Nahát, milyen az élet! Regényhőssel a fejemben ébredtem

2020.12.20. Nahát! Milyen az élet! Ma kora hajnalban egy új regényhőssel a fejemben keltem. Arca még nincs, neve még nincs, de azért pár óra alatt is körvonalazódott valami. Erősen kezdtünk, ám erősíteni kell; ennek érdekében fogok megtenni ma mindent, lehetőleg úgy, hogy minden más is haladjon. Egyelőre nem állhatok neki közös kisregényünk megírásának, ahhoz kelleni fognak szövegek, erre ma biztosan sort kerítünk. Megkezdődik a gyűjtögetés. Szintén fontos lenne feltennem főhősünkkel kapcsolatosan úgy 15-20 kérdést (ezeket össze is írtam már), aki jelenlegi állás szerint középkorú férfi lesz, de sokkal több szavazat kellene, hogy ebben biztosak lehessünk. Remélem, nem kell sokáig várni.

Nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, ez a kisregény levegőt hozott nekem is.

Szokatlanul frissen ébredtem; legalább úgy, mint aki 12 órát aludt. Bárcsak másokat is frissítene kissé. Azt hiszem az adott plusz levegőt, hogy ez tipikusan olyan vállalkozás, melyen hiába agyal az ember hónapokig, temérdek vonatkozás egyszerűen csak a gyakorlatban ellenőrizhető. A tegnapi tapasztalatokból többet tudtam meg, mint korábban három hetes töprengés alatt. Számos olyan kérdés volt, amire nem találtam a választ – most viszont látom a válaszok egy részét, és ami a legfogasabb kérdés volt: az írás folyamatát. Az odáig rendben van, hogy van egy metódus, ahogy én dolgozom, de együtt írni veletek az nagyon más. A közös irányultságok integrálása egyetlen történetben elvileg nehezen elképzelhető – ma hajnalban viszont arra ébredtem, hogy menni fog, méghozzá sokkal könnyebben, mint eredetileg gondoltam.

Megdöbbentő élmény, hogy pontosan ugyanazt a bizsergést érzem, mint amikor a magam regényeit írom.

Rettentő erővel húzna a történet magához; az a légkör, amit részint szavazatarányok, s nem kis részben a küldött képek sugallnak. A mai nap egyik legnagyobb feladat épp az lesz, hogy ennek ellenére kordában tartsam magam, és más vonalakat is továbbvigyek, míg remélhetően zajlik a szavazás és gyarapodik a kisregény első szöveggyűjteménye.

Erről a szöveggyűjteményről, és a kisregény „szöveggyáráról” külön posztban írok.

Hajnalban elkészítettem az első jegyzeteimet, de ezeket a regény befejezéséig megtartom magamnak, hisz akkor sokszor szpojlereznék. Mert bár együtt írjuk a könyvet, nem mindenről tudtok, ami szerintem a szavazati arányokból következik. 😊

Máris többen jelezték, hogy nem kellene feltétlenül befejezni, lekerekíteni szentestére ezt a sztorit, s ebben van is ráció, mivel kicsit kevés az idő. Meg lehet tenni, de kérdés, hogy érdemes-e. Az biztos, hogy elindulhat, és jó pár fejezet elkészülhet karácsony estéjéig, de ha úgy alakul, a végső befejezést kitolhatjuk szilveszterig is.

Ti mit gondoltok?

Erről egyelőre nem indítok szavazást.


Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

        

    8 Comments:

    1. Szabó Edit

      Jó reggelt, Cen’!
      Jó kis esténk volt tegnap, én nagyon élveztem, és picit sajnálom azokat, akik nem tudtak részt venni benne. 🙁 De még nem késő csatlakozni!

      Én azt gondolom, hogy nem kellene ezt elkapkodni, és feltétlenül befejezni karácsonyig. A szilveszteri befejezés tökéletes lenne! Nem valószínű, hogy hatalmas tüzijáték koronázná meg e kis közös projektünk végét az ismert okok miatt, de kisebbek még lehetnek!

      Gondoltam, hogy lesz még szükség további szavazásra, mert pl. ha lesz állata a főhősnek, tudni kellene, hogy az milyen legyen.

      Eszembe jutott, amikor több, mint három évvel ezelőtt a Kelet Kávézóban beszélgettünk veled, és te elmondtad, hogy van egy nagy terved: az olvasókkal közösen írni egy regényt. Én akkor kicsit kétkedve csóváltam a fejemet, és most itt van ni! 🙂
      Akkor megkértél rá bennünket, hogy még ne mondjuk el senkinek. Én betartottam az ígéretemet! 🙂

    2. Lívia dr. Zilahi

      Kissé meglepett, hogy férfi lesz a főszereplő, úgy tűnik a többség jobban kedveli a férfi regényhősöket. Nagyon kíváncsian várom a szavazás végeredményét és hogy mit hozol ki belőle:-)))

    3. Rajda Margit

      Szép Napot kívánok, kedves Cen’!
      Nem lehetne esetleg “folytatásos” regény……
      /Sajnos, kimaradtam a tegnapi szavazásból, nem mindig tudok elegendő időt adni a számítógépnek….Esetleg két napos lehetett volna-lehetne az első szavazási kőr? Talán vasárnap többen leülnek a nethez…..vagy még több nap is?/

    4. Salamon Éva

      Bennem tegnap este összeállt egy keret, egy vázlat a történetre, ahogy én képzelem, de nem osztottam meg, mert nem szerettem volna befolyásolni a szerzőtársakat. Az én verziómban a főhős egy 30-as – 40-es nő (tegnap még a többség női főszereplő felé hajlott), és nincs saját állata, de épp a történet során találkozik eggyel.

    5. Ibolya Nagy

      Tegnap este már írtam, Cen’, most csak ráerősítenek, és jó ötlet a szilveszter ☺️
      De javu-m van, de azért remélem, egész más lesz a befejezés, mint Dan és Tea esetében ☺️

    6. Szabó Mihályné

      Szia, Cen’! Megpróbálom – ugyan késéssel – tartani a lépést veletek! Szerintem se sürgessük a befejezést! A Szilveszter jobb időpontnak tűnik!!! Üdvözöllek!!!

    7. Kálmán Péterné

      Egyet értek az előttem szólókkal, ne siessünk. A két ünnep között ráérősebbek vagyunk és a játék akkor is jól jön. Nagyon kíváncsi vagyok.

      Sajnálom, hogy szereplőként nem “egy pár” lett a nyerő. akik mondjuk középkorúként már egymástól külön élnek de a sors véletlenszerű találkozásai visszaviszi őket a múltba….mondjuk az első szerelemig, ami mindkettőjüknek az volt. Természetesen nyitott befejezéssel 🙂 Sok sok érzelem fért volna bele, vagy lehet, hogy ez ma már nem annyira menő? Csak egy ötlet volt de az vagyok aki a falu. Szépen alakul az “anyaggyűjtés”. Élvezettel szemlélem a készülődést!
      Üdv mindenkinek, együtt játszani jó!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük