2020.06.18. Karantén után szuperkarantén

Ugyanazok a tárgyak, radikálisan másutt (Fotó: Centauri)

2020.06.18. KARANTÉN UTÁN SZUPERKARANTÉN
Mondanám: rettentő mód hiányzott az internet, de talán mert megszoktam már, nem akadtam ki attól, hogy megint nincs, méghozzá hosszú ideig nincs. De azt hiszem ennél is többről van szó. Ahogy korábban írtam már, engem a karantén sem viselt meg, életem jelentős részét töltöttem hasonló csöndben, elzártságban, így nem volt szokatlan. Ráadásul olyan karantén volt ez, amiben szólt a zene, és volt internet, óráról órára követhettem mindent és dolgozhattam.

Most azonban – épp a karanténidőszak legvégén – belekóstoltam az internet nélküli létbe is.

Remélem, nem bántok meg senkit ezzel, de rájöttem: el lennék internet nélkül is. Sőt, amit korábban elképzelni se tudtam, zene nélkül is. Csöndben. Lassan. Beszéd nélkül. Hírek nélkül. A civilizáció impulzusai nélkül.

Persze nem henyélve. Miután vártam pár napot, és úgy tűnt, nem kapom vissza egyhamar a kapcsolatot, először is aludtam egy jó nagyot, aztán megnéztem, mit tehetek. Takarítani kezdtem a dolgozószobát. Tudni kell, hogy épp az internet bizonytalansága miatt még a routerhez sem nyúlok szívesen. Most viszont úgy gondoltam, nyugodtan szétbonthatom azt a sarkot is, ahol a router áll, hisz úgysem jön rajta jel.
Miután szétbontottam, selejtezni kezdtem, kisebb-nagyobb átrendezésekbe bonyolódtam, mígnem azon kaptam magam, hogy először a dolgozószobát rendezem át egészen, aztán már az egész lakást;
legalábbis ajtókat és falakat festek, lomtalanítok, iratokat szortírozok, régi fűtéscsöveket vágok le a konyhában flexszel. Hogyan lehet mindezt, ha továbbra se mozdul ki az ember? Megnéztem milyen alapanyagok maradtak korábbról, festékek, glettek, gipszek, és lássunk csodát: a maradékokból szinte mindent megoldottam, amit szükségesnek éreztem. Na jó, azért ez túlzás, az előszoba komplett kifestése nem ment, de mire visszakaptam az internetet, addigra a fél lakás megújult.
Rá se ismerni – azaz ráismerni, de még sosem volt ennyire átlátható, tiszta, friss, szép, tágas, ennyire átgondolt.

Ami igazán meglepett: a dolgozószobában 20 éven át a déli falon volt az íróasztal. A szűk hely miatt végig úgy gondoltam, ez az egyetlen és ideális elrendezés. Most azonban valami okból totálisan szétborítottam a teljes műszaki apparátust – ez nem kis meló; aki sok géppel, kütyüvel dolgozik, tudja, miről beszélek – s végül egy egészen új elrendezést is kipróbáltam. Gondoltam, ha nem jön be, semmi gond, visszarendezek mindent,
de most igazán azt nem értem, hogyan lehetett a dolgozóasztal 20 évig a déli falon, mikor a keleti falon ezerszer jobb.

Akkora helyet kaptam, hogy akár 3-4 ember is leülhetne most itt. Tanulság: bármilyen jó is valami, egyáltalán nem biztos, hogy nem lehet még jobb. Olcsó tanulság, de fontos. Jó üzlet. Hisz fontos felismerést kaptam szinte ingyen 😊
Legalább annyira fontos, mint az a felismerés, hogy bár nemcsak regényeket, hanem platformokat is építgetek az interneten, valójában az internet nélkül tökéletesen meglennék, de talán még írás nélkül is. Mindig is volt bennem, vagy most megszületett (megszületik?) bennem a remete. Higgyétek el, lehet így létezni. Az elmében ezer és egy dolog történik, és az ember rohadt hatékony ilyenkor. Napi 15-20 óra munka sem fárasztott annyira, mint máskor 10 órányi.
Most van internet. Visszajöttem. Azt kellene mondanom: örülök. De hazudnék ezzel. Azt sem mondom, hogy bánkódom. Jó, hogy visszajöhettem, de nincs bennem az a nagy öröm, az a nagy hórukk, mint máskor. A világ megőrült. Minden vizsgáján elbukott. Nem fáj, nem dühít, nem szomorít. Csak megállapítom: ez van. Csak örülök, hogy itt van ez a hely, ahol eltelhetnek még napok anélkül, hogy a korlátoltság ide beszivárogna.
Mintha hónapok teltek volna el a világ túlsó felén. Olyan most idejönni a honlapra. Besüt a nap, eső utáni friss levegő gomolyog, vadak a lápon, levelek a fákon, és valahol távol, emberek és emberek, valahol a világon. Innen, itt és most, épp így érzem-látom.
De vagyok. Jövök. Talán ezt akarja a rendszer is.

Őzbakocska hosszan éjjel (Felvétel: Centauri)

A vadkamerát mindvégig üzemeltettem. Soha ennyi felvétel nem készült még. Korábban mindig egy-egy éjjel volt jó, aztán semmi. Most nincs olyan éjjel, hogy valamit ne venne. Három állásban is próbálkoztam (az egyik a borzvár), s mindegyik szép eredményeket hozott, ma egy negyedikre települtem át. Ma az őzbakocskáról készült egyik videót szerkesztettem gifre, azzal a szándékkal, hogy az Instára rakjam majd, s legnagyobb meglepetésemre sikerült, ami korábban sosem. Olyan gif jött létre, amit a honlapba is beilleszthetek. Gőzöm nincs, mi történt, mit csináltam most jól, amit korában nem. De tény, hogy így lehetőség lesz arra, hogy ne kelljen várni Youtube-videóra vagy Instára, a felvételeket közvetlenül a posztokba illeszthessem. Azért ez megpezsdít kicsit. Ilyen posztot sosem készítettem még, ráadásul igen szépen felgyűltek a felvételek az utóbbi hetekben. Fogadjátok a számos felvétel közül a bakocskáról készült felvételt, és drukkoljatok, hogy ennek mintájára a többi videóból is sikerrel készíthessek gifeket.
Szóval, jövök velük. Itt vagyok. Talán még ti is. Jól vagyok – remélem, ti is.
A legjobbakat kívánva: Cen’
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


2020.06.06. Őzbak és szarvasborjú a vadkamera új felvételein

Nem kötelező – kortárs magyar szerzők fiataloknak

2020.06.01. Vadkamerázással indul a nyár

Mutáció – járvány-novella

Elröppenő jelenünk

9 Comments:

  1. Szia Cen, de jó, hogy nem lettél szakállas remete:-)) Az őzbakocska elbűvölő, ahogy szagolgatja a levegőt. Akkor a dolgozó szobád a felkelő nap háza lett- sok szép pillanatot ott is, akárcsak a fantasztikus birtokodon.
    Biztosan jön a Darksite story is ugye?

    • Jön a Darksite story is 🙂

      És mutatom a többi vadat is – ha minden igaz, ma még. Összevontam a listáimat is, temérdek téma és írás maradt el, ezeket is szeretném pótolni 🙂

      A legjobbakat!

  2. Szabó Edit

    Nono! ☝️
    Engedtessék meg nekem, hogy kételkedjek picit.
    Azt mondod, hogy talán még írás nélkül is meglennél.
    Lehet. De meddig? 🙂

    Talán önzés a részemről, de bizony nagyon nagy veszteség lenne az nekünk. 🙁

  3. Szia Cen!
    Az elmúlt hónapokban sokat segített a blogod. Az utazásokat kezdtem követni, mivel egy ideig azt hittem, megyek majd júniusban én is Máltára, de minden elmaradt, az ismert okokból. Hasonló elvonultságban élek, de nem egyedül. Én, aki az asztalfióknak írok, három hónapig meg tudtam lenni írás nélkül, vagyis képtelen voltam írni – hosszú szenvedéstörténet, nekem a karantén február 14-én kezdődött – de gyakorlatilag végig a természetben voltam, és még zenét is csak ritkán hallgattam, nem volt laptopom, dolgozószobám, internetem, viszont voltak megkerülhetetlen feladatok és valakinek az eltűnése, ami kimondhatatlanul aggasztott. Most megoldódott. Mindent átalakítok én is, saját kezűleg, amire képes vagyok. Nagy szükségem van most erre, hogy építkezzek és romboljak. Régi álmom a sötétzöld fal nekem is…
    Csak egy kérdésem volna: mi az a lyuk a szoba közepén? Az ott egy feljáró? Egy toronyszobában tudlak elképzelni.
    Örülök, hogy megosztod velünk az életedet.
    Örülök, hogy benne vagy a kortárs antológiában. Én a Jégvágót adtam az útra fiatal barátomnak, kivándorláshoz.
    Üdvözlettel
    Egy magyar anya

    • Örülök, ha segíthettem, és annak is, hogy megoldódtak a dolgok 🙂

      A lyuk valóban egy feljáró. A dolgozószoba és a könyvtárszoba egy kis emeleti részben van, technikailag valóban egy kis torony, esztétikailag azonban csak egy nem igazán szép ráépítés; a hetvenes években volt divat, hogy földszintes házakra felhúzzanak emeletet is. A háznak ez a része kb. akkortájt épült, míg a régi rész száz év körüli. Ráférne egy teljes átépítés és felújítás, de minden hibája bocsánatos addig, míg kiszolgál, és azért, mert ami körbeveszi, paradicsomi állapot 🙂

  4. Ibolya Nagy

    Megjelent a Fedél Nélkül, benne a Mutáció c. novellád. Megpróbálom idetenni, talán sikerül.
    Sajnos, nem sikerült, pedig nagyon jó.
    Kérlek, oszd meg a többiekkel is.

    “A világ megőrült”, igen és ha követni próbálod a történéseit, leszívja az energiádat, energia vámpirként viselkedik.
    Tökéletesen megértelek, annak ellenére is, hogy hiányoztak a fotók, az írásaid, a gondolataid, egyszóval a világod.
    Jó, hogy itt vagy. 🙂

  5. Holsky Péter

    Kedves Cen,
    egy középkori elmélet szerint minden királynak két teste van: egy romlandó–fizikai és egy örökkévaló–állami (erről magyarul pl. itt: http://ketezer.hu/2005/05/az-uralkodo-teste/ ).
    A modern demokráciában (elvileg) mindannyian szuverének, tehát “királyok” vagyunk, így ez a kettős test mindőnknek kijár: van egy magánemberi lényünk és egy nyilvános–közösségi. Mióta pedig megjelent a világháló, ez a kettősség manifesztálódik is – a közösségi médiában tkp. állandó oda-vissza játék folyik magánlényünk és aközött a kép között, amit a többiek, a közösség számára nyújtani próbálunk.
    Mindezt csak azért hozom elő, mert hátha lehetséges (nem gondolod?), hogy ez a kettősség: a magánlét, melyhez nincs szükség a civilizáció impulzusaira és a netes jelenlét ne egymással ellentétes létállapotként, hanem egymás kiegészítőjeként jelenjen meg… Pontosabban: az utóbbi úgy, mint az előbbire épülő – hiszen azt nem tagadom, hogy most az online, a virtuális inkább a magánlét helyébe kíván lépni, vagy inkább megpróbálja azt felfalni, bekebelezni, a maga képére formálni.
    De hogy az utóbbi ellen lehet védekezni, azt (többek között) a Te eddigi internetes jelenléted is igazolja 🙂

  6. Nagyné Ica

    Szia Cen’!
    Nem vagyok benne biztos, hogy olvasni fogod a hozzászólásomat, de nem baj.
    Erre jöttem rá én is, “…Csöndben. Lassan. Beszéd nélkül. Hírek nélkül. A civilizáció impulzusai nélkül…” ezért hallgatok. Nem kell mindig mindent kommentelni.
    Nagyon jó a csend, imádom.
    Nekem azért a “civilizáció” impulzusait kissé nehezebb kizárni, mivel emberek között dolgozom, tömegközlekedéssel utazom, és egy 14 emeletes házban lakom.
    De munka után amikor csak tehetem, kiülök az erkélyemre és hallgatom a madarakat, gyönyörködöm az ég kékjében ( néha nem is olyan kék ) a felhőkben és a naplementében…és jól esik…
    Végül pedig, hogy szoktad mondani: a legjobbakat kívánom. Ica

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük