2020.02.06. Eltűnt rigók, sálak és emberek nyomában – Robinson Máltán

Napnyugta a Földközi-tengeren, a máltai Robinson Crusoe tanyájának szirtjeivel (Fotó: Centauri)

Úgy éreztem, hogy ez mágia. Hogy valóban Adam Sude-ra találtunk rá. S csak most, utólag jut eszembe: talán jó lett volna mégis találkozni a máltai Robinsonnal. Látni, hogyan néz ki.


Miután rátaláltunk a Földközi-tenger szigetén, Málta legnagyobb szigetének végében, annak is az északnyugati, félig-meddig Afrikára néző oldalán, nem sokkal a Paradise Bay Beach-ként jelölt fövenyes partszakasz fölötti sziklák között a kék kövirigóra, már alacsonyan járt a nap, és ahogy legutóbb írtam – mielőtt újabb utazás miatt félbeszakadt volna az elbeszélés – számolnunk kellett azzal is, hogy napnyugta után hamar sötétedik, s úgy kell alakítanunk a menetrendet, hogy még lássuk valamelyest az ösvényt, mely visszavisz az Ic-Cirkewwa-i műútra, ahonnan busszal haza mehetünk.

Ennek megfelelően kapkodva kapaszkodtunk feljebb abban a reményben, hogy magasabbra jutva még szebb kilátásunk nyílik a naplementére.


Odafönt leginkább virágokat fotóztam, és bár délen voltunk, mindketten úgy éreztük, északi a hangulat, és a táj Skóciára emlékeztet (Fotó: Centauri)

Fel is jutottunk hamar egy viszonylag jó platóra, ám hamar úgy gondoltam, mégsem lesz ott egészen jó, mert „csak” a Földközi-tenger Afrika felé nyújtózó végtelenjét látjuk, s felette a vörös napot, és ez kevésbé fotogén, mintha volnának szirtek, bokrok, bármi, ami egy kicsit színesebbé, mozgalmasabbá tehetné a képeket. Ezzel Mara is egyetértett, legalábbis beleegyezett, hogy hamar lejjebb ereszkedjünk, és keressünk egy kijáratot a sziklák közé.

Talán csak azzal győztem meg, hogy így máris megkezdjük a leereszkedést, így kisebb eséllyel sötétedik ránk a karszton.

Valamivel lejjebb elhaladtunk egy sziklahasadék előtt, ahová valami ösvényféle is vezetett, bár nem lehetett megítélni, valóban ösvény-e vagy csak egy hasadék, hisz hasadékok szabdalták a partvonalat mindenütt.


Ezt a képet még felfelé tartva lőttem a hasadékról – gőzöm se volt róla akkor, mit is rejt voltaképp (Fotó: Centauri)

Mindenesetre az a hasadék valamiben mégis különbözött a többi tengerre néző sziklaterasztól, kőrengetegtől. Ahogy azt korábban szintén írtam, korábban is feltűntek nekem a sziklameredélyeken tenyésző nádasok, mivel nem értettem, hogy abban a szeles, félsós, száraz környezetben hogyan élhet meg bármiféle nád. Feltételeztem, hogy esetleg forrásokat jelölhetnek.

Ezért kihegyezett voltam mindenre, ami a növényzet anomáliáit illeti. Így aztán, mikor először haladtunk el a hasadék előtt, ismét feltűnt egy nádfolt, de az is, hogy a többi platóval ellentétben, ebből a hasadékból felmagasodott néhány pálma is. Sokfelé láttunk pálmákat Máltán, mondhatni közönséges növény a szigeten, de nem a tengerparti sziklaomlásokon.

Újra a hasadékhoz érve úgy ítéltük meg, hogy amennyiben sikerül naplementére a hasadék közepéig leereszkedni, elérhetjük azt a célt, hogy a naplementét egy izgalmasabb, változatosabb környezetből nézhessük és fotózhassuk végig.

Felmerült bennünk az is, hogy a vízhez közel talán szebb is, jobb is, mint madártávlatból, s úgy tűnt, hogy a hasadék lehúzódik egészen a tengerszintig.

A lejtő elég meredek volt, én mentem elől, Mara utánam. Később ráadásul sárossá vált. És egyértelmű lett az is, hogy valóban ösvény, amelyen járnak. Alig fogtuk fel ezt, váratlanul egy nádtetős kunyhóhoz értünk.


Kapkodtam 🙁 – ezt az egyetlen képet lőttem a kunyhóról, többek között azért, mert azonnal valami más kötötte le a figyelmemet (Fotó: Centauri)

Mintha valamiféle Robinson épített volna ott magának tanyát.

Különösen csodálatos – és a máltai Robinson óvatosságáról árulkodik –, hogy a kunyhóból semmi sem látszódott fentről, holott légvonalban kicsi volt a távolság.

Mara óvatosan jött utánam, hogy meg ne csússzon. Épp csak rácsodálkoztunk a kunyhóra, amikor megértettük azt is, hogy mitől sáros az ösvény, s miért van ott is nád. A kunyhó mögött egy szabályos medencét találtunk, amelybe a titokzatos Robinson a sziklafalból fakadó karsztforrás vizét tárolta. A medencéből csobogva folyt tovább a bőséges forrásvíz.


Mindent, ami a víz megtartását szolgálta, rendkívül gondosan alakított ki 🙂 (Fotó: Centauri)

Nem mondom, hogy a tanya és környéke rendezett vagy tiszta lett volna, sok helyen láttunk eldobott, kallódó műanyagvödröket, palackokat, ugyanakkor rendkívüli gondossággal alakítottak ki ott mindent. A vödröket és palackokat pedig nyilván öntözéshez használta emberünk, és nyilván időnként felhozott a partról is dolgokat.

Nyilván emlékeztek: Adam Sude, az egyik regényem főszereplőjének keresek helyszíneket, ez az utak egyik fontos célja. Aznap, nem sokkal napnyugta előtt pedig egy olyan helyen találtam magam, ahol akár most is élhetne.

E kicsi, eldugott Robinson-tanya, ez az apró, sziklatömbök közötti Éden lehetne akár Adam Sude tanyája is, sőt lehetne a tanyája, a búvóhelye akár most, 2020-ban is.

Mara is találgatott, vajon itt él-e valaki, esetleg többen is, hisz hamar láttuk, hogy a forrásvizet gondosan tapasztott vályúkban és csöveken vezetik lefelé, kanyarogva a sziklák között, néhol megosztva a vizet, erre is, arra is.


Érdekesen vezeti a vizet, zárt és nyitott szakaszok váltakoznak; a nyitott szakaszokra talán azért van szükség, hogy vételezhessen a vízből a parcelláknál, ugyanakkor ügyel arra is, hogy csökkentse a párolgást. A képen felsejlik, hogy ez a kis csatornát valószínűleg kiépítette a tengerpartig. (Fotó: Centauri)

Körülbelül húsz métert ereszkedtünk lejjebb, amikor kis parcellák sokaságát találtuk a sziklák között. Többségük egészen kicsi volt, alig néhány négyzetméter. Nagyobb parcellák kialakítására ott speciel nem is igen nyílt mód, hisz minduntalan nagy sziklatömbök szabdalták a meredek oldalt.

Ugyanezek a sziklák azonban lehetővé tették azt is, hogy fentről egyáltalán semmi se látszódjék a kis gazdaságból.


Ez volt a legnagyobb parcella (Fotó: Centauri)

Továbbra is azt találgattuk, ki vagy kik élhetnek ott. Mivel az ösvény végig felázott, tisztán láttam, hogy friss nyomok vezetnek előttünk, amiből arra következtettem, hogy egyetlen ember birodalmacskája ez.

Méghozzá egy jól megtermett férfié, aki egy kutyával él.

A nyomok egészen frissek voltak, lefelé vezettek, a part felé, talán halászni ment le. Rögtön adódott a kérdés: ha én élnék ott, én rendezkednék be egy ilyen isten háta mögötti helyen, ha én dugnék el a világ szeme elől legalább 80-100 kicsi parcellát, ahol megtermelek magamnak mindent, amire szükségem lehet, ha Adam Sude élne itt, hogyan reagálna arra, ha egy szép napon idegenek, két kíváncsiskodó „turista” bukkanna fel, akik mindent fényképeznek.

Én biztos nem örülnék.


Ha már a hasadékba is beléptünk és úgy lövünk egy képet, akkor is épp csak észrevenni a kunyhót, a parcellák és a csatornahálózat meg a medence azonban egyáltalán nem látszik. Kell ennél jobb búvóhely? Arról nem is szólva, hogy a kilátás pazar. (Fotó: Centauri)

Marának nem mondtam, hogy szerintem ott egy tagbaszakadt férfi és egy középtermetű kutya él, nem akartam, hogy parázzon. Inkább gyorsan készítettem még pár fotót (látszik is a képeken, hogy sebtében lőttem őket), és inkább azt javasoltam, menjünk vissza, ki a hasadékból, fel a karsztra megint. Részint azért is, mert a nap közben egészen alacsonyra ereszkedett, ám a Robinson-ültetvények hasadékából nem láttunk ki a tengerre. Tovább kellett volna ereszkedni, átkelni egy sziklaperemen, hogy kilássunk, a perem mögött azonban ott lehetett a tulajdonos, s egyébként sem lehettünk biztosak abban, hogy valóban kilátunk. Így aztán szépen visszaaraszoltunk a sáros ösvényen, át a karsztforráson tenyésző nádason, ismét fel arra az ösvényre, amely a Robinson-tanya fölött futott.

Úgy éreztem, hogy ez mágia. Hogy valóban Adam Sude-ra találtunk rá.


Ezt a helyet korábban is lakhatták – a pálmakunyhótól délre, a sziklafalak alatt egy apró, régi kőépület is állt. Efféle kicsi, egyszemélyes, eldugott épületekkel mindenütt találkozni, amint barlanglakásokkal is (Fotó: Centauri)

S csak most, utólag jut eszembe: talán jó lett volna mégis találkozni a máltai Robinsonnal. Látni, hogyan néz ki. Milyen az arca. Milyen a tekintete. A szeme. A kutyája. A járása. Vajon hasonlít-e akár egy cseppet is arra, amilyennek Adam Sude-ot képzelem? Ott és akkor azonban ez fel sem merült bennem – ahogy az út nagyrészében, akkor is öt dologra kellett figyelni egyszerre, végtére is nem pihenni, hanem dolgozni mentünk Máltára. Figyeltük a napot, hol jár épp, figyeltük a környéket, hol kínálkozik fotózásra lehetőség, figyeltük a részleteket, a karszt apró részleteit, bokrait és virágait, madarait nem különben, a nádat, és – amit nem is említettem még – kerestük a „legendás” madármészárlások nyomait is. Hol erre fókuszáltam, hol arra, nem is értem, Mara hogyan viselte ezt. De úgy tűnik, egészen jól, s bárhogy viselte is adott pillanatban, abban egészen biztos vagyok, hogy értette;

pontosan értette, miért vagyunk ott, miért vagyunk úton; pontosan értette, nem azért jöttünk idáig, hogy kávézókat próbálgassunk, hogy hazaérve mondhassunk valamit a máltai konyháról. Pontosan értette, hogy olyasmit keresünk, amit kevesen, s nem tehetjük meg, hogy ne találjunk rá, nem tehetjük meg, hogy üres kézzel térünk haza.


A “hekatomba” (Fotó: Centauri)

A nap annyira alacsonyan járt már, hogy szinte rohanva ereszkedtünk még lejjebb, egészen a kék kövirigók élőhelyéhez, oda, ahol egy hekatombára emlékeztető kőépület állt, s az alá is egy kissé, egy barátságos méretű sziklaplatóra, ahonnan úgy nézhettük végig a nap alábukását a Földközi-tenger vizébe, hogy a nap és közénk ékelődött a máltai Robinson hasadékának egynémely sziklaszirtje. Ha van kapkodó alkonynézés, ez az volt, legalábbis az első percekben. Ahogy kiértünk a sziklateraszra, rögtön fényképezni kellett. Mara leült a kövek közé, én pedig a fotózáson pörögtem. Mögé mentem, hogy jobb kilátást keressek. Természetesen ott is felfedeztünk egy széles repedést a sziklaperem előtt, Mara határozottan arra kért, hogy ne menjek át rajta, s úgy is lett.

S amint ott a legmegfelelőbb pozíciót kerestem, rájöttem, hogy a legszebb téma az alkonyban, az ember – Mara maga.

Ennyi erővel persze akár maradhattunk volna feljebb is, de akkor sosem bukkanunk rá a Robinson-tanyára, s egyébként is, ki tudja, az eredetileg megcélzott magaslat adott-e volna olyan apró részleteket, mint a Mara lábainál nyíló virágok, lett-e volna odafönt az alkony s a kép olyan, mintha Exupery rajzolta volna.

Már a fotózás után is úgy éreztem: végre egy kép, ami azt sugallja, ezért jöttem. Ezért a képért jobban, mint Adam Sude miatt.


Kis Hercegnő napnyugtában – Amikor Máltán lemegy a nap (Fotó: Centauri)

A napnyugta utolsó perceiben azonban letettem a gépet, és Mara mellé ültem. Adtunk a konvencióknak rendesen. Szépen, nyugodtan végignéztük, ahogy lenyugszik a véres nap a Földközi-tenger feketéjébe. Aztán már sokkal kevésbé konvencionális módon felpattantunk, és levágtattunk a karsztról. Elérve a Paradise Bay Beach-et ismét, vagyis azt a pontot, ahol már nem volt meg Mara sálja, felajánlottam, hogy mehetünk visszafelé is a sziklaperem mentén, hátha rábukkanunk a sálra. Hamar leértünk, tehát láttuk volna még. Valójában nem volt kedvem a sálat keresgélni, de gondoltam: ha Marának fontos, ezen ne múljon, próbáljuk meg. Mara tanácstalan volt a kérdésben. S ahogy közben tovább bandukoltunk, egyszercsak a fövenypart fölötti parkoló alacsony fakorlátján megpillantottam a sálat. Nem ott hagytuk el, ez rögtön látszott. Valaki megtalálta, feltehetően a karszton, kihozta a parkolóig, és ott egy feltűnő, jól látható helyen kirakta, hogy már messziről is megláthassa a gazdája.

Ajándéknak éreztük ezt mindketten. És mivel Mara korábban keveselte a máltaiak kedvességét, jel is volt ez: itt is akadnak jó emberek szép számmal – ahogy talán mindenütt a világon.

Megkerült az elveszett rigó. Megkerült az elveszett sál. Megkerült a Kis Herceg párja – hisz a továbbiakban a Maráról készült fotót úgy emlegettük csak: a „Kishercegnő”. Megkerült Adam Sude. Megkerült egy kedves máltai is, akinek sosem tudjuk meg a nevét, sosem látjuk az arcát, sosem halljuk majd a hangját, mégis szeretettel gondolunk rá évekkel később is.

Folyt. köv.


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


málta night

Rózsaszín alkonyban értünk le a kikötőhöz a kivilágított pálmák közé (Fotó: Centauri)

Feliratkoztál már hírleélvre? Próbáld ki! 🙂 

Email cím*


2020.01.27. Málta váratlan ajándéka – Európa egyik legszebb madara

2020.01.29. Második út első nap

2020.01.27. A Föld, az élet térfelén egyensúlyozó zseniális kötéltáncos

2020.01.25. A máltai szüzsé

2020.01.16. Kevergés Máltán, kavarás a neten

Jack London túra – Csavargás 5000 forintból egy hónapig

12 Comments:

  1. Ezt megint élvezettel olvastam. 🙂 Én is szeretek felfedezni “titokzatos” helyeket. Azért az út elején készült fotókról már sejteni lehetett, hogy valami réges rég épített, és leomlott falak között visz az út.

  2. Ibolya Nagy

    Izgalmas volt és szépséges. Köszi ☺️

  3. Nem hiába vártuk/tam/ a folytatást!
    Élvezetes, szinte Veletek követtem a friss nyomokat, éreztem a nád illatát, hallottam a tenger ” muzsikáját”…🤗🥰
    Látványos, csodás fotók, s mint a mesében, itt a vége fuss el véle, minden
    jól sikerült!🥰🥰Köszönöm!
    Izgatottan várom a további élményeket!🙃
    Minden szépet!😊🐦🌠🌊🌅🥰

  4. Szabó Edit

    Elolvastam újra az előző fejezeteket is, hogy az óceán-parti fövenytől, a mohától, a páfránytól, a hangától és a mimózáktól teljes mértékben vissza tudjak térni a máltai sziklákhoz és a Földközi-tengerhez, és tovább élvezhessem ezt a részletes beszámolót. 🙂
    Aztán majd visszamegyek oda megint. Remélhetőleg még mielőtt újra útnak indulsz. 🤔

  5. Nagyné Ica

    Érdekes, izgalmas, rejtélyes…nem utolsó sorban szerencsés utazásban volt részetek. Veletek együtt nekünk is. Köszi a beszámolót! 😊

  6. Annyira szépek a képek- Adam Sude talált egy kalyibát, ahol elmélázhat az életéről, komolyan mondom végig ez volt a fejemben a máltai posztoknál, hogy na, mikor lesz már egy hajlék, ahova ki lehet vonulni a világból? A sál története fantasztikus, Szirének útmutatást adnak igeeeen, Adam jó úton vagy :-))))

  7. Mindenkinek köszönöm a figyelmet, és elnézést, hogy nem egyenként válaszolok. Ennek oka részint az, hogy szeretném valamiként emgszűntetni a történetek, beszámolók torlódását 🙁 Igyekeznem kell, mert az idő szűkös, az élet és a TWO ON THE ROAD is rohan, az óceáni posztokból nem raktam fel még semmit, szóval fel kell kötnöm a gatyát erősen 🙂 a világ meg nagy, állati nagy, rohadt nagy, és eszement nagy svédasztal, bár épp a napokban jöttem rá, hogy voltaképp viszonylag röviden összefoglalható, melyek a legfontosabb mozzanatok ezen a bolygón, amiről tudni kell, amire figyelni kell, és ennek megértéséhez, meglátogatásához, megfotózásához nem kell egy egész élet – na de erről később. A nyitóoldalon már ott van a máltai sztori utolsó előtti fejezete, s aztán (hamarosan) végleg lapozhatunk az óceánra, meg a többire 🙂 🙂 A legjobbakat! Üdv: Cen’

  8. Holsky Péter

    Kerek lett a nap, és mégis ígéri a folytatást 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?: "Nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit." 2020.08.11. 16:28

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?:
    "A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."