2020.04.24. Séta egy honlap belsejében

Centauri honlapja

Kimondottan boldog vagyok attól, hogy nem egy bizonyos réteg számára olvasható az oldal, mondjuk elsősorban a fővárosiak számára. Főváros és vidék egyaránt olvas


Lejjebb sok térképpel és diagrammal 🙂
2020.04.24. Az utóbbi 10 napban nemigen hoztam híreket itthonról, egyrészt mert a betegség miatt sok mulasztást kellett pótolnom, másrészt sokat írtam, s nem csak a honlapra. Tegnap is jeleztem már, hogy várhatóan ezen a hétvégén megjelenik egy karantén-írásom. Ha kijön, rögtön jelzem 😊 Bár ez az időszak számomra is több bizonytalansággal terhelt, de inspirál a jelenlétetek.

A jövő héten már folytatom a gátépítést, a vadkamerázást, ám addig is szeretném nektek megmutatni a honlapot „belülről”, többek között azért is, mert jelentős a szerepetek abban, amit én belülről látok.

A honlap nem olyan interaktív felület, mint a Facebook, ezért ti alig-alig észleltek valamit a változásokból; abból például, hogy újabban sokkal többen vagyunk. Az utóbbi egy hónapban háromszor annyi olvasó lett, mint korábban, és ami külön örvendetes (megtisztelő is), hogy nagyon megszaporodott azok száma, akik napi rendszerességgel látogatnak ide. Az abszolút számokról annyit, hogy jelenleg havonta több mint 6.000 látógató olvas itt, de olyan stabilan és meredeken emelkedik ez a szám, hogy ha nem lesz trendforduló igen hamar elérheti ez a szám a 10.000-et is. Ez persze elenyésző a nagy hírportálok forgalmához képest, viszont szép teljesítmény egy ilyen kicsi, szerzői oldaltól. Fontos hozzátenni, hogy mindezt Facebook nélkül (ott ugyanis továbbra sem férek hozzá az oldalaimhoz).

A honlap fennállásának történetében sosem olvasták ezt az oldalt ennyien, ezért is gondoltam, hogy kicsit körbevezetlek titeket a honlap belsejében – az analitikában.


Tudjátok, szeretem a számokat (is), ma éjjel például kiszámoltam hány ember eszik annyit egész életében, amennyit egy kék bálna élete végéig. 😊 Ezesetben nemcsak a számok szeretetéről van szó, hanem arról is, hogy a számok nagyon beszédesek. Hozzá kell tenni: a forgalom növekedése részint abból fakad, hogy a karantén-helyzet miatt több idő jut olvasásra. Egészen biztos, hogy minden portál forgalma megugrott az utóbbi hetekben. Abban kevésbé vagyok biztos, hogy ilyen mértékben. Külön öröm, hogy hiába csúszok bele olyan balesetekbe, mint a franciaországi út, ahol elmentem az óceánig, hogy írhassak róla, de aztán internet nélküli hetek jöttek, így a forgalom is zuhant, de amikor feléled a honlap, a korábbi olvasók is visszajönnek, méghozzá rendkívül gyorsan.
Ha evidenciákról is írok, elnézést, de talán nem mindenki tud ezekről. Nem mindenki tudja, hogy egy honlaphoz jó esetben analitikai rendszer is tartozik, mely állandóan figyeli a forgalmat, és izgalmas statisztikákat készít. Nem kell aggódni, személyes adatokat nem lát az ember, nem tudom megmondani például, hogy pontosan ki olvasott egy cikket, de azt például látom, hogy melyek a legolvasottabb cikkek, melyik településről érkezik a legtöbb látogató, és így tovább. Nos, akkor nézzünk pár dolgot, a teljesség igénye nélkül.

A legbeszédesebb természetesen az, hogy mennyien látogatják a honlapot.


Ezen a grafikonon azt látjátok, hogy 2019 júliusától miként alakult az aktív felhasználók száma. Hosszú kihagyás után augusztustól frissült a honlap rendszeresen, s attól fogva ingadozva bár, de dinamikusan növekedett, egészen a máltai útig. Ott dobott rajta egy nagyot, hogy pár napra visszakaptam a Facebook-oldalaimat, majd miután a Facebook-kapcsolat szinte ugyanazzal a lendülettel el is veszett, majd Franciaországban megszűnt az internetkapcsolat is, hatalmasat zuhant a forgalom.

Ami meglepő: ezt követően azonban törések nélkül és valószínűtlenül meredeken emelkedett olyan magasságba, ahol addig sosem járt. Most minden nap újabb rekordot állít be, holott a máltai út előtti csúcs is abszolút rekord volt a honlap életében.

Még érdekesebb, ha megnézünk más kimutatásokat is. Kezdjük néhány térképpel – merthogy a térképeket szintén szeretjük.

A fenti térkép nagyjából 30.000 olvasó térbeli eloszlását mutatja Magyarországon. A kalibrálásnál látható 12.531-es szám a legnagyobb értékre utal, vagyis ennyi látogató érkezik a legforgalmasabb helyről, Budapestről. A 30.000 látogatóból tehát 12.531 budapesti. Amit nagyon szeretek ebben a térképben: az arányos eloszlást! Természetes, hogy Budapestről olvasnak a legtöbben, ugyanakkor ez az eloszlás arányosnak, egyenletesnek mondható, és látszik, hogy az ország jelentős részét lefedi.

Kimondottan boldog vagytok attól, hogy nem egy bizonyos réteg számára olvasható az oldal, mondjuk elsősorban a fővárosiak számára. Főváros és vidék egyaránt olvas – még egyszer mondom: ez nagy öröm nekem.

Annál is inkább, mert korábban Főváros-centrikus volt inkább. És azért is, mert – fogalmazzunk így – marketing szempontból ez a honlap tökéletesen reménytelen vállalkozás, hisz ennyire színes tartalommal lehetetlen megcélozni bármiféle célközönséget. Mégis van egy célközönség. Azok, akik nyitottak sok irányba. Természetesen ilyenek viszonylag kevesen lehetnek, mégis a térkép alapján úgy tűnik:

nyitott, kíváncsi, sokszínűségre vágyó olvasók mindenütt élnek!

Még inkább ez a kép bontakozik ki akkor, ha nem a felhasználók eloszlását nézzük meg, hanem azt, hogy mennyit olvasnak az adott helyeken.

A fenti térképen azt látjátok, hogy az olvasók mennyire aktívak. Itt az eloszlás még inkább kiegyenlített, és ha valami megállapítható, akkor elég egyértelmű: a vidéken élő olvasók rendkívül alaposak és „mindenevők”. A prímet természetesen a vidéki nagyvárosok viszik.

Talán érdekel titeteket, hogy mely városokban a legolvasottabb ez az oldal.

Íme, ezt is meg tudom mutatni – itt is nagyjából 30.000 felhasználó adatainak feldolgozása során kialakult sorrendet láthattok (a felhasználók-olvasók összlétszáma ennél természetesen jóval több).

De mi a helyzet külföldön?

Itt számos térképet hozhatnék, de nem akarok túlzásokba esni. Az biztos, hogy jelentősen megnövekedett az utóbbi hónapokban a külföldi vagy külföldről idelátogató magyar olvasók száma. Különösen Erdélyből (de Bukarestből is) és az Állomokból érkezett sok új olvasó. Jó ideje már, hogy nincs is talán olyan ország, ahonnan ne kattintottak volna már rá az oldalra, de ezek között nyilván sok a véletlenszerű találat is. Ugyanakkor bizonyos régiókból, városokból rendszeresen és viszonylag sokan olvassák az oldalt. Az Államokban például Chicago jeleskedik, de természetesen Európa áll az élen, azon belül is érdekes eloszlás látszik a francia-német térség tekintetében.

Ez a térkép nem mutatja Anglia vagy Olaszország forgalmát, csak a német nyelvterület, Franciaország és a Benelux-államok forgalmát. Szembeötlő, hogy a honlap olvasóközönsége mintha kiterjedne a német nyelvterületre is. A felhasználók számát tekintve Párizs tűnik a legerősebbnek (ebben a nézetben 352 felhasználóval – ez csak egy rövidebb időszak analitikája), utána Bécs és Berlin.

Tovább árnyalja a képet, ha – a magyarországi helyzethez hasonlóan megnézzük, mennyire aktívak ezek a felhasználók?


Talán túl kicsi a három térkép együtt, de a lényeg azért jól kivehető így is. Az első térkép ugyanaz, amit először mutattam. Organikus forgalom alatt azt értjük, amikor egy olvasó például a Google-ban keres valamit, és ott talál rá az oldalra. Itt is a német nyelvterület és a Benelux-államok dominálnak (Párizs ebben az összehasonlításban már szinte jelentéktelen, Bécs viszont még jobban hasít). De ami a legfontosabb és legbeszédesebb: mennyi a visszatérő felhasználó? – vagyis milyen azok eloszlása, akik nem csak véletlenszerűen járnak a honlapon, hanem visszatérnek, esetleg rendszeresen olvassák is. Ez a legszebb.

Úgy tűnik, hogy Ausztriából, Svájcból, Németországból, Hollandiából és Belgiumból rendszeresen, és viszonylag sokan olvassák.

Ugyanez elmondható (bár ezeket újabb térképre már nem gyűjtöm ki) Angliára, Dániára és Svédországra. A déli országokban valamivel kevesebb a felhasználó.
Itt egyértelműen a külföldön dolgozó magyarokról van szó. Ez magyarázza azt is, hogy Franciaországból alig érkezik olvasó. A magyarok jellemzően nem ott vállalnak munkát.

Németországon belül külön érdekesség, hogy határozottan a nyugati rész, a volt NSZK területe dominál.

A magyarországi helyzethez hasonlóan, Nyugat-Európából is tudok hozni egy statisztikát. Ugyanabban az időszakban, amikor Magyarországon kb. 30.000 olvasó jött, ebből a térségből 1.500. Ennek alapján a városok sorrendje az alábbi.

Talán ezeknél is izgalmasabb annak vizsgálata, hogy milyen csatornákon érkeznek ide olvasók – hisz ez egy „hátrányos helyzetű” honlap,

amennyiben a legforgalmasabb csatornákon (pl. Facebook) nem érheti el a potenciális olvasókat. Ez voltaképp igen kemény elszigeteltséget jelent az internet világán belül. Ez a karantén ráadásul most már lassan 2,5 éves. Mégis brutális változások láthatók az alábbi kördiagrammokon.

honlap forgalomnövekedés

Az első diagramm 2019. januárjától összesíti az adatokat, a második 2020 első negyedévét mutatja, a harmadik pedig az utolsó hetet.

A zöld mező jelzi, mennyi olvasó érkezett a Facebookról. A változás rendkívül látványos – a növekedés. Mindez úgy, hogy továbbra sincs Facebook hozzáférésem,

továbbra sem érem el azt a több mint 10.000 embert, akik ott követnek, vagyis azt a pár 100.000 embert, akik követés nélkül is (a megosztások által) láthatnák a bejegyzéseimet. És itt jön a lényeg. Ez nektek köszönhető. Annak, hogy bár az oldal elszigetelt, hírét viszitek minden alkalommal, amikor egy írást megosztatok a Facebookon, és mivel sok új olvasó van az oldalon (ezt láttuk az első diagrammon), szerencsére egyre több helyen osszák meg a cikkeket.

Ezért nem győzök újra meg újra köszönetet mondani.

És ha már itt tartunk: ezen már akár az is múlhat, hogy konkrétan egy online-regény elindulhat-e a közeli jövőben. De erről egyelőre csak ennyit. Továbbra is arra kérlek titeket, hogy osszátok, amit csak lehet, és vigyétek be az írásokat olyan Facebook-csoportokba is, ahol egy adott írás aktuális vagy érdekes lehet.

Említésre érdemes még az organikus forgalom, vagyis az, hogy a honlap egészen jól teljesít a keresőkben.

Előfordul, hogy bizonyos témákban egészen nagy portálokat is leköröz a Google-ban. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, de jó, hogy így van.
Végül az sem utolsó kérdés, hogy voltaképp kik az olvasók? Kik olvassák ezt az oldalt leginkább? Annál is inkább érdekes ez, mert az utóbbi hónapok ebben is jelentős változást hoztak.

A két ábrán a két legfontosabb paramétert látjátok: az életkor és a nemek szerinti megoszlást.

Ami az életkort illeti: hasonló változás ment végbe, mint területileg. Ahogy a magyarországi eloszlás is kiegyenlített lett, arányosan és komoly súllyal vannak jelen a budapestiek és vidékiek is, úgy a korosztályok is kiegyenlítetten vannak jelen. Korábban is a 25-44 év közöttiek dominálták a tábort, újabban azonban egyrészt erősen feljöttek a fiatalok (csatlakozott a 18-24 közöttiek csoportja), másrészt – és ez igazán érdekes – megerősödött a 65 felettiek jelenléte is.

Tehát egyszerre nyitott a honlap a két egymástól legtávolabb eső korcsoportok felé. És én ennek nagyon örülök.

Ami a nemeket illeti, bár a hölgyek viszik a prímet továbbra is, azért jelents átrendeződés szemtanúi lehetünk. Korábban a hölgyek aránya 80% fölött járt, most csak 65%. Hozzá kell tenni, hogy az irodalmat olvasók 87%-a eleve nő, voltaképp nélkülük az irodalom már rég halott volna. Ha megnéztek más szerzői oldalakat, mondjuk a Facebookon, ez látszik is. Sajnos a férfiak kevésbé olvasnak irodalmat vagy szépirodalmat.

Mentségükre mondom – és ezt szintén látom az analitikában – ha olvasnak, alaposabban olvasnak.

Ez abból látható, hogy több oldalt olvasnak el, és több időt töltenek az oldalon. Ugyanakkor szemérmesebbek. Jóval kevésbé interaktívak, ezt pedig abból látni, hogy a hozzászólásoknál a férfiak kevésbé tüntetik ki magukat.
Remélem, számotokra is érdekes volt ez a kis „séta”. A köszönet mellett továbbra is azt kérem, támogassátok ezt az oldalt aktívan, osszátok meg cikkeit, szóljatok hozzá továbbra is, kritizáljatok, adjatok javaslatokat, küldjetek linkeket.
De ami ennél jóval fontosabb: vigyázzatok magatokra és egymásra! Barátsággal: Cen’
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Melyik a legnagyobb állat a Földön?

A honlapról, régi és új olvasóknak

Legnépszerűbb, legolvasottabb oldalak – 90 napos best of – 2019.11.11.

2020.04.15. A százszorosába is beletőrődünk majd

SZÍNNEL-LÉLEKKEL

Madarakról mindenkinek

 

4 Comments:

  1. Szabó Edit

    Ez nagyon érdekes volt! Köszi! 🙂
    Azt hiszem, az analitika tanulmányozásával sok időt el lehet tölteni.

    Én azt is leszűrtem belőle, hogy az oldalad látogatottságát az író-olvasó találkozók is befolyásolhatják. 🙂 Szerintem nem véletlenül magas a látogatottság Erdélyben, vagy pl. Kaposváron, ami Budapest után a második a magyarországi városok között.

    Az viszont érdekelne, hogy honnan vesz az analitika olyan felhasználói adatokat, mint a nem vagy a kor? A Facebookról idelátogatóknál még el tudom képzelni, de a többieknél?

    • Lehet, kiábrándító leszek, de az író-olvasó találkozók nemigen befolyásolják. Jól emlékszem, hogy Kaposvár valami okból már a találkozó előtt is az élen állt. Elképzelésem sincs arról, hogy miért.

      Az erdélyi találkozók – kettő is volt – emelték onnan a látogatottságot, de drasztikusan az utóbb 1 hónapban nőtt meg. Ezt sem tudom, mitől. Ha jól emlékszem az olvasóknak már több mint 10%-a erdélyi. Voltak napok, amikor egyfajta “invázió” volt Erdély felől 🙂 🙂

      Azt meg nem mondom, honnan ismeri az analitika a nemek vagy korosztályok arányát. 🙁

      • Szabó Edit

        Ezek szerint rosszul gondoltam. 🙁
        Nincs mindig magyarázat rá, hogy miért változnak meg az adatok egyik vagy a másik irányba. Pláne, ha hirtelen történik a változás.

        Mondjuk Chicagót is lehetne azzal magyarázni, hogy ott nagyon sok magyar él, de érdekes lenne tudni, hogy hogyan találtak rá az oldaladra.

        De mindenképpen érdekes lehet ezeket a grafikonokat böngészni. 🙂

  2. Kaposvárról ha itthon vagyok, többször is benézek ide- rendszeresen megosztom az írásaid, kedvelik az ismerőseim -különösen most- s nagyot dobbant a szívem amikor megláttam, hogy városom a második helyen van. Nyilván nem miattam van, de azért jó érzés, hogy a Te oldalad látogatók – és a könyveid olvasók is biztosan – sokan vannak innen:-)))Jajjj de nagyon várom a karantén írásod!!!
    Hidd el, ez az oldal felüdülés, annyira sokrétű, a daloló madaraktól a kék bálnáig, meg csodafától a szakácskönyvig minden itt van, a legszebb emlékeidről nem is beszélve(nagy kedvencem) s ne hagyjam le a zenéket sem meg a csodás fotóid. Szóval miért is ne lehetne Chicagoból is olvasód amikor egy komplett kulturális estét tölthet itt el :-)))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük