Hogyan kövess Facebookon?- Hasznos tanácsok

NEM SZERETEK KÉRNI, DE NÉHA MUSZÁJ

És ha már így esik, két apró dolgot szeretnék kérni tőletek Mikulásra 🙂

Akár akarjuk, akár nem, a Facebook a legfontosabb lehetőség arra, hogy a magamfajta író munkája valamelyest elérjen a közönséghez. Csak az a baj, hogy a Facebook olyan logaritmusokat használ, mely erősen korlátozza a megjelenést. Ha a Facebooknak “jó kedve van”, akkor is csak a kedvelők-követők 2-5 százalékának mutatja meg a posztokat. 

Ezen viszont a kedvelők is tudnak javítani!

Lehetőségetek van arra, hogy túl az oldal kedvelésén, megjelöljétek „kedvencként”. Így sem mindig adja majd elétek az aktuális posztokat, de jóval gyakrabban.

Kérlek Titeket, tegyetek így! Mutatom képeken is, hogy könnyű legyen.

A dolog egyszerű. Az oldal jobb felső sarkán van három kicsi pötty:

Ha erre rámentek, találtok egy „követési beállítások” lehetőséget.

Ha erre is rákattintatok, általában azt látjátok, hogy „alapértelmezett” kedvelésen vagytok. Ezt kell átállítani „kedvencekre”. 

Főként az új olvasóknak írom, hogy ezen az oldalon sosem volt reklám, mindig is teljesen ingyenes volt, ehhez mérten 2000 cikk és 8000 fotót raktam fel rá. De az oldal támogatása elkelne, és ez volna a másik kérésem. Arra is van lehetőségetek, hogy az ismerőseiteknek ajánljátok az oldalt. Ha megtennétek ezt, roppant hálás volnék. Akinek sok ismerőse van, kell egy kis idő rá, de valóban jelentős és hathatós hozzájárulás volna ahhoz, hogy ez az oldal hosszútávon is fennmaradjon.

Előre is megköszönve, hogy éltek a fenti lehetőségekkel! Üdv: Cen’


Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

        

     

    6 Comments:

    1. Szabó Edit

      👍 🙂

    2. Patai Mária Zsuzsanna

      Nálam eleve ez a beállítás, most ellenőriztem. De mire visszamentem az oldalamra, Edit friss bejegyzése már eltűnt előlem.

    3. Szabó Edit

      Az új posztot hamar megmutatja, de nem tartja ott állandóan. Ha nem foglalkozol vele, nem nyitod meg, hanem elmész onnan, akkor mire visszamész, frissíti a hírfolyamodat, és azt a posztot már nem látod.
      Ez a beállítás arra jó, hogy a fb többnyire gyorsan eléd rakja annak az oldalnak az új posztjait, aminél így állítottad be a követést.

    4. Ibolya Nagy

      Eleve ez a beállítás nálam is évek óta és mégsem működik.
      Tippem is van, hogy miért nem.😠

    5. Patai Mária Zsuzsanna

      Köszi, Edit! Mi a tipped, Ibolya?

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük