Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.
❤ 🙂
Csodás reggel lehetett…
Az első kép galagonya – ez még nem volna érdekes, de ezt én telepítettem (galagonyát sajnos nem szokás ültetni a kertekbe). Dekoratív, ellenálló, hosszú életű, és ellenállhatatlan madárcsalogató. A bogyói szinte egész télen az ágakon maradnak. Ez a bokor az udvarban az idén hozott először bogyókat, s ennek most nagyon örülök 🙂 Pár hete pirosodott be.
Igen, ismerem. A szülőfalumban az utcán nőtt és gyerekkoromban ettük a termését. (Ha jól emlékszem, de azt hiszem, ez volt az. 🙂 )
hát, a galagonya nemigazán finom, jobbára csak a madarak szeretik 🙂
Fanyar volt az íze, valóban..
Vagy mégsem a galagonya volt. 🙂
Izzik a galagonya. Varázslatos koraőszi kert 🙂
🙂
Szép fotók, szép a kerted! Remélem a napod is ilyen szép lett!! 🙂
Köszi, most egészen jó – mert jól haladok 🙂
Lehetne ez akár a lemenő nap is. Így is, úgyis szép! 🙂 … Úgy vélem külsőre, és első ránézésre a galagonya hasonlít a csipkebogyóhoz. Egy biztos, gyógyhatású mindkettő. Szép estét! 🙂
Kicsit igen, de azért a két bokor habitusa és termése is más 🙂 Ha időm engedi, írok majd ezekről a vad bogyósokról – mert nagyon fontosak (galagonya, kökény, bodza és társaik).