Edgar Allan Poe – a szerzőről minden

Fotó: Centauri

SZERB ANTAL: EDGAR ALLAN POE

Szerb Antal A világirodalom történeteA nyárspolgárok normális költője után beszéljünk az elit furcsa kedvencéről, Edgár Allan ról. Poe költészetében nincs semmi amerikaias. A puritán hagyomány, az amerikai élet semmi nyomot nem hagyott művein és Amerikában mindmáig kevésbbé népszerű, mint Európában. De az európai irodalomhoz sincs sok köze; magányos géniusz, csak utódai vannak, elődei nincsenek. Három irányban is igen fontos újító: a lírában, a novellában és a
költői elméletben. Nem sok verset írt és a legtöbb azok közül is jelentéktelen, — de néhány költeménye révén a
nagyok közé tartozik. Elsősorban nem is a Ravente (Holló, 1845) gondolunk, erre a verselési akrobatamutatványra, hanem inkább azokra, amelyek Poe vizionárius tájaira vezetnek. Szörnyű sötét hallgató
tavak és tárnák közt járunk, a partot félelmes liliomok hada szegélyezi, a fák mohos ágairól örökre hull a
harmat, láva- és jégfolyók hömpölyögnek, elátkozott angyalok kara suttog a légben eltévedt, tragikus és
halott szerelmesek fölött; valahol a világ végső végén járunk, a költött földrajzi nevek is a messzeséget és
az elhagyottságot szúggerálják. ( Ulalume, The Haunted Palace, Dreamland, Silence, Eldorado stb.) A halott
szerelmes mindig jelen van az életbenmaradt körül és misztikus édességű egybeforrásukban nem is tudjuk már, a halott él-e, vagy az élő halt-e meg ? (Annábel Lee, Fór Annié stb.) A halott szerelmes különös erővel kísért Poe
prózájában is. Nőalakjai áttetszőén finomak és előkelőek, mind meghalnak és a történet sokszor csak
most kezdődik, a halott nő holtteste vagy sírja körül. Rémtörténeteiben újra meg újra felmerül a sír riasztó
képzete: az inkvizíció összezáródó falú pincéje, a borospince, amelybe egy őrült olasz befalazza áldozatát, a tetszhalott síri felébredése stb. A preromantika óta a sír, mint motívum nagyon divatos, — Poeban a mesterkélt divat egyszerre élményként, megszállottságként, mániaként jelenik meg. Költészetének varázslatában egyszerre hiteles lesz a sok őrület, amit a romantika síri képzelete kitermelt. Hogy miféle lelki kényszer hajtotta Poet ezek felé a szörnyű képzetek felé, ez a kérdés már az idegkórtan hatáskörébe tartozik. A megszállott, azt lehetne mondani, tisztességtelen versenyt folytat a józan íróval: könnyű E. T . A. Hoffmannak és Poenak jobb rémtörténetet írni másoknál, hiszen e rémségekben személyes, belső élményeiket mondják el. (Igaz, hogy Poe ismerte már Hoffmann írásait.) Poe nem annyira a hátborzongató elemek mesteri elrendezése és fokozása által hat, mint a kísértetműfaj többi klasszikusa, hanem inkább a kísérteties atmoszférával, tehát a költészet eszközeivel. (Legjobb példa: The Masque of the Red Death.) Ezt nem lehet utánozni, ehhez Poe megszállottsága kellett. Nem is kísértethistóriáival alapított új iskolát, hanem a detektívtörténet felfedezésével. Az elszabadult fantáziájú költő semmire sem volt olyan büszke, mint józan, éles logikájára; ő találta fel az amatőr-detektívet, aki következetes észjárásával a legbonyolultabb bűnügyeket is kideríti; az ő novelláinak olvasása közben érezték az emberek először azt a könnyű, de izgalmas logikai örömöt, amely a detektívregény hatásának egyik titka és a rejtvényfejtés lelki magatartásának közeli rokona. Novelláinak tudományos fahangja csak növeli a hatást és számos követőre talált. Harmadik és talán legfontosabb újítása a költészetelmélet új felfogása, ő , a megszállott az első, aki szembehelyezkedik a romantikus poétika ihlet-kultuszával és a tudatos, hideg, logikus alkotás elsőbbségét hirdeti. Elmondja, hogyan írta meg A hollót, mennyire józan meggondolások alapján kereste ki a leghatásosabb témát, a halott kedves siratását, hogyan számította ki a refrént, hogyan jött rá, hogy a refrén akkor lesz igazán megrázó, ha valaki mondja, még megrázóbb, ha értelmetlen lény mondja; először papagájra gondolt és végül a holló mellett kötött ki. (Philosophy of Composition.) Más kérdés, hogy csakugyan így írta-e, nem detektívregény-e ez is. Elsőnek mondja ki, hogy a hosszú vers nem igazi költészet, nem igazi költészet az oktató költészet sem, a költészet célja nem az igazság és nem az erkölcsi tanulság, hanem „a szépség ritmikus megteremtése**. (The Poetic Principle ) O veti meg a l’art pour Tart iskolájának alapját, és ami ennél is fontosabb, benne tudatosodik először a poésie pure, a tanítástól, politikai, valláserkölcsi és egyéb eszméktől mentes, csak a szépséget kifejező tiszta költészet fogalma, amiért Paul Valéry oly sokra becsüli.

Az irodalomban sokszor a kisebb költő indítja el útjára a nagyobbat; Poe tudatos és artisztikus művészetfelfogása révén lett a nála sokkal nagyobb Baudelaire felszabadítója és mintaképe; ez legfőbb irodalomtörténeti jelentősége. Baudelaire-en keresztül növekedett ki Poe poszthumus európai hírneve és nagy hatása a századvég költőire.

* Edgár Poe szül. 1809-ben Bostonban, szülei színészek, korán elveszti őket. Nevelőatyja, John Allan, kinek nevét viseli, részben Európában iskoláztatja. Az egyetemről kártyaadósságai miatt kicsapják, megszökik nevelőatyjától, katona, majd újságíró Philadelphiában és New Yorkban. Első verseskötete 1827-ben jelenik meg. 1849-ben, közvetlenül második házassága előtt hal meg: részegen elalszik az országúton és tüdőgyulladást kap.


babits mihály az európai irodalom történeteBABITS MIHÁLY – EDGAR ALLAN POE

Különös dolog, hogy Gogolt, a modern reálizmus első nagymesterét, vallási kényszerek hajtották, misztikus faji álmok, a beteg idegek nyugtalansága… A romantikus lélek menekvésvágya alapjában egészségesebb ösztön volt, mint az ő önkínzó skrupulusa: behatolni az apró tények kicsinyes sivárságába, az emberi élet apró rettenetességeibe. Ez nem menekvés volt, hanem rögeszme és megszállottság. S nem véletlen, hogy jeruzsálemi zarándoklattal végezte, s valóban monomániás betegként. De éppen úgy nem lehet menekvésnek és romantikának minősíteni az Edgar Poe álmait sem. Ezeket a borzalmas, groteszk vagy légies álmokat, melyek oly meglepő módon éppen a fiatal, valóságimádó Amerika lelkének üzenetét hozták…

Poe is a megszállottak közül való. Őt a képzelet lehetséges poklaiba leszállni hajtja rögeszméje. Nem tartozik-e a képzelet is a valósághoz? Igen, az ember számára a saját fantáziája, lelki élete a legközvetlenebb valóság. És ez rémekkel van tele. Maga az emberi logika is rémekhez vezet: a lehetséges borzalmak rémeihez. Poe-t ellenállhatatlan kényszer hajtotta, minden rémséget elgondolni. Elsősorban a legnagyobb emberi borzalmat, a halált. Módszere csöppet sem romantikus. Szó sincs nála felelőtlen álmokról, lírai elcsapongásról. A kérlelhetetlen logika dolgozik itt, amely semmi elcsapongást nem enged. A verset prózával cserélte föl. Swift józansága és de Quincey víziós zeneisége egyesül itt. Utazási regénye mellett megszégyenül a Robinsonok optimizmusa. Az ő fantáziáját a logika viszi, az emberevésig, sőt azontúl. Még a halál sem fejez be mindent. Rosszabb, ami utána jön: a rothadás, talán a tetszhalál, talán valami rettenetes túlvilág. Ki biztosít róla, hogy nem léteznek borzalmak, amikről tudományunk még nem is álmodik? S mennyi új terület nyílik meg az előtt, aki minden borzalmat végigjár képzeletével! A testi borzalom még semmi a lelkiekhez képest. Az inkvizíció emberei, a bosszúállás művészei tudták ezt… Aztán ki nem ismeri a borzalmat, amit egy hely, egy miliő hangulata szuggerálhat, látszólag ok nélkül is? Az író ambíciója: ezt a hangulatot teljes levegőjével, szinte beszívható valóságában adni. A legfantasztikusabb novellák így nagyon is reális műfajoknak lesznek előképeivé: a lélekelemző novellának és a naturálista miliőfestésnek. Poe távol van a Hoffmann ködös zagyvaságától. De talán éppoly távol a Mérimée átlátszó és franciás tisztaságától is. Logikája a megszállottság logikája, mely titkok közt és titkokba vezet. Minden titok érdekelte, vonzotta, lenyűgözte. Mint újságíró, titkosírások megfejtésével csinált lapjának reklámot. Ő alkotta meg a modern detektívnovella műfaját, ahol a borzalmat a logikával kapcsolhatta össze, s egyszerre élvezhette a titokfejtés gyönyörét és rettenetét.

A világnak ily kitágítása után közvetlen környezete, a zajos és üzleties Amerika, csak nyomorúságos és groteszk színben tűnhetett föl előtte. Így lett ő őse a Mark Twaineknek is. A bizarr amerikai humornak. Amely nemcsak Amerika, hanem Európa irodalmát is sajátságosan megtermékenyítette. A szépség úgy jelenik meg ebben a borzalmas és groteszk világban, mint valami abnormitás, valóságos betegség, mely a pusztulás csíráit rejti. A Ligeiák és Morellák haldoklásának melankóliája lírai fényt vet maga körül. Mégis más ez, mint a “szépség és szomorúság” romantikus kapcsolata, a Keats-féle. A melankóliához itt borzalom járul, a haldokláshoz maga a halál. A gyönyörűségből gyötrődés lesz. A szépség nem a világi színek múló, de eleven pompája többé. Hanem valami, ami nem e világból való. Ami ide csak isteni kivétel gyanánt ereszkedik le. Légies testtel s félig nyitott szárnnyal. Hogy bármely pillanatban elröpülhessen…

Az amerikai író így nézett szembe hősiesen az emberi fantázia mélységeivel és borzalmaival. Azalatt Carlyle, aki most költözött Craigenputtockból Londonba, a történelem borzalmaival akart szembenézni. Most írta A francia forradalom történeté-t, ezt a látnoki könyvét a históriának, mely magyarul is népszerűvé vált. A forradalom Wordsworth és Shelley óta állandó problémája az angol szellemnek. Mi volt itt erősebb? A rémségek döbbenete? A jövő mámora? Vagy a múlt féltése? Carlyle puritán és pesszimista próféta pózában áll. A Bunyanek és Blake-ek utóda ő. Furcsa stílusa víziós erőt nyer, s minden gátat széttör. Nem egy kritikus tartja őt “az angol stílus megrontójának”. S micsoda történetírás ez! Ha semmi sincs itt fantáziából: az egész mégis fantasztikusan hat. De hát a valóság csakugyan fantasztikus valami, s nem kell a középkorig menni fantáziáért. Az embertömegek úgy vonulnak végig Párizs utcáin, s az idők folyosóin, mint mitológiai szörnyetegek, sokezer fejű sárkányok… S micsoda éhségek, eszmék és szuggesztiók vezetik e nagy, félig öntudatlan lényeket? Nem kellett-e egyszer a valóságnak evvel a mitológiájával is szembenézni?

Egyáltalán, aki egyszer felfedezte a valóságot, mi szüksége többé a fantáziára? A puszta valóság adatai színesebb és gazdagabb történeti regényeket adhatnak, mint akár a Walter Scott-félék. Az az író, aki a kor legnépszerűbb és legreálisztikusabb történetírója lett, Walter Scott regényeinek rajongója volt: Macaulay. Sőt maguknak az óskót balladáknak is, melyek Scott fantáziáját valaha fölnyitották. Ő maga is megpróbálta a római őstörténet legendáit, Livius meséit, ilyen skót stílű balladákká stilizálni. Ő a balladában is a valóságot látta; és a valóságban balladát. Livius megmutatta neki, hogyan lehet a történelem is regénnyé, gyönyörűségül és tanulságul az élet számára. Egyébként személyes köze is volt a történelemhez. Politikával foglalkozott. Képviselő volt, majd az indiai kormányzat tagja. Mostanában tért haza Indiából, s két hatalmas esszében írta meg India angol uralom alá jutásának igazán csodálatos történetét. Írása színekben, az események ömlő fordulatosságában s az emberi karakterképek gazdagságában csakugyan úgy hat, mint egy regény. De mennyivel mélyebb és tartalmasabb ez, mint egy Scott-regény! Ha valahol, itt győzött már a reálizmus. Ez az író meg van elégedve a valósággal. Ideálja a politikus ideálja: az adott viszonyok közt a lehető legjobbat elérni. A történelem nála valóban az élet mestere. Liberális világnézete hisz a végtelen haladásban, s talán ez a hit ad stílusának oly csodálatos nyugalmat és fölényt. Mondatai egyszerűek s hosszúságukban is kristálytiszták. Epikus ömlése sohasem apad ki. Szavai színesek, emberismerete csalhatatlan. Néha szónoki s erkölcsi pátoszig emelkedik, máskor a jellemző anekdoták bőségét sorakoztatja. Nagyszerű típusa egyfajta írónak: a maga nemében tökéletes. Valami azonban hiányzik belőle. Vajon a valóság új irodalma nélkülözni fogja a költészetet? S elfoglalja helyét ez az önmagának elég tökéletesség? Miután a költészet sokáig volt az a valami, aminek az “elég nem elég”? Bizonyos, hogy az a valami, ami Macaulayból hiányzott, nagyon is nagy mértékben adatott meg Carlyle-nek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük