2020.04.17. Látod, tanárbácsi? Idejutottunk.

Személyes ügy ez tehát, nem szégyellem, életem áldásáról beszélek, s vagyok annyira önző, hogyha kell, legyaluljam azokat, akik erről az áldásról nem tudnak

Fotók: Centauri
2020.04.17. Finom bevezetés egy szelíd dührohamba
Tegnap rekviemet írtam az idősek védelmében ITT – nem mintha védelemre szorulnának, legalábbis erkölcsi értelemben nem; most biztosan nem, ám védelemre szorulhatnak spirituális értelemben, ami rosszabb, egzisztenciálisan is; együttérzésre és szolidalitásra, drukkra szükségük lehet, hisz közülük is sokan itt vannak a neten, a közösségi oldalakon, és ha nincs szerencséjük ők is láthatják, amit én is látok, amit gyanakodva figyelek hetek óta.

Céloztam is már rá, hogy mintha egy generációs konfliktus kibontakozásának lehetősége is benne lenne a járványhelyzetben.

Úgy tűnik, joggal gyanakodtam. Elképedve nézem a kommenteket, a nyilatkozatokat, megdöbbenve hallom másoktól, hogy mi folyik jó pár videó és poszt alatt. A járványnál már csak azok a reakciók szürreálisabbak, melyek egyre inkább a 65 pluszosok magánügyének tekintik a járványt. Sok helyen valóságos kórus verődött össze, de én ezekkel a kórusokkal csak az éjszaka találkoztam, a Rekviem az öregekért poszt megírása után.
Meghallgattam néhány véleményt, elolvastam pár száz kommentet, és nem hittem a szememnek. Annyira zavaró, annyira ostoba és korlátolt, s olyan tömeges! az olyasfajta vélemény, ami az öregeket pusztán egy statisztika részeként kezeli, hogy nem lehet elmenni szó nélkül emellett.

Olyan pontot kerestem, ahonnan békével sétálhatok bele ebbe az egyébként reménytelennek tűnő diskurzusba; nem pedig kivont karddal, tetőtől talpig véresen;

hogy legalább első ránézésre békésebbnek tűnjek, mint amilyen valójában vagyok. Hosszan beszélgettem valakivel az este, elsősorban erről a kérdésről, és „váratlanul” eszembe jutott Hetési tanárbácsi.
Azoknak írom elsősorban, akik nem olvasták még az egykori tanáromról – bizonyos értelemben megmentőmről – szóló írásokat.
Mi a célom?
Nagyon szeretném, ha ez most a lehető legtöbb idős, veszélyeztetett emberhez eljutna. Azokhoz, akik talán szorongva gondolnak a jövőre, sőt szorongva hallják, olvassák, hogy ők a veszélyeztetettek, hogy voltaképp miattuk akad meg a világ rendes és nagyszerű folyása, miattuk megy tönkre a világgazdaság remeke, miattuk lesz nagyobb válság, mint ezelőtt bármikor, mert ugye a vírus csak őket tizedeli, miattuk vannak intézkedések, miattuk kell szűk lakásokban rohadnia megannyi életerős fiatalnak, ráadásul épp a kirobbanó tavasz idején. Egyébként is az öregek mit akarnak? – kérdezi az új kórus –, hisz vírus nélkül sem élnének már soká, s erősen úgy tűnik, hogy a társadalom egy részének nem ér meg ennyit az egész.

Sokan félhetnek is és szoronghatnak az idősek közül. A hozzátartozóik közül. De azok panaszkodnak a leghangosabban, akik szerint ez hiszti, ez egy lufi,

és voltaképp a sok öreg miatt most mindenki szív egy nagyot; azt mondják „szegény” „felvilágosodottak”: meg sem szólalhatnak, ha kimozdulni szeretnének, ha hisztiről beszélnek, akkor őket mindjárt „legyilkosozzák”, megbélyegzik. Tényleg? Valóban őket kellene sajnálnom? Essen meg rajtuk a kicsi szívem, mert ők ugyan nem veszélyeztetettek, és legrosszabb esetben is mindössze 1 százalékuk hallhat meg, mégis korlátozások között muszáj egy ideig élniük, mégis összeomlik alattuk, előttük, mögöttük a szép új világ, amit eddig oly ügyesen hordtunk össze.
Hadd mondjam el – ezt főként nekik –, hogy azok pedig, akikről beszélnek (pontosabban, akikről nem beszélnek, hisz csak beszélnek a fejük fölött), az idősek egy része továbbra sincs a neten (s ők járnak jobban), más részük meg hallgat. Óvatosan szólal meg néhányuk itt-ott, csöndesen, nehogy „belekeveredjen valamibe”. Nagy részük azt sem tudja, mit mondjon erre. Nagy részük átélt már történelmi időket. Gondolnánk, épp ezért megszólalhatnának, de nem. Épp azért nem szólalnak meg. Láttak már ilyesmit. Sokan úgy vannak ezzel: ki kell bírni; lesz, ami lesz. Más részük jóindulatúan elhiszi: úgy is meghalna, valószínűleg már a jövő hónapban; ha a vírus megrövidíti pár héttel, valóban nem nagy ügy. „Csak a gyerekeknek jó legyen.”

Az idősek többszörösen is hátrányos helyzetben vannak most, s nemcsak járványügyi szempontból, hanem a kommunikációs térben is.

Csak hogy tiszta legyen: akik egyre magabiztosabban hőbörögnek, valójában ők vannak kitéve a legkevesebb kockázatnak, még a virtuális térben is; nem fog odacsődülni a sok öreg, s védekezni, többek között azért sem, mert ez megalázó lenne; ebben a térben, ebben a helyzetben hőzöngeni „a hisztéria ellen”, fiatal vagy középkorú emberek részéről kábé annyira vagány, mint kirúgni valaki alól a mankót, mondván: előbb-utóbb úgyis elesik.

Vitéz nemzedékek mondják meg a tutit. Élet és halál urai.

Hiába. Igyekeznék szelíden – nem megy. Igazán nem megy. Sokkoló az a korlátoltság, ami idevezetett, és épp most készül tort ülni, méghozzá halotti tort; most is a mondogalódás csúcsrajáratása a fontos, az online hatalmaskodás, holott ez a helyzet semmi másra nem alkalmas, mint revízióra. Totális felülvizsgálásra – nem pedig korábbi klisék, mantrák, ideológiák és életérzések felmelegítésére.

Egyetlen emlék ment meg a korai agyvérzéstől. Egy ember.

Egy ember, aki most lenne 98 éves.  

Volt egy tanárom. Fontos ő most azért is, hogy lássék – nem tegnap fogtam fel, mi a szerepe az időseknek, miért fontosak, miért jogosultak akár arra is, hogy „miattuk” roppanjon össze egy világ gazdasága. Sajnálom, hogy Hetési tanárbácsit „erre használom”, de most ő a tanúm. Hisz járványnak híre nem volt még, amikor először írtam róla 2017 nyarán. Előtte bő két évtizeden át motozott bennem a gondolat, hogy meg kellene keresnem. Megköszönni, amit értem tett. Megköszönni, hogy ismerhettem. Igen, évtizedekig halogattam, bűnöm ez, nem is vitás, és csak annak köszönhetem, hogy ez nem nyomasztja a lelkem, hogy a tanárbácsi valószínűtlenül hosszan élt. Akkor kerestem, amikor már holtnak vélhettem. Lélekben – valójában – elkéstem. Valójában azonban – ténylegesen – nem.
Miután végre erőt vettem magamon, s elmentem hozzá, miután megtudtam, él még, 95 éves, és még mindig az élet rövidségére panaszkodik, miután először nem találtam otthon, többek között ezt írtam 2017-ben:
Évtizedekig jártam erdőn-mezőn tök egyedül. Aludtam hóban, tízezer csuszkát láttam azóta, és füles vöcsköt meg dögkeselyűt, pávákat Indiában, Burgasznál olívgezét, az is megesett, hogy én mutattam másoknak fekete sast vagy darut, és már azt hittem, nagyon bírom a barangolást, ebben töltöttem a fél életem, de tegnap rájöttem, hogy talán sosem voltam igazán egyedül. Abban a tudatban mentem előre egész életemben, hogy a tanárbácsi vagy bárki más, bármikor hozzám fordulhat: „Ó, de szép! Mondd csak, Gábor, mi is ez?”
A teljes írás:

Tőzike

Végül aztán utolértem a kórházban. Szorongásokkal teli elbizonytalanodás vezetett azon az úton, ami az ágyáig vitt, de aztán a megvilágosodás édenkertjébe cseppentem – épp úgy, mint gyermekkoromban.
2017: Már számon tartani se tudom, mi mindentől tartok. Hogy azt mondják: meghalt. Hogy rettentő állapotban lesz. Hogy én nem ismerem meg. Hogy nem lehet majd vele beszélni. Hogy nem érti, mit keresek ott.
Végül találkoztunk, hosszú és viharos évtizedek után, felnőttként, és elszállt minden félelmem. Most pedig az a félelem száll el, amit 2017-ben írás közben éreztem; amikor nem tudtam, szabad-e egyáltalán írni erről, hisz ez amolyan személyes ügy. Megírtam mégis:

Jó, hogy itt vagy

2020-ban már tudom, hogy jól tettem. Ma is ő a tőkém. Más tanárbácsik, nagypapák, szomszédok, öregek, vének, szépkorúak védelmében is ő a fegyverem. Az ő szelídsége.

Az ő figyelme. Az ő életszeretete. Az, amit ő fegyverként sosem fogott volna másokra, de én igen.

Sosem voltam olyan jó, mint ő, s nem is leszek. Talán nem is az idősebbeket védem. Talán csak az esélyt – azt, amit egy idős ember egy fiatalabbnak megadhat. Amikor gesztusokkal, támogatással, figyelemmel fordul olyasvalaki felé, aki még szinte semmit sem ért. S nekem úgy tűnik, hogy azok, akik most számok és gazdasági mutatók lajtorjáján akarnak visszamászni mihamarabb a „szabad kávézgatás” jogáig, ma sem értenek semmit. Talán az a baj, hogy nem voltak szerethető és bölcs nagyszüleik, talán szerethető szüleik sem, sőt olyan tanáraik sem, mint Hetési tanárbácsi, de erről se én, se az idősek nem tehetnek. Lehetne bennük annyi elemi érzés és ösztön, hogy tapasztalat híján is felfogják:

a mára öreggé vált emberek sok esetben olyanok számára is támaszt jelentettek és jelentenek, mint a magamfajta.

Személyes ügy ez tehát, nem szégyellem, életem áldásáról beszélek, s vagyok annyira önző, hogyha kell, legyaluljam azokat, akik erről az áldásról nem tudnak, akik a fertőző osztályok margójára raknának olyan embereket, akik áldásukkal voltak jelen tegnap, tegnapelőtt, és áldásukkal volnának jelen a következő 5 és 10 és 15 évben. Ezt az áldást én megkaptam – s ne higgye senki, hogy nincsenek ezren és tízezren, akik áldásra várnak még; nincsenek ezren és tízezren, akik megállhatnának egy ágynál az intenzíven épp úgy, ahogy 2017-ben Hetési tanárbácsi ágyánál én álltam.
Aztán született még egy utolsó poszt róla:

Anyám helyett apám

Kérdezem: ha 2015-ben tör ki a járvány, és a gazdaság védelmében a nyájimmunitás kísértésének engedünk, mit írhattam volna két évvel később?

Kérdezem: ha Hetési tanárbácsi élne még, védenem kellene a világgazdaságot a tanárbácsi ellenében?

Azt a rendszert, ami őt is a frontra küldte, ami őt is éheztette, azt a gazdaságot, ami vírus nélkül is összeomlik újra meg újra? Komolyan arra kellene gondolnom, hogy Hetési tanárbácsi halála esetleg még beleférhet? – hisz mindjárt száz éves, és ugyan, ki él már addig, miért ne volna annyi elég? Annak ellenére, hogy „szegény” jó ember egész életében azt hajtogatta:
„Hát mondd meg! Nem gyönyörű a világ? Csak hát olyan rövid az élet!”
Látom most is, ahogy végignéz magán, ahogy infúzióscsövek tekeregnek rajta:
„Látod, Gáborkám? Annyi minden van még, annyira szép a világ, de hát idejutottunk.”
Igen, tanárbácsi, idejutottunk. 

 Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Légy oly kedves, oszd meg másokkal is!

Feliratoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


 

Rekviem az öregekért – …de hol van a fiatalokból az öreg?

Jó, hogy itt vagy

Anyám helyett apám

Szentfejsze – karácsonyi novella

Jézus Krisztus története a legprogresszívebb “sztori”, amit valaha írtak

Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (1.)

13 Comments:

  1. Antal Anikó

    Hogyan tudom megosztani az egyes írásokat külön-külön? Bocsánat a bénaságomért…

    • Ha jól értem a kérdést: A beillesztett írások címére rákattintva a cikk nyílik meg, másold ki a linket, és azt oszd meg az Fb-n. Nem tudom, segítettem-e.

      Remélem – és köszönöm. 🙂

  2. Ibolya Nagy

    Légy szíves Cen’, világosíts fel a nyájimmunitás lényegéről, kérlek.
    sajna, egyszer sem vettem a fáradságot, hogy utána nézzek.

    Elképesztő, amilyen véleményekkel találkoztál, úgy látszik, sikerült kimaradnom belőle.
    Kezdek egyre deprimáltabb lenni, nagyon közel került a vírus a családunkhoz, ezért, ha nem tudok aludni, Jerome K. Jerome-ot és Jégvágót fogok olvasni.
    Tanár bácsit áldja meg az Ég!

    • Kedves Ibolya, most csak annyit, hogy a nyájimmunitás kialakítása jóval nagyobb kockázatokkal jár, mint a karanténos védekezés, elsősorban az idősekre nézve – nem véletlenül hátráltak ki belőle a britek. De hozok majd linket, videót, olyan helyeket, ahol az idézett “hisztéria elleni” prüszkölés megy

      azért nem rakom most ide, mert írni szeretnék róla részletesen – ha sikerül kicsit higgadtabb, emberi formát öltenem – na jó, nem kell megijedni, azért maradt bennem valami emberi is (azt hiszem – remélem)

      Megértem az állapotod. Valahol írtam a napokban, hogy az én hozzátartozóim körül is megjelent, sőt a telekszomszédom konkrétan fertőzött és karanténban van. Naponta jön a rendőrautó, ma pedig egy mentő is érkezett, odalátok, hallom a rendőrautó pittyenését; gondolom ellenőrzések vannak, a mentő meg azért jött, hogy megvizsgálják a beteget.

      Talán azt is láttad a Rekviem az öregekért című tegnapi írás alatt, hogy van közöttünk olyan is, aki két napja vesztette el az édesapját.

      Ez is sokkolt.

      De én abban hiszek – amit még 2018-ban írtam itt – hogy amikor nagy összeomlás jön, páran, kevesen, azok, akik igazán fontosak egymásnak, összekapaszkodnak. Ez elemi ösztönünk. Akkor is, ha ezt most sokszor csak virtuálisan tehetjük meg.

      Ingadozom sokat. Néha úgy érzem, nemigen lehet sok értelme írni vagy szerkeszteni ezt az oldalt ilyen körülmények között, ilyen bizonytalanságok közepette, máskor meg úgy látom, épp most van itt igazán az ideje.

      Igyekszem megállni a helyem – de most tényleg nem könnyű senkinek. Épen tartani az érzéseket, éberen és tisztán tartani a tudatot. Mindez alapesetben sem könnyű feladat, de most különösen nagy erőket igényel. Az sem csoda, ha ebben néha elfáradunk.

      De tegyük a dolgunkat. Másokkal és magunkkal, ahogy és amikor és amennyire csak lehet. Tudom, hegyrengető laposság ez, de most tényleg ez van.

      • Ibolya Nagy

        Köszönöm, Cen’, nagyjából sejtem, sejtettem eddig is, de nem értettem, hogy vetődhet fel egy ilyen könnyen változó, kiegyensúlyozatlan, kiismerhetetlen RNS-virus esetében a nyájimmunitás lehetősége?
        Nyugodj meg kérlek, igyál egy pohár bort, legyen szép estéd!

  3. Antal Anikó

    Köszönöm, Most a kommentek felett megjelent a két ikon, így már tudom osztani. Nem tudom, mi történt korábban…

  4. Szabó Edit

    Mostanában egyre több olyan érthetetlen (értelmetlen?), meghökkentő, sőt, megdöbbentő dolog történik, ami hosszú időre témát adhatna neked, Cen’. Ez szomorú, már-már félelmetes. 🙁

    Én azt kérem, hogy írj továbbra is. Mert ez itt egy olyan oldal, ahol összekapaszkodhatunk.

    • történelmet élünk – ez is pocsék egy mondás, tudom, de valóban
      ez nagyon történelem – itt és most
      online

      írok továbbra is, de ma először hozok recepteket (nagyon egyszerűeket) – még mielőtt hiányolnád 🙂 🙂 🙂 (jaj mennyi-mennyi ígéret!)

      de addig is itt van valami, aminek alighanem örülni fogsz; nem pakolom ki a főoldalra, de egyszer rábukkantál egy hasonló megbújó tartalomra, és akkor örültél; hátha most is

      végül is madárdalos tavaszi reggelek vannak 🙂

      https://centauriweb.hu/madarakrol/herman-otto-madarak-hasznarol-es-kararol/herman-otto-a-madar-szava-ertelmezve/

      • Szabó Edit

        Köszönöm! 🙂 🙂
        Jártam már arra azóta is barangolás közben, de megyek rögtön és olvasom.

        Te meg csak ígérgess, Cen’, mert amíg vannak teljesítetlen ígéreteid, addig van mit számonkérni. Ebben rám számíthatsz, tudod! 🙂

  5. Nagyistván Ferencné Györgyi

    Kedves Cen!
    Köszönet ezekért a csodálatos írásokért. Ez most nagyon jól esett a lelkemnek. Én is már 70+vagyok, de csodálatos gyerekeim vannak, akik vigyáznak ránk. Sokan utálják az öregeket, mert miattuk be vannak zárva, de kérdem én, nekünk nem fájdalmas az, hogy nem ölelhetjük meg az unokáinkat és rettegünk, hogy a gyerekeink és a családjuk nehogy megfertőződjön? Sokat gondolok azokra is, akik most betegen, egyedül fekszenek az intenzíven, legyenek akár öregek, akár fiatalok, akiknek, ha menniük kell, nincs, aki fogja a kezüket és megsimítsa a homlokukat. Ez számomra borzasztó érzés. Kérlek, írj sokat!

  6. Holsky Péter

    Kedves Cen, csatlakozom az írásra biztatók táborához. Ezt tudod tenni – Neked talán segít, közülünk többeknek biztosan.
    Megmondatott: ki-ki vegye fel a maga keresztjét; s most, hogy úgy alakult: mindőnkre rárakják a magáét – vinni kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."
  • HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."