Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.
:35 Ha túl sok feladat van előttem, ma is, holnap is, egész évben 🙂 Örömmel szelektálnék, mondanék le erről-arról, de azt hiszem, nem lehet. Vajon kinek nehezebb? Aki felkel reggel, és tanácstalanul néz szét: “Mihez kezdjek ezzel a nappal? Mit találjak ki?” Vagy annak nehezebb, aki felkel, és csak azért rimánkodik: “Ne essen be most már egy újabb project!”
Gyönyörű a “hegyomlásszerű lét”, borzongatóan szép megfogalmazás. 🙂
A zenéd pedig olyan energikus, hogy lehet pörögni tőle, vállra venni a nagyobb sziklákat is az omlásból. 🙂 Rengeteg erőt neked, Cen!
😀 Én most három napi mosatlant tüntetek el erre a “biztatóra”. 🙂 🙂 Az is munka ám! 🙂
Tudom, remélem, sikerült is 🙂
Úgy feszít az öröm, hogy le kell írnom! Ma szereztem a szárnysérült gólyáinknak (a szentesi Madármentő Állomásra) raklapokat, így holnap ki tudjuk rakni a fészküket, ha ma délután és éjszaka megfonogatjuk az ágas-bogas fészekkarimát. 🙂 Ez a föladat még! 🙂
Gratulálok!! 🙂 🙂
Hajnalban inkább más zenére ébrednék, pláne kávé előtt 😂😂
Írnám kávé és cigi előtt, de cigi már a múlté 😂😂
Jogos, hajnalban én nem is ébredtem, hanem ébren voltam még 🙂
😀 😀
A zene mindig segít kedves Cen’! Segít a bajban, inspirál, feldob, lecsillapít, megnyugtat, léleksimogató, de nem sorolom, hiszen nálad jobban ezt senki nem tudja!😊😊🤠
🙂 🙂 kalapos fejet hogyan lehet csinálni itt?
Az a harmadik kis négyzet is az szeretett volna lenni, de nem jött össze🤠, látod, most se sikerült!😞😊😊😊
🙂
A zene minden bajra gyógyír Cen’! A baj eredtétől és természetétől függően mindig más és más típusú, hangvételű és ritmusú.
Nyilván költői kérdés volt: kinek vagy mi nehezebb, a semmittevés vagy a sok feladat?! Véleményem szerint mindkettő. Embere válogatja.
Te nagy teherbírású vagy ( nem zavarba hozás művészetét gyakorlom ) ez nyilvánvaló tény. De egyszer a szervezetnek elege lesz a túlzott igénybevételből és figyelmeztet. Vedd észre a jelet és akkor lassíts!
köszi, Ica 🙂 🙂
Ha aludnál éjjel, akkor hajnalban madárdalkoncertre – és kipihenten! – ébredhetnél. Itt a téren is az van, gondolom, hogy ez ott nálad hatványozottan igaz. Ők már tudnak valamit a tavaszról! 🙂 🐦🐝🌷
Ha nem alszom, akkor is hallom a nagy hajnali koncertet 🙂 🙂
😃 Az igaz, de jobb lenne, ha arra ébrednél! 🙂