• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2020.10.18. Életem első barnamedvéje Erdélyben

Az első napokban csak borús fotókat tudtam lőni

2020.10.18. Fél öt volt már, mikor elindultunk. Borús, sötét délután volt, de én reménykedtem. Sándor kissé csöndesebb volt a megszokottnál. Kihajtottunk Parajdról, ha jól érzékeltem nyugat felé, kanyargós, igen szép úton haladtunk röviden, a legelőkön őszi kikericsek nyíltak, majd úgy tíz perc után lekanyarodtunk az erdőbe, mint utóbb megtudtam, a Kisküküllő kis ágának völgyébe.

Ez a legszebb patak, amit itt láttam.

Szívem szerint rögtön megállítottam volna a kocsit, de nem akartam folyton megakasztani eddig „töretlen és progresszív haladásunk”, mindenesetre „rátapadtam” a mederre, mert eszményi helynek látszott. Mondtam is, ha itt nincs vízirigó, akkor sehol se, mire Guszti mondta is, kissé feljebb érve, hogy ott, a hídnál szinte mindig látni.

A TEREPJÁRÓBÓL FÉLHOMÁLYBAN LŐTT KÉPEK NÉMELYIKE IMPRESSZIONISTA FESTMÉNYRE SIKERÜLT

Fotó: Centauri

Medvében már kevésbé bíztam, de a generális bizakodás nem hagyott el mégsem, mivel Gusztival sikerült megbeszélni, hogy az egyik szórónál kirakhatom a vadkamerát – azt a kamerát, amivel otthon újabban a Boldog-boglya szarvasait kamerázom. A kamera pedig ott maradhat szerdáig. Ez sok idő, és ennyi idő alatt csak vesz valamit egy ilyen helyen! Egyébként is, ennél izgalmasabb dolgot nehéz elképzelni.

Bár felkészítettem a vadkamerát, és feltöltöttem minden akksit, a fényképezőgép nem volt az ölemben. Hátul volt Sándor mellett az ülésen. Úgy voltam vele, nem állítom meg a kocsit néhány tájképért, vízirigót úgysem fényképezhetek autóból, medve meg csak a lesnél lesz – már ha egyáltalán lesz.

Vízirigó reményében azonban végig a patakot fürkésztem.

Fotó: Centauri

Jöttek-mentek a kanyarok, újabb és újabb, szebbnél szebb patakrészletek, mikor egyszer csak Guszti szól:

„Ott a medve!”

– és mutat a patakvölgybe, épp oda, ahová nézek. Láttam én is, azonnal, de kicsit nehezen esett le. Vízirigóra voltam beállva. Ráadásul nem számítottam rá, hogy ennyire vadromantikus, alaszkai dramaturgiával toppan elém életem első barnamedvéje, mert az erdélyi felvételeken mindenütt erdőben áll a medve, sűrűből jön ki, vagy úton kel át, szóróetetőn lakmározik vagy épp kukázik, de patakban álló és épp halászó medvét az alaszkai felvételeken látni. Ez a medve pedig a völgy egy gyönyörű részén, a mohos kövek és a vörös bükklevelek torlaszai között a patak közepén állt, és ahogy Guszti mondta, paskolta a vizet, amit nemigen tehetett másért, mint a halak miatt.

Ritka látvány lehet ez valóban, mivel Guszti még a vacsoránál is emlegette.

Amint a terepjáró megállt, a medve futni kezdett a patakon felfelé, de aztán felvághatott a hegyoldalba, mert aztán már nem láttuk. Hiába volt akkor már kezemben a gép, a medve elpárolgott. Valószínűleg akkor sem tudom „meglőni”, ha ölben tartom a gépet, mert nem volt előttünk többet öt másodpercnél. Az egész olyan volt, mintha tilos dolgon kaptuk volna rajta. Így aztán váratlanul hamar lett meg életem első medvéje, váratlan helyen, váratlan helyzetben, s váratlanul rövid időre.

Újabb pipa. Láttam medvét, méghozzá igen szép helyen, igen szép helyzetben, és szépen.

Az első, viszonylag új szórónál csak rövid időt töltöttünk, úgy 20-25 percet. Néhány süvöltőn kívül mást nem láttunk. Guszti kukoricát szórt ki, fotózhattam medveürüléket, visszaültünk a terepjáróba, és megindultunk egy régi szóróhoz, hogy ott várjunk majd estig.

ITT IS KOMOR KÉPEK KÉSZÜLTEK – DE GUSZTI JÓ RAJTUK

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

Visszaereszkedtünk, és egy másik úton a hegység más részére kezdtünk felkapaszkodni egy bükkösben, amikor is egy brutálisan nagy kanmedve vágott át előttünk.

Guszti gyorsan a közelébe hajtott, és én Gusztira támaszkodva igyekeztem lekapni, tudva, hogy igazán jó kép nem készülhet, mivel az erdőben akkor már szinte sötét volt. De végül is meglett életem első medvefotója is, méghozzá egy igen termetes, teljesen fekete medveóriásról. Újabb pipa – immár a harmadik.

EZ VOLT AZ ELSŐ FELVÉTELEM – NEM EGY NATGEO-FOTÓ, DE MÁR RAJTA VAN, KÉSŐBB “SZÉPÍTETTEM”, DE NEM SOKAT 🙁

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

A másik szóró egy fennsík fölött áll, s már igen sok megfigyelést adott Gusztinak és vendégeinek is. Sok medve, sok vad, többek között hiúz is előkerült már ott. A füves fennsíkon elszórtan fenyők álltak. Ezt az élőhelytípust ismerem az Alpokból, s a legjobbak között tartom számon. Figyeltem is ezerrel, s

hamarosan ki is szúrtam az egyik fenyő tetején egy uráli baglyot.

Ezzel a nálunk ritka bagolyfajjal mindössze egyszer futottam össze véletlenül a Bükkben, akkor is csak pillanatokra, most azonban ott ült jól láthatón, némi túlzással a puszta közepén egy fenyő csúcsán. Kiszálltam az autóból, és próbáltam közelebb kerülni hozzá, de ez nem volt könnyű a nyílt terepen. A fények továbbra sem kedveztek a fotózásnak, az uráli csak 1-2 percet adott nekem, így poszter nem készült, de ő is megvan.

Uráli bagoly rossz fényeknél, szürkületben (Fotó: Centauri)

Uráli bagoly elhúz 🙁 (Fotó: Centauri)

Utólag gondoltam csak, hogy takarásba kellett volna menni kocsival, majd szintén takarásból kellett volna közelebb kerülni hozzá a fényképezőgéppel, de hát nem urálibaglyozni mentünk, hanem medvézni. Miután az uráli szárnyra kapott, már nem kellett sokat menni a szóróig.

A szórónál Guszti azt javasolta, hogy hamar rakjam ki a vadkamerát, míg ő kukoricát szór ki.

Egy fiatal lucfenyő törzsére erősítettem a kamerát körülbelül térdmagasságban; néhány vékony ágat le kellett törni, hogy a kamera szabadon lássa azt a körülbelül 10×15 méteres területet, melyen Guszti a kukoricát szétszórta. Úgy láttam, hogy miután a kamerát felraktam, Guszti a kamera közvetlen közelébe valamivel több anyagot szórt, talán mert látta, hogy kissé aggodalmaskodom: vajon rendesen lát-e onnan mindent a kamera? Miután pár perc alatt végeztünk, és a kamera rendben elindult, s láttam, hogy a délutáni töltés is megtette a magáét, és 98%-os az akksik töltöttsége, vagyis bírnia kell szerdáig, tökéletes elégedettséggel mentem fel a zárt lesre.

Főként az biztató, hogy még ha nem is leszek már medvelesen, a kamera ott van egy ilyen remek helyen, és akár akkor is készíthet felvételt medvéről, szarvasról, hiúzról, bármiről, ami véletlenszerűen arra jár, amikor én mondjuk épp író-olvasó találkozót tartok Marosvásárhelyen. Milyen szép is lenne! Látni letöltéskor, hogy épp író-olvasó találkozó idején lőtt fotókat medvéről vagy hiúzról!

A szürkületi órák csöndben teltek. Nem jött medve, nem jött szarvas, csupán egy madár szállt le a közelünkben, mikor már csaknem besötétedett, majd eltűnt. Többé nem láttuk, se felszállni, se mozogni. Talán erdei szalonka volt.

Végül csöndben lejöttünk a lesről, és elbaktattunk a terepjáróig.

„Havasi mániámnak” köszönhetően Guszti és Sándor azt a tervet ötölték ki, hogy másnap délután felmegyünk egy havasi legelőre, a Bucsinra, s ott is éjszakázunk. Délelőtt Sándor pihenni akart, meg ezt-azt intézni, én viszont sajnáltam volna az időt a szobában tölteni, annál is inkább, mert úgy tűnt, kedvezőbbre fordul az időjárás, és végre jó fények lesznek fotózáshoz. Ez idáig semmiről sem lőttem tisztes fotót 🙁 Ezért azt találtam ki, hogy reggel dobjanak ki a Kisküküllő kis ágához, hogy onnan felmehessek a folyó mentén oda, ahol életem első medvéjét láttam, közben pedig tájképeket készíthessek és kereshessek vízirigót. Úgy gondoltam, ez remek ötlet, mivel nem kell messze vinni, s míg a Kisküküllő kis ágán barangolok, törődni se kell velem, mindenki csinálhat, amit csak akar, nem kell hallgatni „havasok utáni sóhajtozásom”, csupán azzal kell tisztában lennem, mit tegyek, ha a folyómederben ismét ott lesz a medve. Guszti arról biztosított, hogy ha 30 méternél közelebb nem megyek hozzá, nagy baj nem történhet. Ennek tudatában ismét töltőre raktam este minden akksit, s úgy készültem, hogy másnap reggeltől egyedül barangolok – ahogy azt otthon is megszoktam.


Folyt. Köv.

ÉS AMINT LÁTJÁTOK EZEN A MÁSNAPI FOTÓN, VALÓBAN KISÜTÖTT A KISKÜKÜLLŐ FÖLÖTT A NAP

kisküküllő

Fotó: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

    Esznek kutyát a farkasok? – Farkastámadásokról

    2020.10.16. 24 órás utazás Erdélyig

    2020.10.17. Gyenge kezdés után erősen visszaestem

    8 Comments:

    1. Szabó Edit

      Elővettem az Erdély térképemet, és követem rajta, hogy merre jársz. 🙂

    2. Csodálatosak a komor képek is🙂

    3. Ibolya Nagy

      Nagy élmény, amikor mesélsz, Cen’, amikor az elbeszélőt impresszionistak kísérik, kicsit Monet, kicsit Sisley, káprázatosak az ősz színei.

    4. Kálmán Péterné

      Szívből örülök a medvédnek Cen’, Gratulálok. Drukkolok, legyen meg a többi is!

    5. Én azért jobban örülök az úton fotózott medvének, mint a szórón. Az olyan mű, már bocs! Jajjj, mit írtam, “bocs”. 😀 A becserkelt vad fotózása az igazi. Nehezebb, na meg ott a véleltlen, mint faktor, de én jobban értékelem. Szóval, ha a helyedben lettem volna (sajnos nem így volt) 🙂 nekem ez a óriás, sötét, medve fickó nagy kincs lenne 🙂 Ha lesz másik, ha nem. Remélem hamarosan megtudjuk! 🙂 Gondolom a vízirigót sem egyszerű lekapni, mert többet van a víz alatt, mint felett. 🙂

    6. Gyönyörű fotók! 🙂 Az a medve! És az az elrepülő bagoly! Minden olyan mágikus, olyan mesebeli.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük