Hogyan tartalékoljunk élelmiszert? – 8 hónap karanténban

Fotó: Centauri

Hogyan tartalékoljunk élelmiszert járvány idején?

2020.09.26. Némi háborgással írtam a karanténidőszak végén arról, hogy a járvány kitörésekor milyen magas lóról okoskodott néhány nagy portál újságírója a lisztfelvásárlás kapcsán (A nagy liszthiszti). Lassan számolni kell azzal is, hogy ismét beleszaladhatunk, ha nem is totális karanténba, de részleges korlátozásokba, s ami biztos már:

bárki belefuthat egyéni karanténba.

Szóval itt az ideje megint átgondolni, mit tartunk a kamrában.

Így gondolja ezt a NÉBIH is. Mielőtt a hivatalos tanácsokat a figyelmetekbe ajánlanám, szeretném elmondani – mert ez aligha világos számotokra –, hogy én gyakorlatilag február óta karanténban élek. Szó szerint egy kezemen meg tudom számolni, hányszor jártam boltban. Talán öt alkalommal. Max. Nem mintha pánikolós lennék vagy „karantén-tálib”. Egyrészt eleve itthonról dolgozom, tehát megtehetem. Sőt, ha nincs karantén, amikor Covidnak híre-hamva sem volt, akkor is igen hosszú időket töltöttem itthon anélkül, hogy nyüzsögtem volna. Van itt dolog és látnivaló elég. Nekem legalábbis.

Egyszer megkérdezték egy interjúban, nem költözöm-e városba. Azt válaszoltam: “Nem, vannak ott már elegen.”

(Valahol olvasható ez az interjú, ha megtalálom, idelinkelem.)

Ma is ezt gondolom. Különösen így gondolom pandémia idején.

Tudom, sokak számára elviselhetetlen ennyit otthon lenni, ugyanakkor néha kevéssé értem ezt. Továbbra is az a gyanúm, hogy a folytonos utazás és nyüzsgés-pörgés jelentős részben pótcselekvés. A fiatalok esetében talán kevésbé, de elgondolkodtató továbbra is, hogy amikor muszáj magunkban, magunkkal, és abban a miliőben, amit a magunk számára mi alakítottunk ki, huzamos időt tölteni, egyszerűen nem megy. Pár nap belefér, két hét belefér, de aztán jön a kín.

Nem mondom, megesett velem is, hogy úgy éreztem (körülbelül 4-5 hónap után): ölni tudnék egy hamburgerért, de túléltem ezt is. Feldolgoztam a dolgot. Hihetetlen, de igaz.

El sem hiszem, hogy az én karanténom 8 hónapja tart. Hihetetlenül sok időt nyertem, és ami szintén nem elhanyagolható: ez a nyolc hónap életem egyik legolcsóbb nyolc hónapja volt.

Nyilván semmit, de semmit nem vettem, ami felesleges. Nem költöttem buszjegyre, vonatjegyre, benzinre. Benzinre még úgy sem, hogy a fűnyíráshoz vettem volna. Mindössze kétszer hoztam benzint, összesen 4500 forint értékben. Erről is írtam a karantén alatt: az aszály miatt egyébként sem lett volna szükség gyakori fűnyírásra (a patakban április óta nincs víz!), de én ráadásul legeltetéssel oldottam meg a feladatot. Így az egész szezonban elég volt – írd és mondd – három fűnyírás. Alapesetben ez egy szezonban legalább 10-15 alkalom. Igaz, most nem is annyira szép a gyep, de istenem: ez legyen a legnagyobb bajom.

Vendégeket, közeli hozzátartozókat is csak kivételes alkalommal fogadtam, a karantén idején egyáltalán nem. Alapvetően azt gondolom, hogy

részemről ez a társadalmi hozzájárulás. Ezzel azoknak is tartozom, akik viszont nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak. Azoknak, akik a karantén idején is bejártak az üzemekbe, kórházakba, boltokba.

Szerintem ez egy ilyen társasjáték.

Ráadásul váratlanul egyik szélsőséges helyzetből a másikba kerültem, hiszen épp az év elején indultam „világkörüli útra”, de miután megjártam Máltát és felejthetetlen heteket töltöttem Franciaországban, az Atlanti-óceán partjain is, kitört a járvány, s mire észbe kaptam, már a városba menni sem volt tanácsos. Ma is csodálkozom: életemben egyszer indultam neki a világnak, akkor is pandémia lett a vége. Meg kell gondolnom, mit tervezek legközelebb.

AZ ELSŐ NAPOM A FRANCIA PARTOKON. AKKOR MÉG AZT HITTEM, HÓNAPOKIG BICIKLIZHETEK A VILÁG A TENGERPARTJAIN. EZ NEM JÖTT BE 🙁 

Fotó: Centauri

Pár napja még szándékomban sem állt ezt a karantént megtörni. Itthon alig győzöm a feladatokat, az írást, szerkesztést, fotózást, pocoktanyák építését, kamerázást; a feladataim, s ezer munka is idekötnek. Nem írtam erről, mert nem volt aktuális, voltaképp magánügy, s amúgy is, ma a népesség jelentős része a járványtagadás és relativizálás lázában ég. „Éles- és lényeglátó” megmondófejeink is. Most azonban válaszút elé kerültem, s meglehet, hogy kiengedem magamat a karanténból. Elképzelhető, hogy ráadásul egy nagyobb, írói út következik októberben, mely számomra is megkérdőjelezhető. Erről írok hamarosan.

Vissza a karanténhoz és az élelmiszerek felhalmozásához! A nagybevásárlás fogalma ismert a többség előtt. Vagyis alapból is felhalmozunk élelmiszereket, különösen igaz ez a vidékre. Szóval azon fanyalogni, hogy egyesek a szokottnál több élelmiszert vesznek, tök felesleges.

Az efölötti fanyalgás inkább lelki eredetű, semmint racionális hozzáállás a dolgokhoz.

Nyilván a járványügyi helyzet súlyosbodását látva állította össze kis tanácsadóját a NÉBIH. Anyagukban zömmel olyasmit találunk, mely a többségünknek evidens, de azért hasznos így is. Ráadásul szerintem kedves, közérthető, jól áttekinthető formában állították össze élelemiszer-tartalékolási útmutatójukat. Gondoltak a háziállatokra is, akiket nem is háziállatként aposztrofálnak, hanem tásként, társállatként. Ez kedves. Szeretem.

Nézzétek meg ti is, és osszátok meg másokkal is! Köszönöm.

NÉBIH ÉLELMISZER-TARTALÉKOLÁSI ÚTMUTATÓ

Reméljük a legjobbakat, hordjunk maszkot, mossunk kezet, óvjuk magunkat média-tálibok hülyeségeitől, maradjunk magabiztosak és nyugodtak, maradjunk otthon, ha lehet, és okosan vásároljunk élelmiszereket.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*

30 MÁSODPERC IS MEGMUTATJA, MI AZ EGYIK LEGNAGYOBB GOND A JÁRVÁNYTAGADÓK ÉRVELÉSÉVEL

Slider

Első kenyérsütés otthon – ez is csoda!

2020.03.29. Hogyan hódíts karantén idején?

9 Comments:

  1. Szabó Edit

    Én mindig is bespájzolós voltam – ha valaki látná a kamrámat, rögtön rájönne erre 🙂 -, így aztán most csak fokozottabban kell figyelnem, hogy mindenből legyen tartalék, amiből csak kell és lehet.
    Ez a NÉBIH ajánló nagyon hasznos, köszi! 🙂

    Én jól megvagyok itthon – azt hiszem, hamburgerért sohasem tudnék ölni 🙂 -, de most nem fogom a mozgásomat olyan szigorúan korlátozni, mint tavasszal. Pl. vásárolni el fogok menni, most nem kérek meg másokat, hacsak lehet, de nagyon óvatos leszek. Most, a tavaszi helyzettel ellentétben, van itthon elegendő maszk és kézfertőtlenítő is. 🙂

    Ez a nagyobb írói út izgalmasan hangzik, bár nem hiszem, hogy lenne benne író-olvasó találkozó, annak nem most van itt az ideje. Talán anyaggyűjtésre indulsz valamerre? Kíváncsian várom, hogy beszámolj róla, mi lesz ez. 😮

  2. Elgondolkodtató, lehet nekem is készletezni kell?? 🙂 Tavasszal pár dolgot raktároztam, de hetente mentem friss árút venni, most máshogy látom a helyzetet, én most jobban tartok a karanténtól.
    Ez a Gödény, tényleg egy görény, én csak tavasszal láttam valahol egy monológot tőle, de most még borzalmasabb.
    Ez az írói út engem is nagyon érdekel! 🙂

  3. Ibolya Nagy

    Nagyszerű poszt, Gödényt kihagytam, bár a gif a maga nemében mestermű, de tegnap este egyszer elég volt.
    A járvány fokozódik, gondold át kérlek, hogy vadonod biztonságot nyújtó ölelésébol célszerű- e elindulni a nagyvilagba.🤔
    Minden halasztható, talán csak egy dolog nem.☀️🌿🍂🍁🐦

  4. Lívia dr. Zilahi

    Tömegközlekedéssel elmentem egy nagyon távoli fantasztikus helyre, ahol lovakkal, kutyákkal és normális emberekkel tudtam a természetben lenni. Tavasszal sem spájzoltam, most sem fogok . Annyira kevés elég a normális működésekhez. Én a NÉBIH helyében a böjtöt hirdetném a túlfogyasztás és bespájzolás helyett:-))) Na jó, bocs a magyar ember nem ilyen. Kedves Cen , ahogy te élsz az nem karantén , az maga az élet, bárcsak mindenki megértené.
    Hmm, vajh mi lehet az útra kelés? Nagyon várom:-)))

    • Van abban valami, amit karanténról mondasz. Valószínűleg egyre gondolunk, amikor azt mondom: néha úgy tűnik, hogy a sok nyüzsgés pótcselekvés. Mintha sokan nem tudnák elérni, amire talán egyébként vágynak; arra, hogy valahol otthon legyenek; mivel nincsenek otthon sehol (más kérdés, hogy ez miért nem jön össze olyan nehezen), próbálnak “otthon” lenni mindenütt. Ez viszont alapvetően lehetetlen.

      Az is működhet, hogy az ember nincs igazán jóban önmagával, s mindig, amikor új helyet és helyzetet keres, önmaga elől fut; megülni otthon, tenni a dolgunkat, csöndben, napról napra csak akkor lehet, ha legalább elviselhetőnek érezzük magunkat.

      Olvastam valahol, hogy mielőtt másokat kritizálnánk, tegyük fel a kérdést: összeköltöznénk-e önmagunkkal? Szerintem ez egy jó kérdés.

      Van persze olyan, hogy én is elrohannék valahová, a folyóhoz, az óceánhoz, a Hortobágyra daruvonuláson, de azt hiszem – legalábbis remélem – ez nálam inkább többlet, s nem arról van szó, hogy szívem szerint kereket oldanék magam elől; mert ha nem mehetek, az sem gond; megvagyok magamban is.

      Persze, nekem itt könnyű. Napi 24 órában félig a vadonban, de emlékszem, hogy a kilencedik emeleten is jól megvoltam, ha kellett, például regényírás közben. Nem volt vele gond.

      A bevásárlás ügyében nem egészen értek egyet. A bespájzolás szerintem legtöbbször takarékos is. Nemcsak azért, mert az ember például akkor táraz be valamiből, amikor az olcsó, hanem mert a spájzolósok többsége alaposan átgondolja, mit vesz. És mivel nem jár boltba naponta, talán még hetente se, nem esik kísértésbe, hogy apróságokkal kényeztesse magát. Nem csúszik be egy kiló kenyér mellé megint egy csipsz vagy csoki.

      Abban, hogy 8 hónap alatt elég volt néhány bevásárlás, az is ott van, hogy csak akkor mentem vásárolni (vagy hozattam élelmiszert), amikor már csontra kifogytam mindenből. Volt olyan hetem, hogy csak rizst ettem, holott azt nem is szeretem. Szóval szerintem a nagybevásárlós-spájzolós üzemmód összességében takarékosabb, és kevésbé fogyasztói, mint a napi bevásárlás. 🙂 🙂 Legalábbis nálam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük