Az erdélyi blog minden epizódja egy helyen

“Ennél viharosabb utam nem sok volt, de talán épp ezért sok pillanata felejthetetlen is; az első pillantásra ígéretesnek tűnő 10 napos túrán végül is viszonylag keményen meg kellett harcolni, hogy eredmények is legyenek.”

Jó böngészést, jó olvasást – folytatódik! 🙂


eRDÉLY-BLOG 2020

Kedves Barátaim, mint tudjátok, én speciel úgy gondolom, hogy a koronavírus-járvány nem tréfa, és nem is hiszti. Ennek megfelelően az első pillanattól önkéntes karanténban helyeztem magamat, mely október 15.-én részben véget ér

eRDÉLY-BLOG 2020

Eldönthetetlen most, hogy mohó vagyok vagy maximalista, de tény, hogy ebből az útból – túl azon, hogy lesz három író-olvasó találkozó, és szeretnék 247 nap karantén után csúcsformában lenni a találkozókon – szeretném kihozni a legtöbbet.

eRDÉLY-BLOG 2020

Tanultam is, és tisztul a kép. Tudom már például, hogy medvefotózása közben nyugodtan leguggolhatok. Már ha nem leshelyről fényképezünk, mert otthon ezen agyaltam már. Szeretnék talajszintről lőtt medveképet, de gondoltam, talán nem tanácsos medve közelében hajolgatni.

eRDÉLY-BLOG 2020

Hiába voltam fáradt, hiába tökéltem el előző nap, hogy kihagyom az erdélyi pálinkákat, hiába nem ettem, nem ittam semmit, hiába volt bennem mindössze két kávé, elfogadtam. S miért? Mert Tibor ellenállhatatlanul jóindulatú, segítőkész, s kimondottan kedélyes és boldog embernek tűnt.

eRDÉLY-BLOG 2020

Szívem szerint rögtön megállítottam volna a kocsit, de nem akartam folyton megakasztani eddig „töretlen és progresszív haladásunk”, mindenesetre „rátapadtam” a mederre, mert eszményi helynek látszott.

eRDÉLY-BLOG 2020

De azért megírtam a naplót, megszerkesztettem a képeket, és nem kis várakozással vártam a reggelt. Ez lett volna az első nap, amikor kedvezőbb körülmények között, a magam tempójában barangolhatok és DOLGOZHATOK.

eRDÉLY-BLOG 2020

Innentől aztán olyan pszichés hullámvasút következett, amit nehezen felejt el az ember. A havasi legelők pont olyan egyformák, mint az alföldi legelők, azzal a plusszal, hogy nincs tágas kilátásod, vagyis nincs mihez mérni semmit.

eRDÉLY-BLOG 2020

„Tudod, mi a baj veled Centauri?”

Így, ahogy mondom. Őszinte kíváncsisággal vártam a választ. „Az a baj veled Centauri – mondta volt jó Murányi –, hogy székelyebb vagy a székelynél.”

eRDÉLY-BLOG 2020

Mivel a laptopom nem csatlakozott wifihez, okos telefont meg nem használok, napok óta semmi hírt nem kaptam a világból. Mielőtt felmentünk Bucsin-tetőre, ebédnél szóba került, hogy drasztikus járványügyi szigoritásokat vezettek be Erdélyben

previous arrow
next arrow
previous arrownext arrow
Slider

Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük