• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Madarak és fák napja – Önmagamat is nektek köszönhetem

madarakról minden


Madarak és fák napja – Önmagamat is nektek köszönhetem

Kedves madarak!

Kezdhetném így is, ha a kötelező formulákat tartanám, de amint kimondom, rögtön rájövök: hálát az ember csak ember felé fejez ki így. „Kedves madarak!” Valójában nem vagytok kedvesek. Nem vagytok elfogultak. Nem is álltok hozzám oly közel, hogy kedvesnek mondjalak titeket. Talán azok vagytok, kedvesek – egymás között esetleg, de nem velem. Bármennyi időt töltöttem el veletek, bármennyit mentem is utánatok, bárhogy áldoztam rátok évtizedeket, nem tartozom a ti világotokhoz. Ám az eleve elrendelt távolság köztünk sosem volt sértő vagy rosszindulatú. Nem kedvesek vagytok, hanem korrektek. Szépek és önazonosak. Már ha a végső szépség nem épp a totális önazonosság. Szabadok sem vagytok abban az értelemben, ahogy az ember képzeli el a szabadságot.

Ti viszont jobban éltek azzal a nekünk kevésnek tűnő szabadságotokkal, mint mi, a tiétekénél többnek feltételezett szabadsággal.

Kevésbé vagytok értelmesek, mint amilyen értelmesnek az ember gondolja önmagát. Ti viszont azzal a „kevesebb értelemmel” is jobban gazdálkodtok, mint mi a magunknak tulajdonított több értelemmel. Hódítók vagytok, akárcsak mi, de ti mégsem igáztátok le a Földet. Repültök, ahogy egy idő óta mi is, de ti nem szálltok el magatoktól. Együttműködtök, akár csak mi, de ti földdel, vízzel, levegővel és egymással is, míg mi egymás ellenében kötünk szövetségeket – és sokszor ellenetek is. Ma sem tudom igazán, hogy kik vagytok, de azt tudom, hogy ti tudjátok. Ha megkérdeznék, kinek köszönhetek a legtöbbet az életben, azt mondanám: nektek. De be kell látnom – akár tetszik, akár nem –, hogy hozzátok is emberek vezettek el. Más kérdés, hogy aztán kettesben maradtam. Veletek kettesben.

Ma sem tudom, akarnám-e, hogy egyszer madár legyek. Csodásak vagytok, de ti nem csodáljátok önmagatokat. Ha madár lennék, nem csodálhatnálak titeket, és ez a csodálat hiányozna.

Persze, ha valóban madár lennék, nem hiányozna semmiféle csodálat – csak tenném a dolgom, úgy volnék önazonos, hogy sosem gondolkodtam önmagamról, csak szelném az eget, csak keringenék a hegyek felett, csak tartanám másokkal együtt a V-alakzatot, csak ülnék jóleső magányban egy száraz ágon, csak építeném a fészkem, járnám a násztáncot. Ma sem tudom, jobb volnék-e madárnak. Nem vágyom rá igazán, de talán azért, mert így is, szárnyaszegetten is, egész életemben szárnyaltam; talán mert félig-meddig máris madár vagyok. Ma sem tudom, madárként megállnám-e a helyem, de talán azért nem, mert akaratom ellenére, ideje korán, még mielőtt újjászülettem volna, madár lettem. Ember vagyok, és ezt gyakran sajnálom. De ha én nem volnék, ki csodálna titeket így? Már pedig jár nektek a csodálat. Beérem egyelőre ennyivel. Beérem egy köszönettel. Félreteszem ezt a kérdést, maradok hibrid. Ember és madár között félúton, mondhatnám úgy is: az isten háta mögött. Beérem annyival, hogy örökös visszhangot kelt bennem nagy vonulástok; vibráló pszichém tükrözi minden csillámlástok; s majd ha egyszer eljön az ideje, én is elvonulok, elszállok.

Centauri író irodalom Jákob botja regény writer Jack London

írókboltja ősz természet nature Centauri író writer author Magvető Kiadó irodalom regény könyv fotó madarak természet

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

     

    4 Comments:

    1. Köszönöm🙂Következő életedben akár madár id lehetsz🐦🌳🤠🙃

    2. Szabó Edit

      Ez egy nagyon szép vallomás! ❤ Kár, hogy a madarak nem tudják elolvasni.

    3. Szabó Mihályné

      Gratulálok, Cen’!
      Megható, gyönyörű gondolataid vannak!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük