Elefánt a porcelánboltban? – Író a konyhában.

2020 ezzel a rétessel indult - korábban rétest sem sütöttem :-)

Ma sem szeretem, ha annyi étel készül csak, hogy porciózni kell. Jobban bírom az éhezést, a monotonitást, szívesebben eszem ugyanazt napokig, minthogy valami ripsz-ropsz elfogyjon.


Slider

2020.04.18. Miután felbátorodtam sütés-főzés ügyben, arra gondolva, hogy egyenesági ősöm Misztótfalusi Kis Miklós (aki kiadta az első magyar nyelvű szakácskönyvet), először is hadd gyónjak. Jól főzök, azt mondják, de ami fontosabb, bárkinek főzök is, kétszer-háromszor szednek, még a „kákabélűek” is; az sem példátlan, hogy vegák elcsábulnak egy húsételre vagy fogyózók a tervezettnél kétszer-háromszor több palacsintát tolnak be. Ahogy azt a múlt héten írtam, van pár saját receptem, és ezekre büszke vagyok,

ugyanakkor erős fogyatékosságom, hogy szűk a repertoár.

Ez – azt hiszem – egy hagyományos értelemben vett, s nem igazán kedvező, férfivonás. Persze, a férfiak jelentős része egyáltalán nem főz, de ez nem mentség semmire.
Számos alkalommal határoztam el, hogy változatosabban főzök majd, de hogy erre csak ad hoc került sor, annak az az oka, hogy nem szakítok rá időt. Általában elborít a munka, az udvari meló vagy egy regényírás, és ilyenkor átmegyek biztonsági játékosba. Olyat készítek, ami ezerszer is bejött, nemcsak, mert ízletes, hanem mert vitalizál; olyat, amitől jobban érzem magam; és amiből elkészíthetek 2-3 napra elég adagot. Regényírás során ez komoly előny. Meleget ehetek, mégsem kell a tűzhelyhez állnom. Ha valaki azt hinné, arra azért csak lehetne időt szakítani, talán igaza van, de én, ha dolgozom, akkor dolgozom, napi 10, néha 18 órát is, egyhuzamban, heteken vagy akár hónapokon át is. Ilyenkor minden percre szükségem van. Jó, ha alvásra jut pár óra.

A mega-adagok készítése alighanem családi mintázat is.

Jóanyám, orvos lévén, gyakran ügyelt éjjel és nappal napokig, s hogy legyen mit enni, óriási adagokat készített, például rakott káposztát általában két hatalmas jénai tálban, s nekünk, otthon dekkoló gyerkőcöknek csak be kellett raknunk a sütőbe. Általában sem szerette elaprózni a dolgokat. Főztünk fagyasztásra 400 cső kukoricát, magoztunk befőttnek fél tonna meggyet (tényleg!!), és így tovább, szóval ezt talán „örököltem” is. Apám se lacafacázott. Ő rakta el az uborkát és a csalamádét, de abból is annyit, hogy gyakran magában ettük a savanyúságokat is, nem kellett aggódni, hogy elfogyna tavaszig. Nem kellett megkérdezni, szabad-e megbontani még egy üveg meggyet. Emlékszem, gyakran úgy néztem filmet, hogy közben betoltam egy üveggel. Ha pár óra múlva akartam esetleg még, nyitottam másikat. Ez jó volt.

Ma sem szeretem, ha annyi étel készül csak, hogy porciózni kell. Jobban bírom az éhezést, a monotonitást, szívesebben eszem ugyanazt napokig, minthogy valami ripsz-ropsz elfogyjon.

Ugyanakkor nem hagyok maradékot, se a tányéron, se a hűtőben. Igazi konyhamalac vagyok. Árgus szemmel figyelem, van-e valami maradék, és addig nem készítek új ételt, míg az el nem fogyott. Nem mindenki van ezzel így. Úgy tapasztaltam, mintha a nők kevésbé viselhetnék a monotonitást, és nemigen eszik ugyanazt két-három napon át szívesen, ennek pedig két következménye van: vagy cicaadagokat sütnek-főznek, vagy nagyobb adag esetén ilyen-olyan maradékok szomorú sorsra juthatnak a hűtő hátsó traktusában.

Ha ez durva általánosítás, akkor a jelenlévő hölgyek úgyis mind a tíz körmömről lekapnak. 🙂 🙂

Míg szinte minden másban úgy vagyok: „jó, jó, de nem hiszem, hogy jobb ne lehetne” – addig a főzésben inkább a járt utakat kedvelem. Talán kell, hogy legyen egy terület a számomra is, ahol nem variálok, ahol biztonságra gyúrhatok. Amúgy is vannak ételek, melyek úgy jók, ahogy vannak, ahogy azt évszázadok óta készítik, és ha ezeket megpróbáljuk feltuningolni, „megbolondítani”, általában kudarc a vége.

A nodekli az úgy jó, ahogy van. Vagy a rántott hús. 😊


Szeretek főzni. Nagyon. És ha valaki utánam főz valahol, megnyugodhat: rendben adom át a konyhát. De ha előttem, gond lehet. Vannak korlátaim. Képtelen vagyok úgy nekilátni, hogy nincs minden elmosogatva, hogy nem tiszta a pult. Részben épp azért van ez, mert egyrészt valóban szeretek főzni, másrészt egy kicsit ünnep is minden főzés. Szeretek közben gyertyát gyújtani, zenét hallgatni, tölteni egy pohár bort. Bár ezt egyre ritkábban adom meg magamnak. Sőt beszélgetni is szeretek főzés közben.

Egyáltalán nem vagyok az a típus, aki nem viselhet másokat a konyhában, míg ő odabent van. Épp ellenkezőleg.

A legfrankóbb az együtt főzés. Ebben évtizedes rutinom van. Barátokkal is gyakran főztünk együtt rendszeresen, egy időben minden második héten, pénteken. Sokan nem is tudják, mennyire jó együtt főzni valakivel.
De ha sok fogás készül – időnként képes vagyok én is 3-4 fogás elkészítésére –, akkor mire asztalhoz lehet ülni, ha nem vigyázunk, úszik a konyha. Egyfelől ott lesz a terített asztal, másfelől a mosogatlanok hegye, a száradó tészták, habok, habarcsok, maszatok, izémizék. Sok helyen láttam, hogy ebéd után az első feladat annyi erőt gyűjteni – általában sajnos a nőkre hárul ez a nemes feladat –, hogy a ragacs-maszat káoszából ismét normalis állapotokat varázsoljanak. Újabb tortúra.

Én ezt általában megúszom. Ha kész a habarás? Rögtön elöblítem. Kifőtt a tészta? Két mozdulattal elmosom.

Általában nem parkolnak köröttem edények és tálak, jóval könnyebb így, ráadásul abban a tudatban ehet az ember, hogy ebéd után is rend van, s nem kell hamarosan odaállnia a mosogatóhoz. Bár mosogatni is szeretek – ha nincs mindenre minden rászáradva.

De nem vagyok rendmániás – bár még lehetek az.


Mivel igazán szeretek főzni, azt is kedvelem, ha pepecselős egy étel, amilyen például a hortobágyi húsospalacsinta, vagy a nagy kedvencem: szarvascomb barnamártással. A barnamártáson néha a legjobb éttermek is elbuknak, türelem kell hozzá. Amúgy nem is olyan vészes.

Szóval szeretem a pepecselést, a sok előkészületet igénylő, hosszan babrálható ételeket, csak épp időm nincs rájuk.       

A karanténhelyzet is benne van abban, hogy végre kicsit változatosabban sütök-főzök. A bevásárlást ugyanis a lehető legminimálisabbra csökkentettem, így az a koncepció, hogy amíg találok valamit, addig alapvetően azt készítem; ami a mélyhűtőben maradt valamikorról, amit a szekrényekben találok. A legkönnyebb és legkézenfekvőbb persze egy „éhes napon” előkapni valami húst, és megsütni.
Hozok is mindjárt néhány primitív receptet 😊 Kis türelmet!
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
P.S.: Azt csiripelték a verebek, hogy páran közületek hetek óta cserélgetitek a kenyér-recepteket. Azért érdekelne erősen, hogy végül melyik lett a legjobb.
FRISSÍTÉS: Itt is van az első három recept – vagy inkább beszámoló arról, hogyan készítettem el három olyan ételt, amit soha korábban 🙂

2020.04.18. Három rémegyszerű recept


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


        

Már a távoli őseim is írtak és főztek? – Misztótfalusi Kis Miklós első szakácskönyve

Palacsintasütés a francia partoknál

2018.05.03. Hőség, napszúrás, prósza

Bor

 

11 Comments:

  1. Szabó Edit

    Én leszek az első, aki tiltakozik az általánosítás ellen. 🙂

    Az igaz, hogy nem szívesen eszem napokig ugyanazt. Ezen úgy segítek, hogy főzök valamit másnap is, és akkor kétféle levest és második fogást tudok variálni. Cicaadagokat képtelen vagyok főzni. Ha pedig bármilyen okból végképp soknak bizonyul az étel, akkor egy részét lefagyasztom. Engem úgy neveltek, hogy ételt nem dobunk ki, ezért nagyon ügyelek, hogy erre ne kerülhessen sor.

    Nagyon szeretek sütni-főzni, azt vallom, hogy az is alkotó tevékenység. Imádok új recepteket kipróbálni, kiváltképp akkor, amikor vendégek jönnek. Eddig még hatalmas mázlim volt, sosem fürödtem be vele. 🙂

    Most például, amikor az önkéntes karanténnak köszönhetően rengeteg időm lett, elkezdtem kenyeret sütni. Nagyné Ica receptje volt a második, amit kipróbáltam és nekem bejött. Ma már másodszor sütöttem az alapján kenyeret. 🙂 Persze már az elején eltértem kicsit a recepttől – a liszt összetételén változtattam -, és van még mit csiszolni az eredményen, de roppant elégedett vagyok vele így is. Nemcsak jól néz ki a kenyér, de finom is – és nem mellesleg teljesen adalékmentes.

    Felkészülnek: a zsemlék! 🙂 Van egy nagyon ígéretesnek tűnő dán zsemle receptem, amit szintén ki fogok próbálni hamarosan.

    Kíváncsian várom a receptjeidet, Cen’! Hátha megtetszik valamelyik. 🙂

    • Ibolya Nagy

      Kedves Cen’,
      Lenyűgöztel, de igazából nem leptel meg, legfeljebb azzal, hogy főzés közben is elmosod a használt edényt, azt hittem, hogy ezt mi csináljuk csak, pöttöm konyháju nők.
      Perfekt pasi vagy!☺️

    • Süteményeket is sütsz? – hülye kérdés, nyilván

      Ha lesz még egyszer író-olvasó, vinnék palacsintát, aszúsat, és cserélhetnénk 🙂 🙂

      • Szabó Edit

        Itt most kicsit összekeveredtek a hozzászólások, nem tudom biztosan eldönteni, hogy ezt tőlem kérdezed-e, de ha igen, én benne vagyok!

        Mit szólnál egy kis madeleine-hez a palacsintáért cserébe? Még nem sütöttem, de már tervbe vettem azt is, hamarosan sort kerítek rá. Az író-olvasóig még lesz időm gyakorolni, attól tartok. 😕

  2. Antal Anikó

    Én meg éppen a hortobágyi húsos palacsintát fogok holnap készíteni – egyik kedvencem (a rántott változatot szeretem). A kenyeret meg kovásszal sütögetem már egy ideje…

  3. Azért a “Galambok”-at nem főzöd meg ugye?:-)))Állítólag a galamb húsnak a legmagasabb a vastartalma, “sápkóros”szobafogságban nőtt gyerekeknek ajánlották régen. Nos én nagyon vágyom egy erős vasborra úgy szimbolikusan a “Galambok” regényed elfogyasztásával:-)))
    Megleptél-“mi gyerkőcök” meg voltam győződve arról, hogy egyke vagy. Bocsáss meg ha személyes jellegű ez. Örülök, ha voltak gyerkőcök körülötted, milyen jó is egy nagy családnak főzni, sokat, egyszerűt- mi is napokig ettük. A meggymagozás az maga volt a rémálom, de az eredmény,- a fölséges piték, tortadíszek, meggylevesek, meggymártások- utóbbit a menzán főzték a legjobban a pirított darával.
    Ízes írás, ízes élet, köszönet:-)))

    • Nagyné Ica

      Nem vagyok biztos abban Cen’, hogy a poszt megírását követő negyedik napon még elolvasod a hozzászólások, de nagyon örülök, hogy ezt megírtad.
      A főzés szeretetéről és körülményeiről már korábban is írtál, ezért tudom milyen alapos vagy ( ebben is! ).
      Látom Edit említette a kenyér receptemet. Valóban finom. Így a karanténos időszak alatt kalácsot és mézest is sütöttem, de egy időre leálltam a sütögetéssel. Bár a kenyér sütést “tovább fejlesztett” formában fontolgatom.
      Nekem jöhet az aszús palacsinta, lassan négy éve szeretném megkóstolni. 😊
      Editnek a madelein.
      Rutinos vagy, mindkettő menni fog! 😀
      Bocs, hogy megemlítem, de a meggybefőttről a “Búcsúzó meggyfák” jutott eszembe, amitől még most is elszorul a szívem. 😔 ( ez lett volna ez egyik kérésem )
      Talán egyszer, egy másik életben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük