2020.04.26. Részlet a Protonautákból

gólyahír tavasz természet virágok

Fotó: Centauri

Reális lehetőség az is, hogy Roadna eszköz volt csupán; valaki, akit egy Doyle elleni végső támadásra használtak.


2020.04.26. Most csak röviden, cserébe hozok egy regényrészletet a talán már elfeledett Protonautákból. Azért is merészelem, mert tegnap a 24.hu oldalán egy teljes karantén-novellát olvashattatok, a következő napokban pedig jövök egy videóval, s ha minden jól megy, egy héten belül úgy megleplek titeket, ahogyan már régen nem. 🙂 Ezeken dolgozom most, és egy íráson, ami azt a kérdést nézi meg (megdöbbentő videókkal), hogy vajon lehetnek-e kegyetlenek a madarak? Rendben, többségünk harmonikus, kegyetlenségektől mentes gyönyörűszép életben gondoljuk el őket, de vajon mennyire fedi ez a valóságot? Ez lesz a kérdés nemsokára. Addig is töltsétek jól a vasárnapot, és olvassatok bele a Protonauták egy részletébe.

Centauri protonauták    

PROTONAUTÁK (részlet)

Doyle könyve nem sok újat hozott, s maga is tisztában volt azzal, hogy alapvetően csak egy a sok, hasonszőrű, süllyesztőbe gyártott könyv közül. Csöndben készült, csöndben zajlottak az előkészületek is, a megjelenés sem váltott ki értékelhető visszhangot, ám akkor Doyle odaköszönt egy karácsonyi céges bulin a lap tulajdonosának, és mivel az gratulált a könyvhöz, Doyle a következő év első munkahetén bevitt hozzá egy dedikált példányt.
Két nappal később kirúgták. Doyle-t ez leforrázta, hisz alig néhány nappal korábban még arról volt szó, hogy önálló rovatot kap, ezen felbuzdulva még hitelt is vett föl, hogy helyrepofozza városszéli vityillóját. Épp csak annyit, amiből megvehetett egy kandallót, pár nélkülözhetetlen eszközt a konyhába, meg egy használt autót, amivel bejárhat a szerkesztőségbe, hogy ne kelljen órákat töltenie a koszos gyorsvasúton, mely vasútnak is csak jóindulattal nevezhető, gyorsnak meg semmiképp.
A főszerkesztő – a tulajdonos szócsöveként – magyarázatként azt mondta:
– Úgy látjuk, nem vagy boldog ebben a munkakörben.
Doyle, érezve, hogy nincs vesztenivalója, nem tűrtőztette magát, s ráförmedt a főszerkesztőre:
– Hogy mitől vagyok boldog, hadd döntsem el én!
– Jó, igazad van – mondta kissé zavarodottan a főszerkesztő, s még annyit tett hozzá:
– Sajnálom.
Ez a rövid mondat visszatér még ebben a történetben, és bár ennél semmitmondóbb mondat alig létezik a világon, Doyle életében különösen nagy hangsúlyt kapott. Épp a könnyűsége, a jelentésnélkülisége miatt.
Négy és fél évvel később ugyanezt a mondatot kapta Roadnától: „Sajnálom.” Miután Roadna évekig szajkózta, hogy Doyle mellett akar élni, míg világ a világ, majd épp akkor, amikor Doyle a nyomozás és a kézirat összeállításának végére ért, úgy tűnt, hogy Roadna egy fiatalabb férfi kedvéért, egyik napról a másikra lelépett, karácsony előtt pár nappal. „Sajnálom.” Ez a tőmondat akkor vált Doyle számára igazán fontossá. És bár úgy tűnt, hogy Roadna lépése csak egy a szokásos, megalázóan közönséges és snassz lelécelések sokasága közül, Doyle számára különös jelentőséggel bírt, hisz helyzeténél fogva muszáj volt számolnia azzal a lehetőséggel is, hogy Roadna közeledése, hitegetése, majd árulása épp abból a rendszerből fakad, ami után addig nyomozott, s amiről a kéziratban ír. Nem lehetett nem felidézni azt a jelenetet, amikor Roadna azzal magyarázta gyakran pokoli viselkedését, hogy „könnyen befolyásolható”, s amikor azt mondta:
– Úgy érzem néha, hogy bárki belém költözhet, és bárki irányíthat olyankor.
A leforrázott Doyle gyakran hajtogatta: „Sajnálom, sajnálom. Na persze.”
Érthető. Hisz mit mond ez a mondat arról, aki éveken át mindent hisz, mindent akar, mindent ígér Doyle-nak, majd egy napon ennyit biggyeszt ki a konyhába egy hűtőmágnessel?
Doyle sok időt és erőt fektetett ennek megértésébe, s felmerült a kérdés: Roadna, aki Chris kivégzésének napján vacsorára hívta Doyle-t, az ifjú Roadna, akinek Doyle végül – minden óvatosságot és józanságot félredobva – igent mondott, nemcsak a meghívásra, hanem mindenre, amit aztán Roadna akart, szóval, amikor ez a Roadna, váratlanul annyit ír csak fel: „Sajnálom” – mintha az ilyesmit el lehetne intézni ennyivel, aztán agyő, volt és nincs a továbbiakban, akkor joggal merül fel a kérdés, Roadna az-e valójában, akinek mutatta magát?
Nyilván nem, de Doyle konkrétan arra gondolt:
Roadnának lehet-e köze a protonautákhoz?
Joggal tételezhető fel ilyen esetben, hogy Doyle egy ponton túl messzire ment a képzelgésben, de hamar tisztába kell tenni: itt nem erről van szó. Láthatjuk majd, hogy a protonauták utáni nyomozás olyan konklúziókhoz vezetett végül, ahol reális lehetőség az is, hogy Roadna eszköz volt csupán; valaki, akit egy Doyle elleni végső támadásra használtak.
Roadna épp olyan rapid módon hagyta faképnél Doyle-t, ahogy annak idején kirúgták a viszonylag jól fizető állásából. Ugyanazzal a szöveggel. „Sajnálom.”

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Teljes tesztelés – karantén-novella

Két próféta New Yorkban – Centauri: Protonauták

Protonauták – Első prológus / pszicho thriller x sci-fi krimi

Protonauták – Interjú Isaac Newton úrhölggyel

Protonauták – Messiás a diliházban

 

6 Comments:

  1. Szabó Edit

    A Protonautákat nem felejtettük ám el! Csak csendben és türelmesen várjuk, hogy egyszer majd 🤔 elolvashassuk az egészet.

  2. Hej Roadna Roadna- milyen aktuális a “sajnálom”-od. Micsoda jó írás, mennyi Doyle kapta fizetségül most a tehetségéért a jóhiszeműségéért, hogy fontos. Rohadjon meg az összes céges aki egyetlen dologba nem fektet- a művelt okos emberbe. Bocsánat, ez kikívánkozott, felrázó és megrázó ez a részlet, pedig megvallom a Protonautákat nem nagyon bírtam olvasni eddig, valahogy csak át tekertem az egészen, mert nehéz írás s nem volt hozzá kedvem.

    • Kedves, Lívia, azért én erősen reménykedem – a Protonauták szerintem az egyik legizgalmasabb, legjobban olvasható munkám, bár kétségtelen, ennek megítélése nem rám tartozik, de mégis: ha az ember ír, mindig érzi, mekkora a húzás. A Protonauták nem egyszerű szövevény, hisz szövevény, de az egyik legizgalmasabb darab, amit eddig írtam.

      Szóval kettős remény van itt: hogy azért mégsicsak lesz kedved hozzá – s mégiscsak elétek kerül egyszer teljes egészében 🙂

      Szép hétvégét!

  3. Holsky Péter

    Várom, várjuk a “Protonauták”-at is! (Bár – ha jól veszem ki az eddig megjelent részletekből – nem a protonautákat, akik a nem szívesen látott vendégek közé tartozhatnak.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük