2020.02.09. A második út és az elbeszélés turbulenciái

Fotó: Centauri – leszállás előtt

Felmerült bennem egy pillanatra, hogy Mara alakváltó lény, aki álmában valaki egészen más – de jobb erre nem gondolni


2020.01.30. 01:08 Ez is lehetetlen vállalkozás lesz, de nem azért, mert kegyetlenül messze mentem-mentünk, hisz annyira nem is mentünk messze, ha mégis, csak annyiban, hogy olyasmit látunk-tapasztalunk, amit eddig egyikünk sem. A nehézséget az okozza, hogy rettentő hirtelen jött ez az út, hamar hoztunk döntést, még a máltai útnál is gyorsabban, a szó legszorosabb értelmében egyik napról a másikra – s kétségtelen, ebben nem kis jelentősége volt két 3600 forintos, gyalázatosan olcsó jegynek. S annak is, hogy e két jeggyel olyasmi közelébe kerülhetünk, amire régóta vágyunk, ám voltaképp nem is számoltunk vele már.

Így alakult ki az a helyzet, hogy még a máltai beszámolók végére sem értem, máris a nyakunkban volt egy újabb szervezés, versenyfutás a dolgaink rendbetételével, sőt, mire észbe kaptunk a honlapon „ott maradt” a félkész máltai sztori, mi pedig máris a levegőben voltunk.

Kétséges, hogy akad-e bárki, aki egyszerre két filmet néz (könyveket azért szoktak olvasni párhuzamosan ), de most valami ilyesmi következik, legalábbis pár napig. Két film megy egyszerre: a máltai sztori utolsó fejezetei, és a TWO ON THE ROAD második etapjának első fejezetei.

Ez új munkarendet is igényel. Úgy döntöttem, hogy először mindig megírom az második etap naplóját, ezt később megmagyarázott okok miatt „bolygótúrának” hívom, s csak ha az aktuális eseményeket rögzítettem, térek vissza a máltai sztorira. Így van arra esély, hogy aztán a máltai sztori „kikopjon”, s a bolygótúra teljesen átvegye az elbeszélés terét.

Ennyit a metódusról, s a metódus gondjairól.

Történt pár napja, hogy a különféle utakat terveztük, s eközben Mara egyszercsak felhívta a figyelmemet arra, hogy két rendkívül olcsó jegyet talált. Nem is akárhová. Miután az is perceken belül eldőlt, hogy az adott városból hová mennénk, mi az, ami minket a leginkább érdekelne, rögtön indult a szálláskeresés, én pedig Google mapson nézegettem a környéket, hogy a geológiai és ökológiai viszonyokról valamiféle képet alkothassak. A terület ideálisnak tűnt, sőt mennyeinek ezer és egy szempontból, mi több, még az időszak is, január vége – február eleje. Ezzel párhuzamosan írtam még a máltai naplót, de valamiként az is egyre inkább abba az irányba terelt, hogy menjünk és induljunk, minél hamarabb, ne szalasszuk el ezt a lehetőséget, és valamiféle paradigmaváltás szele is megcsapott. Mondtam is Marának, hogy úgy tűnik, bennem nagyon erőteljesen fordul valami a TWO ON THE ROAD ügyében.

„Bolygóérzésem” támadt. Ez egyébként lejött már a máltai posztoknál is, amikor a máltai naplórészletek közé egy máltai etűd ékelődött, mely voltaképp egy a tengerhez és a Földhöz írt óda (ITT).

A terv egészen más volt. A következő hetek, napok, órák menetrendjének terve. Persze, haza kellett mennem, nem hagyhatok mindent magára, de végül az is úgy alakult, hogy épp csak térültem és fordultam. Mondjuk, annyira nem is bántam. Nem tudom, normális-e egészen, de míg kb. 6 órát utaztam itthon, és pár órányit voltam otthon, továbbra is szeretett házamban és udvaromban, nem tudtam nem látni, hogy az ország egyik felétől a másikig ugyanazt látom: köd, szürkeség, szélcsend, a színek totális hiánya, a kontrasztok hiánya, az egykedvűség totális uralma faltól falig, röviden: szutyok. Régen egyébként kimondottan kedveltem ezt. Ma már nem. Jó ideje nem. Aznap viszont erősen úgy éreztem: egyszerűen nem akarom ezt. Most biztosan nem.

Tartok is tőle kissé, hogy ez a húzás, ez a huzat egyszer túl erős lesz, s oda is elvisz, ahová már nem igazán akarom. De ez másik lemez.

Málta is úgy indult, hogy az utolsó pillanatig futkostunk, csak akkor ráadásul úgy éreztük még, hogy vakon – legalábbis majdnem vakon – ugrunk bele valamibe, amiről magunk se tudjuk pontosan, mi a csoda voltaképp. De ugrottunk. A második etap nyugalmasabb lehetett volna, legalábbis a részemről annyiban biztosan, hogy már egyfajta rutinnal gondoltam az újabb útra. Egy fordulótól természetesen nem alakul ki semmiféle rutin, de azért az a legneccesebb. Hogy csak egy példát mondjak: pontosan tudtam, hogy a reptéren másodszor már egyszerűen csak átsétálunk, a repülőre úgy ülünk fel, mintha csak a nyíregyházi gyorsra vettünk volna jegyet. Ebben részben igazam is lett, de egyrészt olyan hirtelen döntöttünk, hogy Mara például nem tudott lemondani programokat, indulás előtt pár órával még dolgozott, én nem tudtam a házra többet szánni pár óránál, másrészt pedig Mara végül tulajdonképp feszültebb lett, mint Málta előtt. Magam se értettem, miért. Olyasmit mondott, hogy úgy érzi: ez most fontosabb határátlépés, mint amilyen Málta volt. Ma sem tudom pontosan, mit értett ez alatt, vagy miért érzett így. Az mondjuk tény, hogy hajlamos parázni. Erről írtam már a máltai beszámolóban (ITT).

Utólag könnyebb okosnak lenni – épp ezért én is az leszek. Miért is ne? Sok mindent tudtunk, de azért pár kérdés nyitva maradt, ezek egy részéről én nem is tudtam (ilyen volt a bicikli, a fűtés, a közlekedés kérdése, nem elhanyagolható dolgok), így aztán nem is nyomasztottak. Indulás előtt semmi perc alatt bepakoltam – ez is rutinból ment. Ez a TWO ON THE ROAD egyik legnagyobb csodája: fényesen igazolódik, hogy egy kis hátizsákkal is boldogul az ember, sőt dolgozhat is! Bár azért próbálkoztam némi változtatással, így például – mivel úgy terveztük, hogy a második etapban sokat dolgozunk és írunk

(Mara a máltai út hatására naplóírásba kezdett, s ez nem semmi),


Sok gép megy innen a hajdani gyarmatok felé is (Fotó: Centauri)

így megkísértett a gondolat, hogy elvigyem magammal a klaviatúrámat. Én ugyanis soha az életben nem dolgoztam a laptop klaviatúráján, mindig csatlakoztattam hozzá egy másik, nagyobb, strapabíróbb és kényelmesebb klaviatúrát. Rövid villámlátogatásom odahaza rádöbbentett, hogy a nagy klaviatúra bepréselhető a kis zsákba. Aztán szerettem volna melegebb holmikat, pár plusz apróságot, mindezt szépen elő is készítettem, majd tíz perc alatt az összeset kiszortíroztam, egyetlen kivétellel: ezúttal elraktam egy dezodort is. Ezek után olyan nyugalommal üldögéltem a kanapén, mint aki előtt már csak egy jó esti filmezés áll – ezzel szemben Mara szemlátomást feszült volt, és sokat kínlódott a pakolással. Talán mert ő is beújított, illetve ő valóban, méghozzá erőteljesen.

Miután máltai utunkon rájöttünk, hogy nem méricskélik a hátizsákokat centivel, és nem mérlegelnek, úgy döntött, utazhatna nagyobb zsákkal is, még pontosabban táskával. Vett egy táskát.

Megtetszett neki, ahogy mondta, amúgy is „annyira utazós táska” (amúgy valóban csinos), s nagyobb. Ezt a táskát rendesen megtömte. Gondoltam, ez most rendben is van, mivel a tervek szerint kevesebbet mozgunk majd, mint Máltán. Ez persze nem egészen így alakult, s utólag ez a táska már nem tűnik annyira nyerőnek – jobb a hátizsák.

A Nagyvárad-tértől Ferihegyig elfogott valamiféle szomorúság, ami később szinte unalomba torkollt. A reptéren már sokkal jobb volt. Megbeszéltük, hogy nem totojázunk, egyből becsekkolunk, s ráérünk ténferegni a terminálon, és mivel a múltkor nem sikerült forralt bort innia a dohányzó teraszon, most azt is bepótolhatja. Volt nálunk némi üdítő, ezt megittuk együtt a reptér előtt, én még eltoltam egy cigit a kijelölt helyen, aztán úgy berongyoltunk a reptérre, mint akik mindjárt lekésik a gépet. Nagyon icipici dolog, tudom, de mégis: sokat számított, hogy méterről méterre ismertük a járást, s már azt is terveztük, hogy amint Málta előtt, megint kóstolunk tokajit. Csekkolásnál sem volt izgalom, legalábbis bennem cseppnyi sem. Fesztelenül beszélgettünk a reptériekkel, még akkor is, mikor nagy sajnálkozások közepette a dezodoromat elvették és kidobták. Ha valamivel kisebb, vihettem volna.

Mara viszont ezúttal fennakadt a kapunál, s folyton becsipogott. Máltánál ő ért át elsőnek, most én. Ahogy visszanéztem, láttam, hogy ismét átküldik a kapun, sőt meg is motozzák, végül úgy engedték át, hogy nem derült ki, mitől csipogott.

Mondtam is neki: vagy lenyelt valamit, vagy a parájával totálisan összekavarta az elektronikát is. Féltem, hogy tovább nő a feszültsége, ezért azt mondtam, hogy a csekkolás voltaképp egy egészen vidám dolog, mindenki csipog, csicsereg, pittyeg, olyan, mint egy madárház.” Mara nevetett (szerencsére gyakran, s könnyen nevet), de tényleg volt benne valami para, mert ahogy a terminálra értünk rögtön vizet akart szerezni, de kábé húsz másodpercen belül.

Úgy nézett körbe, mintha a Góbi-sivatagba csekkoltunk volna be.

Talán türelmetlen voltam, de azt javasoltam, hogy mivel a terminálon ezer helyen vannak „artézikutak”, időnk meg, akár a tenger, először igyunk tokajit, lazuljunk le, aztán szerzünk vizet, például ott, ahol forralt bort szeretne inni. Tokajit megint kóstoltattak, ezúttal egy késői szüretelésű cuveé-t. Mennyei volt, s ahogy láttam, sokan vették is.

Az emeleten aztán sikerült forralt bort szerezni 2000 forintért, vagyis két forralt bor árából már bőven kijött volna a repülőjegyünk; az a jegy, amivel Máltánál is messzebb megyünk. Nem volt rossz, de hogy megéri azt egy percig sem állítanám. Nem hiszem, hogy iszunk ott valaha valamit, ráadásul a „néni” – épp ahogy a máltai út előtt – rendkívül morózus volt.

Visszamentünk a terminálra, kerestünk egy kényelmes helyet, elmentünk mosdóba,

itt láttunk először a Korona-vírus miatt maszkot hordó utasokat,

beszélgettünk kicsit, feltűnt nekem egy srác, aki rendkívül jó ízléssel, stílusosan öltözködött, így aztán beszélgettünk öltözködésről, fotózásról, ízlésről, a színek jelentéséről, s megállapítottuk azt is, hogy a reptéren mennyivel több a fesztelen, jó értelemben vett laza ember, s mire mindezt úgy-ahogy kitárgyaltuk, kiírták, melyik kapu lesz a miénk. Ezt is eldöntöttük a legelején: nem várunk semmire, ahogy tudjuk, melyik kapunál lesz a beszállás, rögtön megyünk. Úgy is lett.

Beszálltunk a gépbe – mindenki a maga helyére. Az első úttal ellentétben ugyanis már nem engedtük meg magunknak azt a luxust, hogy egymás mellé szóló jeggyel drágítsuk meg akár egy kicsivel is az olcsó jegyet. Talán ez is közrejátszhatott Mara szorongásában. Könnyen lehet. Úgy volt, hogy pár sorral mögöttem ül. Még a földön megkérdeztem, mi lenne jobb neki, ha mögötte vagyok, vagy ha maga előtt lát. Az utóbbi mellett döntött. Ezzel szemben, miután elhelyezkedtem, hiába pillogtam hátra, nem láttam sehol.

Amikor mindenki elhelyezkedett, és elnyugodott az utastér, többször is felálltam, hogy lássam végre, de továbbra sem találtam rá. Végül már a gép végében ülők is engem néztek – mint az Omega dalban: „nézték, mit nézek”.



Felszállt mindenki. Elhelyezkedett mindenki. Mara sehol. Oké, felálltam, és végigsétáltam a gépen. Először gyorsan, hisz egy gépbelső meglehetősen szűk, Marát egyből látnom kellett volna, de nem. Nem tudom, hogyan lehetséges ez, de semmi. Visszafelé már lassabban mentem, és minden sort megnéztem egyenként. Nem mondom, hogy lassan, mert ugye az utasok már előtte is engem bámultak, azt nézték, mit sasolok, ezúttal meg azt nézték, mit bámulok rajtuk. Jó, visszaértem a helyemre. Leültem, aztán megint felálltam. Újra hátratekintgetés – s az utasok néznek vissza. Mit tehettem volna? Leültem, újra elrendeztem a motyót a lábaimnál és bekötötttem magam. Biztos megvan. Hová tűnhetett volna?” De aztán megsajnáltam.

Ha úgy szállunk fel, hogy még egy biztató integetést sem kapott, az elég szar lesz.

Megint nézelődtem. Közben az is világos lett, hogy nem véletlenül szórták szinte ingyen a jegyeket – a gép így sem telt meg. Egyikünk jegye sem szólt ablak mellé, holott a máltai út egyik legnagyobb élménye az éjszakai repülés volt – hála az ablak melletti ülésnek. Most meg azt láttam, hogy komplett sorok üresek, ablak melletti székek is. Ez szöget ütött a fejembe. Jó, igaz, Marát pillanatnyilag nem is látom, pedig talán ülhetnénk egymás mellé is, ha megkérem a légikísérőket. Mivel akkor már elég régóta a gépben ültünk, nem tudhattam, mennyi idő maradt a protokollig, mikor is elmondják, hogyan használjuk a légzőmaszkokat meg a mentőmellényeket, ha egy katasztrófahelyzet szereplőivé lépnék elő, gondoltam, hátra megyek, s megkérdezem, lehetséges-e átülni, s ha igen, újabb kísérletet teszek Mara felkutatására a rettenetes nagy gép téridőútvesztőjében. Harmadszor mentem végig a gépen – sikerült harmadszorra is úgy, hogy Marát ne lássam, s neki se tűnjön fel, hogy harmadszor megyek el mellette, hogy annyit járkálok már, mintha a személyzethez tartoznék én is. A gép legvégében a beszélgető légikisérőkhöz léptem, s épp csak annyit mondtam: „Úgy látom nincs teltház…” – s az egyik meg sem várva a mondat végét, azt mondta: „Nyugodtan üljenek oda, ahová csak akarnak.”

Szuper. Minden frankó, ülhetünk egymás mellé, ülhetünk akár ablak mellé is, akár az ablakok között is válogathatunk, már csak Mara hiányzik.

Végigmentem negyedszer, most lassabban, azzal sem törődve, hogy ki mit néz, igyekeztem egyenként végigvenni az utasokat, és persze – lássunk csodát – úgy értem vissza a helyemig, hogy Marát negyedszerre sem láttam. Már épp kétségbeestem volna, amikor valaki bizonytalanul integetettt, félig a sor fölött, félig a sor oldalában. Végre! Én meg visszaintettem neki, hogy hamar szedje a cuccokat, és jöjjön előre, én meg hátra, üljünk be egy üres sorba. Jött is, nagy örömmel, megkérdezte, szabad-e ezt, mondtam, a légikísérők áldásával költözünk, szóval minden frankó, csak épp ma sem tudom, hogy a francba lehet ennyire eltűnni egy gépen. Mara azt mondta, aludni próbált csak. Ez magyarázat arra, hogy ő nem látta a bolyongásom, viszont nem magyarázat arra, hogy egyúttal láthatatlanná is vált.

Felmerült bennem egy pillanatra, hogy Mara alakváltó lény, aki álmában valaki egészen más – de jobb erre nem gondolni 🙂 

A felszállás épp csak leheletnyivel volt könnyebb Mara számára, mint korábban. Ha pontos akarok lenni, a felszállás valóban könnyebb volt, talán még egy pillanatra rá is kapott az ízére. Ezúttal ugyanis nagyobb gyorsulással indultunk, mint korábban – ez az, amit igazán szeretek, amikor a gép irdatlanul kilő. Ez egy pillanatra Marát is magával ragadta, csakhogy a levegőben aztán egészen más fogadott minket, mint a máltai utakon. Épp indulás előtt eleredt az eső, s csak a levegőben értettük meg, miért. Betört egy front – s vele betört minden légi velejáró. Például a turbulencia. A gép időnként nagyot emelkedett, máskor mintha lezuhant volna egy gödörbe, rázkódott, és mivel sikerült a szárnyhoz ülnünk, tökéletesen láttuk a szárny rázkódását, amely szintén kevéssé növeli a komfortérzetünket.

Mara halálos aggodalommal mondta, hogy ez turbulencia. Én magabiztosan vágtam rá: „Dehogy is! Csak egy kis szél.”

Nagy nehezen felzötykölődött a gép abba a magasságba, ahol valamivel simább volt az út, amikor is a pilóta imigyen köszönt be: „Amint önök is észlelik, erős a turbulencia, és ez várhatóan így marad végig, a célállomáson 14 fok van, 50 kilométer/órás szél, és szakad az eső. Egész Európa időjárása ilyen most, az öveket ne csatolják ki, érezzék jól magukat, szép utat.”

Ennyi – és ennyit a turbulenciáról is.

Folyt. köv.


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 🙂

Email cím*


2020.01.24. Elveszett sál és titokzatos rigó az Adam Sude-öbölben

2020.02.09. Az a harang, amit még sosem húztak meg bennem

A lét és nemlét lajtorjája

2020.02.08. Pár lépésre minden megerősítéstől, és minden cáfolattól

2020.01.19. Éjszakai repülés – új föld a lábunk alatt – 2 fejezet

9 Comments:

  1. Nagyné Ica

    A “carpe diem” érzése jutott eszembe:” Ragadd meg a napot, élj a jelenben.”
    Úgy érzem nektek sikerült. Csodállak benneteket! ❤
    Azért a “Mara parán” és alakváltásán jót mosolyogtam. 😊

    • Joggal jut eszedbe, talán, de itt azért ennél többről van szó – sok mindent keresnek ezek az utak, olyasmit-olyasmiket, melyek a jövőről szólnak, a jövőnek kellenek, vagyis nem a jelennek; de a jelen az, és talán annak megragadása, ami a jövőt egyáltalán lehetővé teszi.

  2. Még szerencse, hogy nem tegnap és ma repültetek, most aztán lett volna turbulencia!
    Ajjjj, persze az úticél még mindig titkos. 😀 😀

    • Turbulenciával nem utoljára találkoztunk, azt hiszem. 🙂 Az második út sem titkos már, hamarosan felrakom a második beszámolót róla, ahol már pontos helyszíneket is megadok. De remélem, nem volt rossz játék találgatni egy darabig – annak ellenére sem, hogy a kapcsolat erőteljes akadályozása miatt elnyúlt kissé, és kaotikusan keveregtek a bejegyzések a félbehagyott máltai beszámolókkal.

  3. Szabó Edit

    Bocs’, de ide hoznék egy kis irodalmat. Ugye, nem baj?
    Az Ellingwood-dilemma újra a Ligetben 🙂 :

    https://ligetmuhely.com/liget/az-ellingwood-dilemma/

  4. Patai Mária Zsuzsanna

    Nem rögtön esett le a címbeli utalás az Ottlik-regény fejezetcímére. A villámnovellát pedig osztom, hadd csapjon meg másokat is!

  5. Holsky Péter

    Kissé késve olvasva, de az új úti célt (szándékosan) meg nem nézve még, csak azt mondhatom: először kicsit türelmetlen voltam az információ-visszatartás miatt (ti. hogy hova is lesz a repülés) – de közben olyan izgalmasra, még inkább: olyan közelire, olyan emberire sikeredett a készülődés leírása, hogy az elfeledtette velem minden türelmetlenségemet 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!

    VIHAROS AZ ÉLETED? KÜZDENED KELL? AKKOR EZT OLVASD EL!
    San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?: "Nem mindegy, hogy egyetlen új infó durván félmillióval, vagy durván 50 millióval növeli az elme lehetőségeit." 2020.08.11. 16:28

    ÚJ ROVAT!! - TABOOK (1. rész): MIÉRT NEM FELESLEGES A LEXIKÁLIS TUDÁS?:
    "A felvett információk nem feltétlenül, nem törvényszerűen kapcsolódnak össze hálózattá, nem válnak egy szupersztráda részeivé automatikusan. Ilyen robbanások kezelése egy szint felett többlet képességeket igényel, alighanem ezt nevezzük zsenialitásnak. Gyakori az is, hogy bármennyi infó jut is be az agyba, azok fragmentumok lesznek."

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK: "Csodálkoztam, hogy ellenvetés nélkül hagyták elmenni. Nem is várt egy percet sem. Az utolsó mondat után fogta magát és egyszerűen kisétált az ajtón." 2020.04.18.

    LEGSZEBB EMLÉKEIM - AZ ÖREG, AKIT ÖREGNEK HÍVTAK:
    Valójában nem is volt a tanárom. Egy tudós ember volt „csak”, egy geológus, paleontológus, egy folyton töprengő, agyaló, kombináló ember. Termetre meg egy medve. Egy lassú, dörmögő, tekintélyes nagy medve. Ismerte a vadakat, a madarakat, de nem volt olyasmi, ami ne érdekelte volna. Talán a hülyeség – az talán hidegen hagyta. Nyugodt ember volt. Amolyan ősapa. Mindenki apja vagy mindenki nagyapja. Sokan jártak hozzá, az ő kicsi, fenyőkkel övezett házába, fiatalok."

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN: "„Ezer éve” ígértem egy cikket egy olyan jelenségről, amiről magyarul nem találni semmit, holott méltó volna a világhírre." 2020.08.08. 13:18

    ŐRÜLT PORTLANDI FECSKÉK - MADÁRVONULÁS AMERIKÁBAN:
    "Az amerikai kontinens nyugati partjainál és az USA északi illetve Kanada délinyugati részén, ahonnan a nyugati partokat követve, többek között Kaliforniát érintve Dél-Amerikába vonul. Néhány éve meghökkentő gyülekezésük alakult ki az Oregon állambeli Portland egyik általános iskolájánál. Azon túl, hogy amit ezek a fecskék művelnek, egészen elképesztő, számos tanulsággal is szolgálhat a számunkra. De először nézzünk egy felvételt, hogy lássuk, miről van szó. Először olyasmit látunk, amit seregélycsapatoktól is „megszokhattunk”; éjszakai beszállás előtti, csapatos légiparádét. "

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.

    A HÉT LEGFONTOSABB ESSZÉJE: Az agresszió és a koronavírus-járvány lehetett volna az utolsó mentsvárunk. 2020.08.06.
    "Hatalmas sanszot hagytunk ki ezekben a hónapokban. Épp a világjárvány adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy alapvetően elhibázott pályáról letérjünk, de ez nem történt meg. És nem fog megtörténni már. Azt is állítom, hogy ezután jöhet bármi, nem fog történni semmi, az ember, a Homo sapiens elvesztette képességét, hogy saját sorsának kovácsa legyen."
  • MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA

    MAZSOLA A MÚLTBÓL - EGY JÓ KÖNYV NYÁRRA
    "„Fiatal lányként nagy bajba kerültem. 1966 nyarán lefeküdtem egy fiúval, aki még nálam is éretlenebb volt, és azonnal teherbe estem. (…) Kirúgtak a főiskoláról. (…) A terhességem előrehaladtával máshol kellett menedéket keresnem. A szomszédok úgy viselkedtek, mintha a szüleim bűnözőt rejtegetnének. Kissé délebbre, a tengerparton találtam magamnak egy pótcsaládot (…) Fegyelmezett, mégis meghitt családi életük a bioételeken, a klasszikus zenén és a művészeten nyugodott. (…) Vasárnaponként elsétáltam egy kihalt tengerparti kávéházba, ahol kávét és fánkot reggeliztem – egyiket sem nézték volna jó szemmel az egészséges ételek uralta háztartásban. (…) Mivel nem voltam férjnél, az ápolónők kegyetlenül bántak velem, órákig hagytak szenvedni az asztalon… (…) Drakula lányának neveztek (… ) Bár a karom üres volt és sírtam, a gyermekem életben maradt és jó kezekbe került. (…) Örökbe adtam egy jómódú és művelt családba."

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA

    HŰSÍTŐ KALANDREGÉNY NYÁRRA
    "Centauri, a “titokzatos író” nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit – még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik “tökös gyereket” faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt."

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA

    MUTÁCIÓ - JÁRVÁNYNOVELLA
    Nehéz megmondani, mi a legjobb az életben. Valamivel könnyebb kérdés, mi a legrosszabb. A járvány kitörésekor már tudtam. Legalábbis azt hittem, tudom. Három dolog a legrosszabb, de hogy a három közül melyik a leginkább elviselhetetlen, arról még a karantén idején sem döntöttem. Az első az, ha valaki hirtelen meghal. Mondjuk, az apád, akire mindig számíthatsz. Akivel sörözhetsz, beszélgethetsz, horgászhatsz; aki nem tökéletes, de mégiscsak ott van neked, akit bármikor kereshetsz, olyan, amilyen, de nála valóságosabb ember nincs a Földön. Az valami felfoghatatlan, amikor egy napon közlik veled: ez az ember nincs többé. Meghalt. Váratlanul. És te nem érted: Akkor most mi van? Többé nem beszélünk? Többé nem főzünk együtt? Akkor holnap mégsem horgászunk? Akkor ma nem találkozunk? Már ma sem? Ezt alapvetően nem képes felfogni az ember. Hiába volt ott egész életében, a bölcsőtől az esküvőig, most mégis olybá tűnik, hogy az embert, aki az apád volt, álmodtad csak. És most felriadsz egy álomból, a továbbiakban ébren kell lenned, egy olyan világban, ahol árva vagy.

    KERT A VADONBAN

    KERT A VADONBAN
    Sajnos alig találni adatokat arról, hogy az ország területének hány százalékát teszik ki kertek. Hosszas keresgélés után sem sikerült megbízható forrásra bukkannom, holott nyilván nem elenyésző ez a hányad. Sok múlhat azon, hogy ezek a kertek milyen állapotban vannak, és a tulajdonosokat milyen szándék vezérli a művelésük során. Ma ez fokozottan igaz. Az én kertem például mára úgy működik már, mint egy kültéri légkondicionáló.

    KERT & VADON "Mindig történik valami. Most például örökbe kellett fogadnom egy egész "csonka családot." 2020.07.17. 12:18

    KERT & VADON
    "Július 5.-én új fejezet nyílt a birtok történetében, aznap viszont még nem tudtam, hogy nemsokára egy kis “csonka családot” kell örökbe fogadnom. A délutáni órákban, nagy hőségben, a bejárati ajtó előtt megjelent egy sünkölyök. Ennyire kicsi sünt talán nem is láttam még. Szokatlan volt az időpont is, mivel a sünök éjjel járnak."

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK

    RÉM EGYSZERŰ RECEPT HÚSEVŐKNEK
    Szeretek pepecselni macerás ételekkel, ha időm engedi – de gyakran nem engedi. Utóbb pedig sok ételről kiderül, hogy koránt sem annyira nehéz vagy macerás az elkészítésük, ahogy azt botcsinálta szakács fényévekről elképzeli. A hétvégén írtam arról, hogy a kenyérsütés is lenyűgözött azzal, hogy voltaképp a semmiből lesz valami alapvető; s alapvetően finom. Bevallom én húsevő vagyok. Kötelességem is húst enni a lábam miatt. Írtam már arról, hogy gyerekkoromban kis híján majdnem elvesztettem a jobb lábamat (AMIRE BÜSZKE VAGYOK: A JOBB LÁBAM), máskor sikerült ugyanebbe a lábba beleállítanom a baltát, s ilyenkor fokozottan kellett ügyelnem arra, hogy elegendő húst egyek; ez ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a láb fenntartsa magát. Szerencsére kedvelem is a húsételeket

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG

    A MADARAK SÖTÉT OLDALA - ÁLLATI KEGYETLENSÉG
    "Sokan szeretjük a madarakat. Csodáljuk őket, számos esetben írtam róluk én is elragadtatással. Legutóbb a madárdal lenyűgöző szépségét mutattam meg, egyúttal bizonyítékként arra, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint azt bárki gondolná. Hajlamosak vagyunk idealizálni az állatok világát, és eszményként szembe állítani az ember kétségkívül drasztikus és „embertelen” világával. Könnyen alakul ki bennünk az a kép, hogy szemben velünk, az állatok ártatlan és tiszta lények. Abban egészen biztos vagyok, hogy a természet egésze egy lenyűgöző, messze felettünk álló, hibátlanul működő rendszer. Ebből a szempontból vizsgálva magamat, a természet imádata és vizsgálata szinte már vallás. Alighanem panteista vagyok. Ami másoknak az Isten, az nekem Gaia. Ugyanakkor töprengésre ad okot, ha az állatvilágot közelebbről is szemügyre vesszük. Erre különösen sok lehetőség nyílik a webkamerák és élő közvetítések korában."

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?

    AMIT NEM TUDTÁL A HARKÁLYOKRÓL: Valóban kérdés: hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
    Ha van ismert madár, akkor a harkály az. Ugyanakkor a legtöbben alig tudnak róla valamit. Tudjuk, a harkály a fák doktora, tudjuk, odúkat váj a fákba, ugyanakkor gyógyítja azokat, látjuk télen a madáretetőnkön, de gyakran nem tudjuk, hogy melyik harkályfaj a vendégünk – ugyanis jó pár fajunk van –, másrészt kevesen tudják, hogy a harkályok (hivatalos néven fakopáncsok) mennyire különleges madarak. Talán mert megszoktuk már, hogy a fákat kopácsolják. Megszoktuk pompás színeiket és jelenlétüket, de érdemes megnézni őket közelebbről, mert bizony tátva maradhat a szánk is. Szabó Edit kérésére írok róluk részletesebben. Az eredeti kérdés az volt, hogy egy bizonyos hang, egyfajta gépfegyverropogás származhat-e harkálytól? Ennek apropóján azonban egy kicsit közelebbről is megmutatom a harkályokat. Először is készítettem egy kis harkályhatározót az éjjel. Általában nagy fakopáncs jár a kertünkben, de ahol nagyobb park, erdő, öreg gyümölcsös van a közelben, több fajjal is találkozhatunk.

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?

    NŐURALOM ÉS A FÉRFIAK BUKÁSA: Lányok egész generációja nőtt fel apa nélkül. Lányok garmadája igyekezett megtudni olcsó, véletlenszerűen fennmaradt könyvekből, miben áll a férfi lényege. Egyáltalán, hogy néz ki?
    Először volt a tízéves háború. Ez tavasszal kezdődött és tavasszal is ért véget. Hatvan évvel korábban. Májusban béke volt. Majd következett a húszéves háború, ami húsz évig tartott, nyáron kezdődött és nyáron ért véget. Szeptemberben ismét béke volt. Végül kitört a harmincéves háború. Ez ősszel kezdődött és ősszel ért véget, harmincévnyi öldöklés után. Októberben elcsöndesültek a frontok. November elejére egyszerűen kiürültek a lövészárkok. Az ezredesek, dandártábornokok, marsallok novemberben már nem találtak katonákat. December elején próbáltak még toborozni, de a falvak és a városok egyaránt üresen álltak, pontosabban nem volt bennük férfi, még fiatal férfi vagy nagyobb fiúcska sem. Arról nem szólva, hogy ezredesek, dandártábornokok, vezérkari főnökök és marsallok se igen akadtak. Az a néhány, aki maradt, agyalágyult hülye lett a sok lövöldözéstől, az összességében hatvanévnyi öldökléstől elszállt minden harcikedvük és életerejük, megöregedtek, nemhogy harcolni, de járni is alig tudtak, süketek voltak mindkét fülükre, és amikor ezek közül néhányan itt-ott, véletlenszerűen, a pusztában, a tajgán, a tundraövben, az évekkel korábban elcsatangolt vagy leszakadt, húsz és harminc és negyven évvel korábbi hadifogságból hazafelé vándorló kéttucat férfiból összeblöfföltek egy-egy tizedet vagy fél szakaszt, bármit, amit harci alakulatnak tekinthettek, és mustársárga, vérpöttyös térképeikkel elindultak az utolsó állások felé, majd odaértek, azt kellett látniuk, hogy ott már rég nem folyik semmiféle harc, sőt vér se. A tízéves háborúból visszamaradt csontoknak nyoma sincs. A húszéves háború katonai zubbonyaiból csak itt-ott maradt néhány mandzsettagomb, de az is a porhanyós, vértől fekete tőzeg alatt.

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?

    MÓRICKA ESETE A VILÁGJÁRVÁNNYAL: Ha valaki egész életében forradalmi hévvel azt üvölti: „Előre!” – amikor a történelem hozza úgy, hogy valóban nincs más hátra, mint előre, miért kezdi váratlanul azt üvölteni, hogy „HÁTRA!”?
    Hetekkel ezelőtt írtam már a hisztériáról, leginkább kérdéseket tettem fel. Költői kérdéseket zömmel, s nem vártam választ. De ennyi idő után pár választ kaptunk mégis. Jól látszik, hogy valóban kibontakozott mára egy ideológiai háború, ahogy kibontakozott egy életmódok közötti háború is. Az egész vita valójában a karanténról és a maszkviselésről olyan ideológiáktól átfűtött, eszement tónusban zajlik, hogy ép elméjű ember egy idő után inkább kiszáll; kiszáll olyan szinten is, hogy egyáltalán olvassa és hallgassa ezeket. A járvány gyakorlóterep, felület sok megmondófej számára. Épp ez adja meg számunkra az egyik fontos választ. Nem vitatható, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Akár brutálisan veszélyes járványhelyzetről, akár brutálisan túltolt hisztériáról beszélünk. Mindkét esetben igaz, hogy valamiféle rendszerhibával kell szembesülnünk. Ismét leszögezem: én nem gondolom, hogy itt hisztériáról lenne szó. Arról semmiképp, hogy az egyik oldal hisztérikus volna, no de a másik, az mennyire józan. Nem. Legjobb esetben is egy hisztérikus gyereket látunk, nevezzük őt Zolikának, de lehet Robika, Pistike vagy Móricka is, tök mindegy, aki a pénztár előtt földre veti magát, üvölt és toporzékol, mert nem vettek neki rágógumit.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.

    MEGHÖKKENTŐ ÁLLATOK – AKIT MINDENKI LÁTOTT, MÉGSEM LÉTEZIK: Gondolhatnánk – ahogy gondoltuk is évszázadokig –, hogy egy új kecskebéka létrejöttéhez is kell egy nőstény kecskebéka meg egy hím. De nem.
    A tavasz az utánpótlásról és a fennmaradásról szól a vadonban; végsősoron e körül forog minden. A nyugalmi időszakok is azt a célt szolgálják, hogy kihúzza mindenki tavaszig valahogy, s a lehető legfelkészültebben jusson el a tavaszig. Nem meglepő, hogy a legérdekesebb és legdöbbenetesebb jelenetek, szokások, trükkök zömmel a szaporodási időszakhoz köthetők, a titokzatos és gyönyörű madárdaltól a násztáncig. Vagy gondoljunk a szarvasbőgésre, mely egyben kivétel is, hisz őszre esik, de két ősz között egy szarvas, még egy bika is, bizonyos értelemben csak egy legelésző állat, ám szeptemberben már az erdő királya, a fenségesség maga, és szinte uralja az egész őszt. Legyen egy faj násza bármily látványos, a legtöbb esetben egymástól igen távoli fajok között is van valami közös. Azonos fajhoz tartozó egyedek állnak össze annak érdekében, hogy újabb egyedeket hozzanak létre.

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET: "Jobb világban élnénk, ha erről széles körben tudnánk." 2020.05.01. 08:35

    SKORPIÓK MENTHETNEK MEG MINKET:
    "Először is meg kell küzdenem azzal, hogy pillanatnyilag senki sem tudja, hogy az udvaromban hány faj él. Ami a legszebb: hiába csődülne ide két tucat kutató, a zoológia és botanika legkülönbözőbb területeiről, számukra is hosszas feladat volna felmérni ezt a 11 hektárt. Ráadásul, ha nagyjából végeznének, akkor is csak egy megközelítően helyes képet adhatnának, hisz még egy kicsi terület faunája és flórája is folyamatosan változik. Új fajok tűnnek fel, és régi fajok tűnnek el."

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK? "A közép- és a felső osztálybeli nők a beteges megjelenést sminkkel is igyekeztek elérni. Úgyis mondhatnánk: tébécésre sminkelték magukat." 2020.04.24. 05:08

    HOGYAN ALAKÍTOTTÁK A DIVATOT JÁRVÁNYOK?
    "Az 1800-as évek közepére a tuberkulózis Európában és az Egyesült Államokban is elérte a járvány szintjét. A betegségről ma már tudjuk, hogy fertőző, a tüdőt támadja meg, és más szerveket is károsít, ez a tudás azonban a 19. sz. elején nem állt rendelkezésre. Az antibiotikumok megjelenése előtt a fertőzöttek lassú leromlás során értek el a végső stádiumba. Sápadni és fogyni kezdtek, mielőtt belehaltak volna az akkoriban „felemésztődésnek” mondott kórban. Épp ez két, alapvetően nyugtalanító tünet vált az új divat alappillérévé, s nem kell sokat keresgélnünk, hogy hamar rábukkanjunk máig tartó hatására."

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS "TELJES TESZTELÉS" - A SARKSITE-ON: "De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt. Ez a frusztráció lesz az, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy végül győzedelmeskedjen és helyreállítsa régi szép életét." 2020.05.07. 19:21

    TELJES TERJEDELEMBEN MÁR ITT IS
    "Hiába ígérte Bill Muskerberg a KONTKAT-3000 zavartalan élesítését, a letöltés mégis akadozott. Tegyük hozzá, Josef K. maga sem tudta eldönteni, hogy az internet túlterheltsége vagy a laptop elavultsága miatt, esetleg valami zsarolóvírusnak köszönhetően. Mindenesetre a KONTAKT-3000 ölelkező kabalafigurái előtt egyre csak karikázott a gép, ráadásul egy ponton frissítésbe kezdett, kikapcsolt és újraindított. Josef K. csak annyit mondott erre: „Szar az egész” – ezt is magában. De miért is csodálkoznánk ezen? Josef K. épp azokat a tüneteket mutatta, amiről a mennyei Bill Muskerberg oly sokat beszélt."

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB "SZTORI", AMIT VALAHA ÍRTAK: "Mi történt Krisztussal? Hogyan végezhette kereszten, amikor voltaképp semmit sem tett?" 2020.04.10. 16:01

    JÉZUS KRISZTUS TÖRTÉNETE A LEGPROGRESSZÍVEBB
    "Végtelenül szomorú, tragikus, és mindörökre aktuális marad az a pinpongozás, amit Krisztussal csinálnak. Amikor végsősoron mindenki – ki ilyen, ki olyan okból – érdekelt Jézus halálában, de valahogy senki se akarja, hogy személy szerint ő vigye el a balhét. Tudja mindenki, mennyire méltánytalan, mennyire ostoba, mennyire kicsinyes minden erő, ami Krisztus ellenében megmozdul; ami ekkora erővel s egyszersmind ennyire szánni való ostobasággal valaki halálát akarja. Mindenáron, de úgy, hogy felelősség senkit se terheljen."

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA: "A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket." 2020.04.06. 20:28

    A MADÁRÉNEK DÖBBENETES TITKA:
    "A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének. Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek."

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM? "A borhoz kitartás kell, nyitottság és határozottság, odafigyelés és akarat; a jó borhoz épp azok kellenek, mint a jó élethez." 2020.05.03. 12:29

    HOGYAN LETT BORGYŰJTEMÉNYEM?
    "Akkoriban rendszeresen láttam vendégül népes társaságokat, minden második hét péntekén. Nagy főzések, zenehallgatások és beszélgetések színtere volt minden ilyen este. Hajnalig folyt a lakoma, a beszéd, ha tetszik, a mulatozás. Zömmel madár- és zeneszerető emberek jártak hozzám. Zömmel sörivók. Egyik pénteken elmeséltem nekik, hogy már saját borom is van a pincében, mert korábban másnak félre raktam egyet, és úgy gondoltam, nem járja, hogy sajátom ne legyen. Mire páran úgy gondolták: az sem járja, hogy nekik sincs félrerakott boruk."

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK? "Szeretnék adni nektek az ünnepre valami kedveset, s találtam is valamit. Rettentően tanulságos és aranyos!" 2020.04.11. 18:20

    KIK TÁNCOLTAK HAMARABB? AZ EMBEREK VAGY A MADARAK?
    "De mielőtt megmutatnám, pár szót, egy kis bevezetőt engedjetek meg. Úgy látszik, nem bír magával a bennem rejlő „népművelő” 🙁 A minap részletesen írtam a madárzenéről, s már ott is feltettem azt a kérdést: mi van, ha nem az állatok utánoznak esetenként minket, hanem az emberi faj rendezkedett be az állatok utánzására? Nem akarom ezt a kérdést ismét megnyitni, csak épp egy olyan felvételt ajánlottak a figyelmembe, ahol épp az ember utánoz állatokat. De mint oly sokszor, ennek is nagyobb a jelentősége annál, minthogy csak vidámkodjunk kicsit."

    FILMAJÁNLÓ: "Bizonyos asszonyok számára épp ezek a férfiak jelenthetik a beteljesülést, már ha képesek kicsalni őket az erdőből vagy velük élni a vadonban" 2020.04.05. 19:36

    FILMAJÁNLÓ:
    "Ezért az e világból való nőnek, amikor rátalál az emberére, aranyásóra vagy hegymászóra, nincsen könnyű dolga. Katharina (Mathilda May) a farkasember, Roccia jobbján lép be a képbe, és az atletikus Adonisz, Martin balján végzi. Martinnal pedig a hegy, a Cerro Torre végez. Ez lenne a lelőtt poén, de gyorsan hozzáteszem, hogy a két férfi viadala során, a film mértani középpontjában, meghal még valaki. Olyasvalaki, akinek nem kellett volna."

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA: "A kakukk valóban okos, agyalós madár, mégis néha épp az eszessége miatt jár pórul. Pontosabban azért, mert ennek az eszességnek is vannak határai." 2020.04.08. 19:33

    ÁRMÁNY ÉS ÁLCA:
    "A kakukk arról híresült el, hogy a tojását más madarak fészkébe csempészi, és a fióka felnevelését nálánál sokkal kisebb termetű madárfajokra, például a vörösbegyre vagy a nádiposzátára bízza. Kevesen tudják, hogy a kakukk bizonyos szempontból az álcázás nagymestere is. Képes mások álcázását utánozni. A madártojásokat általában szintén valamiféle rejtő-szín jellemzi, ami azonban fajonként változik; más a vörösbegy, a nádirigó, az énekes rigó és a barázdabillegető tojása. (Az alábbi kép a fekete rigó tojásait mutatja.)"

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN? "Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből." 2020.03.29. 17:51

    HOGYAN HÓDÍTS KARANTÉN IDEJÉN?
    "Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet. A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt, a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. "

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ? "Mindnyájan szeretnénk a lehető legtöbbet megtudni arról, amit szeretünk, de arról is, amit nem. Jó esetben." 2020.06.05. 19:09

    TUDTAD, HOGY CSAK A HALOTT ÍRÓ A JÓ ÍRÓ?
    "Vannak, akik rajonganak a kortárs magyar irodalomért, vannak, akik kevésbé, de tartozzon valaki bármelyik csoportba, azt hiszem, minden olvasó szeretne tisztában lenni a kortárs irodalom állapotával, minőségével, szereplőivel. De hányan veszik a fáradtságot, hogy éveken át vegyék és olvassák az aktuálisan megjelenő irodalmi folyóiratokat? A kortárs irodalom legfontosabb fórumát ugyanis még mindig a folyóiratok jelentik."

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT: "Mintha ugyan egy öregember már nem érezne, mintha ugyan egy vénember, egy vénasszony nem sírna." 2020.04.16. 19:06

    REKVIEM AZ ÖREGEKÉRT:
    "Élj sokáig! Azt kívánom. De tudd, ha egyszer te haldokolsz majd, ha egyszer rád csap le váratlanul az utolsó óra, és egy olyan öregember arca rémlik fel előtted, akit sosem láttál, akkor tudd: Ő volt az. Valaki 2020-ból. Talán 2030-at, talán 2050-et írunk akkor, de tudd, az arc, amit akkor látsz, évtizedekkel korábban, 2020-ban halt meg. Talán fogják majd a kezed, talán beszélnek hozzád, talán leszel olyan szerencsés, és mégsem érzed azt a kezet, mégsem hallod azt a hangot, mégsem érzed magad szerencsésnek."

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk." 2020.01.04. 10:11

    HANGOSNOVELLA A SZERELEMRŐL: Ha nem fájt volna mindig így, hogy bár megszülettünk, mégsem lettünk.
    "Kedves Mindenki! Az elmúlt években alig-alig raktam fel hangos novellát vagy írásokat. Még 2019-ben készítettem pár felvételt ebből a célból, s várhatóan felvételek tucatjai készülnek 2020 elején, úgy néz ki, hogy igen jó minőségben, stúdióban. Többen többször is jeleztétek tavaly, hogy örülnétek az ilyen videóknak, és én akkor azt ígértem: lesznek. Nem mondom, ezt sem sikerült elkapkodni, de lett, s lesz is időnként új is. Hogy mennyi, azt pontosan még nem tudom. Fogadjátok szeretettel Philemont! A legjobbakat kívánva: Cen’"

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA: "Átváltozik az út, egy pillanat alatt útvesztővé. S minden útvesztő lélekvesztő is. S miden lélekvesztő elveszejti az észt és a tehetséget is." 2019.12.01. 18:41

    40 ÉVES A VILÁG LEGJOBB ALBUMA:
    "A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit. Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."