2016.04.14. Szivarfüst – a véletlenek összjátéka

2016.04.14. 13:15 SZIVARFÜST („A véletlenek összjátéka”)

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomAdós maradtam a történet végével. A túra utolsó két napja olyan gazdag lett, hogy csak kapkodtam a fejem, a végkifejlettel meg úgy voltam: nem posztolok telefonon pár sort róla, mert megérdemel egy tisztes beszámolót. Csak aztán úgy hozta az élet, hogy ma nyílik először alkalmam arra, hogy a gép elé üljek.
Ott vesztettem el a fonalat, hogy a hosszabbítás első napján (11. nap) még bizakodó voltam, tervbe vettem még két patakot és egy kőbányát. Felvettem a kapcsolatot egy asztrofotós fiatalemberrel, akivel még az első napokban találkoztam, hogy nála lehessen a bázisom. Délutánra sikerült is lepakolnom, sőt arra is jutott idő, hogy a két patak közül az egyikhez eljussak. Körülbelül 15 kilométert mentem gyalog a patakig és vissza. A pataktól késő délután még bejelentkeztem facebookon, mert valami csodaszép. Ez volt az első patak, ami nem annyira Alaszka hangulatát hozta, inkább Szibéria erdei vízfolyásaira emlékeztetett. Részint a mederbe bedőlő nyírfák miatt, részint mert időről időre lelassult, elágazott, és gólyahíres láperdő-foltokat táplált. Ennek ellenére a medre tiszta volt, sok helyütt köves, könnyen kutatható. Már az első bökéseknél meglepett azzal, hogy milyen magnetites. Ahogy a csipesszel az üledékét vizsgáltam, pár mozdulat után a csipesz vége szakállas lett a magnetittől. A meder nem ritkán úgy csillogott a víz alatt, mintha arannyal hintették volna meg. A hordalékkúpok sokszor nem a part mentén alakultak ki, hanem a mederben, a víz alatt. Egy ilyen torlatot vizsgálva a vörös gránátdarabkák tömegében sok lila kristály akadt. Némelyik kékes árnyalattal fénylett, pár pillanatra azt hittem, zafírok, de aztán meg kellett állapítanom, hogy ez nem az az égszínkék, amit keresek. A lila kristályokból is gyűjtöttem, ametisztnek sejtem őket (van a környéken), egy biztos: a korábbi lelőhelyeken nem találkoztam velük. Erre írtam telefonon, hogy a hely ígéretes. Nem mintha az ametiszt és a zafír között bármiféle összefüggés fennállna. Bár a délután végül ismét kudarccal zárult (csak egy helyütt találtam gránátokat, mást semmit), a patak szépsége lenyűgözött, és úgy döntöttem, mindenképp visszamegyek a bázisra a fényképezőgépért, s másnap – mielőtt újra a zafírt keresném – megfotózom a kis patakot.

 

Centauri Jákob botja Jack London

Nem sok látszik belőle, de boldog vagyok. Merem állítani.

Az utolsó napokban már növekvő nyugtalansággal gondoltam arra, hogy valószínűleg zafír nélkül kell befejeznem a túrát. Kedvesen nyugtattatok, de azért ez nem volt egy klassz érzés. Még az is eszembe jutott, hogy március 19-én megváltoztattam a borítóképemet, és azt írtam alá: „Így kerestem zafírt a patakban. És így nem találtam. És pont így fogom megtalálni.” Persze. Pont így nem fogom találni másodszor sem, csak most nem egy röpke délután, hanem 12 nap kudarcáról lesz szó. De a kőbányában még bíztam.
Nehéz meghatározni, hol állt be fordulat ebben a történetben, de hajlok rá, hogy akkor, amikor este visszaértem a bázisra. A fotós fiatalember és párja még nem voltak otthon, csak egy hajlott hátú, alig 140 centi magas, 86 éves anyóka, a nagymama. Leültetett az előszobában. És onnantól egy egészen másik történetbe kerültem. Hozzá kell tenni, hogy pár nappal korábban, amikor utoljára mentem mosni a vasbányához, azt a célt már elértem, hogy visszakerüljek az új regény éterébe. Az erdészeti úton a hegyek felé ballagva komplett fejezetek jutottak eszembe, kis híján vissza is fordultam, hogy zafírkeresés helyett inkább írjak. Az új regény helyszíne egy közép-európai hegyvidék, főszereplője pedig egy gróf. Ehhez mérten a nénike először megkérdezi, milyen irányból jövök, aztán azt kérdezi: „Látta a kúriát is?” „Milyen kúriát?” „Hát, ahol a grófnő lakott!” – és akkor kiderül, hogy számos alkalommal mentem el egy a patakpartra épült kúria mellett, mi több, a keszegsütő és éjszakázó helyem is a kúria tőszomszédságában volt, alig 200 méterre tőle. A nénike onnantól megállás nélkül mesél legalább 2 órán át! Egyetlen egyszer akasztottam meg, mert mindig csak a grófnőről beszélt, az én főhősöm meg ugye gróf úr. A nénike – aki kicsit nagyothalló is – feltartóztathatatlanul beszélt, csodálatosabbnál csodálatosabb eseteket, s csak a harmadik próbálkozásomra állt meg a beszédben. „És mit tudni a grófról?” – kérdeztem. És akkor kiderül például, hogy a gróf, ha jól emlékszem Hoffer Kunó, csak a grófné révén volt gróf, amúgy egy svájci ember volt, aki rendszeresen járt haza Svájcba, sőt Svájcban szeretőt is tartott. Amikor ez kiderült, Hoffer Kunót megölték. Hogy ki ölte meg? A grófné? A svájci szerető? Esetleg a két asszony együtt döntött arról, hogy Hoffer Kunónak távozni kell az élők sorából? Ki tudja már. – Én meg csak tátott szájjal hallgatok, szívem szerint jegyzetelnék, sosem hallott szavakat hallok, különös történeteket, például arról is, hogy szintén az éjszakázó-helyem közelében meghalt egy képviselő felesége, semmi különös, nem ölték meg, csak rosszul lett, és ott maradt a patakparton, viszont amikor halottaskocsival, koporsóban vissza akarták vinni a városba, különös dolog történt. „Ismeri a kőhidat a faluban?” – kérdezi a nénike. Hogyne, vagy húszszor caplattam át rajta az elmúlt 11 napban. „Na, amikor odaért a hídhoz a kocsi – meséli a nénike – a halottaskocsi kigyulladt, a sofőr kiugrott, de a koporsót már nem tudták kimenteni, úgyhogy szegény halott nő a kocsiban, a lángoló koporsóban egészen összeégett.” És így tovább. Megtudom azt is, hogy a korábban már említett kettősgyilkosság sem a kőbányában történt, hanem a vasbányában, nekem meg egyre csak az jár a fejemben: vissza kell jönnöm a nénikéhez, túrán kívül, jegyzetfüzettel, kipihenten, és utána kell járni ennek a kúriának is. Hallgatom a nénikét, aki beszéd közben folyvást a homlokát fogja, és lehunyja a szemét, s 2 óra múlva azt gondolom: Végül is mit aggódom a zafír miatt? Ha nem lesz meg, akkor mi van? Annyi minden mást találtam, például fejezetek sokaságát az új regényhez az elmúlt két órában. És talán itt van a fordulópont. Megnyugszom. Beletörődöm. Talán azt kell majd kiírnom: március 19-én hülye voltam. Magabiztosságom, eltökéltségem, gőgöm (kinek melyik) határtalan volt. 12 nap sem hozott eredményt. El kell majd ismernem azt is, hogy túlvállaltam magam. Be kell látnom majd, hogy nem készültem fel eléggé. El kell gondolkodnom majd azon, hogyan lehettem ennyire naiv. És a többi.

Centauri Mayer Miklós író irodalom Jákob botja zafír túra Jack London

A túra egyik legszebb ajándéka, hogy velem voltak!

Este megjön a fiatal pár, Miklós és Adri, akikkel hajnali háromig úgy beszélgetünk, mint a régi ismerősök. Legalább tízszer kínálnak étellel, de arra gondolok, még két napot csak kibírok. Lefekvés előtt Adri egy palack ásványvizet nyom a kezembe, legalább igyak. Rápillantok a palackra. ZAFÍR ásványvíz. Adri fülében pedig zafírkék ékszer. Mutatom a címkét, mire azt mondja: „Nincsenek véletlenek”. A hihetetlenül kedves, baráti párnak és a zafíros víznek köszönhetően úgy alszom el, hogy ismét reménykedem: talán mégis meglesz, bár nem maradt 24 órám sem. Tovább növeli az esélyeket, hogy Miklós és Adri fellelkesülnek, és azt mondják, eljönnek velem túrázni, és felvisznek kocsival a kőbányába. Így sokkal könnyebbnek ígérkezik az utolsó kísérlet. Másnap mégis azzal a határozott érzéssel ébredek: nem lesz meg. Még pedig azért nem, mert a patakot már néztem, a kőbányába pedig – mert működő bányáról van szó – nem fognak beengedni. Sebaj. Ha ezt dobja a gép, most már el kell fogadni. Ráérősen készülődünk, dél körül indulunk el, és hogy Miklóséknak és tündéri, két és fél éves kisfiúknak sikerélményben legyen részük, először a tegnapi patakhoz megyünk, ahol egy helyen gránátokat biztosan találni. A pataknál folyásiránnyal szemben haladunk, a kisfiú elképesztően ügyes és bátor, okos és talpraesett, mint aki erdei utakra termett, fotózunk, és megkeressük a gránátos torlaszt. Kipakolok, megmutatom, hogyan kell mosni, aztán Miklósék mosnak, keresgélnek, és találnak is gránátokat. Én addig fotózok. Időközben az eleinte borús, barátságtalan idő javul, szétszélednek a felhők, kisüt a nap. A patak gyönyörű. Annak ellenére is, hogy egy-két traktorgumi is akad benne. Elvarázsolt hely, mindenütt nyírfatönkök, gólyahírek, csillámló patakmeder, természetes hidak, kidőlt fák, mohos zsombolyok, sőt az út során most először egy tönkön egy ebédre épp elég laskagombát is találok. Én egy kicsit feljebb megyek a patakon, majd fotózás után visszatérek Miklósékhoz. Én végeztem. Leülök, rágyújtok. Ismét azt gondolom: ha innen átmegyünk a bányához, nem fognak beengedni, de ha beengednek is, nincs kőtörőkalapácsom, csákányom, szóval, nem lesz zafír. Alig ülök ott egy percet, amikor rám tör a lelkifurdalás. Nincs még itt a túra vége, és feladtam, kényelmesen eregetem a füstöt, holott itt a patak a lábam alatt, igaz megnéztem tegnap, de hát zafír bármikor bárhol lehet. És már nem azért megyek le mosni, mert bármiben is bízok, csak rutinból, hogy ne kelljen magamat lusta dögnek éreznem. Nem is igen keresgélek, ott bököm le a lapátot, ahol tegnap is, pontosabban attól 20 centire, mert az „én helyemen” Adri mos épp. Az üledék mégis egészen más. Az ametisztszerű kristályok itt uralják a hordalékot. A vörös gránátszilánkok és lila kristályok különös, nagyon szép elegyet alkotnak. A mosótál pereme pedig magnetit szemcséktől feketéllik. Mutatom is Adrinak, milyen különös, hogy vélhetően ametiszttel van tele a meder. Megállapítom, hogyha volna, a zafírt is látnom kellene. Ugyanis az utolsó napokban már az a paranoiás félelem alakult ki bennem, hogy azért nem találtam meg a zafírt, mert az apró, és áttetsző zafír kék színén átüthet a tál barna színe, és így az elvileg harsány, feltűnő kék szín elveszik. Ez annyira erős érzés lett bennem, hogy az utolsó vasbánya túrára már vittem magammal fehér porcelántányért is. Más kérdés, hogy úgy sem láttam semmit. Szóval, látom, hogy az apró halványlila kristályok színét is jól látom, egyértelműen lilának, tehát valószínűleg a zafír égszínkékje is jól látszódna, akkor is, ha a kristály milliméternél is kisebb. A vasbányánál sokszor képzeltem el a pillanatot, amikor ez a kék a szemembe ötlik. Nincs a zafírhoz hasonló, kék kristályféle a környéken, elvileg tehát könnyű a keresése. Azt leszámítva, hogy errefelé a zafír átlagos mérete nem éri el az 1 millimétert, tehát mákszemnyi zafírokra folyik a vadászat. Azt is hányszor próbáltam, hogy vajon szabad szemmel érzékelek-e egyáltalán milliméter alatti dolgokat. Úgy véltem, igen. Szóval sokszor képzeltem el, milyen lesz megpillantani egy égszínkék kristályt a vörös és barna árnyalatai között, bár nagyon igyekeztem, nem elképzelni, nehogy aztán annál nagyobb legyen a csalódás, ha ez csak egy kép marad, és sosem tapasztalom meg ténylegesen. Az ametisztes üledéket alaposan átnézem, megnyugszom: ha zafír került volna a tálra az elmúlt 12 napban, akkor észrevettem volna. Talán még fáradtan is. Aztán bökök másodszor is. Átmosom ötször-hatszor, hogy kristálytiszta legyen a víz a tálon, kidobálom a nagyobb kőzeteket, és az elfektetett csipesszel óvatosan szétterítem az üledéket. Ez is ametisztes és gránátos. Higgyétek el, a korábbi napokban százszor is közelhajoltam egy-egy kékesnek tűnő kvarchoz. Főként apró füstkvarcok tűntek néha halványkéknek. De a kékségükben mindig volt valami a haloványságon túli, mély bizonytalanság is, és ha kivettem őket csipesszel, a kékségük rögtön eltűnt, szürkék vagy fehérek lettek. És akkor a 12. napon, délután három felé – telibe süt a nap, ragyog a víz és az üledék – majdnem középen valami felkéklik. Oltári kicsi, de nagyon kék. Nem hiszek a szememnek. Szó szerin nem. 7 patakot mostam végig, több mint 100 helyen próbálkoztam, és valahányszor valami kéknek tűnt és kiemeltem a csipesszel, mindig kifehéredett, szürke lett, vagy opálos. Nagy félelemmel nyúlok a kicsi, kereknek tűnő kék darabkához, mert az is megesett párszor, hogy felvettem egy kristályt, ami aztán elfordult a csipesz csőrében, kipattant belőle, és elrepült, hogy soha többé ne találjam. Ezért most épp csak megcsippentem, és csak annyira emelem ki a vékony vízréteg alól, hogy tisztán lássam a színét. És kristály kiemelve még kékebb! De milyen kék! Nem világoskék, nem sötétkék, nem égszínkék kék. Erre egyetlen szó van: zafírkék! Megvan.

1vid Zafír börzsöny

Csodaszép zafír arról a környékről, ahol én is találtam. (Forrás: Geománia)

Kiabálok: Megvan, megvan, nem hiszem el! – míg próbálom úgy tartani a tálat, hogy ne mozduljon el benne egy homokszem se. A zafírt ugyanis – biztos, ami biztos – visszarakom a tálba, egy kis tisztásra, ahol más kövek nincsenek. Miklósék is szaladnak hozzám, nézik, néznék, de én arra kérem Miklóst, hozza ide a hátizsákból a gyűjtődobozomat, és halássza ki belőle az egyik kisüvegcsét. Csak úgy merem átrakni a zafírt, hogy az üvegszáját viszem a zafírhoz, és nem fordítva. Ha elpattanna, és nem lenne meg, ki hinné el nekem, hogy az utolsó napon, délután háromkor – milyen olcsó dramaturgia! – meglett. Megvolt. Beterelem a zafírt a kicsi üvegbe, aztán remegő kézzel vizet csepegtetek az üvegbe, mert az ilyen apró dolgokat jobban látni, ha az üvegben víz van. Nem tapadnak fel az üvegcse falára. Miután az üveget ledugózom, alaposabban is megnézzük. Úgy tűnik a tipikus, milliméter alatti mérettartományból való zafírt találtam, viszont nem töredéket. Oktaéderesen kristályosodott, szabályos zafírnak tűnik. Mikor már biztos vagyok a dologban, és a zafírom is biztonságban van, fel és alá futkosok a patakban és boldog vagyok. Tényleg boldog. Mert persze igaz – ezzel az úttal én már zafír nélkül is sokat nyertem. Én is azt gondolom, hogy már azzal is jelentős „nyereségre” tettem szert, hogy elindultam. Mert nemcsak elgondoltam valamit – hagyjuk azt most, mit érdemes és hogyan elgondolni – de bele is vágtam. Ha mást nem is, azt legalább elmondhatom magamról: legalább megpróbáltam. Ha majd egyszer tolókocsiban ülök a tóparton és horgászom, s az unokák megkérdezik: „Nagypapa, igaz, amit a Mama mond? Tényleg voltál aranyat és zafírt mosni?” – akkor belefoghatok egy történetbe. „Kisonokám, mielőtt válaszolnák, kérdezd meg a Mamát, ihatok-e ebéd előtt még egy szilvát. Ha igen, hozzátok le ide, a stégre, aztán mindent elmesélek.” A Mama azt üzeni majd, ihat a papa egy szilvát ebéd előtt, étvágygerjesztőnek, szépen süt majd a nap, talán én is úgy mesélek, mint a grófnőről mesélő nénike, a homlokom fogom, lehunyom a szemem, és nem akaszthat meg senki. Csak a vége előtt tartok szünetet. Az unokák azt kérdezik: „És? Végül meglett?” – Bárhogy nézem is, csak a 12. napon született meg az igazán jó válasz. Mondhatnám: „Nem, sajnos nem, viszont aztán mindabból, amit abban a 12 napban láttam, sok mindent használtam fel a következő regényemben.” Talán van olyan, akinek ez a válasz tetszetősebb. Mert nem túl szép. Nekem viszont jobban tetszik az a válasz, amit mostantól adhatok. „Bizony, meglett! Igaz, az utolsó pillanatban, de meglett egy icipici, ám tökéletes zafír. Menjetek csak vissza a házba és nézzétek meg nagyanyátok gyűrűjét. Ott van abban, annak a szép nagy, sötétvörös gránátnak a közepén.”
(Mihelyst tudom, folytatom – mert aztán történt még egy s más.)
Utóirat: Az új borítóképet Miklós készítette, köszönet érte, és hálás vagyok a sorsnak azért, hogy találkoztam vele, Adrival és a kisfiúkkal. A képen pontosan ott ülök, ahol a zafírt találtam, és azzal a szivarral pöfékelek, amit a Szakadt Lélek néven emlegetett barátom adott erre az alkalomra. Innen is üzenem neki: igazad volt, jó nagy őrültséget találtam ki, de látod, nem viszem vissza a szivarodat!
Facebook hozzászólások

Centauri zafír patak túra Jákob botja

Gólyahíres, a tajgaerdőket megidéző rész a “kegyes” patak mentén, úgy 100 méterrel feljebb a zafír-lelőhelytől. Ahol az ember örömmel üldögélne egy napig a sok ágra szakadó patak mellett.

2016.04.15. Zafírra rubin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."