2021.03.20. Suta blog

2021 március (Fotó: Centauri)

2021.03.20. Suta blog

Már az első mondatban hadd kérjek elnézést, amiért szokatlanul rövid leszek. Korábban beszámoltam róla (ITT), hogy hetek óta beteg vagyok, és ez alapvetően nem változott. Úgy tűnik, nagyon lassan lábalok ki, ugyanakkor kénytelen vagyok néhány fonalat mégis felvenni. Épp csak annyira, amennyire lehetséges. Ha a következő napokban akadozó vagy kurta-furcsa leszek néha, nézzétek el nekem.

Dióhéjban csak annyit: mindig, ha kicsit javul a helyzet, igyekszem aktivizálni magamat, ügyelve arra is, hogy csak annyit vállaljak be, amennyi nem vet vissza.

A legutóbbi héten például már ismét kísérleteztem fotózással is, és tettem pár nagy sétát. A dolgozószobából madarakat néztem és fényképeztem-filmeztem, azt hiszem látványos eredménnyel. Pár képet igyekszem felrakni a hétvégén, hogy még ha hosszú írásokkal nem is jövök, legalább képeket adhassak nektek.

A szokatlanul télies március ezúttal kedvez nekem. Sok munka halasztható, ugyanakkor van pár dolog, amivel – akármi van is – nem várhatok. Ezekről is igyekszem hamar beszámolni.

Megértéseteket, türelmeteket, támogatásotokat, és lankadatlan figyelmeteket megköszönve: C.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider


     

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider


    Slider


    Slider

     

    5 Comments:

    1. Ibolya Nagy

      Nem suta!
      Gyógyulásodhoz türelmet és sok erőt kívánok, Cen’!

    2. Egészség mindenekelőtt, jobbulást, Cen’! 🙂

    3. Szabó Edit

      Egy séta a birtokodon, Cen’, gyógyír lehet testnek és léleknek egyaránt.
      Csak türelmesen és okosan!

    4. Lívia dr. Zilahi

      Gyönyörűek a képek amiket felteszel, a videó is nagyon klassz a borzvárról:-) Várunk türelmesen és a legjobbakat Neked!

    5. Kálmán Péterné

      Vigyázz magadra és pihenj sokat kedves Cen’, most nincs ennél fontosabb. Sokszor gondolok rád, amikor szép madárdalos napokon a kertben tevékenykedem. Jó, hogy már hallottunk hírt felőled.
      A képek szenzációsak! Épp tegnap látogatott meg két meggyvágó, valószínűleg már párba álltak.
      A “legeslegjobbakat” Neked!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük