2016 Megragadni egy angyalt (Magyar Nemzet)

Megragadni egy angyalt hányan merünk?

Magyar Nemzet, 2016.03.04.
Mit tesz az író, ha át akarja élni főhőse kalandjait? Ő maga is útra kel, hogy kiderítse, milyen, amikor csak magára és az emberek jóakaratára számíthat. Centauri új regényében, a Jákob botjában Jack London, a nagy vándor amerikai író fiatalkorát idézi. A vadon szava és a Fehér agyar szerzőjének születésnapján, január 12-én Centauri így ötezer forinttal a zsebében nekivágott Magyarországnak. Új könyvéről, kalandjairól, a segítőkészségről és a vándorlás szomorú aktualitásairól levélben kérdeztük az írót, aki továbbra is őrzi inkognitóját.
– Bejárta Magyarországot, egyebek között azért, hogy kiderítse, a közöny és bizalmatlanság uralkodik-e hazánkban, ahogy azt sokan gondolják. Reménytelen a helyzet, vagy valójában segítőkészek vagyunk mi, magyarok?
– Nem a néplélek érdekelt, s nem hiszem, hogy erről tudtam meg valamit. Mindössze azt akartam kideríteni, vannak-e még nyitott, segítőkész, végső soron szabad emberek. Volt erről egy vitám, az adta meg a végső lökést. Én amellett törtem pálcát, hogy mindenütt találni ilyen embereket. És bár erősen hittem az igazamban, a túra eredménye engem is meglepett. Voltaképp máig nem tértem magamhoz a pozitív sokkból. Sokan egészen hihetetlen vállalásokba mentek bele a Jack London-túra segítésének kedvéért. Már az országúton sokat töprengtem ezen. Gondoltam, ezt el lehet intézni azzal, hogy csak a speciális helyzetnek köszönhetően találkoztam ennyi segítőkész emberrel, de én erre azt mondom: ha ez kell hozzá, hozzunk létre egyre több és több ehhez hasonló helyzetet.
– A véletlenre bízta magát, az interneten szavazó olvasók jelölték ki az útját. Meddig ment el a kalandokban, volt olyan pont, amikor úgy gondolta, feladja?
– Volt, természetesen, de nem azért, mert olyan válságosra fordult a helyzet. Igaz, januárban, a legkeményebb hónapban mentem ki az országútra, mindössze 5000 forinttal a zsebemben húsz napra, és nem tudhattam, mi történik majd, de azért mégsem Szibériában csellengtem. Viszont húsz napig úton lenni, végig kiszolgáltatott helyzetben, mindennap útra kelni, minden este máshol aludni, így tenni meg kétezer kilométert, itthon is megviselheti az embert. Ezt már az indulás előtt is tudtam, szóval nem ért váratlanul egyik holtpont sem. Amikor minden porcikám azt kívánta már, hogy megálljak és hazamenjek, akkor is folytattam, voltaképp komolyabb gond nélkül.

Harcképesség és életerő.

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Nehéz erre válaszolni. Sok nézőpontból vizsgálhatom ezt az utat, és ahány szemszög létezik, annyiféleképp tudnám meghatározni a legemlékezetesebb pillanatot. És veszélyes is, mert egy-egy kiemeléssel sok jó embert bánthatok meg, akik önzetlenül fogadtak, támogattak az úton. Innen is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy volt annyira nyitott és szabad, hogy részt vett ebben a vállalkozásban. De mivel most jelent meg a regényem, elsőnek az ugrik be, amikor számomra is hihetetlen módon a januári, jeges Balaton közepén találtam magam egy nem kis bajba jutott hajón. Erről is részletesen tudósítottam a Facebook-oldalamon.
– Jack Londont már előző könyvében is megidézte, Jákob botja című új műve pedig a kalandor író történetét beszéli el. Honnan ez a vonzalom?
– Pontosítanék: Jack London ifjúkori évein alapul, de ez nem egy Jack London-könyv. Inkább egy olyan ember története, aki keményen küzd önmagáért és önmagával is. A Jákob botja cím nemcsak egy tengerészeti eszközre utal, hanem a bibliai Jákobra is, aki harcba szállt akár az angyallal is, csak hogy boldog élete legyen. Ezt akarjuk mindannyian, igaz? Hogy boldog életünk legyen. De megragadni egy angyalt hányan merünk? A Jákob-történet más szempontból is abszurd, ha tetszik, félelmetes. Jákob arra kényszeríti az angyalt, hogy áldja meg. Áldásra kényszeríteni valakit? Lehetetlen. Az nem így működik. Mégis, Jákob és Jack képes erre. Kicsikarja a sorstól, jól-rosszul, hol tiszteletre méltó, hol kétes eszközökkel a boldogsághoz való jogot. Jack Londonban is ez a harcképesség és életerő a fontos nekem.

A januári Balaton közepén találtam magam egy nem kis bajba jutott hajón.

– Jégvágó című előző regényéről többen is úgy vélekedtek, mintha egy amerikai próza magyar fordítása lenne. Jack London is az angolszász irodalmi emlékezet része, kalandjait meg lehet honosítani a magyar prózában? Izgalmas lehet ez a közönségnek, ha nem ismerik a főhős valódi kalandjait?
– A Jégvágóra inkább igaz, hogy valamit honosít, bár én az irodalomról kicsit másként gondolkodom, nem annyira irányzatokban. Hogy a helyszín amerikai, nem jelent feltétlenül „amerikai prózát”. Ha annak érzékelték, az inkább abból fakadt, hogy helyenként erősen reflektál az amerikai irodalomra. A Jákobnál gyökeresen más a helyzet, az eddigi köteteim közül ez a regény a legkevésbé fikciós munka. Nemcsak azért, mert sokat merít a fiatal Jack London életéből, hanem mert ebben a regényben vagyok a leginkább jelen személyesen. Ha tetszik, ez a leginkább életrajzi könyvem. Jackhez azért is tudtam baráti közelségbe kerülni, mert sok hasonló dolgot csináltunk végig, talán még alkatilag is van közöttünk némi hasonlóság. Egy az igazáért, boldogulásáért, boldogságáért küzdő ember a fontos, nem az, hogy amerikai, és ez bárhol a világon izgalmas és fontos lehet, nálunk is.
– Egyik Facebook-bejegyzésében két túrát állít párhuzamba. Melyik volt nagyobb kaland, a regényírás, vagy az emléktúra?
– Ó, ezt lehetetlen eldönteni. Fantasztikus volt mindkettő. Az írást, főként a regényírást sokszor rettenetesen monoton, szöszölős, sokszor unalmas és gyötrelmes értelmiségi munkának gondolják. Ha nem így látják, akkor hajlamosak ködös, misztikus foglalatosságnak hinni. Persze az írók is sokfélék. Vannak molyolósok. Vannak misztikusok is. Nekem az írás valódi kaland. Átélt kaland, semmivel sem alávalóbb vagy kevésbé valóságos, mint egy tényleges út. Ezért az sem ritka, hogy az írásról magáról írok. A Jákobban nem, ott inkább az az út látható, amely egy fiatalembert elvezet az íróságig. De az írás még most is egy annyira nehezen megfogható tevékenység, hogy tervezek róla önálló kötetet, sőt filmet is. És bár ma a zene, az internet, a mozi mindent visz, még egy viszonylag friss felmérés szerint is az emberek 65 százaléka ha választhatna, író lenne. Inkább lenne író, mint rock- vagy filmsztár. Ez meglepő, ugyanakkor én érteni vélem. Írni őrült jó. Csöndben jegyzem meg, az olvasó amikor jó regényt olvas, szintén részese ennek a kalandnak.

Ha később érek haza, elvesztem az ujjaimat.

– És mennyiben függ össze a kettő? Hiszen mint a regény rövid leírásában olvashatjuk, a szöveg mégsem Jack Londonról szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni. Sikerült, rájött, hogyan lehet?
– Remélem. Rájöttem, de nem az úton. Jóval korábban, még csak azt sem mondanám, hogy a regényírás során. Ma már olyasmit is látok magamból, például a gyerekkoromból, amit néhány éve még nem. A túrán rájöttem, hogy kölyökként is volt bennem valami jackes. Sokat jártam az erdőt-mezőt, és sosem akkor fordultam vissza, amikor elfáradtam, hanem amikor láttam, elértem már, amit akartam. Ez néha súlyos következményekkel járt. Egy ízben úgy értem haza, hogy a bakancs ráfagyott a lábamra. Édesanyám, aki orvos volt, rettenetesen kiabált velem, amikor meglátta a lilára fagyott lábujjakat. Joggal. Ha kicsit később érek haza, elvesztem az ujjaimat. Ilyesmi akkor fordulhat elő az emberrel, ha fennreked egy hófödte hegyen, de nem fagyasztja le magát csak azért, hogy még két őzet lásson. Főként nem gyerekfejjel. A fagyás pokoli fájdalommal jár, de engem ez a fájdalom egyáltalán nem érdekelt. Nem is értem, mi hajtott akkoriban. Ha valamikor eljackesedtem, akkor gyerekkoromban.
– Nem mosódik el veszélyesen a határ a valóság és a fikció között, ha egy író nekivág, és hőse kalandjait éli át?
– Ezzel a veszéllyel találkoztam, de jóval korábban, már az írás során. Ha kénytelen vagyok leegyszerűsítően beszélni az írásról, az írásképesség mibenlétéről, azt szoktam mondani, számos ajtó van a világon, az írás az, amivel bármelyiken bármikor bemehetek. Amikor írói válságról beszélnek, vagy ihletre várnak, arról van szó, hogy nem nyílnak az ajtók. Nekem ez nem gond, általában azt sem tudom, melyiken menjek be. Amiben kevésbé vagyok jó, az a visszatérés. Könnyen megyek be a történetbe, de – főként, ha sok időt töltök ott – nehezen jövök ki. Ez néha meg is látszik rajtam. A Jákob befejezésének másnapján tettem egy kört a városban, és az egyik eladó megkérdezte, mennyit ültem. A mozgásom, a modorom alapján azt hitte, hogy a sittről szabadultam, holott csak aznap fejeztem be a művet. Komoly nyomot hagy egy regény, és néha nehéz ezt jól kezelni. Ehhez képest a túra inkább segített kijönni az írásból. Más kérdés, hogy azt is éreztem, hogy van egyfajta vonzása az országútnak, a vándorlétnek is. Legerősebb akkor volt ez, amikor a Bükkben egy barlang előtt töltöttem a tél leghidegebb éjjelét. Hajnalban őrült erős volt a késztetés, hogy ott maradjak, és azóta is visszavágyok oda, arra a helyre, abba az éjszakába.
– Az emléktúra történetét is megírja egyszer?
– Sokan kérdezik, akarják ezt, de nem tudom még. Ahogy múlik az idő, újabb és újabb összefüggések tárulnak fel. Például az iménti kérdésre válaszolva döbbentem rá: úgy jött ki a lépés, hogy a tél legkeményebb éjjelén voltam a szabad ég alatt, mintha ez is tervezett lett volna. Ráadásul telihold volt, hajnali háromtól havazás. Ilyenkor azt gondolom: jó lenne mindezt valahogy összefoglalni. Ám ahogy múlik az idő, egyre kevésbé tűnik jó ötletnek pontról pontra megírni a túra történetét.
– Rejtőzködő írónak nevezik, hiszen szigorúan őrzi inkognitóját, a kalandozás során azonban kénytelen volt többször felfedni magát. A nagyközönség számára továbbra is láthatatlan marad?
– Nem tudom. A Jákob megjelenése – teljesen véletlenül – épp a tizedik születésnapomra esik. Épp tíz éve vagyok publikáló szerző, tíz éve működöm így. Ezt a többség elfogadta. Ugyanakkor épp azok az olvasók, akik így is olvasnak, figyelik az oldalam, böngészik a honlapom, hozzászólnak az eseményekhez, épp miattuk átgondolásra érdemes, hogy tíz év után legalább egyszer találkozhassunk. Teszem hozzá, bár nem egy klasszikus író-olvasó találkozó keretein belül, de a túrán találkoztam olvasókkal. Sőt, szállást, vacsorát kaptam tőlük, segítettek, amiben tudtak. Ez nemegyszer őrült megtisztelő és felemelő volt. Hamarabb mentem házhoz, mint hogy az inkognitót feladtam volna. Ez szerintem szép. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Gondolkodom rajta.
– Nem hiányzik az olvasók nyílt szeretete?
– Régebben valóban alig kaptam belőle valamit, de nem hiányzott. Nem ezért írok, publikálok. De az utóbbi években megváltozott a helyzet. Keresnek levélben, a Facebook-oldalamon keresztül pedig nap mint nap kapok az olvasók figyelméből. Ráadásul, ahogy mondtam, a túra során személyesen is találkoztam néhányukkal. Viszont nem tudom, hogy lehet-e, szabad-e ezt szeretetnek mondani. Én inkább csak annak szoktam örülni – de annak nagyon –, hogy sokaknak fontos, hasznos, amit csinálok. De ez részemről nem annyira írói attitűd. Bármely szakmához tartozó ember örülhet annak, hogy hasznos dolgot művel. A legrosszabb feleslegesnek lenni. Senki sem az, persze, mégis sokan érzik magukat annak. Ha például néhányan a regényeimet olvasva elgondolkodnak azon, hogy talán ők sem feleslegesek, talán nekik is érdemes megharcolni magukért, akkor már megérte.

Nem én írtam, hanem az élet.

– Filmszerű elbeszélésmódja felveti a kérdést: nem keresték még meg, hogy írásait filmre vigyék? Vállalná a kihívást?
– Volt, amiből készült is kisfilm, és volt megkeresés is, de per pillanat nincs a láthatáron nagy mozi. Izgalmas, perspektivikus vállalkozás lenne, s eszem ágában nem lenne elugrani előle.
– Visszatérve Jack Londonhoz, az író életmódja, a csavargás, a vándorlás, a gyökértelenség, a folyamatos úton levés ma szomorú aktualitást kapott a menekültválság miatt. Mit gondol, ez befolyásolhatja a regény fogadtatását?
– Nem hiszem. Bár hátborzongató érzés volt azzal szembesülni a regényírás utolsó hónapjaiban, hogy egy száz évvel korábbi történet egyes elemei nyugtalanító hasonlóságot mutatnak a ma eseményeivel. Látni, hogy például bizonyos reflexek szinte semmit sem változtak. A menekültválság viszont annyiban hatással volt a Jákob botjára, hogy az utolsó etapban döntöttem úgy, hogy bizonyos részeken Jack London-vendégszövegeket, illetve -átiratokat használok, azoknál a részeknél, amelyek a legdirektebb módon reflektálnak az aktuális helyzetre. Például Jack London maga is beszámol arról, hogy az éhséglázadás idején a városok hogyan utaztattak vonatokon 2500 hontalant, hogyan látták el őket útközben, s mindehhez Jack hozzáteszi: csak azért, nehogy valahol huzamosabb időre letáborozzon a tömeg. Szóval a látszólagos önzetlenség mögött gyakran a félelem munkált. Teszem hozzá, hogy a Jack London-korabeli Amerika egyrészt könyörtelen világ volt – a western-korszak végéről beszélünk –, másrészt mivel az amerikaiak mindegyike bevándorló volt, különösen a nyugati parton még élénken élt a családokban azoknak a viszontagságoknak az emléke, amelyen nem sokkal korábban ők mentek át. Így aztán erős szolidaritás volt bennük – és azt hiszem, ez így van mind a mai napig – mindenkivel szemben, aki hasonlóan nehéz helyzetet él át épp. Ugyanakkor hiba lenne az akkori amerikai helyzetet összevetni a maival; bizonyos dolgok kísérteties hasonlóságot mutatnak, de nem összevethető a kettő. Bizonyos részeknél azért nyúltam az eredeti Jack London-szövegekhez, hogy ne vádolhassanak bántó aktualizálással. A regény e részeit nem én írtam, hanem az élet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?: "Nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit." 2020.08.11. 16:28

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?:
    "A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."