Miért nem igaz, hogy felesleges a lexikális tudás? (1.)

TABUK tabukról

Gif: Centauri

Miért nem igaz, hogy felesleges a lexikális tudás?

2020.08.09. Ezt persze ebben a formában nem is állítja senki, ugyanakkor jó ideje egyre dühödtebb támadásokat kap a „poroszos” nevelés, gyakran arra kihegyezve, hogy a gyerekek fejébe túl sok lexikális tudást igyekszik begyömöszölni; ahelyett, hogy például megtanítanák őket az internet helyes használatára. Visszatérő mondás:

ott a Google, így felesleges mindent bebiflázni.

Olyan tévedés ez, ami hamar komoly károkat okozhat, s nem azért, mert végül valóban felszámoljuk a poroszos iskolarendszer utolsó maradványait is, hanem mert az internet – szemben a kezdeti reményekkel – végül teljesen kiüríti a tudatunkat. Ahelyett, hogy gyarapítaná. Ha az oktatásban valóban drasztikusan csökken a tényanyag – amint ebbe az irányba tart az egész világ –, csak látszólag alkalmazkodik egy új helyzethez, csak látszólag szabadít fel. Valójában inkább szolgaian követ egy olyan folyamatot, melyben kódolva van szellemi leépülésünk és szolgaságunk is, és generációkat szolgáltat ki a keresőmotorok és logaritmusok kénye-kedvének.

Mindez homályos lehet, ezért nyergeljünk át a konkrétumokra!

Szeretném számokkal, számításokkal igazolni a tényanyag fontosságát.

Mindenekelőtt válasszunk szét két dolgot. A célt és a módszert. Itt ugyanis a mozgatórugó valójában az, hogy nem egyszerűen túl sokat akarunk megtanítani a gyerekeinknek, hanem tesszük ezt erőszakkal, alacsony hatásfokon, nyögve-nyelve, oly módon, hogy az gyakran tanárnak és nebulónak egyaránt merő kín. Sokan – ma már talán a többség – ebből a kínkeservből vezeti le, szerintem tévesen, hogy a mennyiséggel van a gond. Természetesen lehet vitatkozni erről is, a tényanyag összetételéről még inkább, de ha ezzel kezdünk, fordítva nyergeljük a lovat, hátra néz a kengyel, és a farán van a zabla.

Rossz módszer, rossz tanár esetében nem jelenthetjük ki, hogy száz egységnyi tananyag túl sok volt a tanulók számára. Sokkal inkább kijelenthetjük, hogy a módszer vagy a tanár volt kevés a feladathoz. Ép eszű ember nem igazítja a tananyagot a tanár vagy egy iskolarendszer képességeihez.

Igazítjuk-e a házunkat egy kőműves képességeihez? Igazítjuk-e a biztonságunkat egy buszsofőr kvalitásaihoz? Igazítjuk-e az életösztönünket egy orvos hivatástudatához? Nem.

A házhoz keresünk kőművest, és nem fordítva. A buszhoz keresünk sofőrt, és nem fordítva. Nem építünk például kétszer akkora és háromszor nehezebb buszokat csak azért, hogy abban rossz sofőr esetén is túlélhessük míg átmegyünk Pestről Budára.

Az oktatással ugyanígy kell eljárnunk. Évszázados tapasztalat, hogy tényanyagra szükségünk van. Az is évszázados tapasztalat, hogy egyes iskolákban, egyes tanároknál valahogy a sok, sőt „a több” is könnyen megy. Állítom, hogy megfelelő módszertannal és megfelelő tanárral – mivel a gyerekek alaptermészetüknél fogva kíváncsiak és nyitottak is – hajmeresztő tudásmennyiség befogadására képesek, akár „klasszikus értelemben” vett tanulás, biflázás nélkül is.

Ma az a helyzet a legtöbb tanteremben, hogy a diákok olyan órákon kornyadoznak, ahol felesleges ott ülniük,

ugyanis hazaérve nulláról kezdhetik ugyanannak a leckének a tanulását, amit egyszer már meghallgattak. Egy jó tanóra után viszont a diák nem egyszerűen úgy lép ki, hogy pontosan emlékszik arra, mit hallott, de nem ritkán még lelkesedik is. Lehet, ez sci-fi sokaknak, de egy ilyen óra után a diák legszívesebben beülne a következőre is.

író képek CentauriNem vagyok idealista, tisztában vagyok azzal, hogy ez erősen tanárfüggő, és a tanárnak ebben az esetben nem egyszerűen felkészültnek kell lennie, hanem valóban elhivatottnak, sőt karizmatikusnak.

De ez egy létező – ám kevesek által megélt – tapasztalat.

Akik ilyen tanár keze alá kerülnek – hát még ha olyan iskolába, ahol az ilyen tanár nem ritkaság! –, kiváltságosnak tekinthetők. Ez nem vitás. De ne tegyünk úgy, mintha ez nem létezne. Mert egyedül ez a működésmód az, amiből következtetéseket vonhatunk le arra vonatkozóan, mennyit képes befogadni egy diák. Ha az ilyen eseteket vizsgáljuk, hamar rájövünk: akár annál is többet, mint amit soknak tartunk mostanában.

Persze még mindig nyitva marad a kérdés: minek?

a tudásról ismeretekről

A gyerekek többségében olyan tudásvágy lobog, amiről a felnőttek társadalma már álmodni se mer (Fotó: Centauri)

A már idézett vélekedésen túl – miszerint ott az internet –, hallani fogjuk azt is, hogy a tényanyag csökkentésével felszabadul temérdek hasznos kapacitás, amit aztán a diák igazán kreatív dolgokba fektethet be. Ez a „lusta diák” hozzáállására emlékeztet, amikor azt mondja: Ha most nem kellene egyenleteket megoldani, verset tanulhatna. Ha most nem kellene verset tanulni, akkor tanulhatna végre fizikát. De bármi alól adunk felmentést, a vége az lesz: nem tanul meg semmit.

Valójában az esetek jelentős részében nem a diák lusta, hanem az iskolarendszer, a tanár, és a szülő. Ők nem teszik bele azt az energiát, ami a diák inspirálásához kellene.

Miért oltári hazugság a felszabaduló kapacitásokra hivatkozni? Tudjuk, hogy jó esetben sem használjuk agyi kapacitásunk 5 százalékát. Ennek nyilván oka is van, de azért jogos a kérdés, miért ne használhatnánk pár százalékkal többet? – és akkor nem a tudásanyag rovására kellene kicsiholni magunkból némi kreativitást. Ami ennél is súlyosabb – de még messze nem a legsúlyosabb következmény –, hogy a tényanyag zsugorodása gátolja a kreativitást is. Erről azonban sosem hallani.

emberi elmeA kreativitás alapjául az asszociációsbázisunk szolgál, mely igen sokféle építőelemből szövődik össze,

emlékektől, emócionális behatásoktól kezdve az álmokon át ezer dolog szövi, bonyolítja, növeszti, és keleszti, de ebben a csomagban döntő fontosságú a tényanyag. Minél több elem tárolódik az agyban, az annál bonyolultabb hálózatot képes építeni. A kreativitás lényege éppen az, hogy egy impulzus hatására az agy nem egy, hanem több lehetséges választ gyárt.


A válaszok száma abszolút mértékben attól függ, hogy az új inger hány másik, korábban rögzített adattal, élménnyel, emlékkel kapcsolható össze.

Tudjuk, persze az úgynevezett alapokat mindenki tanítaná, de a lényeg abban van, hogy minél több az agyban raktározott elem, annál magasabb szintről rajtol el az elme. A tárolt elemek száma nem egyenletesen, hanem exponenciálisan növeli a kombinációk számát, s végül – ha már nagyon sok infót tárol az agy – gyakorlatilag végtelennek tekinthetjük a kapcsolódási lehetőségeket. Ez a kreativitás!

Máig sokan számolnak be arról, hogy a „legjobb gondolatai” a zuhany alatt vagy főzés közben támadnak.

Így van. És nem az internet böngészése közben. Kreatív ötletek, újszerű, a megvilágosodás erejével ható gondolatok ilyen koncentrált, külső hatásoktól némiképp szeparált állapotokban, néha például félálomban támadnak. De támadnának-e, ha kevesebb infó volna az agyban? Támadna-e ennyi, és ilyen gyakran? Nyilván nem.

Az oktatással kapcsolatos viták gyakran tűnnek hitvitáknak, holott ez végső soron, vagy elsősorban kombinatorikai kérdés. Triviális arra hivatkozni, hogy az agyunk számítógép, de most érdemes erre hivatkozni megint, hisz épp ez a triviális felismerés vezethet el a tényanyag fontosságának felismeréséhez. Annak belátáshoz, hogy ennek kis mérvű csökkentésével ARÁNYTALANUL sok lehetőséget veszünk el a jövő generációitól.

Hogy ne legyen ez nagyon lila, nézzük meg ezt számokban is.

Kétféle matematikai modellt is analógiának tekinthetünk. Mivel asszociációs-hálózatról beszélünk, rögtön eszünkbe jut, hogyan kötünk össze pontokat egymással. Nézzük meg, hogyan alakul ez a folyamat a geometriában az elemek növekedésével, amikor az a feladat, hogy a rendelkezésre álló pontok mindegyikét összekössük a többivel. Ennek egyszerű képlete:

n (n-1):2

Ahol n az elemek száma. Sajnos nem találtam kész grafikont, mely ezt ábrázolná, ezért végigszámoltam – remélem helyesen – az n = 1 és az n = 100 tartományban. Amikor azt nézzük meg, hogyan fest ez egy grafikonon, voltaképp az elme lehetőségeinek növekedését látjuk az elemszám növekedésének függvényében.

kapcsolódások száma geometria   

Jól látszik, hogy az elemek számának növelésével nem egyenes arányban nő a kapcsolódások száma, hanem exponenciálisan. Ugyanakkor ez a görbe azt is sugallja, hogy valóban kemény munka annyi tényanyagot felhalmozni, ahol ez a görbe már valóban magasan jár. Ugyanakkor két dolgot figyelembe kell vennünk. Még ha első ránézésre nem is annyira progresszív ez a növekedés, már ebben a nagyon leegyszerűsítő példában is elmondható:

egy idő után radikálisan mást jelent egyetlen egy új elem megjelenése.

Ha 1000 infót tárolunk az agyban, majd azt megnöveljük eggyel, a lehetőségek többlete 500.500-el nő. De ha már 10.000 infót tároltunk el, és megint csak egyetlen egy új infót fogadunk be, a kapcsolódások száma 50.005.000-el nő.

Könnyű belátni, hogy nagyon nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit.

az elme lehetőségeiAz elme és az asszociációs hálózat azonban ennél jóval bonyolultabb.

Igaz, bármit bármivel összekötni nem mindig indokolt, s nem mindig lehet, ugyanakkor az elme olyan útvonalakat épít, melyek több pontot is érinthetnek. Érinthetnek hármat, tízet, százat is. Ennek modellezése már jóval bonyolultabb, kombinatorikai feladat, melynek részletezésébe ne is menjünk bele. Ennek modellezésére egy szubfaktoriális számítást hozok példának, amit megint csak ábrázoltam grafikonon. Így még inkább megdöbbentő látvány tárul elénk.

Itt voltaképp az emberi elme, az asszociációs bázis lehetőségeinek bővülését látjuk magunk előtt! Nézzük, hogyan alakul ez, ha mindössze 5 elemet kombinálhatunk!

    

Láthatjuk, hogy hamar exponenciális növekedést tapasztalunk.

Ha 4 elem helyett már 5 elemet használhat az agy, akkor egészen nagyot ugrottunk. Ez egyben veszélyes is lehet, hisz viszonylag kis befektetett munkával, kevés új elemmel is látványos javulást kaphatunk. Annyiban csapda ez, hogy hamar azt érezhetjük: már a „csúcson” vagyunk, de legalább máris meredek emelkedésben. De nézzük meg, hogyan alakul ugyanez akkor, ha az elemek számát 11-re növeljük!

Mindössze 6 új elem belépésével olyan magasságba szökik a lehetőségek száma, hogy a korábban jelentős növekedésnek tűnő szakaszok belesimulnak a nulla tengelyébe. Olyan drasztikus, agresszív növekedésről van szó, amit igen nehéz grafikonra vinni anélkül, hogy a kezdeti lépések ne konvergáljanak a nullához.

Mit jelent ez?

Ha egy elme számára sok ismeret áll rendelkezésre naprakészen, viszonylag kisszámú új információ is valóságos forradalom az asszociációs-hálózatban, minden új infó egy idő után és egy szint fölött robbanás az elmében.

Amikor 4 elem volt az alap, 1 újabb elem belépésével 36 volt a növekmény. Mikor az alap 10 elem, akkor egyetlen új elem belépésével már 13.349.609 a növekmény.

El tudjuk képzelni, hogy ezer és ezer, millió és millió információ együttesen milyen tektonikus mozgásokat indíthat be az elmében? Ha erre gondol az ember, úgy érzi, hogy valamiként csakugyan képes behatolni az Univerzumba, vagy épp fordítva, képes az Univerzum befogadására.


A fentiek természetesen semmiképp sem jelentik azt, hogy a sok információ, a sok tényanyag törvényszerűen vezet a minőség robbanásaihoz.

A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek. Ilyenkor beszélünk például arról, hogy

nehezen megy az összefüggések megértése, felfedezése, és a sok tényanyag ellenére sem alakul ki összetett gondolkodás.

Így tehát az új oktatási irányzatok azon óhaja, mely szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a gondolkodás tanítására, az összefüggések elemzésére és a kreativitásra, abszolút jogos. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindezek alapja, televénye a klasszikus értelemben vett tudás. Lehet valaki bármennyire kreatív, ha kevés elemből dolgozik, sosem éri el azt a szintet, mint egy sok elemből gazdálkodó elme.

Valóban olyan ez, mint a gazdálkodás.

Aki jól osztja be a pénzét, jól forgatja, nem pazarol, innovatív, annak nyilván több pénze lesz a nap végére, mint annak, aki pazarol, nem forgatja a pénzét, és nem innovatív. Ugyanakkor, ha a jól gazdálkodó 10 forinttal indul, a rosszul gazdálkodó meg egymillióval (s a fenti grafikonok alapján ezek cseppet sem túlzó arányok), könnyen lehet, hogy a tehetségesebb csak igen hosszú idő után tesz szert annyi pénzre, mint amennyire a rosszul gazdálkodó, már ha utoléri egyáltalán.

Nagyobb szabadságot adni tanárnak és diáknak, biztos üdvözítő. Biztosan vannak olyan energiák, melyeket át kell csoportosítani. Biztos, hogy erősíteni kell az összetett, innovatív gondolkodást fejlesztő módszereket. Sok-sok olyan elem van az új irányzatokban, melyek méltók a támogatásra, és amelyek jelentős javulást eredményezhetnek,

viszont igen káros, ha a probléma gyökerét a túltolt lexikális tudásban látjuk.

Fotó: Centauri

Nem elhanyagolhatók az egyéni különbségek sem, s ennek figyelmen kívül hagyását szintén joggal kérhetjük számon a poroszos irányba húzó iskolarendszeren, de nem megoldás a tényanyag általános csökkentése.

Azért sem, mert ezzel ráadásul valóban kiszolgáltatottá tesszük a jövő nemzedékeit, elszigeteltté, sőt a hétköznapok kommunikációs alapjait is szétroncsolhatjuk.

De minderről már a folytatásban.

A magam részéről igyekszem ezen a honlapon olyan tényanyagot is közvetíteni, ami nem csak ma érdekes, ami érdemes lehet arra, hogy megjegyezzétek, és igyekszem úgy tálalni, hogy befogadható, érdekes legyen, s látszódjék: minden új infónak tétje van. Hogy ez mennyire sikerül, az más kérdés. De igyekszem.

Folyt. köv.

Kérlek, oszd meg ezt a cikket másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki

Email cím*

A történelem legszebb barátságai (1.)

Mégis mozog a Föld – sőt forog!

A tudásvágy fölött nem áll semmi

A tudás varázslat

A távcsőhasználat mint tudatmódósító szer

Miért kopogtat az ablakon a cinege? – tudomány és madárökológia

Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk

Emóció, ráció, ihlet és a két agyfélteke

 

22 Comments:

  1. Laborczy Eva

    Meg jo, hogy mondtam, en majd nem gyakran szolok hozza, ha itt is vagyok, de megint van ket-harom ‘kotes’, ami erdekes lehet – remelem – a szerzonek. 🙂 Elsokent, a tetel igaz, hisz barmire a legjobb valaszt csak minel tobb alternativabol valasztas – legalabbis – lehetosege eseten adhatjuk meg, azaz torekedni kell a leheto legtobb ‘kotes’ elerhetosegere, elmenkben. Ha a cikk 1. resze szerinti elmeleti szamok objektiv/szubjektiv tenyezok miatt (miert csak az 5% -ot hasznaljuk, tudjuk-e egyaltalan a teljes elme tarhelyet egy idoben mozditani, vagy rest hajlamu valaki vagy lehet, hogy a zseni tud es hajlando is tobbet – Einstein agya vizsgalata milyen eredmenyt hozott pl? ) esetleg csokkentendoek is, akkor is helytallo, olyan nyilvanvaloan logikus alapon nalam, mint ami bizonyitasra mar nem is szorul. A masik, az messzebb visz, ma masodizben fordult meg a fejemben, hogy vajon almodom-e ezt az egeszet? Hogy ha nem is kezzelfoghatoan, de olyan ket het ota a szememmel latva, olvasva, tehat hogy van ember, van meg ember, aki a kepessegeit nem csupan a sajat hasznara forditani kivanja, hanem kozkinccse teszi a sajat es mindannyiunk kolcsonos okulasara, holott bo fel evszazadnyi utam soran tan egy kezemen megszamolom, ahany ilyet volt szerencsem megismerni vagy inkabb kifejezo, hogy vele megismerkedni, ha itt csak online is! Orulok ennek is. Sot vannak emberek, hisz itt a kommentelok es kevesbe kommentelok is, ilyenek. Igazan szolhattatok volna mar a kezdetkor, hogy ugyan kukkoljak mar be ide! 🙂 Most pedig szorgosan probalom a lemaradasomat behozni es varom a cikk folytatasat. A harmadik? Ilyen pici betukkel kommenteleshez szemuveget kell cserelnem.:-)

    • Kedves Éva, köszönöm – köszönjük a hozzászólást! Sajnos néha előfordul, hogy csak nagy késéssel kerül elénk egy új hozzászólás. Írj csak azért bátran. Várjuk, és a következő körben már valószínűleg azonnal látjuk a hozzászólásodat! 🙂

      Köszönettel!

  2. Hű, ezek a számítások nagyon plasztikusan illusztrálják, hogy miről van szó. Ez sem jöhetett volna létre tárgyi tudás nélkül.

    Ha kizárjuk a lexikális infókat, és csak a netre hagyatkozunk, akkor maradnak az összeesküvés-elméletek..ez máris látszik abban, ahogyan az emberek egyenrangúként kezelnek korántsem egyenrangú gondolatmeneteket.

    • Igen! Az összeesküvés-elméletek terjedésének is kedvez, hogy az elmében tárolt tényanyag csökkent; mert máris csökkent; idősebb generációknál is valószínűleg, mert az internet elkényelmesít. Az internetes tudás gyakran amolyan gyorskaja, hamburger, sültkrumpli, aminek nagy része emészthetetlen, egy része kimondottan káros, és alig van venne olyasmi, amire szükségünk van; rövidtávú örömforrás; addiktív cucc.

      Azt az illúziót adja meg, hogy minél többet tekerünk, szörfölünk, annál tájékozottabbak leszünk, de gyakran csak az időnket rabolja, és nem képződik meg az az élmény, ami valódi tapasztalatok, valódi információk befogadásakor, akár az értelmes tanulás során is, mely később aztán magabiztosságot ad és kellő éberséggel, ítélőképességgel ruház fel minket, s akár az összeesküvés-elméletekkel szemben is felvértezne minket. Legalábbis valamelyest.

      Nagyon a központba találtál be, de ez egy másik rész témája lesz 🙂 Hamarost

      • Szabó Edit

        “Az internetes tudás gyakran amolyan gyorskaja” Ez tetszik! 🙂 🙂

        Az internet tényleg elkényelmesít.
        Sokszor az onnan szerzett ismeret nem is válik tudássá: megnézem, aztán rövid idő múlva el is felejtem. Sokan nem is próbálják megjegyezni, hiszen ott van a neten, bármikor elérhető. Beszélhetünk így tudásról egyáltalán?

  3. Szabó Edit

    Remélem, hogy senkit sem riasztanak el a grafikonok, és sokan elolvassák majd ezt az érdekes fejtegetést. Azt is nagyon remélem, hogy tanárok is járnak erre, és leírják a véleményüket. (Valakire név szerint is gondolok. 🙂 ) Kíváncsi lennék rá.

    Azt mondják, igen, hogy az interneten minden fent van. Az a baj, hogy sokszor annak az ellenkezője is. Nem könnyű eldönteni egy-egy esetben, hogy a talált infó/állítás/adat igaz-e, vagy aktuális-e még. Tanítják a diákokat manapság a net helyes használatára? (Nem vagyok biztos benne
    . 🙁 )

    • A grafikonokat inkább “mézesmadzagnak” szántam, semmint riasztásnak. Vizuális lények vagyunk, s jó látni bizonyos dolgokat. Erre találtuk ki az ábrázolásokat. 🙂

      “Az a baj, hogy sokszor annak az ellenkezője is.” TELITALÁLAT

  4. Tipikus példa erre a helyesírás: sokan a Google-ből akarják megtudni, hogy hogyan kell helyesen írni egy szót, de többnyire 50-50%-os eredményt kapnak..

    • 🙂 🙂 🙂

      Emlékszem, pár éve még ciki volt a Wikire hivatkozni, ma már úgy tűnik, bevett szokás. Én is sokszor használom. Mondjuk a Wiki azért hasznos, és elég megbízható, amennyire látom. Más kérdés, hogy néha hajmeresztő, mi mindenről nem találni semmit.

  5. Lívia dr. Zilahi

    Rettentő szerencsés vagyok, hogy olyan tanítók, tanárok között nőttem a faluban akik ott laktak az iskola szolgálati lakásaiban- a tanítási időn kívül is ott voltak nekünk, rengeteg jó elfoglaltságot adva. Sajnálatos, hogy ma, sok szülő azt mondja nem adja “verseny istállóba” a gyerekét, mert akkor nem lesz gyermekkora, ergo megkeresi azt az iskolát ahol a gyermek azt csinál amihez kedve van. Nagyszerű írást hoztál megint, az üres edényben nincs mivel asszociálni, nincs hova fejlődni , örök életre szemlélő marad a világban a tudatlan ember az aktív résztvevő helyett, őt lehet majd tökéletesen manipulálni, nagy baj, ha ez rendszer szinten van-lesz jelen az oktatásban. (Mégis csak igaz lenne a tabula rasa?) A bestrukturált idő, a folyamatos tanulás,a figyelem a gyerekek felé, a legnagyobb kincs , nem pótolja semmilyen modern kütyü.Milyen jó tanár bácsid volt Neked is ott a legszebb emlékeid között:-)) Hihetetlen érdekesek a grafikonjaid. Ha a genetika oldaláról nézed- mit hoz valaki eleve, mennyi a szürkeállománya , akkor is igaz, hogy összeköttetések, memória körök, az asszociatív működések csak akkor lesznek, ha kívülről rengeteg inger érkezik, szóval a töltet(lexikális ismeretek pl.) mennyisége és minősége megszabja kivé válhatunk.

    • Két szintén nagyon fontos szempontot említesz. Tépelődtem rajta, hogy behozzak-e nevelés-elméleti vonatkozásokat is, de úgy döntöttem, egyszerre sok volna; de igen, úgy tűnik sok kutatás szerint, hogy például a zsenialitás hátterében genetikai adottságok IS állnak, itthon – ha emlékszik még rá valaki – Czeizel doktor volt az, aki felhívta arra is a figyelmet, hogy a genetikai háttér nem minden, a családi háttér, például az a hagyomány, hogy a gyereket taníttatjuk, és mi magunk is tanítjuk (A CSALÁDON BELÜL!) legalább annyira perdöntő, mint az iskola minősége vagy genetika.

      A manipulálhatóság – lásd feljebb: összeesküvés-elméleteket is – megint csak nagyon idetartozó témakör. Talán eljutunk odáig is 🙂

      • Lívia dr. Zilahi

        Eszembe jutott még pl. úgy hirtelen Konrad Lorenz is(a genetika számít elsősorban a nevelés csak alakíthat)de aztán töröltem . A mai agyi működések kutatóiról nem is beszélve-messzire vezet- Kedves Cen hála ezért az írásért.

  6. Alapos boncolgatás, de már megszoktuk, hogy te mindenben alapos vagy.
    Az biztos, hogy veled ért egyet, aki gyakran olvas az oldaladon, mert te már annyi tudást, lexikálist is, hoztál ide, hogy akinek más a véleménye, az nem vendégeskedik nálad.
    A módszertan, pedagógus körökben már komoly viták tárgya volt a 80-as 90-es években is, és akkor még tanítottak olyan tanerők, akik valóban hivatásnak tekintették, és nem szakmának a tanítás, persze biztos most is sokan vannak ilyenek, minden tiszteletem az övék. Csak abban az időben még nem az internet, hanem a könyvtár volt az a hely, ahol minden tudás elérhető volt.

  7. Holsky Péter

    Szintúgy egyetértek.
    A neveléselméletet én is csak annyiban hoznám elő, hogy a kompetencialapú oktatásnak van olyan szélsőséges felfogása, mely szerint a tények, adatok helyett kell kompetenciát, képességet tanítani. Pedig hát elég evidensnek tűnik: ha nincs elég alapanyag, akkor nincs mivel megtanítani az azzal való bánásmódot.
    Ezzel nem a reformpedagógiát, az >>antiporosz<>szélsőséges<< alfaja is, mint a memoriterek tanulása fejleszti – nem pedig csak terheli – az agyat. Hozzáteszem: persze, csakis abban az esetben, ha tanító és tanuló (ki-ki a maga szempontjából) érti, hogy mire jó mindez, s nem mechanikus bebiflázásként oktatja, ill. valósítja meg.

  8. Holsky Péter

    Utólag látom csak: a közepe elszállt. Próbálom újra – nem mintha nélkülözhetetlen adatok lennének benne 😉

    Szintúgy egyetértek.
    A neveléselméletet én is csak annyiban hoznám elő, hogy a kompetencialapú oktatásnak van olyan szélsőséges felfogása, mely szerint a tények, adatok helyett kell kompetenciát, képességet tanítani. Pedig hát elég evidensnek tűnik: ha nincs elég alapanyag, akkor nincs mivel megtanítani az azzal való bánásmódot.
    Ezzel nem a reformpedagógiát, az >>antiporosz<>szélsőséges<< alfaja is, mint a memoriterek tanulása fejleszti – nem pedig csak terheli – az agyat. Hozzáteszem: persze, csakis abban az esetben, ha tanító és tanuló (ki-ki a maga szempontjából) érti, hogy mire jó mindez, s nem mechanikus bebiflázásként oktatja, ill. valósítja meg.

  9. Patai Mária Zsuzsanna

    Edit, több évtizedes vita ez, és a gyakorlatban is látni lehet a végletek szomorú eredményét az iskolai oktatásban. A szép új világ felmentést ad az edény megtöltésének (amúgy nem könnyű) munkája alól, gondolkodni pedig pláne nem hagy időt és teret. Cen”-ből kevés van, sajnos!

    • Szabó Edit

      Ezt egy kívülálló is látja, sajnos. 🙁
      Sokszor elgondolkodom: milyen lehet most igazi, elhivatott pedagógusnak lenni?

      (Örülök, hogy így azért csak szóra lehet bírni téged! 😉 🙂 )

      • Patai Mária Zsuzsanna

        Edit: a bőség zavara miatt van ez a “hallgatás”. Nem győzöm olvasni se, hozzászólni meg érdemben illik. Elhivatott pedagógusnak lenni milyen most? Biztosan nem könnyű. (Tudod, én már tavaly nyugdíjba mentem, így a jelenlegi oktatásirányítási közeg nem érint közvetlenül.) Nem ítélem el az utánam jövő tanár-tanító nemzedékek menekülését sem, de szerencsére ismerek sok fiatal, tehetséges pedagógust is, akik nem a fb-ra járnak ventilálni. Néha úgy érzem, a mélyben zajlanak a folyamatok, a felszín meg “fecseg”, ahogy a közösségi oldalakon megjelenik az életünk. Minden témában a végletek fogalmazódnak meg, nézz csak be pl. egyik-másik pedagógus csoportba (Iskola a határon/ONELINEMAGYARTANAR), ugyanaz a jelenség látható, mint a cicás, kutyás,közéleti, stb. oldalakon: árnyalatok nincsenek, de van helyettük indulat, fröcsögés, személyeskedés, kicsinyesség.

        Cen”:
        Nem tudom, te mikor alszol, eszel, pihensz! Csak ámuldozunk mindig rajtad, mennyit bírsz elvégezni egy nap! Ez az írásod is olyan alaposan járja körül a témát, hogy vitatni nemigen lehet, legfeljebb egyetértően továbbfűzni egy-egy szempont, gondolat mentén.

        • Szabó Edit

          Provokáljalak gyakrabban? (Vicceltem! 🙂 )
          Na jó, tudom, hogy az unoka minden időt visz, és ez megbocsátható. 🙂

          • Patai Mária Zsuzsanna

            Provokálhatsz, Edit, viccből is, komolyan is! De tényleg arról van szó, hogy a Cen” tempóját nem mindig bírom felvenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük