Melyik madár repül a legmagasabban?

MELYIK MADÁR REPÜL A LEGMAGASABBRA?

2020.12.17. Mindig is úgy tudtam, hogy az indiai lúd (Anser indicus), de a minap valaki a mandzsu darut emlegette, nyilván azért, mert olvasott erről valamit; némi kutakodás után pedig azt láttam, vitáznak egy keselyűfaj elsőségéről is; összességében azonban még mindig az indiai lúd magassági rekordja tűnik a leghitelesebbnek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy látták a világ legmagasabb hegylánca, sőt konkrétan a Mount Everest,

vagyis 9000 méteres magasság fölött is.

Ez a lúdfaj évente kétszer kel át a Himaláján! Amint a vándorsólyomnál se egyszer-kétszer észleltek rendkívüli sebességet, úgy az indiai lúdnál sem valamiféle kivételről van szó.  

Volt már rá példa, hogy a világ legszebb vadlúd-fajának a vörösnyakú ludat neveztem (ITT), de már akkor is jeleztem: ízlés dolga ez. Ugyanakkor az is igaz, hogy valamiként mindig azt a madarat látom a legszebbnek, aki épp előttem van (néha a kezemben) vagy akiről épp írok. 😊 Így vagyok az indiai lúddal is: rendkívül szép! Ráadásul emlékeim is vannak róla, hisz a jó szerencse úgy hozta, hogy találkoztam vele Magyarországon is.

Igen, nálunk is belebotolhat az ember. A nagy vadlúdgyülekező helyeken nagy ritkán felbukkan egy-egy példány.

Ha vetünk egy pillantást az elterjedési térképére, rögtön látjuk: aligha valószínű, hogy eljusson ide. Bár jegyezzük meg: nem is olyan ritkán vetődnek el hozzánk elképesztő távolságokból madarak, akár Észak-Amerikából is. Mégis úgy tűnik, hogy az indiai lúd esetében ez kevéssé valószínű, ő ugyanis nem hosszútávú vonuló. Más lúdfajok, a nálunk tömeges lilikek és tundra ludak, vagy a vörösnyakú ludak hatalmas távolságokat tesznek meg keleti irányból délnyugat felé, de az indiai lúd nem ebben erős. Ő a hegyvidéki területekről „mindössze” levonul a síkságokra.

Mivel dekoratív, szép lúd, sok helyen tartják Európában állatkertek és vadasparkok, az onnan időnként lelécelő példányok aztán csatlakoznak a kontinensen vándorló vadlúdcsapatokhoz, így vetődhet el hozzánk néhány példány. Bár egyes források szerint akadnak már Európában kisebb, kivadult állományai is, melyek szintén adhatnak nekünk madarakat.  

Költőhelyül is leginkább magas hegységeket választ, Tibetben 5600 méteren is nevel fiókákat, és ezzel abszolút az elsősége a ludak és récék között. Nincs még egy réce- vagy lúdféle, ami ekkora magasságban élne. Bár lélegzetelállító teljesítmény átrepülni a Himalája fölött, de ha figyelembe vesszük, hogy egész életüket roppant magasságokban élik, annyira nem is meglepő, hisz az 5600-on élő madárnak már „csak” 3400 métert kell feljebb mennie, s „máris” 9000 méteren szárnyalhat – szó szerint a világ fölött.

Free Photo

Némi elképzelésem van is erről, volt szerencsém látni a Himaláját repülőről. 11.000 méteren mentünk akkor az Air India járatával, vagyis alig magasabban, mint az indiai ludak. Elképesztő, annál is inkább, mert tudjuk: nagy magasságban ritka a levegő, kevés az oxigén,

ugyanakkor az élővilág legoxigénigényesebb mozgásformája épp a repülés.

Gondoljunk csak arra, hogy a Mount Everest megmászásához mindmáig sokszor oxigénpalackot használnak, és egy csúcstámadás sikerét alapvetően befolyásolja, hogyan sikerült akklimatizálódni. Így szinte hihetetlen, hogy ezek a ludak akkora magasságban még repülni is képesek. De nyilvánvaló, hogy az indiai lúd eleve a nagy magassághoz akklimatizálódott, nyilván a vérképük is ennek megfelelő, és az indiai lúd vére több oxigén szállítására képes – amint akklimatizálódás után a hegymászók vére is több oxigén tud felvenni – mégis: az indiai lúd teljesítménye remek lehetőséget nyújt arra, hogy rácsodálkozzunk, mekkora csúcsokat ostromol ezen a bolygón az élet. Ebben az esetben szó szerint.


Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

    A legszebb lúdfaj, a vörösnyakú lúd hazája lettünk

    7 Comments:

    1. Szabó Edit

      Szép madár. ❤
      S mennyire igaz a videó záró mondata!

    2. Ibolya Nagy

      Az alkalmazkodás csodája!

    3. Köszönöm, hogy írtál erről is!!
      Jelentem, én voltam, (de lehet más is), aki emlegette a darvakat. 🙂

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük