• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Pocsolyákról és ugrálásról (Jégvágó, 2013)

Figyeld meg, hány dologgal van úgy, hogy csak te láthatod, így aztán, csak neked fontosak, senki másnak, amiért meg odavan boldog-boldogtalan, téged hagy hidegen. Szar ügy. Főként most. Ennyi az egész élet: jó nagy ugrás egy rohadt pocsolyába.

Centauri Jégvágó Magvető Kiadó 2013 irodalom író Kék angyal könyv Ice Pick novella pocsolyákrólTudod mit gondolok? Olyan sok dolgot szeretek, hogy választanom is bajos. Lövésem sincs, mit szeretek leginkább: az áprilisi esőt, az októberi ködöt vagy a fűzős gumicsizmát – mert az sem piskóta ám! Trappolni az olajzöld gumicsizmában, átvágni a pocsolyákon, lics-locs, lics-locs, cuppogni a homokkőbánya rozsdavörös pocsétáiban. Ugrálni is szeretek, két lábbal, épp úgy, mint kiskoromban. Épp úgy, ahogy nem volt szabad. Pedig nagyon tanulságos. Megfigyelted már? Ha kicsit szökkensz, vizes leszel, de ha messziről futsz neki és zárt lábbal ugrasz, akkor úgy fröccsen szét, hogy a ruhádra egy csepp sem jut. Ebben állati ügyes vagyok. A víz szinte megnyílik, és egy pillanatra kirajzolódik az aljzat, más kérdés, hogy ez senkit sem érdekel. Maggie-t sem érdekelte.
Egyszer pár napra megtetszett nekem Maggie Denholm. Szőke haja a kerek fenekét veri, a szeme világoskék, akár a nyári égbolt. Maggie Denholm olyan, hogy nem szeretni kell, inkább belepingálni egy medálba. Rágravírozni a Zippóra. Régen ilyen csajok képét vágtam ki a magazinból. Hosszú lábú, sárgaszőrű bringa.
Maggie tartott tőlem, de kíváncsi volt.
– Dan, te olyan okos vagy – mondta egyszer.
Ilyet sem hallottam még. Belezúgok akkor is, ha nem lett volna veszett szép. Akkor is, ha tudom: most az egyszer tévedett.
Denholmék milliomosok, ez klassz, de épp olyan agyhalottak, mint a mi családunk tagjai – leszámítva a nagyit. Zombik, viszont elegánsak. Pár napig vonzónak tűnt ez. Gondoltam, lennék én is kőgazdag, érzéketlen fasz, Maggie meg az oldalbordám. Nem érdekelne többé, hogy mi van bennem, van-e bennem vagy Maggie-ben valami egyáltalán, egyszerűen csak élvezném, hogy minket bámul a világ, ahogy kiszállunk a limuzinból, rápillantunk a huszonötezer dolláros órára, vagy előkelően esszük a százdolláros salátalevelet.
Egyébként pedig Maggie Denholm a marcipánra emlékeztet, még az illata is. Rose – mint később láttam – néha másokat is a raktárba visz, és nyilván az almaboros rekeszek sem csak egyszer tettek szívességet, ezért aztán egy numera Rose-zal nem a világ. A Denholm-féle lányok viszont a magamfajta köszönését sem fogadják; lenéznek mindent, tesznek azokra is, akikkel kéz a kézben andalognak, nincs ebben semmi különös, és Maggie sem érdekes, ha nem engem szólít meg. Még inkább meglepő, hogy a hegyre is feljött. Az ilyen lány nem megy sehová, főként nem elhagyott bányákba, szerinte ugyanis arra vár az összes férfi, hogy megerőszakolja. Jogos. Szóval bemutattam neki, hogyan talpalok pocsolyába.
Hülye voltam. Az aljzatot csak az látja, aki ugrik. Figyeld meg, hány dologgal van úgy, hogy csak te láthatod, így aztán, csak neked fontosak, senki másnak, amiért meg odavan boldog-boldogtalan, téged hagy hidegen. Szar ügy. Főként most. Ennyi az egész élet: jó nagy ugrás egy rohadt pocsolyába. Sok értelme nincs, illetve annyi talán, hogy egy pillanatra meglásd az aljzatot, egyedül te, azt, hová is ugrottál voltaképp, mi volt ott a víz alatt, s annyi, vége, kampó. Te sem látod sokáig, mire részleteket vennél ki, a víz összezárul, beázott a cipőd és sáros lett a lány. Bánod is, meg nem is. Kár, hogy megsértődött, nincs kecmec, többé nem randizik veled, megmondta, hogy slussz-passz. Kellettem Maggie Denholmnak, de nem estem jól neki. Ez az igazság, a sár már csak ráadás. A szarból mindig van repeta.
További részlet
Centauri – Jégvágó (Magvető Kiadó)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük