátoltság."
"Az idei tavasz – mit általában a madárvonulás időszaka mindig – számos madártani érdekességet hozott itthon, de ezek közül is kiemelkedik, hogy végre ismét észleltek csíkosfejűeket.
Bár ez túl sokat nem jelent, valószínűleg véletlenszerűen erre vetődő, átvonuló madarakról van szó, de mégis: legalább hébe-hóba még felbukkan. Ha nem is költ. A Birding.hu adatai alapján először a tihanyi Külső-tónál fogtak egy példányt 2020.04.22.-én (ez egyébként az egyik legkedvesebb helyem). 5 nappal később a Kisalföldön, Csornán újabb példány került hálóba."
"Egyrészt kevés benzinnel mentem neki a karanténnak, benzint hozatni meg jóval nehezebb, mint például tartós élelmiszert. Ezért már két hónapja is úgy gondoltam, spórolok a fűnyírással, s csak akkor állok neki, amikor már nagyon muszáj. Addig az udvart legeltetem. Tekintve, hogy aszály is van, az aszály és a legeltetés együtt, egészen eddig, elégnek bizonyult. Az udvaron belül még nem nyírtam az idén (kívül, ahol nem legeltetek, ott már kellett). Így persze nem kapni olyan szép, egyenletes pázsitot, amit megszoktam, és ti is megszokhattatok a képeken,
cserébe viszont virágba borult az udvar. Zöld gyepből átalakult virágzó rétté."
"Sokszor hivatkoztam arra az utóbbi években, hogy olyan nekem a honlap, mint egy otthon. Ahol vendégül látlak titeket. Általában terített asztallal, ám néha üres a hűtő, sőt az is előfordult párszor, hogy nem voltam itthon.
Ez az otthon abban különbözik más házaktól és otthonoktól, hogy még ha távol járok is, a zárban hagyom a kulcsot.
És mint minden otthont, ezt is az formálja, aki benne él. Ahány ember, annyi élet; ahány élet, annyi stílus. Ha sokféle ez az élet, stílusában is sokféle lehet, és egy idő után nehezen férnek meg egymás mellett a dolgok. "
"Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás.
Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."
"Azokba a pillanatokba, amit emberként kegyetlennek, gonosznak, bestiálisnak érezhetünk. Ilyenkor felmerülhet a kérdés: Valóban annyira tökéletes és tiszta a természet? Nem értünk itt félre valamit?
Olyan felvételeket gyűjtöttem össze, melyekhez néha erős idegzet kell. Tavasz van, és ilyenkor minden a szaporodásról szól. (Ahogy a madárdal is.) Az alábbi válogatás is a szaporodási időszakban mutat különböző madárfajokat – olyan szemszögből, ahonnan ritkán nézzük őket.
Elsőként pillantsunk bele a Norwich katedrálisán fészkelő vándorsólyom-pár életébe."
"Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik.
Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."
Miután a 24.hu-n megjelent egy karanténnovella, a napokban újabb ígéreteimet akarnám teljesíteni. Az egyik egy viszonylag hosszú videó járványról és irodalomról. Aminek talán külön örültök majd, itt végre sok óceáni felvételt láthattok a francia partokról. Tudom, sokan hiányoljátok, hogy a franciaországi beszámoló megszakadt és nem folytatódott, ezt most kicsit helyrehozom. Az első nézők szerint gyönyörű felvételek vannak benne. Ezt a videót ugyanis felkérésre készítettem, ezért először nem is a Youtube-csatornámon jelenik meg, de szólók időben. Várhatón valamikor a jövő héten érkezik."
"Most csak röviden, cserébe hozok egy regényrészletet a talán már elfeledett Protonautákból. Azért is merészelem, mert tegnap a 24.hu oldalán egy teljes karantén-novellát olvashattatok, a következő napokban pedig jövök egy videóval, s ha minden jól megy, egy héten belül úgy megleplek titeket, ahogyan már régen nem. 🙂 Ezeken dolgozom most, és egy íráson, ami azt a kérdést nézi meg (megdöbbentő videókkal), hogy vajon lehetnek-e kegyetlenek a madarak?"
"Josef K. lefőzte a kávét. Ahogy ő mondaná: „a kibaszott kávét”. Délelőtt 10.30-ra ígérték, hogy a KONTAKT-3000 az ő régiójában is letölthető legyen.
„Ez épp elég idő – gondolta Josef K. – Arra, hogy átgondoljam, kivel találkoznék s milyen alkalomból. Már ha találkoznék valakivel egyáltalán.”
Ám épp csak megitta a kávét, rájött, hogy gondolhat ő bármit, attól függ minden, kit ajánl majd a KONTAKT-3000."
"Ha evidenciákról is írok, elnézést, de talán nem mindenki tud ezekről. Nem mindenki tudja, hogy egy honlaphoz jó esetben analitikai rendszer is tartozik, mely állandóan figyeli a forgalmat, és izgalmas statisztikákat készít. Nem kell aggódni, személyes adatokat nem lát az ember, nem tudom megmondani például, hogy pontosan ki olvasott egy cikket, de azt például látom, hogy melyek a legolvasottabb cikkek, melyik településről érkezik a legtöbb látogató, és így tovább. Nos, akkor nézzünk pár dolgot, a teljesség igénye nélkül.
A legbeszédesebb természetesen az, hogy mennyien látogatják a honlapot."
"Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba.
Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban.
Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."
"Méretéből fakadóan jó pár felfoghatatlan adatot hozhatunk róla, így például az egyik leginkább mellbevágó, hogy egy kék bálna naponta 3,6 tonna táplálékot fogyaszt.
Egy kis számolgatásra csábít ez az adat, hisz ez önmagában szinte semmit sem mond, annyira nagy szám. Hasonlítsuk inkább valamihez, mondjuk a mi táplálkozásunkhoz.
Eltérő adatokat találunk arra vonatkozóan, hogy egy ember napi kalóriaszükséglete mennyi, hisz változó koronként és nemenként is, de ha napi 2500 kalóriával számolunk, nagyot nem tévedhetünk. Egy kék bálna napi kalóriaszükséglete 1,5 millió kilokalória!"
A könyv lassan, de biztosan süllyed. Egy író is az online térbe kényszerül, ha szeretne elérni embereket – de azt sem állítom, hogy ez oltári tragédia. Igaz, az online-lét mikéntje kérdéses lehet,
de végtére is minden korábbinál több a lehetőség a közvetlen elérésre, mindentől és mindenkitől függetlenül.
A könyv talán háttérbe szorul, de ahogy korábban írtam már: a pakliban mindig benne van, hogy jöhet olyan kor még, amikor a nyomtatott könyvek mentsvárat jelentenek. Épp ezek a hónapok mutatják bántó élességgel, mennyire sebezhető a mi kis életünk, a mi kis civilizációnk"
"A harkályok természetes hangja rikácsolás, s egyszerűen rettenetes. Szerencsére ritkán hallani. Aki viszont járt már gyűrűzőtáborban, és volt szerencséje kézben tartani harkályt, két dolgot biztosan tud: egyrészt sokkal jobb, amikor a harkály hallgat, másrészt sokkal jobb, ha nincs a kezünkben. A riadt harkály igen harcias, bátor állat, és ahogy alapesetben a fákat, bizony az őt tartó kezet is rendszeresen megsorozza.
Ilyenkor érzi az ember csak igazán, mekkora erő szorult ebbe a madárba, és hogy a harkálycsőr mennyire masszív szerszám."
"Róla korábban is írtam már ITT. Leginkább egy énekesmadárhoz hasonlít, laikusban fel sem merül első látásra, hogy egy harkályfélével van dolga. Életmódjában is jelentősen különbözik, hisz míg a többi harkályfaj helyhez kötött, és még kóborlásra sem igen hajlamos, addig a nyaktekercs Afrikában tölti a telet. Szürkésbarna, kissé bagolyszerű mintázata legalább annyira jellemző, mint ütemes ki-ki-ki vagy nyek-nyek-nyek kiáltozása. Ez a verébtermetű, igazán különleges, főként hangyatojásokon élő madár viszonylag kevés kertben bukkan fel"
"Hetek óta figyelem, ahogy lassan erősödik az a narratíva, miszerint itt nem is annyira járvány van, mint inkább hisztéria. Elképesztő dolgokat hallani, amúgy általában józan emberektől is. A kommentszekciók felálltak, kialakul az új buborék, míg számos fontos kérdésre egyáltalán nem születik válasz és magyarázat.
Elhangzik például, hogy vannak, akik jól érzik magukat ebben a helyzetben, végre kielégíthetik az apokalipszis utáni vágyukat.
Ez egy ősrégi mondás minden olyan helyzetre, amikor a korlátozások vagy önkorlátozás lehetősége felmerül – például klíma-ügyben."
"Mivel az ingatlanbiztosítások csakis tűzkárra vonatkoztak, a megrongálódott épületeket a tulajdonosok felgyújtották, és ezzel az évszázad tűzvésze vette kezdetét. Érted? Összedől a város, mire még gyújtogatnak is. Szánalmas idióta az ember, megmondom. És mi van akkor, ha senki sem gyújtogat? Meggyanúsítunk valakit azzal, hogy mégis. Mint Japánban az 1923-as nagy kantói földrengésnél. Ott száznegyvenezer ember veszett oda, de a japánok megspékelték a dolgot azzal is, hogy a koreaiakat gyújtogatással és a kutak mérgezésével vádolták. Hiába rendelték ki a rendőröket, sokszor épp ők álltak a mészárlás élére."
"Nyilván ez sem jut az ember eszébe véletlenül, akkor sem, ha Thomas Mannt olvas. Csakhogy korábban – minden fentebb írt dologtól függetlenül – erősen zavart valami; annyira, hogy már veszekedtem is emberekkel emiatt. Ha megkérdeztem valakit, mire gondol épp, gyakran kaptam azt a választ: „Semmire.” Ez rettentően bosszantott. El nem tudtam képzelni, hogy valaki tök üres fejjel álldogál vagy üldögél. Azt gyanítottam, hogy ez általában nettó hazugság. Egyszerűen nem akarnak színt vallani, vagy úgy gondolják, magánügy, hogy mire gondolnak.
De akkor mondják azt! – gondoltam –, és ne hazudjanak a szemembe."
"Ez az irodalom, emberek! Ez az, ami örök! Ennek fényében kell érteni a halált, érteni magunkat, míg élünk, érteni fiatalt és öregeket!
Nem ez a kor teszi aktuálissá vagy halhatatlanná Buzzatit, épp fordítva: többek között ő ad esélyt nekünk arra, hogy élővé váljunk, élők és emberségesek, éberek és épek maradhassunk.
Szóval, a holnap történetében először itt egy szívesen látott vendégszöveg. Rövid, ütős novella. Olvassátok, és osszátok is! "
"Az emberiség a legkülönfélébb tudatállapotok foglya, egymással harcolnak népek, nézetek, klikkek.
Emberiség voltaképp nincs is. Vagy csak azt a csatateret jelöli, ahol egy faj különböző csoportjai egymás ütik, míg szisztematikusan irtják a többi fajt is. Az ember még mindig olyan, akár a pár éves gyermek, aki véletlenül meggyújtott egy szál gyufát, de mivel ennél többre nem képes, benne ég a gyönyörűen lángoló gyerekszobában. Még csak a függöny ég az ablak előtt, de előbb-utóbb lángra kap az ajtó is."
"Három olyan ételt is elkészítettem, amit soha korábban – de ne gondoljatok semmi extrára.
Nagyjából abban a sorrendben haladtam, ahogy a mélyhűtőből bukkantak elő a hozzávalók.
Először a pisztráng. Ráadásul az gyorsnak és ínyencségnek ígérkezett. Halkan mondom: pisztráng csak egészen kivételes esetben van a mélyhűtőmben. Ez most egészen kivételes eset volt. S azzal kecsegtetett, hogy mint minden hal, hamar elkészül, de mivel szerettem volna megadni a módját, és beugrott a klasszikus süllő recept"
"Egyáltalán nem vagyok az a típus, aki nem viselhet másokat a konyhában, míg ő odabent van. Épp ellenkezőleg.
A legfrankóbb az együtt főzés. Ebben évtizedes rutinom van. Barátokkal is gyakran főztünk együtt rendszeresen, egy időben minden második héten, pénteken. Sokan nem is tudják, mennyire jó együtt főzni valakivel. De ha sok fogás készül – időnként képes vagyok én is 3-4 fogás elkészítésére –, akkor mire asztalhoz lehet ülni, ha nem vigyázunk, úszik a konyha."
"Úgy tűnik, joggal gyanakodtam. Elképedve nézem a kommenteket, a nyilatkozatokat, megdöbbenve hallom másoktól, hogy mi folyik jó pár videó és poszt alatt. A járványnál már csak azok a reakciók szürreálisabbak, melyek egyre inkább a 65 pluszosok magánügyének tekintik a járványt. Sok helyen valóságos kórus verődött össze, de én ezekkel a kórusokkal csak az éjszaka találkoztam, a Rekviem az öregekért poszt megírása után."
"Ez a sas azonban – ebben a pillanatban – már nem csak az USA szimbóluma. Ez most a fejlett világ címerállata.
Már nem is tűnik olyan szabadnak – maszkkal a fején. Már nem is tűnik, olyan erősnek. Az pedig, ha valaki egyik napról a másikra képes ennyit veszteni a szabadságából és erejéből, az bizony a hatalmába is kerülhet.
Legyen ez a mai nap képe. Madár és járvány, kettő az egyben. Kicsit fanyar, de a miénk. Mindannyiunké."
"2020.04.08. A zenehallgatás fontosságáról – legalábbis arról, amit az én életemben betölt – részletesen írtam a pszichedelikus zenék kapcsán ITT. Annyit tennék hozzá: nem mindig tudatmódosító, sokat hallgatható háttérzenékre van szükségem, időnként olyanok is kellenek, melyek megpezsdítenek, kilódítanak a székből, ha csak annyi időre is, míg elillan a fáradtságom, megrándulnak-beindulnak a végtagjaim, s aztán mehet – immár pörögve és ezerrel – minden tovább."
"Tegnap kiiktatták a honlapomat, csak délután négyre sikerült helyreállítani. Voltaképp nem nagy ügy, hisz csak 7-8 órára esett ki a forgalomból, egy poszt veszett el csak és néhány hozzászólásotok, mégis pár sort megér az eset. Nem is az, hogy valami okból már-már rendszeresen érik támadások az oldalaimat, a Facebook-oldaltól kezdve az Instán át a honlapig, bár arcoskodva azt mondhatnám, ezek szerint valamit jól csinálok."
"Kicsit eltűntem megint, mivel az internetkapcsolatom akadozni kezdett, majd megszűnt. Többször is említettem, hogy itt a „világ végén” mikrohullámon jön a net, ennek viszont vannak hátrányai. Szeles, viharos, vagy ködös időben megszűnhet. Húsvét hétfőn – vagyis tegnap – még remekjó időjárás volt, szóval nem tudom, mi lehetett a gond, ami viszont meglepett, hogy az ünnep ellenére a szolgáltató (ez kicsi helyi cég), amint kerestem őket, rögtön visszahívtak, és hozzá láttak a hiba elhárításához."
Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?
Nem véletlenül állítja szembe az Újszövetség tudatosan többek között Barabással, nem véletlenül kerül a Golgotán két lator, két bűnöző közé. Nem véletlenül korbácsoltatja Pilátus agyba-főbe. Talán vérlázító egyszerűsítésnek tűnhet, de Krisztussal az történt, ami előtte is és utána is oly sokakkal: két pad közé esett. Még inkább három pad közé. Nem felelt meg igazán senkinek.
"De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."
"Apám legkedvesebb madara a bíbic volt, ezért aztán ezt a madarat ismertem meg elsőként. Később is sokat kutattam őt. Ezidáig körülbelül 80-100 bíbic pár költését kísértem figyelemmel, és elsőként ez a madár engedett bepillantást abba is, hogy milyen alaposan átgondolt project egy-egy faj életének minden másodperce, és minden, ami a fennmaradást szolgálja. Így madarak esetében leginkább a tojás."
"Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét.
Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."
"Egy hete már, hogy elreccsent a lábam, de pár napja erősen javul. Akár hetek eltelhetnek, míg a régi lesz – esetleg hónapok (mert nagyon meglátszik szegényen) –, de az erős gyógyszer megtette a hatását, úgy tűnik, és pihentettem is. Sokat voltam ágyban, ami merőben szokatlan létforma a számomra, és most, amikor végre szabadabban mozoghatok, jobb a kedvem, szóval ma kimerészkedem az udvarból, s teszek egy apró kört a birtokon is."
"A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"
"Másként: egyedül az éneklő ember kelti bennem azt a benyomást, hogy a szívünk mélyén vagy alaptermészetünket illetően nem olyanok vagyunk, mint amilyennek egymás között vagy a nagyvilágban mutatkozunk.
A vállalkozás nehézsége részint abból fakad, hogy az íráshoz időnként meg kellene állítanom a felvételt, de eddig nem sikerült. Megbabonázva nézem, újra és újra elképedve az emberi rezdülések, szenvedélyek, és képességek láttán."
"2020.04.07. Ma egy járvány-novellát írtam, ez szolgál mentségül arra, hogy ma nem hoztam még új posztot. A novella kicsit a karácsonyra írt CHATKARÁCSONY szellemében készült, járványra és húsvétra, de még nem tudom, hol jelenik meg – hírrel leszek róla.
A lokális egészségügyi helyzetről annyit röviden, hogy a nemrégiben elroggyant bal lábam javul, bár igen nehezen, s voltaképp ez az első nap, hogy értékelhető javulást mutat; eddig állni sem igen tudtam"
"A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének.
Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."
"Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."
"A Fonó egy ember belső szerkezetét, kommunáját (kommunikációját) modellezi, ha tetszik magányát, sőt: eleve elrendelt és áttörhetetlen magányát.
Abban a helyzetben, amibe most a fél világ került, amikor milliárd és milliárd ember találja magát sosem látott elszigeteltségben, épp az a kérdés: milyen minőségű ez a belső magány? Mit tudunk róla? S mi történik velünk, amikor muszáj (vagy muszáj lenne) szembenézni vele?"
"Nem vagyunk egyneműek s egységesek, mindannyian sokan vagyunk; száz énből verődünk össze mindannyian; s ha egyikünk a másikával találkozik, két nyüzsgő boly vegyül; ha az egyik ember a másikra vágyik, akkor egy egész ország ácsingózik a másik földje után; ha egy ember azt keresi, akit eddig nem talált meg, talán olyan birodalmat keres, ami létre sem jött még. Hogy létezik-e egyáltalán, nem tudhatod, de hogy nagy és gazdag, sokan lakják s te szívesen laknál benne vagy örömmel foglalnád el, az biztos.
Régen együtt voltunk sülve-főve. Időnként mind a mai napig összebútorozunk – én és más részeim. "
"Kihagytam április elsejét – nem volt vicces, cseppet sem. De mi az mostanság? 31.-én, tök váratlanul bedobta a törölközőt az egyik lábam, lesántultam, nem is akármennyire, ettől persze még – ha kamerát ellenőrizni meg gátat építeni bajos is – írni lehet, ha mondjuk nem látja az ember nyugalmi helyzetben is a galaxis összes csillagát forogni az elméjében és a test minden rohadt kis ízében. Erről ennyit.
Ám előtte még tettem egy kört, igaz akkor már meg-megbicsaklott a láb alattam, mint aki úgy dönt, hogy nem szeretne tovább tartani. De!"
"Talán ismeritek azokat a napsütéses, meleg és bíztató tavaszi reggeleket, amikor bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is, reményekkel telve lépünk ki az ajtón,
és úgy gondoljuk: még ha nehéz napok jönnek is, sikerül mindent megoldani. Ráadásul azokban a hetekben mást sem vártunk, csak azt, hogy végre álljon el az eső, tisztuljon ki az ég, süssön ezerrel a nap. Ebben az ellenálhatatlan napsütésben egy ember már javában serénykedett az udvaron."
"Kevés olyan jelenség van a világon, ami annyira megfoghatatlan s mégis oly fontos, mint az idő. Ebből a szempontból az idő hasonlít a levegőhöz. A levegőt sem látjuk, ha venni akarnál pénzért, csodálkozva néznének rád: „Levegőt? De hiszen az ingyen van!” Mivel csak az nem kerül semmibe, ami senkinek sem kell, a levegő olyasminek tűnhet, mely értéktelen, s nem is különösebben érdekes, hisz szagtalan, színtelen. Mintha nem is létezne."
"Szabad szemmel alig látható. Talán ezért is alakult ki nála – valószínűleg a szentjánosbogár mintájára –, hogy a parányi stroboszpók hím apró fényjelzésekkel jelzi a nőstény stroboszpóknak, ha kész a háló, és ő is kész a párzásra. Mondani se kell, mit jelent az emberi civilizáció a kis stroboszpók számára: katasztrófa. Az egyre növekvő fényszennyezés mára a kihalás szélére sodorta a stroboszpókokat."
"Létfontosságú kérdés, hogy a két, egymással kibékíthetetlen igény mögött milyen tapasztalatok és elgondolások állnak egyenként. Erre is visszatérek még, de most csak arra szeretném felhívni a figyelmet: a két irányzat máris egymásnak feszült.
Nem tudjuk, meddig tart a járvány. Nem tudjuk, hányan halnak meg. Nem tudjuk, hogy a koronavírus képes-e újra és újra térdre kényszeríteni minket. Alapvető tudásunk sincs egyelőre még. És oltóanyagunk, vakcinánk se. Azt sem tudjuk, mikor lesz. Mindezt nem azért írom, hogy a végletekig elkeseredjünk, hanem mert mindennek figyelembevételével el kell gondolkodni azon,
vajon egy ennyire bizonytalan helyzetben hogyan indulhat meg máris az ideológiai háború a járvány utáni idők ügyében."
"Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "
"Nem egyszer rugaszkodtam neki, hogy folytassam a franciaországi beszámolókat, de higgyétek el, nem könnyű. Nem kell magyaráznom, mi minden köt le most engem is. Sosem látott helyzetben vagyunk, én is a megszokottnál több borongós írást tettem közzé, de azért muszáj, hogy időnként jobban érezzük magunkat – a lehetőségekhez mérten. Annak sincs értelme, hogy várjak bizonyos dolgokkal, teszem azt egy Franciaországban készült videóval. Semmi sem az most, mint volt korábban, szóval a hetekkel korábban elgondolt sorrendek és prioritások tartása botorság volna. Fogadjátok hát szeretettel az alábbi videót."
"Muszáj oltári nagy közhellyel indítanom, de épp azért, mert könnyen lehet, hogy a közhelyeinket és mítoszainkat is felülírjuk a járvány hatására. Ha elegetek van a járványügyi-hírekből, megértem, s nézzétek el nekem, hogy én sem tudok elszakadni tőlük, de fontos, hogy ne szigetelődjünk el se szellemileg, se lélekben a valóságtól. A karantén nem lehet ez.
Maradjunk otthon – s egyúttal maradjunk eszünknél, ez most a feladat."
"A földrengés utáni ellenőrzésnél egyetlen felvétel sem készült. Ahogy ITT írtam, épp a zágrábi földrengés előtt helyeztem át a kamerát, így az már nem a bejáratot figyelte, hanem az egyik ösvényt. Talán ez lehet az oka annak, hogy míg korábban napi 15-20 felvétel készült, addig a földrengés éjjelén egy sem. Át is raktam egy újabb helyre, hogy ismét a bejáratot vegye, ám ezúttal kerestem egy olyan ágat, ahonnan felülről vehetem a bejárat környékét. Legalábbis az egyik bejárat környékét."
"Ha úgy gondolunk a vírusra, mint egy fatális, tőlünk független, kívülről ránk támadó veszélyforrásra, épp abban a hibás működésben maradunk, ami ezt a járványt megalapozta. A vírus nem meteor. A meteor nem része a rendszernek, amelyben élünk (és amely nem mellesleg fenntart minket is). A vírus viszont része. Fontos része. Azt is be kell látnunk – amit a virológusok már beláttak, hisz régóta jelzik egy ilyen járvány eshetőségét – , hogy semmi okunk elbizakodottságra. A vírus a rendszer egészének valóban amolyan végső megoldás, utolsó gát-féle, és mint ilyen, a leginkább erős védvonal."
"Gaia az embernek sokáig emberrel üzen – hogy értse. De Arkhimédészt egyszerűen ledöfik, Giordano Brunót megégetik, Galilei távcsövét piszkosnak találják, és bár életben maradnak, alapvetően nem értik Wegenert és Lovelockot sem. És amint az inkvizíció, később az inkvizícióként működő akadémikusság sokszor veszti el türelmét, Gaia – mivel él – szintén elveszti. Üzente már: olyan játékot adhatok neked, ami a kezed között robban fel, srófolhatom és gátolhatom is a szaporodásodat, elvehetem az élelmet előled, elvehetem a vizedet, elfújhatlak, bármit megtehetek veled."
"Tudom, nem a legjobb metódus elárasztani most mindent koronavírusos posztokkal és hírekkel, de ez itt azt hiszem fontos lehet, és hiánypótló ez a térkép (az oldal alján találod!). Itt volt az ideje.
Végre látható, hogy miként áll a járvány Magyarországon. Mert azért nem tehetünk úgy, mintha ez minket nem érdekelne. Elvégre fejtetőre állt az életünk.
A járvány utáni időkre is fel kell készülni lassan."
"Földrengés volt az éjjel. Csodával határos módon „korán”, éjfél után egy óra felé már ágyba kerültem. Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy mozog alattam az ágy. Oldalirányú szitálás volt ez, nem éreztem hasonlót korábban. Nem tartott sokáig, erős sem volt, de annyira azért igen, hogy felriadjak rá. Hanyatt feküdtem és figyeltem. Mikor abbamaradt visszaaludtam, abban a tudatban, hogy talán csak érzéki csalódás az egész."
"A birtok északi határán mély vízmosás található, melynek oldalába tavaly medvehagymát telepítettem.
Többek között azt szerettem volna megnézni, kihajtott-e, amikor a vízmosás felső részében, a még kopasz ágakon át sárga földomlás tűnt a szemembe.
Hamar kapcsoltam, hogy talán kotorék lehet. A róka mindennapos, én mégis borzban reménykedtem. Tavaly a közeli fenyves letarolása kapcsán alaposan bejártam a birtoktól dél-délnyugatra eső erdőket (ITT írtam erről), s nemcsak a borz nyomaival találkoztam, hanem a várat is megtaláltam."
"Az alaphelyzettel kell tisztában lennünk. Azért is fontos ez, mert e nélkül nehéz helyesen értékelni a jelent (a jövőről nem is beszélve), és lehetetlen adekvát reakciót mutatnunk. Ne gondoljatok cinikusnak, amikor olyasmiről beszélek, ami egy percre kiveszi ezt a kérdést az ember kizárólagos és egyoldalú szemléletmódjából.
Világos, hogy védekeznünk kell. Világos, hogy nem halhat meg senki. Ami engem nagyon zavar, épp az, hogy máris kezdünk hozzászokni a napi statisztikákhoz..."
"Egyetlen indokot találtam arra, hogy ebben a helyzetben ez a vidék, az én vidékem, az én tizenegy hektárom megszólaljon. Ha nem arról szól csupán, hogy „az élet megy tovább”, nem arról szól csupán, hogy „történjen bármi, élni muszáj”, hanem arról: van az a lehetőség, van az a paradigma, van az a tudás, ami nemcsak tovább s nemcsak túlél, hanem kivirágzik, mikor oly sok minden agonizál; mely organikus rendet szül, ha a világ körülötte épp a káosz ellen küzd, akkor is."
"Bajban vagyok. Jövök-megyek itthon, a völgyben, vadkamerát ellenőrzök, a patakpartot rendezem, fákat ültetek, és a híreket figyelem, ebből a több hete tartó önkéntes karanténból; abból a karanténból, amely eltarthat hónapokig is, és ahogy múlik az idő, egyre kevésbé tudom, mit akarnék írni-mondani, hogyan kellene megszólalni, kell-e, érdemes-e írni bármit egyáltalán.
Intő jel a járvány, egy világot minősít, egy világ minősíti önmagát ebben a helyzetben, ugyanakkor az én életem alapvetően nem sokban különbözik járvány idején a járvány előtti élettől."
"Mit mondhatnék? Általában nem kérdés ez, de a világ megváltozott, történelmi időbe csöppentünk, és ez felülír mindent. Életemben először akartam utazni, és most ez vált lehetetlenné, méghozzá oly mértékben, amihez foghatót nem láttunk még. Február 20. körül épp Nápolyba mentünk volna, ezekben a napokban pedig már Izraelbe érkeztünk volna, hogy többek között ott legyünk, amikor a gólyáink tömegével kelnek át ott."
"Az ember szeret mindent darabokra bontani, talán mert így könnyebb birtokolni. Az egész világot feldaraboljuk. Először országokra. Néhol az egyes országok határai olyan egyenesek, mint a kertek kerítései. Voltak és vannak országok és birodalmak, amelyek falakkal és kerítésekkel vették körbe magukat, mintha országuk hatalmas kert volna. Az országokon belül is parcellákra osztottunk fel mindent. Nézzétek meg Európát műholdképeken!"
"Tökéletesen kihalt volt a környék. Sehol senki. Csak az egyik házból méregetett minket egy nő gyanakodva. Később láttam, ahogy az erkélyajtóból felveszi, amint fel és alá járkálok. Gyanúsnak talált minket bizonyára. Legalábbis engem. Azt javasoltam, hogy Mara maradjon ott, én pedig teszek egy kört, hogy találjak egy zöld erkélyes épületet. Mara belegyezett, én meg elindultam a dombtető, az erdő felé. Alig mentem száz métert, a fenyők között négyemeletes házak csoportját pillantottam meg – zöld erkélyekkel. Feljebb mentem, körbejártam, az épületeken építőmunkások dolgoztak, a tetőszigeteléseket javították, amúgy sehol senki."
"2020.02.13. Rendkívül érdekes írást ajánlottak a figyelmembe – persze ezt sem ma, de vártam a lehetőségre, hogy végre én is ajánlhassam nektek, már ha eddig nem láttátok. A 444.hu adott közre egy írást azokról az írókról, akik – a cím szerint – “nagy áldozatot hoztak az írásért”. E sorsok egy része előttem is ismert, mégis sok újat találtam benne én is. Érdemes elolvasni. Kamionszerelő, postás, golfpályán hordár, hajléktalan, gyári munkás, autókereskedő – hosszú az a sor, amit ezek a szerzők életük során dolgoztak, míg végül révbe értek."
"Ez már félsiker – mondtam Marának. Ám azt, hogy a félsiker mennyit ér, a magunk bőrén tapasztalhattuk aznap, mikor az első busz nem érte el a másodikat, mi meg ott álltunk egy olyan országban, ahol én speciel a büdös életben nem jártam, s egy olyan városban, ahol egyikünk sem. Este.
Legnagyobb megdöbbenésünkre, az elszalasztott busz volt az utolsó aznap Sainte-Hélene-be, ahol olcsó szállást foglaltunk. A terv az volt, hogy ott töltjük az éjjelt, aztán jobb híján stoppal megyünk tovább az Atlanti-óceán felé..."
"Málta az emberiség történelmének kitüntetett ütközőterülete – szó szerint, folytonos háborús övezet, partjain mindenütt őrtornyok, erődök, bunkerek, géppuskafészkek. De mi zömmel lakatlan területeken jártunk, s nemcsak az épített környezet, hanem a tengerbe omló partvonal is valamiként ezt a folytonos ütközést jeleníti meg a Földközi-tenger közepén.
Nem kellett volna speciális lélekállapot ahhoz, hogy Málta zavarbaejtő emlék lehessen, de ráadásul zavarbaejtő volt az is, ahogy mentünk."
"Ez is lehetetlen vállalkozás lesz, de nem azért, mert kegyetlenül messze mentem-mentünk, hisz annyira nem is mentünk messze, ha mégis, csak annyiban, hogy olyasmit látunk-tapasztalunk, amit eddig egyikünk sem. A nehézséget az okozza, hogy rettentő hirtelen jött ez az út, hamar hoztunk döntést, még a máltai útnál is gyorsabban, a szó legszorosabb értelmében egyik napról a másikra – s kétségtelen, ebben nem kis jelentősége volt két 3600 forintos, gyalázatosan olcsó jegynek. S annak is, hogy e két jeggyel olyasmi közelébe kerülhetünk, amire régóta vágyunk, ám voltaképp nem is számoltunk vele már."
"Tegnap ITT voltaképp csak a beszámolót akartam továbbvinni, de van a helynek, hegynek, tengernek és óceánnak ereje; az útnak dimenziója, táguló mindensége, amely a konkrét felől az univerzális felé halad, a mulandóból az örök felé tart, ha nem is nyílegyenesen; újra gombol mindent, újra öltöztet, új ember megszületését akarja, s azt jobban, mint én bármely utat valaha is akartam. Így aztán újra és újra alulmaradok, győz az út, győz a táj, győz egy máltai nyereg, váratlanul felcsap hozzám a tenger, váratlanul jön az óceán és elidegenít, minden mulandótól s magamtól is; nem én tervezem az utat, már az út tervez engem"
"Jogos lenne, ha volnának olyan napok, melyekről nem írok. Sőt, volnának napok, melyekről képeket sem adok. Vannak órák és képek, amiket el kellene dugni talán. Amint vannak napok, órák, percek, néha talán még évek is, amiről hallgatunk. Amint vannak események, amiket szeretnénk elfelejteni, és épp így vannak események, melyeket sosem felejtünk el, mégis úgy érezzük, el kell zárnunk őket egy szentélybe, a test vagy a memória kolostorába, önmagunkba, mint templomokba"
"Volt már „narancsnap”, „rigónap”, sokféle nap – mindig aszerint, hogy mi tette azt a napot a legemlékezetesebbé. Egy-egy nap fotóit ennek megfelelően neveztem el, hogy könnyen idézhessem fel, melyik sorozat mely napon készült.
De a „csodanap” még előttünk állt.
Nem tudhattuk, hogy lesz egy nap, amit így nevezünk el."
"Különösen csodálatos – és a máltai Robinson óvatosságáról árulkodik –, hogy a kunyhóból semmi sem látszódott fentről, holott légvonalban kicsi volt a távolság.
Mara óvatosan jött utánam, hogy meg ne csússzon. Épp csak rácsodálkoztunk a kunyhóra, amikor megértettük azt is, hogy mitől sáros az ösvény, s miért van ott is nád. A kunyhó mögött egy szabályos medencét találtunk, amelybe a titokzatos Robinson a sziklafalból fakadó karsztforrás vizét tárolta."
"Frissítés: 2020.02.01. Szerény eredmény: annyit tudtam elérni, hogy egy négy nappal korábbi posztot most kirakhatok a nyitóoldalra is. Aznap, amikor ezt írtam, végül is annyira rövid idő állt rendelkezésre, hogy nem tudtam befejezni Most is annyi lehetőségem van csak, hogy legalább ezt kirakhatom. De ez is valami. A kommunikáció szinte teljes ellehetetlenülését leszámítva elégedett vagyok, sőt, tegnap szó szerint üvöltöttem a boldogságtól alkonyatkor Igyekszem jelentkezni, amikor csak lehet, még ha csak röviden, egy-egy kép erejéig is például az Instán. A legjobbakat, szép hétvégét, ragyogó jó februárt. Üdv: Cen’"
"Mutogattam is sűrűn Marának, rengeteg képet lőttem nádasokról, de a hosszú, és néha talán unalmas lamentálgatáson túl nem jutottam semmire. Holott ez a nád később is fontos lesz, sőt,
ez az a nád, ez az a „sajátkezű” felfedezés, amiről nem olvastam sehol, és ami mindenképp szerepet kap az Adam Sude-regényben.
Kinéztünk egy bércet, ahová szeretnénk feljutni alkonyatra, ugyanakkor azt is latolgattuk már, hogy visszafelé sietnünk kell majd, nehogy véletlenül a karszton rekedjünk alkony után. "
"Nincs semmi a bolygón, amely látványosabban és hitelesebben közvetítené számunkra, hogy a Föld, ahol élünk, mekkora energiák haszonélvezője és foglya. Hisz a tengerek vizét a nagy bolygókörüli szelek tartják diabolikus háborgásban, e szeleket pedig végső soron a Nap generálja, így tehát, amikor azt látom, hogy egy tenger ezer és millió éve ostromol meredek partokat, ezer és millió éve koptatja-zúzza a köveket, a benne élő szervezetek maradványait, ezer és millió éve építi dűnéit, akkor végső soron központi csillagunk, a Nap munkájának látványos és letaglózó munkájának eredményét látom."
"Néha úgy tűnhet, sok marginális részletet rögzítek, például Máltáról, de az emlékezetnek szüksége van ezekre a részletekre. Gondoljátok át! Mire emlékeztek január másodikáról? Hogyan indult az a nap? Mi volt a reggeli? Mit néztetek meg, mit láttatok aznap este? De nézhetjük múlt hét keddjét is. Vagy 2019. november 17.-ét. Bármely napot az elmúlt 5, 10, 15 évből. Idővel minden egy massza részévé válik. Ha visszatekintek az életemre, nagy szakaszokat különíthetek el benne. Éveket és évtizedeket, de első körben mindegyik szakasz, öleljen fel az akár tíz évet is, összefoglalható három mondatban."
"Hamarosan elértük Ghadirát, de már messziről sem tűnt oly ígéretesnek, mint ahogy azt a térkép, s talán a naivitásom sugallta. Előzőleg hatszor magyaráztam el Marának, hogy tengerpartok mentén a sósvíz és az édesvizek találkozása mindig paradicsomi állapotokat eredményez, ahogy azt sokszor láttam Bulgáriában vagy Hollandiában, de Svédországban is. Ám a kiszemelt öböl és a környéke sem tetszett nekünk. Amint leereszkedett velünk a busz Santa Marija felől, hamar döntöttünk:
ha nem jön be a hely, le sem szállunk, megyünk tovább, egy kis improvizálás belefér"
"Frenech úr évtizedekig egy máltai kórházban dolgozott, s most, nyugdíjasként szobrokat farag, zömmel abból az anyagból (mészkőből és homokkőből, ha jól értettük), amiből a máltai épületek zöme is készült, ezeket a szobrokat aztán alkalomadtán kifesti. Mária szobrok és szentek szobrait készíti elsősorban, de láttunk egy mutatós lószobrocskát is.
Már az első napon feltűnt, hogy lépten nyomon szentek szobraiba akadunk, kiváltképp sok a Mária szobor, gyakori, hogy az ajtók mellett kis Máriát ábrázoló kerámia domborművek vannak, ami talán nem csoda, hisz egyes források szerint Málta lakosságának 96% hithű katolikus."
MÁLTA (3. fejezet): "Nem gyúrtunk rá, de mi eleinte abszolút háromműszakot nyomtunk le Máltán – bevallom, részben a felkészületlenségünk miatt." 2020.01.20. 17:17
"Alagi őrnagy „cecája” pedig szemlátomást örült ennek, akár az óriási tojást nyeldeklő kígyó, úgy igazgatta állkapcsát, hogy Csalka keze jobban beférhessen. És dorombolt, és dorombolt, és mint egy ronda vörös szőrmekesztyű, rádorombolta magát Csalka kézfejére. Amint kígyó húzza rá síkos testét vérmeleg áldozatára. S mikor Csalka már nem tudta, mit tesznek – ő és a kígyóként táguló, élő szőrmekesztyű –, és hol lesz a fura játék vége, a macska szinte rászorult a kezére. Csalka próbálta kihúzni, ám a macska harapott, de csak a kisujjára."
"„Teljesen olyan – mondtam Marának – mintha az űrbe néznénk ki, s galaxisokat látnánk. A városok, mint a nagy csillagvárosok. Az a város ott, olyan, mint a Magellán köd. Az a város meg, mint egy spirálgalaxis, a másik pedig olyan, mint egy kvazár.” Mara először rácsodálkozott: „Valóban” – majd hozzátette: „Mégiscsak csodálatos az ember, hogy mindezt létrehozta. Ez a mi civilizációnk.” És amikor ezt mondta, rettentő távot nyitott meg a civilizáció és köztem, s ettől úgy éreztem, nem is tízezer méteren, hanem már az űrben vagyok; lélekben egészen biztosan; ott lent, az a civilizáció, amely az ignoratus érzésével akár önmagában is gyönyörködhetne, ehelyett boldogtalanná teszi magát."
"Itt közbe kell vetnem egy fontos infót, amiről nem írtam még. Azért is, mert sokan kívánnak nekem-nekünk jó pihenést. Először is nem pihenni járunk, ez kiderülhetett abból a posztból is, amit a TWO ON THE ROAD céljairól írtam (ITT), másodszor – s erről nem esett szó még
– csak olyan út jöhet szóba, ami nullszaldós, vagyis nem kerül többe, mintha itthon maradnánk."
"Sziasztok! Rövid leszek, legalábbis rövidebb a kelleténél. Aludtam a dolgokra egyet, de nem mondhatom – őszintén semmiképp – hogy felhőtlen ez az út. Felhőtlen annyiban, hogy ma reggel ragyogóan tiszta égre ébredtünk, és bár csak 10 óra múlt, máris májusi meleg van, s virágillat szinte mindenütt. Ugyanakkor elérhetetlen lett a Facebook-oldalam (a szerzői látható, de nem férek hozzá
"Régen rossz, ha semmit sem keresünk. A Jack London-túrán bizonyítékot kerestem. Bizonyítékot arra, hogy az emberek sokkal jobbak annál, mint amilyennek gondolják egymást. A Zafír-túrán aranyat és zafírt kerestem. Természetesen most is keresek, de most egyszerre sok mindent.
S MONDÁ AZ ÚR: NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL
Ahogy korábban írtam (ITT) a TWO ON THE ROAD ötlete körülbelül négy éves, és ahogy a cím mondja, a korábbi utakkal ellentétben itt fontos cél, hogy ne egyedül menjek. Miért?"
"Rövid részlet a Jákob botjából – mert ez ma igen aktuális. Majd meglátjátok, persze nem azért, mert lopnék. Annyit fűznék hozzá hamar, hogy ez a részlet nem a képzelet szüleménye, ez valóban így esett Jack Londonnal, s ez a bekezdés voltaképp Jack London írása, én mindössze hozzátettem és szerkesztettem rajta egy kicsit."
"De én sem értek mindent. Koránt sem. Sőt. Most inkább érzem csak azt, ami jön,, semmint érteném, bár szokásom érteni, s most szokatlan is ez az állapot; bizonyos értelemben most hagyom el igazán – talán először? – a komfortzónám. Mert valljuk be: kitenni magam a bizonytalanságnak, s az útszélen állni nap mint nap a tél közepén, ahogyan az a Jack London-túra esetén volt, illő hozzám. Valljuk be: éhtől szédülten bolyongani patakról patakra, hogy valahol aranyat és drágaköveket mossak, illő hozzám. Ha pedig azt mondom: vadon – mások valami barátságtalan, vad és kiismerhetetlen erdőre gondolnak, vagy szeles és fagyos pusztákra, áthatolhatatlan sűrűségre, valamire, ami alapvetően idegen, távoli, titokzatos és veszélyes. De ha én mondom: vadon – az olyan, mintha azt mondanám: otthon."
"A TWO ON THE ROAD – KETTEN EGY ÚTON, ahogy az elnevezés is mutatja, radikálisan más lesz, mint az első két túra. Azokra egyedül mentem, itt most nem egyedül leszek. Ahogy azt korábban írtam ITT, régi, kb. 3 éves terv ez – s most jött el az ideje. A célkitűzések is változatosabbak, mint volt a Jack London-túra vagy a Zafír-túra idején, de amiben igazán markánsan különbözik, az egyrészt az, hogy nem is egy útról van szó, hanem utakról, és időben is jóval-jóval több. A Jack London-túrát annak idején kb. 1 hónapra terveztem, a Zafír-túrát két hétre."
"2019 viharos év volt. Nehéz és dolgos. Benne egy nagy szünettel is. Ennek megfelelően a képanyag sem lehet fullos. Valójában csak szeptembertől tudtak jól pörögni a dolgok, de ez a pörgés is zömmel építkezésről, a körülmények, a feltételek megteremtéséről szólt, nem pedig egy frankó működésimódban rejlő lehetőségek kiaknázásról.
Mindig elégedetlen vagyok a képfelhozatallal. Talán egyetlen olyan hónap volt az utóbbi években, amikor azt mondtam: ez rendben van, ez elég."
"Mint oly sokszor azelőtt is, rájöttem: azért szép számmal akadnak még a közel állók között is olyanok, akik egyszerűen hülyének, ábrándozónak néznek. Oké. Teltek az évek, én minden évben egyszer becsüst hívtam, és figyeltem az ingatlanárakat. Egyszer aztán rettentő növekedést értek el a panelek, a vidék azonban a kutyának sem kellett. Elment az értékbecslő délelőtt, én pedig aznap délután útnak indultam megkeresni a helyet, ahol majd élek. Estére megtaláltam. Ez Alsólak (másutt Green Green Woods). Amikor életemben először jöttem az udvarára, rögtön láttam, hogy ez az, amit lerajzoltam. Pont ez, pont így."
"Mire az ember elér idáig, néha igen naggyá nő a batyuja. Az a bőrönd, amit ő maga pakolt, amit mások tömtek tele, nemritkán kacatokkal; akkora is lehet már, amit húszévesen sem húzott volna el, nemhogy évtizedekkel később. Ez például tök világos.
S ami a legszebb, most ez lesz praktikusan is az egyik feladatom. A következő 10 nap feladata. Egy egészen kicsi poggyászt összeállítani, de olyat, ami ugyanakkor minden helyzetben hatékony."
"Ahogy a Jack London-túra is egyik napról a másikra lett valóság. Az utóbbi hetekben írtam arról, hogy vannak ábrándozók és létrehozók. És persze átmenetek. Ráadásul életszakaszonként is változhat, hogy melyik csoportba tartozunk. Egész pontosan önmagamat sem tudom elhelyezni, de vannak arra utaló jelek, hogy inkább létrehozó vagyok, semmint ábrándozó. Végül is minden regény ábrándként kezdi – de elég a polcra nézni, s nyilvánvaló, hogy létrejöttek, létrehoztam őket, megszülettek,
kihordtam őket, nem ritkán akkor is, ha minden az elvetélést segítette volna."
"Apró lépéseket tettem-tettünk meg a honlap éledése óta, ebben a négy hónapban, de a háttérben komolyabb fejlesztések is folynak. Tudom, alig hihető ez már, de majd meglátjátok. 2020 pedig nemcsak az olyan problémákat hivatott megoldani, mint az oldal mobil-kompatibilitása, hanem tartalmilag is jóval színesebb, s reményeim szerint izgalmasabb lesz. Fogadjátok el tőlem ezt a már-már megszokott homályosságot, de ha minden marad így, ahogy ebben a pillanatban van, akár pár napon belül is kezdődhet a játék, s mutathatok pár árulkodó képet, jelet – amiből kitalálható már,
mennyiben lesz 2020 radikálisan más, mint amilyen az emlékezetes 2019-es év volt."
"Valljuk be: igen nehéz olyan karácsonyi ajándékot adni, amire az ember akár évtizedek után is emlékszik. Főként nehéz felnőtt fejjel. Adni és kapni is. Gyerekkori ajándékokra ma is élénken emlékszem, de amit felnőttként kaptam, viszonylag hamar elvesznek más emlékek között, a tárgyak meg többségükben elkopnak, elenyésznek. Most azonban kaptam egy olyan ajándékot, amit bizonyosan sosem felejtek el. Nemcsak azért, mert annyira személyre szóló, hanem mert ilyesmit nem lehet kapni boltokban. Ilyesmit nem lehet kapni a legközelebbi hozzátartozóktól sem."
"Ebből a szempontból a vallások tekinthetők még mindig a legradikálisabb kísérleteknek.
Mondom ezt úgy, hogy magam voltaképp ateista vagyok – bár ezt nem tudom pontosan. Nehéz kérdés ez. Hisz én éppenséggel nagyon is úgy látom, rész vagyok csak, részek vagyunk csak, és fölöttünk a természet áll.
Amint a testemben egy sejt, úgy vagyok jelen a bioszféra hatalmas szervezetében. Voltaképp van istenem – az én istenem is olyan, mint minden más vallás istene. Fölöttem áll, ugyanakkor körbevesz, jelen van minden pillanatban, éltet és táplál."
"szenteste van, három kiló szaloncukor várja, hogy kezdjek vele valamit, tele vagyok valamivel, amitől akár jól is érezhetném magam, és mégsem. Nem tudom, úgy egyébként, van-e bármiféle „hívás” a szentestékben, de ebben van. Nem is akármilyen. Ennek a „hívásnak” ma, nyilván, szelídnek kellene lennie"
"Karácsony előtt pár nappal kaptam egy hazugságokkal bélelt, amúgy a végletekig kedves elbocsátó szépüzenetet. Szó volt benne mindenről, csak arról nem, amire a többiek, például Tafy már korábban figyelmeztetett, a lányt ugyanis látták a Noctifer hátsó bokszában összesmárolni egy napszemüveges fickóval. Annyira belegabalyodott, hogy Tafyt észre sem vette. Minderről egy árva szó nem volt a levélben. Olyan homályosságokról azonban annál inkább, hogy meg kell találnia önmagát, egyedüllétre van szüksége – ez volt a legjobb a Noctiferbéli összesmárolás fényében."
"Tafyról, akiről úgy tartottuk, hogy legalább hatszáz éves, nem ember, nem állat, de nem is termék, inkább elhagyott ufó; valaki, akit rohadtul félrevitt egy hordozórakéta; nem tudni, mit keres itt, de az biztos, hogy nem a boldogságot. Hiszed vagy sem, ennek ellenére barátai tényleg voltak. Megdöbbentő, tudom. Azt gondolnám én is: akit nem anya szült, aki úgy mozog, akár egy szomorú zombi, akinek se istene, se hazája, se boldogsága, se boldogtalansága..."
"2019.12.23. Most épp csak beköszönök. Az udvar kitakarítva, a terasz lemosva, a ház kiglancolva, kész az ünnepi menetrend az ünnepekre, áll a fa, fő a ménesi aszúval bolondított vörösboros marha, a tárkonyos marharagu, és a bejgli is kész, jó sok bejgli, merthogy a karácsony a bejgli ünnepe is legalábbis nekem."
"A karácsony az év egyik leghosszabb éjjele, és mi épp akkor igyekszünk a legtöbb fényt csiholni. Hogy történelmileg miért alakult ez így, talán nem is fontos, de bármit gondoljunk is a karácsonyról, tudjuk vagy sem, az biztosan ott van bennünk, hogy tűnjön ez a homály, ez a hideg, a sűrű szürke és fagyos sötét komótos váltakozása véget nem érőnek, akkor is tudjuk:
egyszer kiderül az ég.
Ha csak apránként is, egyre hosszabbodik a nap. Idő kérdése csupán, mikor lesz újra fény."
"2019.12.20. Majd egy hete már, hogy a Balatonnál jártam ismét egy kis fotózáson, múlt hét vasárnap, december 15.-én. Sok szempontból emlékezetes nap volt. Korábban olvashattatok ITT egy összefoglalást a Balaton legjobb madárfotós helyeiről, nagyvonalakban ezeket látogattam meg, Balatonfüred kivételével, viszont bekukkantottam a Kis-Balatonra hajnalban, elsősorban a vadludak miatt."
"Szerintem ez nem törvényszerű. Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy ismerek olyan párokat – legalább hármat –, akik egy életet éltek le együtt szerelemben, a csúcsok csúcsán épp úgy, mint vad viharban.
Láttam olyat is, hogy egymás után haltak. Tényleg láttam. Jól ismertem őket. Tudok olyanokról, akik 16 éves koruktól szerelemben éltek nyolcvan egynéhány éves korukig. De ez is kettős érzéseket szül: egyrészt jó ilyen párokat látni, másrészt épp ők adnak szörnyű kontrasztot a többséggel szemben."
"Drága férfi, édes férfi, gyönyörű oszlopom, az enyém vagy, és én a tiéd, nincs csodálatosabb tenálad, nincs erősebb a te karodnál, semmi sem tisztább, mint a te szerelmed, senkinek sincs náladnál nagyobb szabadsága. Ó, mióta várlak, vágylak, és most végre láthatlak is. Akarom, hogy te is láss engem, akarom, hogy a tiéd legyek, akarom, hogy gyönyörködhess a tájaimban, amint én is gyönyörködöm a jöttödben. Akarom az erődet naponta, akarom, hogy bennem oldódjon föl minden vágyad, a tiéd vagyok, mindig is a tiéd voltam, csak a tiéd..."
"Melyik volt a leggyakoribb madárfaj az etetőinken?
Attól függ, mit értünk gyakoriság alatt. Azt, hogy az adott faj fordul elő leggyakrabban, legrendszeresebben, s a legtöbb helyen? Részint ez is jó szempont, de aligha fedi le azt, amit gyakoriság alatt értünk. Hiszen ha egy faj sok helyen fordul elő, de mindenütt csak 1-2 példány (ilyen például a csuszka vagy a vörösbegy), akkor nem mondhatjuk gyakorinak. Az átlagos példányszám is félrevezető lehet. Ha van pár etető, ahol pl. házi verebek népes csapatai tanyáznak, az átlagot képesek megdobni akkor is, ha egyébként sok etetőhelyről teljesen hiányoznak."
"Már nem számolom a napokat sem, csak az eget kémlelem; jó volna végezni, mielőtt újabb havazás jön; és Masson magánya újfent átvilágít és melegít!; gondossága egyben pártatlanság; éppannyi gondja van magára, mint a kutyáira; Masson igazságos, s csak egy pártatlan, magának való, de önmagával sem kivételező ember lehet ennyire akkurátus, ahogy minden szöget egyenesen ver be, minden rönköt pontosan illeszt, pikk-pakk!; s minden mozzanat után szünetet tart, kezével simítja meg az illesztést, a simára csiszolt profilléceket"
"Nem részletezem, miért volt ez ennyire macerás a kezdés időpontjában – csak egyet hadd emeljek ki. Első körben a hálózathoz kapcsolódó leveleket, jelentkezéseket, néha az íveket is több száz egyéb levél közül kellett kihalászni. Ez most már nem lesz jellemző. A lényeg. A ma reggel számai:
3 ország
171 etetőhelye jelentkezett,
s eddig 61 kérdőív jött be.
Hozzátartozik, hogy a jelentkezők fele tegnap kapta meg az első ívet, szóval a viszonylag alacsony szám ezzel is magyarázható. 61 etetőhely kevésnek tűnhet, de nem az. Tapasztalatból mondom: 5-10 jól adminisztrált etető is egészen árnyalt képet ad."
"Sorra érkeznek a madáretető-kutatóhálózat tagjaitól a kérdőívek. Jól látszik, hogy szinte mindenütt ezekben a hetekben indult be a madáretetés igazán. Most nyílik lehetőség egy kis trükközésre is Ezért adom elétek ismét ezt az írást,
hisz az erdők megújulása fontosabb, mint valaha, főként az ökológiai szempontból legértékesebb tölgyerdőké.
Osszátok meg másokkal is, hátha mások, másutt is alkalmazzák az erdő felújítás természetes módszerét. Ha valaki azért aggódna – találkoztam ilyennel is – , hogy a szajkó elriasztja a kisebb madarakat, ettől nem kell félni."
"Az írás magasabb rendű működése a kissé alantas dicsvágy alól a talajt kihúzza. Ehhez viszont tudni kell írni, ahhoz pedig, hogy az írás legalább egy kicsit működhessen, legalább részben dicsvágy nélkül kell az asztalhoz ülni. Paradoxon ez, de működhet. Első körben azt kell tudomásul venni, hogy az írás nem az ego hízlalását szolgálja."
"FONTOS: Azok a napok is borzasztó fontosak, amikor váratlanul eltűnnek a madarak, amikor csak lézengés megy. Ezekről a napokról pontos adatokat gyűjteni legalább olyan fontos, mint a nagyforgalmú napokról. Szóval: ha gyér egy napon vagy héten a forgalom, akkor is írjuk össze a madarainkat!"
"Mindig eszembe jut ez december hatodikán. Sok emlékezetes utam volt, túrám, madarászatom, de ez a legszebbek közül való, bár éppenséggel ezen a napon nemigen láttam madarakat. Gondoltam, ne legyen üres ma reggel a csizma, elétek hozom, már csak azért is, mert sokan nem olvasták még. Fogadjátok szeretettel, és legyen jó napotok!"
"Míg a legelején egyáltalán nem lehettek elképzeléseink arról, hogy mi rajzolódik ki ebből, kirajzolódik-e egyáltalán valami, most már határozott körvonalakat látni, s egyre izgalmasabb. Egyre inkább otthonosan mozog az olvasó és azt hiszem az író is ebben a sok kéz alatt születő, hétről hétre fejlődő regényben."
"Madarakat etetni télen nemcsak hobbi. Sokaknak már-már hivatás. Időről-időre még szakemberektől is elhangzik, hogy a madáretetés voltaképp „csak” a saját örömünket szolgálja. Ezt erősen vitatom, s erről részletesen írok hamarosan. Most csak szeretném leszögezni, hogy a madáretetés legalább három dolgot szolgálhat.
1. Természetesen a madárszerető ember örömét, ez nyilvánvaló
2. Ugyanakkor igenis jelentős segítségnyújtás ez a vadon élő madarak számára
3. Végül a madáretetés remek lehetőség madaraink kutatására is."
"Magyarországon az Írók Boltjában biztosan megkapjátok.
IRODALMI SZEMLE – ÁLNÉV: Már csak néhány nap, és itt az Irodalmi Szemle decemberi lapszáma, amelynek témája az álneves-maszkos irodalom, Sárbogárdi Jolán, Centauri, Rosmer János, Csendes Sirály Toll és Speigelmann Laura mellett felbukkan Lill Emília és Mandra Gora, Poszt Péter, Fekete Anna és Kozmár Klára… és mindez csak a kezdet..."
"A maga nemében ez a legnagyobb szabású ilyen kutatás.
“Azt akartuk megtudni, hogy a különböző klímaváltozási előrejelzések miként hatnak egyes térségekre, azok miként válnak klimatikusan alkalmatlanná az ott élő fajok számára. A biodiverzitásra leselkedő kockázatokat úgy mértük, hogy számba vettük azokat a fajokat, amelyek esetében már jelezték, hogy a klímaváltozás miatt földrajzi elterjedésük több mint felét elveszítik” – idézte Rachel Warren professzort, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. "
"Van, aki gyűlöli a karácsonyt. Ez visszaköszönt a tavaly karácsonyra az Élet és irodalomnak írt elbeszélésemben is (Chatkarácsony). De a többség számára a karácsony a legnagyobb, legfontosabb ünnep. Nem is arról van szó, hogy mindig a többség számít, csupán azt szeretném rögzíteni: én is a karácsonyt tartom a legszebbnek. Tartsuk, ünnepeljük bármiért.
Az adventi időszak pedig talán azok számára is fontos, akik nem tartják az adventet az eredeti értelemben. Készülődni, várakozni, felkészülni bárki akarhat. Egy estére. Bárhogy van is, fontos és szép időszak ez."
"Pontosan tudtam, mire megyek – amennyiben bármely előadás esetében pontosan tudhatjuk – mégis a táncost akartam látni. Talán hiba volt. Nem szeretnék tipikus kritikussá válni. Ugyanakkor azt sem titkolhatom, hogy kicsit csalódtam. Ezzel egyébként sikerült teljesen kiakasztanom azt a rajongót, aki elcsalt Bécsbe. Nehéz ezt korrekt módon megfogalmazni. Nagyon tipikus művész-színházat láttam; olyat, amely sok szempontból a rajongók imádata miatt működik. Még érthetőbben: a színész személye, ez esetben Baryshnikov nimbusza hitelesít minden mozzanatot, nem pedig az adott percben leadott teljesítmény, nem az adott pillanat meggyőző ereje."
"Érdekes cikk jelent meg a napokban a vándormadarakról a 24.hu-n. Korábban én is írtam arról (többször is), hogy például a szajkó milyen jelentős szerepet játszik az európai tölgyesek fennmaradásában, amikor a tölgy makkját nemcsak fogyasztja, hanem eltárolni is igyekszik. Épp az idén írtam arról, hogy ebben az esetben ráadásul a szajkó tárolási szokásai, kombinálva a szajkó vonulásával olyan rendszert alkot, ahol Közép- és Nyugat-Európa tölgyerdőinek megújulását vendégmunkások, Ukrajna és Oroszország felől érkező szajkók tízezrei teszik hatékonyabbá."
"Éttermünk számos pihenésre alkalmas búvóhelyet kínál, tujáink, borókáink és fenyősorunk tökéletes menedéket nyújtanak karvaly-támadás esetén is.
Ha valaki éjszakára is maradna, az étterem körül számos odúból választhat, három különféle méretben és három különböző röpnyílással, mások pedig kényelmes helyet találhatnak másfél kilométer hosszú galagonyával vegyes kökénysorainkban, ahol akár nagyobb csoportok is biztonsággal és kényelmesen szunyókálhatnak."
"Viszonylag sok helyről hoztam képeket, például Bécsből, bár azokat a képeket nem novemberben, hanem tavasszal lőttem. Mégis, ezek is színesítették a felhozatalt. Három hónapon át haladtunk előre. Képben és szövegben. Ez alapvetően nem hosszú idő, de a semmiből fenntartani, feltölteni a honlapot napról napra kemény kihívás, higgyétek el. Nem vinnyogásra akarok hegyezni, csak magyarázom az elégedettségemet. Ami oly ritka. Boldog vagyok, hogy nem omlott be a honlapépítés folyamata ebben a három, gyönyörű őszi hónapban. Három hónap háromszoros növekedést hozott."
"„Nézze, Rudolf! Látja, eljöttem magához. Bécs ősszel a legszebb, s hol vagyok most? Itt vagyok immáron egy hete. Még erre a kopár hegyre is feljöttem, de tudja, mit? Nem bánom. Itt, ahol senki sem hall, lehetek őszinte. Magánál nincs fontosabb, rájöttem. Maga a legszebb, leghősiesebb férfi, akit valaha láttam, esküszöm, nincs magához fogható az egész udvarban, egész Európában, sehol a világon! Nem is értem, hogy nem csaptak le még magára, de tudja, mit? Kész szerencse! Istenem, mekkora tragédia lenne, ha másé lenne már a szíve!"
"Ma pár perc erejéig ránéztem a Balatonra. Papírforma szerint ez volna az ideális hétvége megcsípni a balatoni madárvonulás csúcspontját. Ráadásul az évszakhoz mérten kedvezőek voltak a feltételek. Semmi köd, szél is csak módjával, ragyogó napsütés. De a Balaton viszonylag csöndes. Még a legforgalmasabb helynek számító tihanyi szorosban is. Talán a hosszú, enyhe ősz miatt késnek a sarkvidéki madarak. Ahogy a birding.hu adatai alapján látom, mások sem akadtak bele ordenáré csapatokba vagy ritkaságokba."
"Ahogy a természeti világ felosztása megtörtént – a történelem során többször is – úgy a virtuális tér is felosztásra kerül. Hozzászokunk ehhez is. Észrevétlenül. Nem is gondolnánk, hogy a legártatlanabbnak tűnő, fizikai térben létrehozott objektumaink miként rontják le a természet gigászi rendszereinek átjárhatóságát. Természetesnek vesszük, hogy sztrádák, kerítések, légkábelek, árkok, csatornák, vasútvonalak, légifolyosók hálózata szab milliárdnyi darabra évmilliók alatt tökéletesre csiszolt, komplex rendszereket. Megszűnnek az átmenetek, az átjárók. A hatalmas, szabad tér mozaikokra hullik szét."
"Van bárki is, aki esélyesnek gondolja a csíkosfejű nádiposzáta visszatérését?
KGK: Sokkal könnyebben el tudom képzelni, mint a keselyűk természetes visszatérését. De a hód visszatelepülése is pl. egy irracionális folyamat, mégis megtörtént. A fajt tudatos, célzott pusztítás nem fenyegeti, a Hortobágy van akkora, hogy költőhelyet néhány madár biztosan talál, a korábban említett negatív dolgok egy 700 éneklő hímes állomány meglétét teszik kétségessé. Igen, én gyerekkoromtól kezdve minden évben láttam, ismerem a hangját, megismerném az énekét, ha hallanám. Még fényképeztem is, gyér eredményekkel."
"Nagyon fiatal voltam, ráadásul a tanáromtól valami kissé homályos instrukciót kaptam arra vonatkozóan, hogy illedelmes legyek, és ne tévesszen meg, ha a „mezítlábas doktor” nem lesz velem nyájas. Úgy éreztem, hogy most egy mozdulaton, egy gesztuson múlhat minden. Egy túzok. Hogy láthatok-e gulipánt. Láthatok-e kígyászölyvet vagy ugartyúkot.
Vagyis, ezen múlhat minden. Mert akkor ez volt nekem A MINDEN.
Oda sem értem a házhoz, s már tudtam: jó helyen járok. A ház pusztára néző teraszán spektív állt. Ráfordítva a pusztára. Amúgy sehol senki."
"LASER: Nem semmi? Megmondom én neked, mi a nem semmi. Éjjel odamenni.
C.: Mert ezzel a lánnyal éjjel mentetek oda?
LASER: Aha. Állat vagány csaj volt, raftingolt, ejtőernyőzött, motorozott, meg minden. Én mondtam, tudok egy jó helyet az erdőben, de gondoltam, elviszem majd másnap délután, de ő meg mondta, menjünk most. Nekem az ilyesmi kicsit para, meg kényelmetlen is, ősz volt, szóval annyira már nem volt meleg sem, de ha menni akar, menjünk! Egy ilyen csajjal? Naná!
C.: Éjjel nem is olyan könnyű odatalálni a fához. Könnyű elkavarni a fenyves sűrűjében."
"A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."
Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."
"Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál.
Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra.
De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "
"Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember,
a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
"„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."
"Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."
Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják.
Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is.
Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.
Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.
Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is.
Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket.
A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ.
Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem.
Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.
A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig.
Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők,
a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt.
Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös.
Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.
"Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik.
Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."
"Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba.
Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban.
Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."
"Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított.
Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában.
De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."
"Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét.
Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."
"A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének.
Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."
"Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás.
Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."
"De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."
"Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."
"A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"
"Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "
"Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel.
De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."
"Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg.
Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."
"Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom.
Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"
"A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit.
Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."
"Sok szó esett azóta erről, ám viszonylag kevés arról, hogyan hatott ez az élővilágra. Március elejére sok vonuló ért vissza Európába. A hosszú úton elfáradt madarak nem tudtak megküzdeni a márciusi tél kihívásával. Aznap én is autóban ültem."
Két kérdés maradt nyitva.
Itt marad-e az idén is Edward, hogy befejezze az agancsépítést?
Miért nincs a sutával gida, s ha ő az, akivel gidát láttam az idén többször is, megvan-e az a gida még?
Mindkét kérdésre megvan a válasz.
Kevésbé vagyok fogékony kánikula idején. Titkok nem érdekelnek, s meglepetéseket is fásultan fogadok. A hőség nemcsak az elmét tompítja el, hanem a vágyakat is. Nem is tulajdonítottam jelentőséget annak, amikor 1990 nyarán, egy koradélutáni órában szakadt Opel Kadett állt meg a kertkapu előtt, kisvártatva pedig Olivér jelent meg az ablakban.
Anyone who is more proficient in anything than average can confirm that this knowledge is a great a source of joy. A carpenter is just as happy to distinguish a pine plank from an oak plank as an angler when he knows how to throw the fishing rod if he wants to catch a zander, the mushroom hunter when he confidently recognizes an Aniseed Funnel at first sight without any books, or a literary scolar, when he immediately understands the subtle allusions or intertextuality of a novel.
Bő egy órán át csak forgolódtam, s mire rájöttem, hogy Ina Coolbirth könyve nyomja az oldalamat, elillant a szememből az álom. Nem sejtettem, hogy ez az apró kényelmetlenség valójában életem egyik legvéresebb kalandjának kezdete lesz.
Elsántikáltam vécére, felhajtottam a kihűlt teát, aztán jobb híján olvasni kezdtem.
Hajlamosak vagyunk még mindig hinni abban, hogy az ember radikálisan különbözik minden más élőlénytől, többek között társadalmi életében is. Elmélyültebb és őszintébb hozzáállás esetén azonban újra és újra azt kell belátnunk, hogy az emberre jellemzőnek hitt magatartásformák, működésmódok, akár társadalmi szerveződések és protokollok is megtalálhatók az állatvilágban. Sokkal kevésbé szakadtunk el az élővilágtól, mint ahogy szeretjük hinni.
Egy hete még gidát vezetgetett, sőt 2 napja is (Tavaly 2 gidát nevelt föl). Ma hajnalban egyedül láttam, bejárta szinte az egész birtokot. Kicsit gyanús. A gida mindig követi, de ezúttal talán elfeküdt valahol a gidácska, s remélem, nem azért nem láttam, mert baj érte.
A külhoni sajtó is törekszik úgynevezett tárgyilagosságra, ugyanakkor ezt gyakran túlzásba viszik vagy félreértelmezik. A legtöbb tudományos hír azért nem kap kellő figyelmet az olvasóktól, mert egyszerűen csak odarakják eléjük, viszont nem hívják fel a figyelmet arra, miért is volnának ezek a kisebb-nagyobb felfedezések, hírek, tanulmányok igazán érdemesek a figyelmünkre.
“„Soha senkinek ne mesélj el semmit” – mondja Holden a Zabhegyezőben, a Jégvágó utolsó mondata pedig: „Tudod, mit? Még ha nincs is kinek, mondj el mindent te is, legalább egyszer, addig, amíg megteheted, ember.” (Magyar Nemzet)
Miskolczi Panny Tímea is figyelemmel kísérte annak idején a “piros cinege” fotózását, s most volt olyan kedves, megosztotta velem-velünk, hogy ezúttal ő akadt bele egy színmutációba, melyet sikeresen meg is fotózott. Ezúttal is kék cinegéről van szó, de egy flavisztikus egyedről. Ez valamivel gyakoribb, de azért mindig élmény találkozni ritkább, kevésbé ismert színformákkal.
A Perseidák hullócsillagai az év legjobban megfigyelhető meteorzáporaként bukkannak fel az éjszakai égen. Óránként legalább 20-30 hullócsillagra lehet számítani – olvasható a közleményben.
Mint írják, a Perseida meteorraj tetőzése viszonylag hosszú ideig tart, így a környező éjszakákon, augusztus 11-én és 13-án éjjel is érdemes lesz az égboltot vizsgálni. A Perseidák sötétedéstől kezdődően, este 10 órától érkeznek az észak-keleti égbolt irányából. A felvillanások azonban a radiánstól távolabb, 40-50 fokra is feltűnhetnek. A Hold idén viszonylag korán nyugszik, tovább növelve a sikeres hullócsillagles esélyét.
A Facebook körüli permanens viták fő tengelye egy ideje már az a kérdés, hogy indokolt-e, és egyáltalán kivitelezhető-e a tartalmak szűrése, más olvasatban cenzúrája. Bárhogy nevezzük is, a szólásszabadság eltökélt hívei, ha tetszik fanatikusai (én is ide tartozom) fogcsikorgatva sem képesek helyeselni.
We do not pay for shedding with our body, but with money, yet in the end we still use the energies of our body for working that results in pay, in money. The only difference is that in the case of animals nothing is intervened; they pay the price of the new dress directly.
Megkönnyítem a dolgotokat. Idehozom elétek a három leghidegebb olvasmányt. Igaz, én például egészen másként működök. Hőségben nemigen írok jeges sztorikat. Ha odakünn kánikula tombol, általában a témáim is forróbbak.
És most itt az újabb hír: Elon Musk két tenderen is nyert. A NASA az új Holdra-szálláshoz talán, a Jupiter holdjának vizsgálatához bizonyosan a “szélhámos” rakétáit veti be. Ez nem kis pénz Elon cégének (178 millió dollár), s nem kis presztízs, feltehetően a részvények árfolyamát is kedvezően befolyásolhatja.
Talán időt szakítok majd arra is egyszer, hogy a saját tapasztalataimat összefoglaljam. Talán megérne egy misét, annál is inkább, mert elnézve és követve a méhlegelők körül kialakult adok-kapok dinamikáját, alapvetően itt is két tábor alakult ki.
A zöld küllő (Picus viridis) nyert, így már most is tudjuk, kiről olvashatunk majd egy kicsit többet. A zöld küllővel általában a harkályok is fókuszba kerülhetnek. Róluk írtam már egy részletes, reményeim szerint érdekes cikket – mert a harkályok eszement érdekesek. Sokkal jobban, mint az hinnénk.
Ha nyár, akkor nekem sokkal inkább a hullócsillagszezon, mint mondjuk a Balaton. Inkább bámulom az eget éjjel, minthogy sorban álljak egy újabb lángosért – de elismerem ez ízlés dolga.
21 év után már csak kivételes esetekben bukkan fel új madárfaj nálam. A madaraknál mobilisabb csoport aligha van, így bárhol bármikor felbukkanhat valami, amit addig nem láttunk korábban, mégis az idő teltével egyre kisebb az esélye új fajok észlelésének.
From the individual to the level of society, ultimately, it is characteristic of the entire human civilization that it rarely handles things in their places. When I throw away something I could still use or buy something I might even go without, I don’t think that I influence the material flow of a whole planet.
) “A Jákob botja a kortárs magyar prózának hasonlíthatatlan darabja, mely egyetlen regény erejéig képes visszahozni ifjúkori olvasmányélményeink, úgy hihettük, talán már örökre hátrahagyott izgalmát. (ÉLET ÉS IRODALOM)
