Amikor első magvetős kötete, a Kék angyal megjelent, Centaurit már a fülszövegen a világirodalom olyan szerzőihez hasonlították, “akik későn, vagy sosem fedték fel kilétüket.” Például Pynchonhoz és Salingerhez. A Salinger-hasonlattól később sem szabadult, ám következő könyvében, a Jégvágóban már szándékosan játszott el az összehasonlítással és megalkotta a Zabhegyező ellentézisét. A Jégvágóba “kb. 20 sornyi jelöletlen idézet” is került a Rozsban a fogó néven aktualizált klasszikusból, mi pedig a Barna Imre-fordítás (interjúnkat ITT találod) körül kirobbant kommentháború láttán arra kértük, írja le, mit jelent neki a regény, és válasszon ki egy Salingerhez kapcsolódó részletet a sajátjából.
Mit jelent nekem a Zabhegyező?
Jó könyvnek gondolom, bár nem tartozik az „alapkönyveim” közé. Valójában csak akkortól érdekelt igazán, amikor a kritika a Kék angyal megjelenésekor több helyütt is Salingerhez hasonlított. Talán azért is, mert az inkognitó okán a Magvető Kiadó a fülszövegen felemlítette Salingert is. Ezt a hasonlítgatást gyakran éreztem esetlegesnek, felületesnek, ugyanakkor érdekelt, hogy mit miért mondanak. Így vettem elő a Kék angyal után a Zabhegyezőt. Főként azt a regisztert élveztem, amelyen megszólal, s egy következő fázisban azt gondoltam: írhatnék valamit, ami csakugyan reflektál Salingerre (de ígérem, hogy nem fogok ugyanígy reflektálni mindenkire, akihez csak hasonlítanak). Először egy parodisztikus dolog bukott ki belőlem. Valami nagyon jó tényleg van a Zabhegyezőben, mert állati könnyű ráállni, ráhangolódni. Második körben komolyra fordult a játék, mintha a Zabhegyezőt folytatnám, a harmadikban már úgy éreztem, hogy Salinger (vagy a fordító?) nem használ ki minden lehetőséget, amit a szleng regisztere nyújt, ezt igyekeztem továbbvinni,
végül a Zabhegyezőt, úgy ahogy volt (van), kifordítottam. A Jégvágó nyíltan és konfrontatívan reflektál a Zabhegyezőre (címében is). Inkább ellentézise, semmint adaptálása.
Úgy éreztem, hogy a Zabhegyező főhőse nemcsak azért lődörög, mert ezt dobta neki a család meg az amerikai társadalom, hanem azért is, mert Salinger „elengedte a kezét”. Egy régi barátom zseniális elbeszélése jutott eszembe, ahol egy félbehagyott regény szereplői a szerzőről beszélgetnek, s elhordják mindennek. Joggal. Ott ülnek egy félkész lakásban, félkész világban, félkészen. Ettől kiakadnak. Ez a barát ma már sajnos nem ír, de úgy gondoltam, Salinger hősének is lehetne efféle véleménye Salingerről. Remélem, hogy a Jégvágó főszereplője, Dan Coolbirth nem szid engem, vagy ha mégis, akkor csak egy kicsit.
Unikális érzés most erről írni, tudva, hogy már két fordítás van. Barna Imréét csak részben olvastam, és az csak egy dolog, hogy tetszik, de alapvetően jogos igény, ötlet, tett egy ilyen új fordítás.
A Zabhegyező nyelvezetének újra konstruálása a Jégvágó írása során is (rész)feladat volt. Én élveztem, valószínűleg Barna Imre is.
Az új cím szerintem is problematikus. Valamelyik éjjel az a kérdés vetődött fel bennem: vajon nem úgy vagyunk-e a Zabhegyező átnevezésével, mint a Moszkva térrel? Sokan (a többség?) ma is a Moszkvára beszél meg találkozót és nem a Széll Kálmánra.
Furcsa is lenne, ha épp én kifogásolnék egy újrafordítást, hisz többször elmondtam, hogy a kortárs irodalomban kicsit túlhangsúlyosnak érzem a nyelv szerepét. A nyelvet, nyelvezetet „csak” nagyszerű eszköznek gondolom, s ha eszközből céllá válik, ha egy könyv szinte egyedüli erénye, teljesítménye, hamar elavulhat. Ez természetesen igaz a Jégvágóra is. Könnyen lehet, hogy a szleng korlátozza a szavatosságát. Ez volt a legnehezebb: egyensúlyozni az időlegesség és tartósság között.
Amint azt is tudtam, lehetetlen eltalálni azt a regisztert, ami csakugyan úgy szól, ahogy ma egy fiatalember beszél, s ugyanakkor nem riasztja azokat sem, akik az irodalom fennkölt oldalát kedvelik. Ez lehetetlen feladat. Egyedül az olvasó nyitottságára számíthattam.
És még egy apróság: Dan Coolbirth rendesen pirítja Salingert (főként a Joyce Maynard könyvre – Otthon a világban – alapozva), és ez „nem szép” tőlem, hisz úgy tartjuk: halottról jót vagy semmit. De a Jégvágó Salingert pirító részeit Salinger halála előtt írtam. Meg is jelent folyóiratban, aztán rá két hónappal szegény Salinger meg is halt. Nyugodjon békében! – bár ahányan őt emlegetik, ez nem lesz könnyű. (Centauri)
Hozzászólásokhoz gördíts a lap aljára 🙂
http://https://centauriweb.hu/archiv/kotetek/jegvago-2013/
http://https://centauriweb.hu/archiv/interjuk/12051-2/
http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/tallozo-2015-2017/salinger-hogy-pekbe-hegyezett-zabot-uj-zabhegyezo/
http://https://centauriweb.hu/archiv/interjuk/uj-konyvpiac/
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/amit-nem-varhat-el-egy-iro/
Köszi, Szabó Edit, hogy megtaláltad 🙂 🙂
Hála a Jack London túrának, amit újra végig járok veled itt a neten (blog és fb). S közben véletlenül ilyen kincsekre bukkanok. 🙂
Örülök! 🙂 🙂
A másik Edithez hasonlöan én is kíváncsi lettem – írtam is már egy másik posztnál – és elhatároztam, hogy elolvasom majd mindkét fordítást.
Újabb adalék a véletlenekhez: talán fel is tűnt valakinek, hogy év elején megjelent pár régi Jack London-túrás poszt a honlap margóján. Az volt a tervem, hogy az idén a túra oldalait is rendbe szedem, és naponta kirakom a felújított, épp 3 éves oldalakat, kis kommentárokkal együtt. Ám ez is kútba esett – mivel akadozott itt nálam minden, és így nem lehetett belevágni egy ilyen szisztematikus “újra töltésbe”. De ami nekem nem sikerült, azt te teszed. Amúgy rajtad kívül más is járja azokat az oldalakat – azt hiszem. 🙂
Igen, most olvastam napra-szinkron végig a túrát, mert eddig csak itt-ott találkoztam vele. Amellett, hogy jól szórakoztam, adott nekem öröm órákat, kurvára irigyeltem azokat, akik akkor már követtek téged, Cen. 🙂 És a nagy profit, itt atláltam rá egy olyan novelládra, ami besorolódott a nagyon-nagyon írásaid közé! 🙂 A többiek már biztos régről ismerik. A Körgyűrű-re! ♥ Ráadásul zenével aláfestve 🙂
https://www.facebook.com/centauriweb/posts/körgyűrűez-egy-időzített-bejegyzés-amikor-ez-megjelenik-az-oldalamon-én-nagy-val/1062452010452215/
Itt meg muzsikátlanítva 🙂
http://epa.oszk.hu/00000/00016/00140/081007.htm
Megkockáztatom, hogy kétszer mondom, kétszer mondom, 🙂 mert egyszer már elküldtem, de nem jelent meg itt az oldalon.
Szóval, napra szinkron követtem a Jacl London túrát. míg távol voltál, Cen. Így utólag végigéltem én is, nem kicsit (kurvára) irigykedve azokra, akik akkor, ott voltak veled, követtek.
Remekül szórakoztam, egyik ámulatból a másikba estem, éltem veled és követőiddel az öröm-órákat, napokat. 🙂 Minderre még ráadásnak itt talált rám egy novellád, amelyik azonnal a nagyon-nagyon írásaid 🙂 közé soroltam az élre.
A Körgyűrű!!! ♥ Megosztom azért itt, hátha valaki mégsem ismeri, vagy szívesen olvassa újra. 🙂
A fb-ról zenével:
https://www.facebook.com/centauriweb/posts/körgyűrűez-egy-időzített-bejegyzés-amikor-ez-megjelenik-az-oldalamon-én-nagy-val/1062452010452215/
Muzsikátlanítva pedig itt:
http://epa.oszk.hu/00000/00016/00140/081007.htm 🙂 🙂
Kedves Viki, nem ismertem a Körgyűrűt, most alkalmam nyílt a megosztásodnak köszönhetően elolvasni, erős hála neked 🙂! Őrületesen toronymagasan-sebesen csodálatos, gratulálok érte, Cen 🙂🙂
na jó, akkor felrakom ezt is a honlapra – érkezzen haza 🙂 épségben…
Vajon miért nem ment át másodszorra sem a hozzászólásom? Lehet az az oka, hogy a fb-ról is lenkeltem? Cen, Edit! Lelőttek! Mégis … 🙂 🙂
No, jó, ezentúl várok egy-két órát, nem türelmtlenkedek! 🙂
Én is köszönöm, Edit. 🙂
Nincsenek véletlenek. 🙂 Nem rég megrendeltem a Librinél az új fordítást, de akkor bizonyos keret szűkössége miatt vissza is mondtam. Most viszont újra nagyon kíváncsi lettem. 🙂
Tényleg nincsenek! Egy másik poszt alatt “beszéltem” a másik Edittel, s írtam neki, hogy épp a napokban láttam a Salinger életéből készült filmet, ráadásul szintén a napokban írta Marsovszki Viki (ő is hozzászólásban valahol), hogy érdekes a számára kicsit belelátni egy író “asztalfiókjába”, “dolgozószobájába”. Ez az interjú pedig szintén tartalmaz keletkezéstörténeti elemeket. Azt hiszem, örülni fog neki – hacsak nem olvasta már valahol. 🙂 Egy a lényeg (ahogy azt a Jack London-túra óta tudjuk): véletlenek tényleg nincsenek. És eszembe jutott erről az interjúról két emlék is. Egy fotó például, ami nélkül a Jégvágót talán sosem írom meg. És egyedül itt beszélek egy bizonyos barátról. Róla is vannak emlékeim. Ezeket is meg kellene írni. Szabó Edit nem először “szállít” olyan interjút, amit már el is feledtem – de most témát is szállított, akaratlanul. Nem mintha szűkölködnék; nem mintha nem állnának a megírni- megfotózni- megszerkeszteni valók halomban 🙂 🙂
Elkezdett motoszkálni bennem a múlt, megkerestem egy régi kedves könyvet, most van időm újra elolvasni. Bár nem új fordítás, de lehet sok év után, ( le se merem írni, hogy mennyi) nekem újra új lesz, más élményt kapok majd, vagy mégsem. 🙂 🙂
Jack Kerouac könyve, és bizony az Úton 🙂
Ajánlom hozzá a Cen által említett filmet, Edit.
Leket, hogy jobb, ha az olvasás után nézed meg. 🙂
https://videa.hu/videok/film-animacio/salinger-2017-magyar-drama-romantikus-eletrajzi-yP4OVnrsBzJqEFYr
Köszi Viki!
Elteszem a linket, aztán majd meglátom, hogy kibírom-e addig, míg a két könyvet elolvasom. 🙂
Köszi, ez nagyon jó!😊
🙂
🙂
Örülök, hogy felfedezem ezt a régi interjút a fb oldaladon a Jack London túra egyik posztjánál egy hozzászólásban elrejtve. 🙂
Számomra jó pár új infót és érdekességet tartalmaz a Jégvágó keletkezéséről, mondhatni un. “műhelytitkokat” árulsz el benne. Még annak is érdekes, akinek nincsenek írói ambíciói. 🙂
Azt sem tudtam pl., hogy téged már a Kék angyal után Salingerhez hasonlítottak. 😮
Nos, a Jack London túra , így három év múlva, ezt sodorta partra nekem,
És azóta is ott üldögélek a parton, nem ereszt, nem ereszthetem ♥
http://epa.oszk.hu/00000/00016/00140/081007.htm
🙂 🙂