Miért teszem támogathatóvá a honlapot?

Miért teszem támogathatóvá a honlapot?

2021.01.10. Lassan másfél éve, hogy először szóba hoztátok: legyen támogatható az oldal. Sok egyéb mellett azért vártam ezzel eddig, mert szerettem volna, ha egyértelműen látszik, merre tartunk. S egyébként is: kérni nehéz.

Sok írnivalóm volna erről, de igyekszem a lehető legrövidebb lenni.

EGY HONLAP ÁLLANDÓ KÖLTSÉGEI

Egy honlap lényegesen különbözik a közösségi oldalaktól abban, hogy költségei vannak, főként egy méret fölött. Nemcsak arról van szó, hogy bővülhet-e még, hanem arról is, hogy az elkészült tartalom tárhelyéért is fizetni kell. A tárhely olyan, mint kocsinak a bérelt garázs: ha nem történik semmi a honlapon, akkor is fizetni kell azért, hogy elérhető maradjon.

MIRE KÉREK TÁMOGATÁST?

Ma már szinte minden platform, magazin, hírportál közösségi finanszírozásból igyekszik fennmaradni. Ez rendben is van. Többnyire olyan portálok kérnek támogatást, akik


  • Egy pillanatig sem dolgoztak ingyen
  • Akik mögött milliárdos vállalkozások állnak
  • Akik reklámbevételeket is szereznek
  • Sőt, arra is akadt példa, hogy úgy próbáltak százmilliókat kérni, hogy még egy bemutató cikket sem láthattunk.

Minderre továbbra is azt mondom – némely esetben megengedően –, hogy rendben van.

Ezzel szemben a CENWEBRE szinte folyamatos fejlesztés mellett 


  • 1.600 cikk került fel
  • 5.200 fotó (80% saját)
  • Mindvégig ingyenes és bárki számára elérhető maradt
  • Nem kapott támogatást sehonnan
  • Sosem láttatok ezen az oldalon reklámokat, egyet sem

Szakértői becslés szerint a honlapba fektetett munka – ha munkatársaknak kellett volna kifizetni a cikkeket, a szerkesztést, a fotókat – igen nagy összegre rúgna már. Munkatársak híján ez valahonnan hiányzik; az időmből, az éveimből mindenképp. Ez nem baj, egyáltalán nem, csak úgy kell folytatni, hogy legalább nullszaldós legyen.

MIT TÁMOGATTOK?

Nemcsak a honlap folytatásához kérem a támogatásotokat. Azok, akik megtisztelnek a támogatásukkal, segítik


  • a honlap fennmaradását
  • hogy sokszor olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
  • jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
  • gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk 
  • újabb cikkek és könyvek megszületését
  • nemcsak az irodalmat
  • hanem a természetet is

MIT KAPNAK A TÁMOGATÓK?

Azon túl, hogy támogatások nélkül nem tartható fenn a honlap hosszútávon, a támogatók számára exkluzív tartalmakat is ígérhetek. Bár a legtöbben azt javasoltátok, hogy egyszerűen nyissam meg a lehetőséget a támogathatóság felé, s a honlap egésze maradjon ingyenes, mégis úgy gondolom: a támogatóknak egyszerűen jár valami plusz is, hisz ők biztosítják majd, hogy továbbra is bárki olvashasson itt, ez pedig nem egészen fair akkor, ha a támogatók nem kapnak semmi extrát.

A cél az, hogy 2021-ben legalább annyira dinamikusan fejlődjön az oldal, mint 2020-ban,

s hogy hosszútávon is fenntartható legyen, s ne kelljen egyszercsak elbúcsúznunk egymástól.

Szeretem ezt az oldalt, szeretem az olvasókat, szeretem a nyitottságotokat, a kíváncsiságotokat, a sokoldalúságotokat és aktivitásotokat. Nehéz szívvel válnék meg mindettől. Ráadásul úgy gondolom: olyan évek jönnek, amikor egyre inkább szükségünk lesz egymásra.

Bízva benne, hogy tovább léphetek és tovább léphetünk veletek 😊

NÉZZÉTEK MEG A TÁMOGATÁS LEHETŐSÉGEIT!


Become a Patron!

FRISSÍTÉS: Ha valaki nem akar a PATREONON regisztrálni, vagy nem tud angolul, vagy bármilyen gondja van (ahogy azt többen jelezték), de támogatni szeretné az oldalt, keressen mailben: centauri16@gmail.com. Előre is köszönöm! 


Slider

19 Comments:

  1. Dejó! Ez nagyon jó döntés volt! 🙂 Micsoda mérföldkő! Én a magam részéről mindent megteszek, hogy hosszútávon is fenntartható legyen az oldal. 🙂

    • Még az jutott eszembe, hogy tényleg így van, hogy ma már szinte minden oldal támogatást kér, ha “megérdemli”, ha nem, de őszintén szólva, én nem ismerek olyan magazint, amelyik ennyire egyedi tartalmat “szolgáltat”. A legtöbben ugyanazokat a híreket, témákat forgatják, és nagyon, nagyon ritka, hogy valaki újat tudjon mondani, vagy olyasmit, ami elgondolkodtató, releváns, előrevivő. Itt viszont én mindig találok valami teljesen újszerűt, eredeti megközelítést, olyasmiket, amikről máshol nem beszélnek, ami tényleg hozzáad valami pluszt a hétköznapokhoz. Na, de nem is szaporítom a szót, csak ez még kikívánkozott.

  2. Holsky Péter

    Helyes, helyes! Jobb késve, mint túl későn.
    Szerintem korrektek, sőt, méltányosak a tarifák. Arról nem is beszélve, hogy a fentebb felsoroltak mellett kapunk még egy nem említett “apróságot” is: minőséget, minden tekintetben – irodalmilag, tudományosan, emberileg.
    Nagyon remélem, hogy sikeres lesz, hogy sikered lesz, hogy sikeresek leszünk! Igyekszem, hogy rajtam nem múljon 🙂

  3. Szabó Edit

    Végre, végre, végre!!! 🙂 🙂
    Annyira reméltem, hogy ez lesz az a változás, amire a reggeli posztban utaltál!

    • Ha jól emlékszem, az elsők között javasoltad, ha nem elsőként 🙂 – látod, eljön mindennek az ideje. Most nyugodtabb vagyok, hogy az oldal mobilbarát lett az utóbbi egy évben, átalakult, megszépült, és még nincs vége. Remélem legalábbis.

      • Szabó Edit

        Örülök, hogy eljutottunk ide!!
        S ahogy én téged ismerlek, még biztosan nincs vége. 🙂

        • Nincs. A napokban – remélem 1-2 nap csupán – újabb fejlesztés történik, már dolgozom rajta, de természetesen jön a kisregény, a borzvideó és minden más folytatása is 🙂

  4. Ibolya Nagy

    Örülök, hogy így döntöttél, biztosan nem volt könnyű, de ha valakit érdemes támogatni, az te vagy!
    Immáron az ötödik tamagatottam. (a többi hírportál)

    • Kedves Ibolya, nagyon köszönöm – és az utóbbi éveket is 🙂 Sok emlékezetes év és hónap és hét és eset van mögöttünk; sok írás, novella, cikk, fotó és út; én most azt remélem, hogy egyszer úgy tűnik majd, hogy ma kezdődött igazán minden 🙂 🙂 🙂

      • Ibolya Nagy

        Kérlek, jelezd, e-mailben, ha mégsem ment át, mert te vagy a második támogatottam a Patreonon, ami borzasztó lassú, közben Esterházy Mercedes Benz c. darabját nézném, mindezt telefonon!

  5. Örülök, hogy megléped! 🙂 Pl. nem lesz annyi lelkifurkám, hogy a sok kérdezgetésemmel elveszem az idődet, (is.) 🙂 Pedig mégis. 😀

  6. Patai Mária Zsuzsanna

    Ideje volt, örülök, hogy megszületett a döntés! Volt egy posztod a Jákob befejezése idején, vajon emlékszel-e? Együtt repülni a többiekkel …

  7. Papp Anikó

    Szívből gratulálok és sok sikert kívánok! 😊 Jól tetted és megérdemled, hisz rengeteget adsz az olvasóknak. Ich bin auch dabei. 😊

  8. Lívia dr. Zilahi

    Nagyszerű-amit kapunk itt azt nem lehet pénzben mérni ! Szomorú lennék, ha lemaradnék az extrákról:-)))

  9. Szabó Edit

    Ha esetleg van olyan, aki nem tudja, hogy hogyan is működik a Patreon rendszer, amin keresztül Cen’ weboldalát támogatjuk, itt olvashat róla:

    https://iflgroup.hu/hogyan-mukodik-a-patreon/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük