2020.12.29. Alkossunk Jack Danielnek barátot!

Free Photo

2020.12.29. ALKOSSUNK JACK DANIELNEK BARÁTOT!

Láthattátok, hogy némiképp megszegtem a szigorú értelemben fel sem állított szabályokat, és Daniel barátjának kissé önkényesen adtam nevet (Greg), bár olyan nevet, ami ott van a főhősnek javasolt nevek között.

Főhősünk lassan, de biztosan halad a célja felé, miközben még a büfékocsiban is ismerkedik, amint azt olvashattátok ITT. Az alaphelyzet továbbra is, hogy eltűnt barátja után megy, így ennek a barátnak valamiféle szerep mindenképp kell jusson a történetben, akkor is, ha nem bukkan fel. Ezért fontos volna mihamarabb profilt alkotni róla.

Míg én összesítem a női főhősről írottakat, és elkészítem a hölgy profilját, ti adjatok formát, lelket Jack Daniel barátjának!

Danielről viszonylag sokat tudunk már, ott lehet a szemünk előtt, így talán könnyebb. Ugyanakkor ennyire nehéz feladat nem állt még előttetek. Itt ugyanis ügyelni kellene arra, hogy ne gyártsunk két hasonszőrű férfit. Daniel esetében teljesen „szabad volt a gazda”, de Greg esetében törekedjetek rá, hogy különbözzön Danieltől. Szerintem minél markánsabban különbözik, annál jobb. Daniel viszonylag megnyerő és konszolidált figura. Greg esetében viszont engedjétek szabadjára a fantáziátokat! Annál is inkább, hisz az sem biztos még, találkozunk-e vele egyáltalán. Erről is szavazni kell, így az ő profilozása során lesz néhány plusz kérdés, mely a további szerepére vonatkozik, és rakjatok fotókat is, hogy lássuk, leginkább milyen típus. 

Bízva benne, hogy sokan profilozzátok őt is ITT.

Jó profilozást kedves szerzőtársak! Üdv: Cen’

Free Photo

  Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

Slider

Slider

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük