• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Egyszer hopp, másszor kopp – élethalálharc és hierarchia

Egyszer hopp, másszor kopp – élethalálharc és hierarchia

Sok-sok kemény kérdés három videó kapcsán (a videókat a szövegbe ágyazva találod).

Ha egyszer gyilkosságokon alapul a világ, melyik gyilkosság az, amit már elutasítunk, és melyik az, amit még nem? Szabad-e gyilkosságnak nevezni egyáltalán, amikor az egyik állat megöli a másikat?

Én is kifogásolom, amikor egy ragadozóról, mint gyilkosról beszélnek vagy a „gonosz”, „vérszomjas”, „kegyetlen”… jelzőt aggatják rá. Ezért nem szeretem – és ezt sok száz és ezer embernek mondtam már el korábban –, ha a kardszárnyú delfint „gyilkos orka” néven említik. Bár ő ebben az írásban és a mellékelt videókban is felbukkan, és érteni vélhetjük, mire fel ez a megnevezés.


Centauri keszegek dévér bodorka vörösszárnyú zafír túra Jack London

A Zafír-túrán fogtam ezt a vörösszárnyú keszeget, s jó pár napos éhezés után boldog voltam, hogy meghetem. Gyilkoltam-e akkor? (Fotó: Centauri)

Az állatvilág mindennapos zsákmányolásait szokás azzal védeni – részemről is – hogy ott nem kegyetlenségről, s nem gyilkosságról van szó, hanem táplálékszerzésről. Az állat nem öl pusztán saját bestialitásának vagy vérszomjának, ha tetszik gonoszságának engedve (ellentétben az emberrel), csupán a létfenntartás érdekében cselekszik így, vagyis táplálékot szerez.

Igen ám, de ha az abszurditásig visszük ezt az érvelést, mit kezdjünk azokkal az emberekkel, akik szintén táplálkozás céljából ölnek meg egy másik embert?

Extrém eset ez, de tudjuk, hogy előfordul, sőt ennek bizonyos törzseknél „kultúrája” volt. Vajon teljesen egyértelmű-e, hogy az ilyen esetekben a kultúrát mindenképp idézőjelbe kell tenni? Esetleg úgy gondoljuk, hogy még idézőjelben is komoly vétség a kultúra szó használata emberevő emberekkel kapcsolatosan?

Vagy esetleg az a helyzet, hogy az állatokat azzal mentjük fel – már ha rászorulnak egyáltalán a felmentésre –, hogy nincs olyan képességük, amivel felmérhetnék, hogy épp egy másik életet pusztítanak el. Nincs például erkölcsük.

Vagyis ami egy ember esetében súlyos vád – ha az erkölcstelen -, az egy állat esetében felmentés?

Ebből a szempontból, talán jobb is, hogy úgy alakult a kultúránk, az emberi civilizáció, hogy az állatokat alsóbbrendűnek tartjuk, hisz csak ezzel magyarázható, ha megbocsátjuk erkölcstelenségüket, azaz meg sem bocsátjuk, hisz úgy gondoljuk, annyira alattunk állnak a létezés hierarchiájában, hogy még egy ilyen felelősségre vonásnak sem volna értelme. Azért sem, mert az állat nem értené, s nem reagálna rá.

Vajon a felelősségre vonás elsőszámú indítéka ez volna? A válaszreakció kiváltása?

Többször is érintettem az utóbbi hetekben ezt a kérdést, bár rendkívül felületesen, és csak futólag (ITT és ITT) – talán nem véletlenül kanyarodom vissza rá. Mire föl ez a rengeteg megválaszolatlan kérdés? Hogy lássuk, mennyire nem egyszerű és evidens az, amit annak vélünk, így aztán az sem, amibe beleszülettünk, beleértve a kultúránkat is.

Most újabb három igen rövid, de lenyűgöző videót hozok újabb példának.

Bármilyen felvételeket nézünk is, hajlamosak vagyunk megsajnálni az áldozatot.

Teszem azt egy könnyes szemű, gyönyörű és ártatlan, védtelen fokát. Persze értjük a jegesmedvét, sőt, látjuk is rajta, hogy az életéért küzd, amikor is boldogulni igyekszik a nagy klímaváltozás és a jég eltűnésének korszakában, és csonttá-bőrré fogyva valószínűleg az utolsó mentsvára, ha sikerül elejtenie egy fókát – s ebben a helyzetben az sem oszt vagy szoroz, hogy mit gondol erről a fóka. Mit érzünk, mit gondolunk, ha az alábbi felvételt nézzük? Örülünk, hogy ez a jegesmedve él még egy darabig? Bánkódunk szegény fóka sorsa fölött? Vagy egyszerre érezzük-gondoljuk mindkettőt? Felteszem, ez alkati kérdés is.


Amire azonban ritkán gondolunk, hogy ugyanaz a fóka egy másik helyzetben más szerepben volt. Jöjjön hát a következő felvétel, ahol a fóka másik arcát látjuk, ahol ő már nem az a cuki, jégtáblán magatehetetlenül heverő szerencsétlen préda, épp ellenkezőleg, ő a ragadozó, ő a vérmes és vérengző ragadozó! – Bár hozzá kell tenni, hogy itt arra is látunk példát, amikor a Leopárd fóka egy védtelen fiókának megkegyelmez – volna talán állati erkölcs mégis?


 

És íme, itt a harmadik „bejátszás”. Vissza az eredethez, lássunk olyasvalakit, aki a jegesmedvéhez hasonlóan ismét fordít a fóka státuszán, ha lehet, még annál is jobban, mint ahogy a jegesmedve,

mivel itt nemcsak erőfölényről van szó, hanem ez esetben félelmetes (ugyanakkor lenyűgöző) intelligenciáról is.

Az egyébként – ha jól tudom – csak pár éve ismert a kardszárnyú delfinekről, hogy ennyire összehangolt, kiagyalt, kimódolt támadásokra képesek, ám azóta több felvétel is kering erről. Épp most találtam egy újabbat, ami minden korábbinál jobban mutatja ezt a működést. Az orka tudatosan torlóhullámokat hoz létre! Nagyobb jégtábla esetén számol azzal, hogy a megbillenő tábla a saját súlyánál fogva darabokra törik majd – ahogy kisebb táblák esetén azzal, hogy a torlóhullám lesodorja a tábláról a fókát. Ez egyúttal a fizikai törvények olyan magasfokú ismerete is, ami akkor is meglepő egy állattól, ha azt nem képes krétával egy képlet formájában felvésni számunkra egy iskolatáblára.


Látva a kardszárnyú delfinek megdöbbentő összehangoltságát, azt a mérlegelést és tervezést, amit általában csak a saját köreinkből, az ember működéséből ismerünk, még azok is meglepődnek, akik előtt jól ismert volt a cetek, s köztük a kardszárnyú delfin, más néven orka valószínűtlenül magas intelligenciája. Ismét találunk egy újabb okot egy újabb kérdésre:

vajon ilyen magasszintű intelligencia láttán feltételezhető-e, hogy az orkán kívül sok más élőlény is képes stratégiára, a dolgok, az élethalálharc lényegének felismerésére is, és így talán értik, tökéletesen, talán még az emberi fajnál is jobban, hogy a világ alapvető működési elve nem a folytonos élethalálharc, hanem az, amit lezserül úgy mondunk: egyszer hopp, másszor kopp.


Te mit gondolsz? Tényleg nagyon érdekelne 🙂

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

Slider

Slider

http://https://centauriweb.hu/archiv/fb-rovat/fold-ahol-elek/ahol-madarak-usznak-halak-repulnek/

http://https://centauriweb.hu/archiv/fb-rovat/fold-ahol-elek/a-viz-bolygoja/

http://https://centauriweb.hu/archiv/fb-rovat/allatvilag/kardszarnyu-delfinek-vagyis-orkak-jelolese-az-antarktiszon/

http://https://centauriweb.hu/archiv/fb-rovat/legek-es-rekordok-az-allatvilagban/melyik-legnagyobb-szarazfoldi-ragadozo/

http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarritkasagok-ritka-madarak-magyarorszagon/

12 Comments:

  1. Nagyné Ica

    Ez nagyon bonyolult és összetett kérdés. 😱
    Igaz nem ebben a vonatkozásban született Machiavelli “a cél szentesíti az eszközt” elve, de talán mondhatjuk ezt itt is. Nekem legalábbis elsőre ez jutott eszembe. 😊

    • igen, akár így is lehet mondani – vagy így is lehet kérdezni: mikor szentesíti? – s mikor nem? Tudom, hogy ez nem könnyű pálya, de tegnap este, miután írtam erről, feltettem azt a kérdést is: vajon érdemes-e olyan kérdések fölött töprengeni, amire évszázadok alatt sem adtunk megnyugtató válasz. Végül arra jutottam, hogy legyen az esélyem bármilyen elhanyagolható arra, hogy megtaláljam a helyes válaszokat, nem élhetek (és aztán majd egyszer halhatok meg) itt úgy, hogy kísérletet sem tettem az engem létre hívó világ alapjainak megértésére. 🙂

      • Nagyné Ica

        Sok mindent mondhatnak rád, de azt nem, hogy nem érdekelnek a világ nagy kérdései – amire mint írod évszázadok alatt sem született érdemi válasz.
        Sokoldalú és nagyon érdeklődő vagy!
        Remélhetőleg hosszú életű leszel, és ha nem is mindenre, de bizonyos kérdésekre mégis csak születik megoldàs. Szívből kívánom, hogy így legyen!

      • Kálmán Péterné

        Bonyolult kérdéseket feszegetsz Cen’ Kétlem, hogy megtalálod a megnyugtató választ rájuk de legalább megpróbáltad, megpróbálod. Tiszteletre méltó igyekezet, nem is te volnál, ha nem tennéd.
        Körbejárhatók az ok és okozati összefüggések, mindennek van miértje.“ Érveket, ellenérveket ütköztetehetünk a szúnyogoktól az orkákon át a jegesmedvékig, de csak részigazségokig jutunk.
        Szűkebb pátriámban már bennem is megfogalmazódtak hasonló kérdések, amikor kedves kis pelém fészke alatt találom bájos rigópárom tojáshéjait, miközben a szülők élvezettel húzzák ki a földből a gilisztát, etetik rovarokkal a fiókáikat, akiket az én kedvenc macskám kap el , nem tudván uralkodni vadászösztönén, végül egy reggel küszöbömön találom kedves kis pelém bozontos farkincáját. Nos a kör bezárult. Az élet körforgása. Valahol elmúlik bennem bármelyikükkel szemben is a harag az életellenes cselekedetek miatt, hisz mind élni akar.
        A Homo sapiens vonatkozásában még bonyolultabb a helyzet. Robert Merle A sziget c regénye jut eszembe, amin annak idején sokat tűnődtem. A hajótörés után a szigetre került emberek félretéve a korábbi hierarhiát egyenlőként kezdenek élni a közösségben. Mért van az, hogy szinte az ősközösség szintjéről indulva idővel mégiscsak felépül egy különböző rétegekből álló társadalom? Miért van késztetésük egyeseknek a másik fölé kerülni, feksőbbrendűvé válni? Még olyan áron is, hogy gyilkolásra is képessé válnak. Szükség bont törvényt? Vagy a cél szentesíti az eszközt? Lártod én is csak kérdezek, mert nem kielégítő a válasz, hogy az emberi természet ilyen. Lehet, hogy a génjeinkben van? Megannyi kérdés és válasz lehetséges, de vajon melyik a megfelelő. Keressük hát tovább.Jó éjt Cen.

  2. Szabó Edit

    Rajna Edit írta egyszer itt az oldalon egy hozzászólásában, hogy hányan hányféleképpen közelítünk meg egy-egy témát.

    Amikor még csak a főoldal címét olvastam, nekem az embernek emberen elkövetett gyilkossága jutott eszembe és az eutanázia. Aztán láttam, hogy te elsősorban természetesen az állatokról írsz ( bár megemlíted az embert is).

    Én azt gondolom, hogy táplálékszerzés céljából az emberen kívül az állatok egy része is képes stratégiára. Más élőlények viszont a fejlődés során a túlélésük érdekében mindenféle stratégia nélkül egyszerűen csak alkalmazkodtak a körülményekhez. (A rovarevő növények pl. olyanok lettek, hogy képesek legyenek becsapdázni a táplálék kiegészítő rovarokat.)

    Az biztos, hogy az élőlények – még az ember is – saját bőrükön tapasztalják, hogy egyszer hopp, másszor kopp, de hogy ennek mi köze van a világ alapvető működési elvéhez, arról még az emberek jó része sem töpreng el, azt hiszem.

    Ami nekem a poszt olvasása közben még eszembe jutott a fókákról – csak hogy Editnek mennyire igaza van -, az az Úszó sziget c. novellád. 🙂 🙂

  3. Pfúú….. ! Ez a kérdés napirenden van nálam is. Nem csak akkor, ha húst eszem, hanem, ha télvíz idején kiviszem a hangyákat, vagy ha lecsapok egy legyet, szúnyogot, stb…. Az utóbbiak ugye nem a közvetlen létfenntartás érdekében történnek, de közvetve mégis. Lelkifurdalás nélkül egyik sem megy. Miután olvastam, a fák titkos életéről, és a könyvben nem csak a fák, hanem más növények megmagyarázhatatlan viselkedése is szóba került, (amit fikciónak gondoltam mindaddig, amíg pár napja nem láttam David Attenborough egyik filmjében hasonló módon felvetve a kérdést,) azóta abban se vagyok biztos, hogy gyökérzöldségek fogyasztása erkölcsös-e. Lehet okoskodni, hogy fogyasztásra termesztett, vagy vágásra tenyésztett, de halál az halál. Én nagyon szeretem az orkákat, sok filmet láttam már a vadászatukról, de szerintem a farkasok vagy az oroszlánok, amikor falkában vadásznak, hogy földre vigyék a zsákmányt, ők is nagyon “tudatos” módszereket vetnek be.

  4. Nagyné Ica

    Azt hiszem Patai Marinak igaza lehet abban, hogy “darabold fel”, és meglesz a lehetőséged a hosszú, kiegyensúlyozott életre. Értem én ezalatt, hogy ” ne nyiss ki oly sok ajtót egyszerre”, vagy “ne tarts olyon sok vasat egyszerre a tűzben”. Nem lehet egyszerre minden ajtón bemenni és a megolvadt vasat sem egyformán, tökéletesen, maradéktalanul megmunkálni. Csak szépen, sorban.

    A posztban feltett kérdésre, pedig talán az lehet a megoldás, ha ebben a földi életünkben eljutnánk egy olyan magasabb tudati szintre, amikor már nincs szükség a test, csak az elme táplálàsára. Bizonyára túl messzire mentem ezzel, és ez csak az emberre vonatkozhat.
    Kérdés: mi a helyzet a többi élőlénnyel.

  5. Marsovszki Viktória

    Mi emberi szemmel nézzük az állatokat, emberi érzéseket táplálunk irányukba, és cselekedeteiket emberi ítélőképességünk szerint fogadjuk- vagy ítéljük el.
    Kérdezzünk meg egy kardszárnyút, mi a véleménye erről a módszerükről!? És akkor, csakis akkor fogjuk megérteni, őket. Lehet, hogy ez viccesen hangzik, de nem vicces. Imádom a kardszárnyú delfineket, de mint ember, gyűlöltem őket, mikor néztem egy hosszú természetfilmet erről a módszeres gyilkolásról. Kecsesen,, “mosolyogva”, gyönyörűen összehangolt mozgással, módszeresen pusztították el áldozataikat, mintha rendkívüli élvezettel tennék ezt, mivel oly gyönyörűen mozognak. Én ezt az emberi tapasztalatommal, kínvallatásnak éreztem, mielőtt megölik áldozatukat. Nyilvanvaló, hogy nem az, ez csak egy stratégia náluk, szerintem az emberi intelligenciát is fölülmúló “attrakció” miatt váltott ki ilyen erős ellenérzést tiltakozást belőlem. Mi emberi erkölcsünk szerint ítélünk. Viszont szerintem az állatoknak is vannak íratlan erkölcsi törvényeik, pl. és annak tartom azt, hogy egyes állatok védtelen, beteg, mozdulatlan ellenfélre nem támadnak. Mindenesetre kialakult szabályok szerint cselekednek sokszor. Szerintem a delfineknek sokkal érzékenyebb idegrendszere van, mint az embernek. És a róluk keringő legendák nagyban befolyásolnak bennünket cselekedeteik megítélésében.
    Mit mondank erről az etológusok, Cen?

  6. Kedves Cen’, végtelenségig lehet fürkészni ezeket a kérdéseket, olyan mintha egy möbiusz szalagon cikáznánk 🙂 A növények áldozatisága gondolkodtat el mostanában legtöbbet, más írásaiból érzékeltem már, hogy te is átfogóan számolsz velük.
    A sok dolgodhoz elegendő türelmet és pihenőidőket kívánok neked!

  7. Marsovszki Viktória

    Mit mond(a)sz, Cen’? Mondjad, már…. mondjad

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük