2020.04.05. Magány, karantén, irodalom

karantén és magány - Centauri

Fotó: Centauri – Atlanti-óceán

A jelenlegi helyzetben a többség kivár, kibekkeli a karantént, ezeket a súlyos-nehéz hónapokat, és szó szerint elüti az időt. Holott az időt nem volna szabad elütni túl gyakran alapesetben sem. Elszáll magától is.


2020.04.05. Nem először fordul elő, hogy egy hozzászólásra hosszabban válaszolok, s eddig nem bántátok. Legyen így most is! Tegnap kiraktam az oldalra egy eddig asztalfiókban tartott hosszú – s nem könnyű – részletet a Fonó című regényből (Száz élet magánya). Páran ismeritek már, hisz a szereplők jelentős része a Kék angyalban is felbukkant.

A tegnapi részlethez érdekes hozzászólások érkeztek, erre reflektálok most röviden – megerősítve azt, amit sokan a Fonóval kapcsolatosan éreztek vagy gondoltok. Ráadásul ennek most van itt az ideje, legalábbis sosem volt még aktuálisabb, hiszen

a Fonó egy ember belső szerkezetét, kommunáját (kommunikációját) modellezi, ha tetszik magányát, sőt: eleve elrendelt és áttörhetetlen magányát.

Abban a helyzetben, amibe most a fél világ került, amikor milliárd és milliárd ember találja magát sosem látott elszigeteltségben, épp az a kérdés: milyen minőségű ez a belső magány? Mit tudunk róla? S mi történik velünk, amikor muszáj (vagy muszáj lenne) szembenézni vele?

Kerülve, hogy mindent a járványra fűzzek fel, de azért: többek között azért lehet sokak számára necces a karanténhelyzet, mert nem tanultak meg egyedül lenni. És itt nem önmagában a magányról van szó – hisz valamiként mindenki magányos, akkor is, ha ideális családban vagy szerelemben él; s a magánynak ezzel a formájával az ég egy adta világon nincs semmi baj; lehetetlen, hogy egy ember belső történelmét minden percben teljes egészében értse és élje a másik. Az együttlét záloga is ennek megértése és elfogadása – itt hosszabb esszét nyithatnék olyan mítoszokról, mint amilyen az úgynevezett elfogadás mítosza, de hagyjuk is ezt most.

Ami a legfontosabb: bárki mással akkor lehetséges együtt lenni boldogan, ha önmagunkban jól működik a Fonó, vagyis tudunk a belső történelmünkről, éljük akkor is, ha épp egyedül vagyunk vagy karanténba zártak.


Fotó: Centauri

Ezzel szemben olyan mintákat alakítunk ki, melyben csak az számít történésnek, ha konkrétan másokkal találkozunk, mozgunk, utazunk, és a többi. De ez gyakran csak látszat. Pótlék. Gyakran derül ki a legnagyobb “nyüzsgőkről”, hogy nyüzsgésük évei-évtizedei során voltaképp nem történt semmi. Ez a semmi kínozza meg az embert aztán egy karanténban.

De ez a “kín” sok esetben még mindig több annál, ami a felhőtlen jövés-menés éveiben történt.

Durván: ha nincs Fonó, semmi sincs. Találkozni, párbeszédben állni egy kommunával nem könnyű – viszont , ahol nincs kommuna, ott semmi sincs, ha valami mégis, akkor csupán egy szépen pingált felszín.

A jelenlegi helyzetben a többség kivár, kidekkolja a karantént, ezeket a súlyos-nehéz hónapokat, és szó szerint elüti az időt. Holott az időt nem volna szabad elütni túl gyakran alapesetben sem. Elszáll magától is. Minden nap megismételhetetlen. Jó néha egy csevegős kávézás, nem mondom, nagyon is jó lehet, egy kis láblógatás, de azért időről időre fel kellene tenni azt a kérdést is: s mi marad ezekből a napokból hosszútávon?

Mi az, amire emlékszünk majd? Mi az, amiért megharcoltunk? Mi az, amit mi találtunk ki? Amibe mi fogtunk bele, és mi vittünk végig.


Centauri Észtország Prima Vista irodalom könyvfesztivál

Fotó: Centauri

Fontos lenne a járvány idején olyasmit csinálni, ami maradandó. De én speciel nem is igen merek tanácsot adni, hisz én is bizonytalan vagyok. Annak ellenére, hogy mióta az eszemet tudom, számítottam (készültem is) egy ilyen történelmi helyzetre. Másrészt látom, hogy az emberek többsége inkább felszabadulni akar a világjárvány okozta nyomás és bizonytalanság alól. Szerintem ez most hiba, de nem innék rá mérget, hogy az én javallatom jobb lenne bármennyivel is. Azért sem tudhatom, mi lenne itt az aktuálisan leginkább célravezető, mert míg én mindig is számoltam egy ilyen összeomlás eshetőségével, tisztában vagyok vele, hogy

a populáció nagyrésze sosem gondolta át ezt alaposan, hitt az olyan mantráknak, miszerint „a tudomány megold majd mindent”, de még ha kételkedett is, nem sikerült teljes mélységében szembenéznie a lehetséges kimenetekkel.

Nem csoda, hisz az ember elsősorban biztonságra vágyik – joggal. Más kérdés, hogy ez mi mindenben akadályozza békeidőben, s milyen felkészületlenül éri emiatt egy mindent átforgató válság.

Lehetséges, hogy ez most olyan nagy teher, amitől szabadulna mindenki – ezt is joggal. Lehetséges, hogy nem most kell felkészíteni az embereket bármire is.

Viszont az biztos, hogy azok viselik ezt a helyzetet jobban, azok állnak hozzá konstruktívabban, akik korábban is ápolták eleve elrendelt magányukat

– nem győzöm hangsúlyozni: arról a magányról beszélek, ami egy boldog párkapcsolat mellett is ott van, csak akkor termékeny televény, s nem kín.


Ez a Fonó – nem véletlen, hogy a Fonóban egészen hátborzongató rettenetek is megtörténhetnek, ráadásul újra és újra, anélkül, hogy az a Fonó, a kommuna végét jelentené; anélkül, hogy végső depresszióba fulladna; anélkül, hogy felbomlana, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy eltávolodnak egymástól az énrészek; hogy megszűnik a belső hálózati kapcsolat.

A Fonó nemcsak e magányról szerzett tudás és ismeret, hanem annak tudomásulvétele is; nem harc, hanem szimbiózis a magánnyal.

Van-e mindenkinek Fonója? Ez is nagy kérdés. Látszólag van, valójában azonban az esetek jelentős részében nincs. Úgy tűnik a felszínen, hogy az ember társas lényként minden korábbinál gazdagabb és bonyolultabb társas viszonyokat ápol, főként a fiatalabb generációk, ám valójában ennek épp az ellenkezője igaz. Bármely társas kapcsolat akkor igazán intenzív és progresszív, akkor „cselekvés” és „történés”, ha a résztvevő felek Fonósok, vagyis két ember találkozása jól ápolt, gazdag, élő, sokszínű, érző és intelligens kommunák találkozása. Ha olyan emberrel találkozom, aki egy ilyen belső kommunát (ahogy szokták volt mondani: „összetett személyiséget”) képvisel, akár egy röpke kávézás is eseményszámba mehet.

Viszont, ha monokróm, saját kommunáját elhanyagoló, vagy felszámoló emberrel ülök le, kávézhatunk ezerszer is, akkor sem történik semmi.

Az a rettentő csapda, hogy jó ideje ezer és egy mód kínálkozik a „történik valami” eljátszására, a „nyüzsgéstől” a közösségi oldalakon át, az Insta-létig, miközben tömegek észre sem veszik, hogy valójában hetek, hónapok, évek óta voltaképp semmi sem történt velük.

A karantén jóval súlyosabb teher most, mint amilyennek lennie kellene. Tömegek maradnak magukra – valóban egyedül.

Nem egyszerűen az a gond, hogy egyedül vannak, mint inkább az, hogy egy-egy karanténban valójában senki sincs.

Vagyis olyan emberek, akik felszámolták vagy létre sem hozták a belső kommunájukat, ráadásul most elvesztenek szinte minden eszközt, amellyel ezt eddig látványosan palástolhatták önmaguk előtt is. Talán ebből a helyzetből fakad az is, hogy látványosan marad el a megrendültség, s a gyász is egyre csak késik – ahhoz kommuna kellene; olyan személyiség mely egyedül, karanténban is képes összetett gondolkodásra és összetett-nyugtalanító érzésekre. Ezzel szemben többnyire csak valamiféle dac látszik a közösségi oldalakon, a megszokások makacs fenntartása, s nem kevésbé árulkodó az is, hogy a megszokott, ideológiai-politikai alapú diskurzusok is tovább folynak (szerintem kényszeresen) egy olyan helyzetben, amikor a napnál világosabb: a válság mértéke miatt ebben is radikális változtatásra volna szükség.

Az irodalom szerepe – és felelőssége – sem elhanyagolható. Írtam már arról korábban (ITT), hogy az irodalom az életünket mentheti meg, amennyiben az irodalom segítségével sok élet, sok sors forgatókönyveit csinálhatjuk végig a legcsekélyebb kockázat nélkül, mintha több életet is megpróbálhatnánk.

Ugyanígy az irodalom segíthet abban is, hogy felismerjük belső forgatókönyveink, figuráink, alternatíváink sokaságát, leginkább történeteken keresztül, s így öntudatára ébredjen a kommuna, létrejöhessen a saját Fonónk.

Ha valamiben változtani kell a járvány után, ez az egyik: pótlékok helyett reális forgatókönyvek tömegét kellene tömegesen lejátszani, s a jelenleginél ezerszer és tízezerszer több embernek kell megszülnie a csak rá jellemző, csodaszépen rétegzett, s rendkívül bonyolult belső kommunát: a Fonót.


Osszátok meg másokkal is, legyetek oly kedvesek – nincs küldetéstudatom, legalábbis nem találtam meg magamban eddig 🙂 – de úgy gondolom, hogy a fentiekről gondolkodni talán másoknak is hasznos, s fontos lehet. Előre is köszönöm!

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Centauri Észtország Prima Vista irodalom könyvfesztivál

Fotó: Centauri

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


FONO – Száz élet magánya

Mi az irodalom? – Amin az életed múlhat

Mi történik, ha unatkozol?

Mi a koronavírus? (3.) Mi az, amit biztosan tudunk a járvány utáni időkről?

Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (2.)

Miért vagyok – majdnem – mindig boldog?

Mit tegyek a klímavédelem érdekében?

7 Comments:

  1. Na ezt jól megkaptuk. Üresek lennénk? Való igaz a közösségi oldalak ezt (is)tükrözik, mondhatni élmény éhség van , mintha onnan jönne az a Fonó ami belül nincs meg. Iszonyúan más lett a világ-a személyes eltűnt – Fonót építeni valószínűleg a netről nem lehet, vagy olyan lesz mint egy szakadékony pókháló a beleragadt léggyel.
    Fonó ezerarcú, csapatban is és egyedül is, millió szállal lóg azon a nagy eredendő valamin ami a belső épített hálóban folytatódik. Egy kávét?-olyan igazi kotyogósat? Nagyszerű írás Cen. El is röstelltem magam, túl sokat lógok itt mostanában, rám szakadt egy csomó idő, erősen behatárolt lehetőségekkel, szóval töltöm az időt,(olvaslak Téged is) ami ahogy mondod magától is megy:-))))Szeretek ide beugrani :-))) A mostani írásodról eszembe jutottak az egzisztencialisták – az ördög tudja miért- nagyon régiek az emlék képeim, ne hogy rákérdezz:-))),- pedig a Te Fonód nem egy a valóságból kivonult csávó, nem is egészen az aki azt mondja , hé emberek vissza a természethez.
    Nos, akkor elviszem Fonót a többieknek:-)))-oda ahol Hálót Fon az est a nagy barna pók:-)
    Szép estét, szép csöndet.

    • Nem akartam én “megadni” senkinek – nem állítottam (remélem 🙁 ) hogy üres mindenki, s teljesen üres, de sokan majdnem

      sok a látszat, a látszat cselekvés és látszat vita

      nyilván én sem tudom ezt teljesen kikerülni (a nettel például küzdök néha, vagyis: igyekszem a szemétfogyasztást csökkenteni, és magasabbra emelt tétekkel keresni, nézni, olvasni)

      Itt meg abban, a talán illuzórikus hitben vagyok, hogy mondhatok valami relevánsát – azt hiszem még (meglátjuk, tévedek-e), hogy ha most sincs itt az ideje néhány bátrabb mondatnak, néhány hideg fejjel kivitelezett “halálugrásnak”, akkor sosem.

      Eddig sem lehettünk biztosak szinte semmiben, de mostantól annyira sem – épp ezért kell revízió, épp ezért kell újra- és átgondolni mindent; enélkül a járvány után sem lábalunk ki (azt hiszem)

      🙂 🙂 🙂

      • Kedves Cen, nagyon is releváns amit írtál- úgy értettem , nem kritika volt, csupán jelzés a nehézségekre, avagy gyönyörű tükröt kaptunk a gyengeségeinkre s arra mennyire nehéz az önreflexió, hogyan is vagyunk egyéni és csoport szinten ebben a helyzetben.
        Lelkes olvasód továbbra is- bár csupa ilyennel lenne tele most a virtuális Fonó, amiből építkezhetünk, készülhetünk, megerősödünk az “Azután”-ra.

  2. Ibolya Nagy

    Szándékosan nem olvastam el most a hozzászólásokat, hogy ne befolyásoljon.

    Érteni vélem, amit írsz, Cen’, megnyugtató, amit az eleve elrendelt magányról írsz, az a magány, amire időnként szüksége is van az embernek, amit jó esetben sem láblógatásra használ, hanem töltődésre, stb.
    Nagyon különbözőek vagyunk, sokfélék intellektuálisan, mentálisan, érzelmi intelligenciánk végtelen sokasága a szinte nullától a végtelenig.
    Igen, az irodalom, a kultúra szerepe hatalmas, gyakran mentsvár, menekvés, ezáltal hatalmas a felelőssége is.
    Négy éve szép fokozatosan rájön az ember, hogy milyen hatalmas kincs egy olyan író, aki nemcsak ragyogóan ír, akinek az esszéi is élményszámba mennek, mert a az élet, a bioszféra olyan összefüggéseire világít rá, hogy az ember a fejéhez kap: a fenébe, hiszen ez a Napnál világosabb, hogy cseszhettük el ezt ennyire?
    És akkor a Fonóról nem beszéltem, majd legközelebb. 🙂

  3. Szabó Edit

    Én azt hiszem, hogy az emberek többsége most elsősorban túlélni akar, szerencsésen átvészelni ezt a járvány uralta időszakot, és ott folytatni az életét, ahol abbahagyta. Most még úgy gondolják, hogy ez lehetséges, de ahogy múlik az idő, egyre inkább rádöbbennek majd, hogy minden mennyire bizonytalan, és semmi sem lesz majd ugyanolyan, mint volt.

    Nem hiszem, hogy éppen most akarnának valami maradandót alkotni. Azt mondanák sokan, hogy ők gyerekeket szültek és/vagy neveltek fel, indítottak el az életben, vagyis ezzel máris maradandót alkottak.
    Egy író valamivel könnyebb helyzetben van ám, hiszen amikor dolgozik, amikor ír, minden alkalommal valamiféle önkéntes karanténba vonul, vagyis nem teljesen idegen neki ez a helyzet. Az írás által pedig mindig maradandót alkot. A mi szerencsénkre. 🙂

    Abban viszont biztos vagyok – vagy inkább csak remélem? -, hogy ez a bezártság sok mindent felszínre hoz majd, olyan tulajdonságainkat ássa elő, amiken néha magunk is csodálkozunk. Talán lesznek páran – remélhetőleg nem kevesen -, akik felhasználják a kapott időt arra, hogy elgondolkoznak és felismerik a változtatás szükségességét. Esetleg meg is kezdik magukban és a közvetlen környezetükben a változtatást. Fonót hoznak létre, csak maguk sem tudnak róla. 🙂

  4. Ez jó kérdés, hogy mindenki előtt nyitva áll-e a lehetőség, hogy maradandót alkosson. De az valószínű, hogy a mostani helyzet sokak életében jelent fordulópontot, én például ismerek olyat, aki most kapott lökést arra, hogy sokéves munkahelyét hosszas fontolgatás után otthagyja. Talán sok ember kap most lökést, hogy közelebb kerüljön valami régóta tervezett lépés megtételéhez.

    Ahogy olvastam az írást, egyre inkább elbizonytalanodtam abban, hogy mit is értünk Fonó alatt. Eleve adott énrészek csoportját? Vagy tetszőlegesen választható és integrálható cselekvési/érzésminták összességét? Esetleg a kettő elegyét? Vajon hogyan tud valaki belekezdeni a saját, belső Fonójának a feltérképezéséhez – vagy kialakításához?

  5. Holsky Péter

    Igen, a művészet tudja ezt – legalábbis a radikális, a szembenézéshez elég bátor művészek:
    https://epa.oszk.hu/00000/00022/00199/06170.htm

    Sajnos, sokan semmit sem vesznek észre önmaguk belső gazdaságából.
    Sajnos, vannak, akik ennek csak szorongató, negatív oldalát fedezik fel – erről (is) szól a sok hasonmás-, Doppelgaenger-, dvojnyik-történet E. T. A. Hoffmanntól Gogolon és Edgar Allan Poen keresztül a “Dr. Jekyll & Mr. Hyde”-ig, és még tovább.
    Sajnos, sokan félnek (félünk) ettől a társaságtól, ami önmagunk tengerparti faházában diskurál.

    A karantén – valóban – alkalom lenne végre befelé hallgatózni is. Ez nem műveltség vagy kifinomultság kérdése – inkább a morális bátorságé és lelki fiatalosságé. Kérdés: hányunkban támad fel ez?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?: "Nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit." 2020.08.11. 16:28

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?:
    "A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."