A pamutgyár környéke – Jégvágó, 2013

 

 

Erős szél fúj és az öböl felől sűrű köd ömlik az utcára. Dönteni kell, merre menjek, már alig állok a lábamon, kavarog-gomolyog a köd, kavargok-gomolygok én is, szívem szerint lerogynék a legközelebbi padra és bólintanék egyet. Mennyi a valószínűsége, hogy ugyanott kétszer üssenek le? Semmi. Mégis kicsit módosítok az útvonalon és a pamutgyár mögé kerülök. Sötétebb, viszont nincs forgalom, így aztán, gondolom, útonállók sincsenek. Battyogok, kicsit feszülten, ugyanakkor kábán, amikor – nem hiszed el! – tök ugyanaz a fickó terem előttem. Mosolyog.

Centauri Jégvágó Magvető Kiadó 2013 irodalom író Kék angyal könyv Ice Pick novella
– Hogyan kell? Hogyan kell félni, ha megnyílik a téli égbolt? Hogyan kell megnyugodni, ha bezárul? Hogyan lelkesedjek, csihadjak, búsuljak, szeressek, aggódjak, tervezzek, akarjak? Hogyan gondoljak magamra, hogy ne legyek mindentől és mindenkitől távol? Mit gondoljak magamról, hogy érezhessek? Mit érezzek, hogy gondolhassak is? Hogyan tudnék bármit érinteni és megérteni? Ha neked nem sikerült, ki mutatja meg?
Ugye, jól látom? Most, hogy elmentél, nagy szarban vagyok.
Utoljára ülök az ágyadon. Mondd meg, mit érezzek? Nem alakoskodom, bevallom: nem fáj. Ez rendben van? Keressem Rogert és húzzak be neki utólag? Úgysem látod. Ha game over van, akkor vége mindennek, nincs bonus track, neked is annyi már egy jó ideje. Ennek is vége. A háznak. Az ágynak. A kádnak, amiben hideg fürdőt adtál. Látod? Ma sem emlékszem a lázra, nekem úgy tűnt, nincs baj, nem értettem, mire föl a riadalom, minek megkínozni engem? Bár a víz sem volt túlzottan jeges, csak kellemetlen, amint mindig minden az, mert talán ez a világ alapállapota.
Most is úgy látom, hogy minden rendben. Sokkal inkább, mint korábban. Ha érdekel, megmondom azt is, miért. Eddig óriásinak tűnt a ház, és a velejáró gond is. Mióta a banké, a gond és a ház is kicsi, a világ viszont őrült nagy. Kiebrudaltak vagy sem, miért kell mennem, miért nem, érdektelen, a lényeg az, menni kell, és ami előttem áll mindennél nagyobb. A ház már csak rom.
Már az emléke is az.
Jut eszembe: így érezte magát a tata is a Webster könyvtár omladéka alatt. Még szerencse, hogy a polcok megtartották a leszakadt mennyezetet – hála John L. Davie képviselő úrnak, aki pénzt adott tölgyfára. Gyakran gondolok a tatát támadó okkult erőkre. Ő még volt valaki, ellenében moccant a fél világ, kettéhasadt még Kalifornia is, s nem kevesebbet vártak el tőle, minthogy túlélje. De tőlem mit várnak? Hogy kössem meg rendesen a cipőfűzőt, akasszam helyére a kabátot, szerezzek jogsit, és ne mondjam folyton, hogy „meg minden”. Miattam miért nem robban fel semmi? Miattam nem támad porvihar, miattam nem találnak ki New Dealt, új szektát, pártot, új társaságot; nem írnak petíciót és nem mozdul meg a föld. Bezzeg a tata miatt! Nem elég, hogy már 1848-ban megpecsételődött a sorsa, végig, egész élete során az elpusztítására tört minden. 1929-ben – még a Golden Gate-építkezés előtt – próbált munkát találni Közép-Nyugaton is. Nagyjából a mai 66-os út nyomvonalán haladt keletre, ám alig hagyta el Kaliforniát, szembe jött vele a fekete vasárnapi porhivar, minden idők legnagyobb porfelhője, mely négy állam elől takarta el a napot. Fuldokló farmerek és családjaik vánszorogtak nyugatnak, jajveszékelő anyák, köhögő, síró gyerekek, akik – ellentétben a tatával – épp Kalifornia felé menekültek. Amikor pedig kölyök volt, kis híján a nagy földrengés nyírta ki, és a láz, a tűzvész, a biztosítási csalások és Fred Funston tábornok. Mindezek együttesen. Belevaló pali volt, hogy így megdolgozták.
A földrengés éjjelén belázasodott, ezért a dédi orvosért szaladt. A tatára rázárta a könyvtárajtót, mivel San Francisco akkortájt sem volt a béke szigete. Könnyű elképzelni, mit érezhetett dédanyám, amikor megmozdult a föld, körös-körül felrepedtek az utak, úgy zörögtek a macskakövek, mint koktélban a jégkockák, elgörbültek a sínek, kidőltek a kandeláberek és az elpattant csövekből sziszegve tört elő a gáz. A tágas, nyílegyenes sugárutak pillanat alatt szűk, szeszélyesen kanyargó sikátorokká váltak, a hidak feltekeredtek, fák tűntek el a vetődésekben, és 292 mérföld hosszú hasadék nyílt Kalifornián. Szó szerint kettérepedt az állam. Hosszában. Dédanyám, ahogy csak a lába bírta, szaladt vissza, és amitől félt, bekövetkezett: a könyvtár is összedőlt. A rengés után néhány percre csönd támadt, ám aztán innen is, onnan is recsegés-ropogás hallatszott. Az éledő lángok pattogása hamarosan menydörejjé erősödött, és fellángolt a város. Pár órával később jól látszódott, hogy nem futótűzről van szó. Egymástól függetlenül több ezer helyen kaptak lángra a házak. Mivel az ingatlanbiztosítások csakis tűzkárra vonatkoztak, a megrongálódott épületeket a tulajdonosok felgyújtották, és ezzel az évszázad tűzvésze vette kezdetét. Érted? Összedől a város, mire még gyújtogatnak is. Szánalmas idióta az ember, megmondom. És mi van akkor, ha senki sem gyújtogat? Meggyanúsítunk valakit azzal, hogy mégis. Mint Japánban az 1923-as nagy kantói földrengésnél. Ott száznegyvenezer ember veszett oda, de a japánok megspékelték a dolgot azzal is, hogy a koreaiakat gyújtogatással és a kutak mérgezésével vádolták. Hiába rendelték ki a rendőröket, sokszor épp ők álltak a mészárlás élére. Egy idő után a kínaiakat, végül a távolról jött, más dialektusban beszélő japánokat is meglincselték. Szóval az ember vészhelyzetben csak tetézi a bajt, ahogy Friscóban is. Csak azért, hogy mentsék a tőkét, rágyújtják a romokban rekedt nyomorultakra a fél világot. A város Funston tábornokot bízta meg azzal, hogy vessen véget a gyújtogatásnak és fosztogatásnak. Fred rögtönítélő bíróságokat állított fel, de a lángokat már nem lehetett megfékezni. Dübörögve égett a város, fekete füst takarta el a napot, San Franciscóra sötétség borult délben. A dédi kétségbeesve toporgott a könyvtár romja előtt, ami szerencsére nem volt biztosítva, így senkinek sem állt érdekében a felgyújtása, a környező épületekből felcsapó lángoszlopok viszont az eget nyaldosták már. Délután tűzszerészek érkeztek a Webster útra, hogy Fred parancsára egy sor épületet felrobbantsanak, így képezve gátat a tűz terjedése előtt. Dédanyám rátámadt a tűzszerészekre, akik váltig állították, hogy a könyvtárban hagyott kölyök nem lehet életben, a tovaterjedő tűz viszont újabb életeket olthat ki. A dédi ütött-vágott, rúgott, karmolt, harapott, addig-addig, míg csak a könyvtárral szomszédos épületet döntötték össze. A dédi persze nem tudhatta, hogy a tata életben van-e még.
A könyvekkel zsúfolt polcok sötét labirintust alkottak az omladék alatt, a tata abban bolyongott, akár a patkány; nem szűrődött be fény, három teljes napra éjszaka lett, és akkora csönd, mint a sírban. A káosz, a tűzvész, a pánik moraja elkerülte a tata vackát, a leomlott födém és a könyvek tömött sorfala hermetikusan zárta el őt San Francisco legsötétebb óráitól, amikor jóravaló családapák gyújtogattak, úrinők portyáztak a sűrű füstben, halottakat zsebeltek ki, meghitt otthonokat fosztogattak idegenek; a tata védve volt mindattól a borzalomtól, aminek csak nagy sokára vetett véget a statárium.
Nagyapa addig-addig tapogatott, míg rátalált a gyertyákra. Időnként por szitált, a feje fölött az egész hóbelevanc recsegett-ropogott, különösen az utórengések perceiben, vagy amikor a tűzszerészek a levegőbe repítették a szomszéd tömböt, ezért bekucorodott a legbiztonságosabb sarokba, odahúzta a plédeket és valósággal fészket rakott. Nem esett kétségbe és nem gondolkodott. Gyertyát gyújtott, lefeküdt, levette a legközelebbi könyvet – a Moby Dicket – és olvasott. Három szál gyertyája volt. Hogy takarékoskodjon, az első után becsukta a könyvet és megpróbálta elképzelni, hogyan folytatódik; órákig feküdt a sötétben, csöndben, és türelmesen várt. Aztán egyszer csak meghallotta Queequeg hangját, amint a Moha fedélzetén, túlüvöltve a dühöngő óceánt Ishmaelt kérdezi:
– Mit mondani? Mit mondani?
– Ő mondani, hogy te majdnem megölni az az ember!
– Megölni jezt? Ah! Ő lenni kicsi halacska, Queequeg nem megölni ja kicsi halacska, Queequeg megölni ja nagy bálna! – hallotta a tata, míg a Golden Gate-en átzúdult az első szökőár, és a szorosban lavírozó, menekülőkkel telezsúfolt hajókat, akár a dióhéjakat, egytől egyig felborította.
Később, amint a Mohát elhagyta a vihar és partot ért, nagyapám hallotta Nantucket kikötőjének zsivaját, a málháslovak fújtatását, a paták csattogását a síkos köveken, a kigördülő hordók döndülését, a kötélzet recsegését-ropogását, amely szakasztott mása volt a leszakadt födém recsegésének. Belefáradva a részletek elképzelésébe, meggyújtotta a második gyertyát is. A harmadik után már csak önmagában bízhatott.
Vajon meddig jutott a sztoriban? Vajon a tata képzeletében Queequeg és Ishmael hol lyukadt ki, mi lett velük? Vajon az ő verziójában is kinyiffant a nagy fehér dög? Vajon eljutott a fantázia vargabetűin át odáig, hogy az elejtett bálna fejét felhúzzák a hajó oldalára, ásóval lyukat fúrnak rá, és mint a kútból, Tashtego, az indián, vödörrel meri belőle a cetolajt? Vajon megtörtént-e az ő verziójában is, hogy Tashtego megcsúszik, és a lukba esik, aztán pedig a bálnafej – ami immár egy embert is tartalmaz – megbillen, leszakad a kampóról, és önmagába zárva a szerencsétlent elindul a tengerfenék felé. Szörnyű különbség cet és ember között: az egyik feje képes elnyelni a másikat egészen! Szörnyű tudat: egy másik lény, egy bálna feje lesz Tashtego sírja. Ki tudja, eljutott-e ezekhez a felismerésekhez a tata, akit a könyvtár – ezer fej emlékezete és tudománya – temetett maga alá.
Három napig ült a fojtó sötétben. Hol a Moby Dick folytatását képzelte maga elé, újabb és újabb bálnákat, újabb és újabb szigeteket, kalandokat, máskor pedig aludt. Hol a hideg rázta, hol meg kiverte a víz. Ha vacogott, a Pequod rögtön trópusi vizekre ment, szikrázott a nap a forró fedélzet fölött, azúrkék hullámokon vaníliafelhőbe burkolózó, titokzatos szigetek ringatóztak; inas bennszülöttek, karamellaillatú, pucér és buja lányok, barátságos törzsfőnökök ingáztak a komor fregatt és a vibráló öblök között. Ha viszont a tatát kiverte a víz és felszökött a láza, a hajó felrántotta a horgonyt és ráfordult az Antarktiszra, hogy ismét a nagy fehér rohadékot hajkurássza, és máris hűs szél kapott a vitorlába, albatroszok báloztak a légben és távoli jéghegyek bukdácsoltak a horizonton. Ha didergett, akkor fűtötte, ha láz gyötörte, borogatta a tatát a képzelet. Így bekkelte ki, hogy kiássák és visszakapja őt Ina Coolbirth a harmadik napon, s mindezt egy héttel később a San Francisco Chronicle is megírta.
Mióta a banké, pont olyan kicsi és sötét a ház, akár a könyvtár omladéka, de már olvasni sincs kedvem. Talán nem is a kedv hiányzik. Tudod mit érzek? – a harmadik gyertyám is leégett. De mit beszélek? Nekem sosem volt gyertyám.  Arról nem szólva, hogy senki sincs, aki kiásna a romok alól. Senki sem harcol majd értem, ha jönnek a tűzszerészek.
Alig hiányzik valami. Növény lettem. Csak a füst táplál. A dohány. Csakhogy a cigi drága, és sok kell, pénzem meg alig. A füst lett a lételemem. Talajom nincs. Sokféle növény van, bokrok és fák, kicsik és nagyok, aljzathoz tapadó, de hajtásaikkal szabadon hajlongó vízinövények, hínárok, biztos pont nélkül úszó moszatok, kőbe kapaszkodó mohák, viszont a semmiben tenyésző növény egyedül a világon csak én vagyok. Csak füstöt veszek fel, és köszönöm, ennyi elég. Növényként abszolút másként látom a világot. Növénynek pont jó vagyok. Szép. Nem túl nagy, nem túl kicsi. Igénytelen, szívós, arányos, egészséges, azt hiszem, piros, lebegő növény; nem egy pálma, inkább gömb alakú moha. Nincs szükségem embervoltom emlékére. És már nem baj, hogy a nagyi sincs. A moha nem érez, nem érvel, nem kérdez, csak hagyja, hogy mossa a víz.
A dohányzás halált okoz.
Egyik reggel, konkrétan tegnap, ezt olvasom a címlapon, és ha épp tudni szeretnéd, felsóhajtok:
– Még szerencse!
Egyedül gubbadok, így aztán nem a megfontolás vagy a színpadiasság szól belőlem, mert nincs énbennem ilyesmi, hogy élni akarnék vagy bekrepálni, bőven elég, ha nem zrikálnak; ha nem történik semmi, az a legjobb, esküszöm. Szarok abba, hogy esetleg jobb volna nem lenni, ilyeneken agyalni baromság, és akkor, képzeld el, kampót ígér a címlap. Még hogy szerencse! Nem is gondolnám, hogy megnyikkanok, és tessék! Legalább volt a napban valami meglepő. Talán nem hiszed, de reggel akár mérget is ittam volna rá: nem lesz benne semmi új.
Megfigyelted? A napok többsége úgy röppen el, mintha nem is lett volna. Nem emlékszem rájuk. Gőzöm sincs például, mit csináltam tegnapelőtt, és talán te sem tudod, mivel ment el a nap. De szerintem ez frankó, mert az emlékezetes napok kivétel nélkül szarok. Gondolj a tizenhatodik születésnapomra! Nem Una fáj, de hogyan baltázhattam el a dolgot Rose-zal? Az én napjaim legalábbis pocsékok, de másoké is, csak épp sokáig nem tudják, mert olyan ez, akár a kártya: bár jó a leosztásod, a végén mégis veled mossák fel a padlót; az erős kezdés csak egy dolog, ott van még a lapjárás, ami minden jót rosszra fordít – inkább előbb, mint utóbb –, ráadásul fapofával kell kibekkelni minden faszságot. A legjobb nap vagy lap is valami végzetes baromság kezdete.
 
Mert nézzük csak a közelmúlt legemlékezetesebb napját! Az este a szokásos: Destination. Éjjel, bőven zárás után a pamutgyár felé jövök haza. Totál lerohadt az a negyed, csoda, hogy lakják még – főként alkoholisták és drogosok – a lebontásra ítélt romtanyákat. Legjobb lenne aláaknázni az egész környéket. A kifőzde még működik, pocsék, de olcsó. A part felé barátságosabb, éjjel viszont ez nem szempont, az ember szeretne ágyba kerülni mihamarabb, így aztán bármilyen lepukkant is, a pamutgyári utcát választja. Szóval baktatok nagy nyugisan, kótyagosan, amikor kiugrik elém egy fickó. Téglát tart a kezében.
– Veszel téglát, sápadtarcú?
Kerülöm a bajt, udvariasan, higgadtan felelek, ezeknél sosem tudni, ki a pszichopata, ki az egyszerű zsebes.
– Kösz, de van már egy csomó.
De mint aki süket, a téglát fenyegetően a feje fölé emeli.
– Nem érted? Veszel téglát, buzi?
Nem értem, basszus, ha agyonütnek, akkor sem. Mi a szart akar? Eladni vagy leütni? Egy biztos: téglára nincs szükségem.
– Nem veszek – s alig mondom ki, minden teketória nélkül lesújt, csak egy nagy villanást látok. Gyorsan megalkudtunk, nem igaz? Tudod, mi az utolsó gondolatom? A brókereknek a kereslet-kínálat az isten. És ehhez, ami a pamutgyárnál zajlik, mit szólsz? Nem árt tudni, hogy errefelé feltűnően rövidek és lényegre törők az „üzleti tárgyalások”, jóval rövidebbek, mint a Wall Streeten.
Az idő pénz.
Ezt itt is tudják. Engem kúrnak fejbe, mivel nincs kereslet, holott talán másoknak járna ki a tégla. Köztünk szólva. Mindegy is. Mivel semmi sincs nálam, jobb híján a ruhámból vetkőztetnek ki, tök meztelenül ébredek másnap, legyek lepik el a pofám, szégyen vagy sem, a seggem szaros, olyan kettős látásom van, hogy az ég kékjéből is kettőt látok, s rajta vagy hatvan napot. A rohadék az alsót sem hagyta rajtam, a tököm is fekete a légytől.
Tudod, mit utálok a legyekben? Mindig a kényes részeket keresik, beléd másznak mindenáron. Láttam egy tagot, a napsütötte padkán aludt, a legyek meg olyan lazán jártak ki-be a száján, akár a méhek a kasból, talán bele is petéztek. Simán. Mi vagy te a légynek? Csak egy reményteli húsrakás, ezer légynemzedék potenciális bölcsője. Nem értem Vergiliust, hogyan adjusztálhatott egy kibaszott legyet, még ha az római légy volt is? Szóval az a tahó behúzott a sarokba és otthagyott a legyek árjának, mellém meg egy téglát rakott, valószínűleg azt, amelyikkel hókon vágott. Tisztes biznisz, nem igaz? Bár az egész környék tele van téglákkal.
A kukák között kibélelt kartondoboz hevert, nyilván az egyik csóró alkalmi garzonja, megfújtam egy szakadt, összehugyozott bermudát és hazasomfordáltam. Otthon, bármilyen rosszul voltam is, bő óráig körömkefével csutakoltam a farkam – nem egyszerű mutatvány, megmondom! –, még sebfertőtlenítő sprayjel is lefújtam kétszer, nehogy a végén lerohadjon. Ki tudja, abba a gatyába hány tripperes HIV-fertőzött hontalan élvezett bele? Bár mentem volna inkább egy szál farokban, látott már ilyet San Francisco, most meg arra kell gondoljak, hogy nincs dugás bő egy évig, még ha az alkalom úgy hozza, akkor sem. A tisztesség is úgy kívánja, hogy az összes nemi nyavalya lappangási idejét kivárjam. Nem esne jól a szex úgysem, hisz épp az imént húztam ki a farkam a város mosdatlan segglyukából; abból a lukból, amit az elmúlt huszonnégy órában minden koszlott idióta végigbaszott; mindenki, akinek nem jutott egy gramm sem a jóból.
Pár nap múlva összekapom magam és betépek a Destinationben, de mint a vadállat. Érthetetlen, mit keres ott a nagyi nélkül, mégis Angelicába botlok. Ilyen sem volt még: mintha rátestálta volna a nagyi a „faragjunk cowboyt Danből” projectet, buzgón itat. Hamar lerészegedek, Angelica haza akar vinni taxin, aztán meghív magához, ám én ellenállok, annál is inkább, mert úgy hiszem, hogy rám cuppant. Nyilván sokat ittam, ha jól meggondolom, aligha akarhat tőlem bármit, nyilván csak attól tart, hogy ismét elgyopálnak. Biztos, ami biztos, inkább Starbucknál maradok zárásig.
Erős szél fúj és az öböl felől sűrű köd ömlik az utcára. Dönteni kell, merre menjek, már alig állok a lábamon, kavarog-gomolyog a köd, kavargok-gomolygok én is, szívem szerint lerogynék a legközelebbi padra és bólintanék egyet.
Mennyi a valószínűsége, hogy ugyanott kétszer üssenek le? Semmi. Mégis kicsit módosítok az útvonalon és a pamutgyár mögé kerülök. Sötétebb, viszont nincs forgalom, így aztán, gondolom, útonállók sincsenek. Battyogok, kicsit feszülten, ugyanakkor kábán, amikor – nem hiszed el! – tök ugyanaz a fickó terem előttem. Mosolyog. Pontosabban csak az egyik fele, fél oldalára béna vagy mi. A halántékom még kék az ütésétől, és persze a farkam sem heverte ki a nagy sikálást. Úgy néz ki, nem kaptam be semmit, viszont a körömkefével, a csiszatolással, a vegyszerekkel úgy meggyötörtem, hogy az idén már biztos nem áll fel. Jó, ha jövőre. Szóval, ismét ott áll ugyanaz a geci. Látom, felismer. Tiszta Mad Max. Sin City. A kezében megint egy kurva tégla.
– Veszel téglát, büdös bipsi?
– Mi az ára?
– Rakd fel a kezed és semmi kapálózás! Figyelsz rám?
– Figyelek.
Felemelem a kezem és hagyom, hogy kiforgasson.
– Te szájba baszott csóró! – dühöng, mivel csak fél doboz Luckyt és két dollár negyven centet talál, se telefont, se ékszert. Nézegeti a szajrét, különösen a gyufától pöccen be.
– Nincs egy öngyújtód se? – és a pofámba vágja a dobozt. Úgy szemen talál, hogy csillagokat látok, azt hiszem, megvakulok, de legalább nem üt meg.
Ezúttal a kínálat hibádzik.
– Ezért még téglát sem kapsz!
Rendben. Legalább verés nélkül, a saját gúnyámban érek haza, minden veszteségem, hozzászámolva a fél doboz cigit is, négy dollár körül lehet, ez belefér, a taxi is több lett volna. De azért dühít a dolog. Azaz elegem van. Előkeresem a fater pisztolyát. Bár inkább a nagyié, apámból nem nézem ki, hogy pisztolyt vegyen; esetleg akkor szerezhette, amikor a pókeradósságok miatt zaklatták. Ki tudja?
A következő alkalommal megtöltöm és az övembe dugom, így felszerelkezve lépek ki a varázslatos oaklandi alkonyba. Miután betintázok, nem kérdés, merre megyek: irány a pamutgyár! Jár a szemem erre-arra. Sehol senki. Se akkor, se a következő napon, de többé a lábam se teszem ki stukker nélkül, nem én, még egyszer téglát nem veszek. Pár hét múlva már rutinból csúsztatom az övbe, ahogy gyufa és cigi nélkül sem indulok útnak.
Kóválygok a nyirkos falak alatt, pedig ezúttal be sem rúgtam. Egy kis spicc, semmi más, viszont a hangulat minden korábbinál nyomottabb; feltámad a szél, aztán elül; sűrűsödik a köd, aztán eloszlik; követhetetlen hogyan telnek-múlnak a percek. Mi lesz? Ború vagy derű? Egyszer csak – harmadszor is – elém ugrik a fickó.
– Veszel téglát?
Ez a surmó sosem fordít lemezt? Nemigen fejlődött a technikája – az enyém viszont igen: előkapom a csúzlit, és a homlokának szegezem.
– Cseréljük golyóra?
– Mit csinálsz, ember?
– Lobotómiát.
– Mi a szart?
– Veszel golyót vagy nem?
– Veszek-veszek, csak vidd ezt a pofámból!
Nagy gondban vagyok. Mit kérjek cserébe?
– Kipakolni!
– Oké, de tedd már el a stukkert!
– Kipakolni és le a gatyát!
Kapkod a nyomorult, kidobál a zsebéből mindent, nem kérem, mégis kifordítja. Aztán megáll.
– Vetkőzz!
– Ne csináld, testvér, mire jó ez?
– Gyerünk!
Kelletlenül gombolkozik, néha felnéz. Azt reméli, hogy meggondolom magam. Leveszi a cipőt, és akkor pénzköteg bukik ki a bokája mellől, legalább kétszáz dolcsi. Felkapom a pénzt és leveszek egy tízest.
– Taxira.
– Hogy baszódnál meg!
Aztán szalad a sötétben, hátra sem néz.
 
Megmondom: kapóra jött a pénz, de ne hidd, hogy jobb lett a napom. Sejtem, mit gondolsz. Hogy a stukkertől Eastwoodnak hiszem magam. Tévedsz. Eszem ágában sem volt kifosztani a tagot, csak nem akartam harmadszor is szívni. Viszont ahogy kimondtam: Cseréljük golyóra? – nem maradt más választásom.
Épp ezt utálom a filmekben: egy idő után úgy eszed a főtt tojást, mint Robert de Niro az Angyalszívben, úgy állsz a mólón, mint Leonardo DiCaprio a Titanicon, ha mégis megpróbálod másképp, tökkelütött leszel, pont olyan, mint Forest Gump. Nincs választás, így is, úgy is csak egy szánalmas utánérzés vagy – a hatvanhatos fellépő a huszonkettedik Elvis-hasonmáson.

DAN

SZÍNNEL-LÉLEKKEL

TÖRTÉNT EGYSZER

Jákob botja (Magvető Kiadó, 2016)

Mészáros Csaba: A szabadság fényes fantomja

Hozzászólások lezárva.

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."
  • HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."