Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.
Kedves Centauri!
Szép, jó, de hamarosan itt a ballagás, és ajándékba szántam volna egy kedves barátomnak, akit korábban megfertőztem a Jégvágóval (+én is szívesen olvasnám, de ezt nem mondom, mert biztos utálod, mert biztos millióan kérdezik 🙂
Most, hogy várnunk kell a Jákob botjára, kérlek, ha ráérsz, tűzoltás gyanánt, tégy ajánlatot egy jó olvasmányra a delikvensnek.
Köszönettel:
Adél
Kedves Adél, nem utálok semmiféle kérdést, megtisztelő, hogy várod az új regényt. Ajánlani igencsak nehéz, hisz nem ismerem a “delikvenst”. Ha jól értem, szerette a Jégvágót, s akkor talán érdekli az is, ami a Zabhegyező körül történik. A könyv új fordítására gondolok (Rozsban a fogó – ford. Barna Imre), amely nem kis vihart kavart az olvasók körében. Ha most lenne időm, biztosan elolvasnám, még akkor is, ha az első fordítást is olvastam már. És mivel az ajándék egy fiatalemberé lesz, előfordulhat az is, hogy a klasszikusok közül sem olvasott még mindent. Ebben az esetben Bulgakov Mester és Margaritáját nyomnám a kezébe. Kicsit megint csak a Jégvágóhoz közelibb lenne William Wharton Madárkája. Jó olvasást, és köszönöm a türelmet! Centauri