• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2020.10.16. 24 órás utazás Erdélyig

Kecskeszállás Parajd közelében pár nappal később (Fotó: Centauri)

ÚT A SZENTENDREI-SZIGETIG

2020.10.16. 05.17 Megérkeztünk a Szentendrei-szigetre. Elhagytam a komfortzónám. Utoljára februárban írtam így, ölbe véve a laptopot, az Atlanti-óceántól, a Maubuisson nevű Isten háta mögötti, óceántól belehelt mitikus helyen. Mióta onnan visszajöttem, gyakorlatilag nem mozdultam ki otthonról. Rendkívüli érzés. Sokat változott a világ 247 nap alatt. A birtoktól nem messze új autómosó nyílt egy addig üresen álló telken. Hirtelen azt sem tudtam, merre vagyok. Vannak épületek, melyek a járvány előtt nem álltak még, s én, mint „jó karanténos”, most látom őket először. Furcsa bemenni egy benzinkútra, és ott kávét kérni. Mintha minden méteren, amit évtizedek alatt megszoktam, immár turista volnék. Újszülött és távoli idegen.

Csúsztunk az indulással amennyit csak lehetett – mint a nagy koncertek.

Most egy kis pihenő, hajnali rövid-alvás, aztán tűz, tovább Erdélybe. Pocsék időben jöttünk szinte végig, s bár életünkben először van alkalmunk hosszabban beszélni, Murányi Sándor Olivérrel végig „csacsogtunk”; ha célom lehetne, hogy megírjak mindent részletesen, maradhatnék itt egy pár napra nyugodtan, s csak írnék, s írnék, aztán pedig a kommentárokat; mondtam is neki, mielőtt aludni tért: ha letáboroznánk egy folyó partján hét napra, aligha fogynánk ki a mondanivalóból; elég muníciót szedtünk össze az erdőkben, folyóknál, utakon, mindketten. Már a Szentendrei-szigeten jöttünk, amikor szóba került a pénzes pér is, amit nem volt merszem feltenni a bakancslistára, s lám, pénzes pér is van ott, ahová tartunk. Murányi azt mondja, lehet, lesz az is. Így megy ez. Meg persze irodalom, irodalmi élet, négyszemközt.

Tanultam is, és tisztul a kép. Tudom már például, hogy medvefotózása közben nyugodtan leguggolhatok. Már ha nem leshelyről fényképezünk, mert otthon ezen agyaltam már. Szeretnék talajszintről lőtt medveképet, de gondoltam, talán nem tanácsos medve közelében hajolgatni. Mikor odaértünk a diskurzusban, rákérdeztem, s most már tudom: szabad lesz leguggolni. Meg azt is tudom, hogy egyetértünk: Murányi úgy gondolja, nincs túl sok medve, az ember veszi el tőle a tereit; a tér a kevés, nem a medve; ahogy én többször is megírtam: a madáretetésnél az emberek az elvett élőhelyekért adnak némi kárpótlást a madaraknak. Azt hiszem, ez ugyanaz a platform.

Muszáj volt persze az első állomást egy pálinkával zárni. Sötét színe volt, illatos, és – muszáj ezt bevallani – messze felette áll annak a pálinkának, amit én hoztam magammal. És az íze! Szilvapálinka, de szilva ágyas szilva, eperfahordós érleléssel. Az utóbbi évek legjobb pálinkája.

Otthon most dolgoznék, aludnom kellene valamit, de még nem tudok. Megnézem, elbúcsúztak-e tőlem az otthoni szarvasok. Tegnap előtt éjjel nem jöttek fel a házhoz. A kiszórt szemestakarmány érintetlen maradt. Amikor délután megtudtam, hogy sokat csúszunk, úgy gondoltam, kirakom még a kamerát. Murányi nem sokkal éjfél előtt érkezett meg. Akkor kaptam le a kamerát is a Boldog-boglya mellől, de még nem volt időm megnézni, vett-e valamit.

Semmi. Sebaj. Aggódom: rendben lesz-e otthon minden? Nincs okom rá, da aggódom. Ugyanakkor nagyon várom, hogy végre a havasokba érjünk; s várom, hogy álmos legyek végre. 05:54 péntek.

24 ÓRÁS ÚT

8-9 között már talpon voltam, de későn indulunk tovább. Murányi felesége rántottát készít reggelire és ritka finom kávét. Dél van már, mire elindulunk; ez van, az van, amaz van még, én is beszaladok dohányboltba, veszünk kézfertőtlenítőt (azóta azzal rendszeresen mosom a kezem), nem vesszük fel Budapesten a legjobb kabátomat sem, hogy ne tegyünk újabb kerülőt. A legjobb téli kabátomat ugyanis Budapesten hagytam Franciaországból visszatérve, s február óta nem vittem haza. Az idő rossz, esik, csepereg, lassan haladunk, ráadásul Berettyóújfalunál libacomb keresgélésbe kezdünk. Jó előjel, hogy az M3-as fölött látunk egy parlagi sast, a Tisza vonalában többször is vadludakat, kócsagfalkákat, és egy helyen kisebb csapat daru álldogál az út mellett. Rossz előjel, hogy az M3-ason megfájdul a gyomrom, nem igazán érzem jól magam, el is határozom, hogy

ezerszer is meggondolom, mit eszek a következő napokban, s főként meggondolom, mit iszok, és a hírhedt erdélyi pálinkázást én bizony ezúttal kihagyom.

Libacombot Vida Gábornak vinnénk, de nincs; a baromfiboltban se. Az első három hely után mondom is Murányinak, hogy inkább csak Márton nap környékén kapni, de azért még beszalad két helyre. Végül libacomb nélkül megyünk tovább, ellenben két nyúllal, mert valahol olcsó nyúlba akad. Berettyóújfalutól Nagyváradig megállás nélkül haladunk, Nagyváradon Murányi megáll pénzt váltani. Később egy benzinkúton matricát próbál szerezni, de nem sikerül. Egy másik kútnál igen. Miután libacombhajtás és nyúlvásárlás, pénzváltás és pályamatrica megvan, megállás nélkül haladunk Királyhágóig, ahol megvacsorázunk. Én egy szelet sültet eszek burgonyával. Gondolom a hús feltölt, a burgonya jó a gyomornak. Jobban is vagyok, s megyünk azon az útvonalon, melyen évekkel korábban már én is végighajtottam autóval.

Királyhágónál már köd és hideg hegyi levegő gomolyog a parkoló fölött.

 királyhágó

Csöndesebb volt jóval, mint máskor, de még így is akadt turistabusz

Közben telefonon folynak az egyezetetések, hová mikor érünk, aztán halljuk a hírt, hogy bejáratott helyeken se mutatkozik a medve, a Máté Bence-féle lesnél, Tusnádon se, mivel olyan bő a makktermés, hogy nincs miért az etetőkre járjon. Ezt több helyről is megerősítik. Én csak hallgatok az anyósülésen, és szép csendben elbúcsúzom a medvéktől, életem első medvéjétől is; leteszek a medvéről, nem végleg, nem egészen, de a vérmes reményeket elengedem. Murányi beszél telefonon én meg két dologra gondolok. Egyrészt azt írtam az utolsó posztban, hogy a hírek szerint a medve annyira biztos ezúttal, hogy amennyiben mégsem látok, kimondható: medveügyben peches vagyok. Tusnádon sem találtam őket, s most sem. Eszembe jut még: nem sokkal indulás előtt egy regényrészletet ajánlottam olvasására a honlapon, s épp azt a részt, ahol Portestein gróf nagy makktermésekkel magyarázza a Duna keletkezését – s naná, hogy Erdélyben épp most van annyi makk, hogy minden medve makkra fekszik, makkon ébred, és így nincs miért mozogjon. Mondom is Sándornak: igazuk is van; ha én élnék egy hegyoldalban, ahol a gerinctől a mély völgyig mindent rántott hús borít, én sem barangolnék; eszembe se jutna, hogy beugorjak egy etetőhöz, bekukkantsak a „Mekibe”.  

A terv szerint éjfélre Vida Gáborhoz érünk, szeretnék kérni tőle egy domborzati térképet, s egyeztetni valamit a tervekről, merre megyünk, mit akarunk megnézni, de az utolsó kilométerek sem egyszerűek. Majdnem célba érünk, amikor előttünk hatalmas pocsolya, de nem tűnik mélynek, csak egy pillanattal előbb látom úgy, hogy veszélyes lehet, épp csak olyasmit tudok nyekkenni: „hoppá”, nincs idő kikerülni, akkor épp jó svunggal hasítunk az éjszakában, valahol Marosvásárhely határában,

s a következő pillanatban a kocsi jobb oldala lezuhan egy gödörbe, rettentő csattanás, fröccsenés, gőz, meg minden.

Nem kátyú volt az, hanem gödör, amit azonban az eső feltöltött az aszfalt szintjéig, s így ártalmatlannak látszott. A gödörbe csapódás után rögtön megállunk, Murányi kiszáll, kiszállok én is, Murányi kicsit bepánikol, gőzölög a kocsi eleje, azt mondja, leszakadt a hűtő, én nyugtatom, nem szakadt le, se a hűtő, se semmi, szaladtam már bele mély kátyúba én is, csak felfröccsent a víz a forró motorra, az gőzölög, s mindjárt abbahagyja. Amúgy épp egy város határában, egy sötét temetőnél állunk. Körbe tapogatom a kereket is, még csak szálszakadást sem látok. Úgy tűnik, egy karcolás nélkül megúsztuk. Elszívok egy cigit, a gőzölgés megszűnik, a motor egyenletesen jár, tényleg semmi gond, megyünk tovább, némiképp óvatosabban, de alig haladunk két kilométert hatalmas kocsisor a pusztában. Se előre, se hátra, szemből se jön árva lélek sem, csak állunk. Újabb telefon Vida Gábornak, mi legyen, várjunk?, ne várjunk?, forduljunk vissza?, s ha visszafordulunk, merre kerüljünk, s az mekkora kerülő? Végül kiállunk a sorból, gyerünk vissza, így ismét láthatjuk a gödröt, megnézzük magunknak még egyszer; most, hogy már kicsaptuk belőle a vizet, jól látni, mekkora. Úgy tíz perc múlva újabb telefon, hogy jófelé megyünk-e, Vida Gábor megerősíti, menjünk csak tovább egyenesen, s ő majd kiáll az út szélére és egy piros lámpával integet. Onnantól piros lámpás embert keresünk az útszegélyen – s minden parkoló autó piros hátsólámpájáról azt hisszük, Vida Gábor az. Soha azelőtt ennyi csöndben parkoló autó farát nem gyanúsították meg azzal, hogy Vida Gábor az.

Végül meglátunk egy igazi piros lámpát, mögötte igazi Vida Gáborral, piros kabátban, fehér szakállal; szakasztott olyan, mint egy kolompoló Mikulás a 46. és 72. utca sarkán New Yorkban; csak körülötte nincs semmi, ami New Yorkra emlékeztetne.

Kapunk tőle egy almát, meg egy körtét, ő meg kap tőlünk kacsát. Voltaképp nem beszélünk semmi érdemlegeset; megbeszéljük, hogy megbeszélünk majd mindent; nem vagyunk ott talán öt percet sem, de ez idő alatt is megáll egy rendőrautó mellettünk, hogy megkérdezzék: van-e valami probléma. Elbúcsúzunk, és megyünk tovább Gusztihoz, a vadászmesterhez. Ő lesz az első vendéglátónk és kalauzunk Erdélyben. Tudjuk, hogy már nyugovóra tért, de a szállás ajtaja majd nyitva. Gond nélkül jutunk el Parajdra a szállásunkra, beállunk, kicucculunk, Murányi feje a fáradtságtól már nem is Murányi-fej, mint inkább atipikus sofőrfej, mondja is vagy ötször, hogy ő most alszik majd egy nagyot. Ami egyébként rám is rám férne, mert mióta otthonról eljöttem, aludtam összesen másfél órát.

A szálláson meleg van, a szobámban vadászújságok. Murányi elrakja magát azonnal, én még képtelen vagyok rá, úgy ahogy elrendezkedem, megnézem, van-e wifi (nincs, legalábbis az én gépemnek nem elég erős) és még olvasgatok.

Érdekes cikket találok egy 2017-es Nimródban a szalafői siketfajdokról. Ezek voltak az utolsók Magyarországon, én meg titokban azt remélem, hátha kedvez a szerencse, és ahogy az Alpokban váratlanul futottam bele nyírfajdba, hátha itt meg siketfajdba szaladok bele. Újabb cikkeket olvasok el, negyed négy felé közvetlenül az ablakom előtt bagoly hangoskodik, kuvikkol, de másként, mint a kuvik (bár Parajd előtt pár kilométerrel láttunk egy útszélről felszálló kuvikot is), arra gondolok, talán gatyáskuvik vagy törpekuvik lehet, sosem találkoztam se egyikkel, se másikkal, végül kidőlök, és hajnali négy-öt felé elalszom.


FOLYT. KÖV.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

    10 nap a havasokban – Erdélyi bakancslista 2020.10.15.

    KERT & VADON

    10 Comments:

    1. Szabó Edit

      Amíg kénytelenek voltunk nélkülözni a posztjaidat, én Murányi Sándor Olivérrel ismerkedtem a neten. Utánanéztem kicsit, hogy ki is ő, és mindjárt megállapítottam, hogy ti nem fogjátok a kb. 11 órás utat egymás mellett csendben ülve megtenni Erdélyig, bőven lesz közös témátok. 🙂

      Nagyon élvezetes a beszámolód, máris várom a folytatást!
      Vajon Guszti, a vadőr tudott nektek medvét mutatni másnap? Vajon fog-e nektek majd füstölt pisztrángot sütni a spéci pisztrángsütő alkalmatosságával?

      Remélem, hogy sokat fotóztál, és sok fotót mutatsz majd nekünk az általam imádott erdélyi hegyekről!

      • Sokat fotóztam, főként miután lemondták az összes fellépést, a fotózás vált az elsődleges céllá, bár voltak helyek, ahol áram sem volt, így az akksik feltöltése sem volt lehetséges, és a fotózással is spórolnom kellett. Ezzel együtt is sok képet hozok 🙂

    2. Vártam a beszámolót, élveztem olvasni, biztos így lesz ez tovább, tovább, tovább… 🙂 🙂

    3. Most akkor kacsa az a nyúl? 🙂 🙂

      • Szabó Edit

        Talán a liba helyett végül lett kacsa – csak az kimaradt a történetből. 🤔 Azt inkább lehet kapni mostanság, és mégis csak hasonlítanak egy kicsit. 🙂

      • Murányi vett valamit liba helyett, kacsát is, meg nyulat is, magunknak és Vidának is – úgy emlékszem 🙂 🙂

        • Nagyné Ica

          Üdv újra itthon nagy utazó! 🤠
          Ez jutott eszembe: “Mit hozzak kis Vuk? Ludat vagy kacsát?
          -Ludat, kacsát! És kakast is!”

          Élvezetes a beszámolód!
          Néhány helyszín ismerős is. 😊
          Várjuk mi bújik elő a tarsolyodból!

    4. Ibolya Nagy

      Ez nagyszerű volt!
      Üdv. távoli idegen- ismerős, újra a fedélzeten!
      (száz kérdésem volna, de ígérem, most sem fogom feltenni őket)

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük