2020.01.21. Keverés-kavarás a tengerig (Málta 4. fejezet)

utazás Máltára

2020.01.15. Málta (Fotó: Centauri)


A nap épp a másik irányban bukott a horizont alá, ám a vörös fény rávetült alulról a felhőkre, onnan meg a tengerre – „szekunder naplemente”, ha ezt neveznem kellene valahogyan mindenképp.

MAGYARUL AZ ANGOL SZÖVEG ALATT!


While we were searching for the road and the bus stop to Valletta, in one of the streets we saw a silver-headed gentleman painting a statue behind a wide open garage door. The sight was so captivating that I wanted to shoot a photo of it. I asked Mara with a bit of anxiety if we could stop to address the gentleman. I didn’t know how much she would tolerate such situations. I’m happy to make new friends anytime, anywhere, but not everyone likes it. It was a great pleasure that Mara took it for granted and turned around, so we talked to the gentleman, a certain Alfred Fenech. He soon invited us to his house, showed us his other statues, his antique weapons, and finally invited us for a coffee, although we did not accept it.


Fotó: Centauri

Mr. Fenech worked for decades in a Maltese hospital, and now, as a retired man, carves sculptures, mostly from the material of which most of the Maltese buildings were made (limestone and sandstone, if we understood well), and painted them. He mainly made sculptures of Mary and different saints, but we also saw a spectacular horse statue.
 
We noticed already on the first day that there are statues of saints all over Malta. There are especially many statues of Mary and a lot of little ceramic reliefs of her by the doors. Maybe no wonder, because according to some sources, 96% of Malta’s population is devout Catholic.
 
But we owe Mr. Fenech much more than just to see his sculptures, his workshop and take photos. On a trip like this it means a lot to meet such a nice, genial person. There were some situations where Mara felt that the Maltese were not very kind, but I was referring to Budapest where it’s even worse. Mr. Fenech was the first to give us a homelike and humane experience on this journey. We are grateful for this, and since we have changed e-mails, we will publish this part of the report also in English in the hope that he is reading it, and he will remember our short visit with as good heart as we do.


Alfred Fenech (Fotó: Centauri)


 

MAGYARUL

2020.01.21. Az első reggelen rögtön rossz irányba fordultunk úgy kétszáz méter után. Talán a verebek miatt. Ugyanis egy jobbra nyíló utcában verebek bukkantak fel, talán azért fordultunk arra, egyébként meg úgy gondoltam, nagyot nem hibázhatunk, általában jól tájékozódom, ami igaz is, csakhogy a máltai utcák egy része zsákutca vagy egy hurok, így aztán nem könnyű irányt tartani akkor sem, ha az ember tökéletesen tudja, merre akar haladni.

Ezzel együtt mindketten élveztük az első kilométereket, a virágokat, a házakat és balkonokat, és kevergésünknek köszönhetően rögtön az első nap spanoltunk is egy máltai úrral.


S bármerre mész: pálmafák – mondhatni a pálma minden pálmát visz 🙂 (Fotó: Centauri)

Az utat és a Valettába tartó busz megállóját keresgélve az egyik utcában szélesre tárt garázsajtó mögött ősz úr szobrot festegetett. Annyira megkapó volt a látvány, hogy szerettem volna fotót lőni róla. Kicsit félve kérdeztem Marát, hogy megállhatunk-e, megszólíthatjuk-e az urat, nem tudtam még, hogy Mara mennyire tolerálja az ilyen helyzeteket. Én bármikor, bárhol bárkivel örömmel spanolok egy kicsit (vagy sokat), de nem mindenki kedveli ezt. Nagy öröm volt, hogy Mara ezt természetesnek vette, és minden további nélkül visszafordult, így aztán szóba elegyedtünk az úrral, bizonyos Alfred Fenech-el, aki hamarosan behívott a házába, megmutatta más szobrait is, láthattuk antik fegyvereit, sőt végül egy kávéra is meghívott, bár azt nem fogadtuk el.


Fenech úr évtizedekig egy máltai kórházban dolgozott, s most, nyugdíjasként szobrokat farag, zömmel abból az anyagból (mészkőből és homokkőből, ha jól értettük), amiből a máltai épületek zöme is készült, ezeket a szobrokat aztán alkalomadtán kifesti. Mária szobrok és szentek szobrait készíti elsősorban, de láttunk egy mutatós lószobrocskát is.

Már az első napon feltűnt, hogy lépten nyomon szentek szobraiba akadunk, kiváltképp sok a Mária szobor, gyakori, hogy az ajtók mellett kis Máriát ábrázoló kerámia domborművek vannak, ami talán nem csoda, hisz egyes források szerint Málta lakosságának 96% hithű katolikus.

Fenech úrnak azonban jóval többet köszönhetünk, mint hogy megnézhettük a szobrait és műhelyét, és fotózhattunk is. Sokat jelent egy ilyen úton, ha kedves, közvetlen emberrel találkozunk.

Volt néhány olyan helyzet, ahol Mara úgy érezte, a máltaiak nem igazán kedvesek, mire én arra hivatkoztam, hogy Budapesten ennyire sem. Fenech úr volt az első, aki otthonosság és humanitás élményt adott nekünk ezen az úton. Ezt innen is hálásan köszönjük, s mivel címet is cseréltünk, a beszámoló ezen részét a kedvéért angolul is közzé tesszük, abban a reményben, hogy elolvassa, s épp oly jó szívvel emlékszik vissza rövid látogatásunkra, amilyen örömmel és köszönettel mi gondolunk most rá.


Minden hajó szép, de a szkúnereknél nincs szebb 🙂 🙂 (Fotó: Centauri)

Fenech úrnál tett látogatásunk után végül visszataláltunk ahhoz a buszmegállóhoz, ahonnan elérhettük Valettát. Valettában voltaképp találomra szálltunk le a buszról, amikor megláttuk az első hajókat. Találomra indultunk el a dokk jobb oldalán is, hisz térképünk és GPS továbbra sem volt. Az első pillanattól igyekeztem sok képet lőni, bár eleinte nem voltak a legjobbak a fényviszonyok, de csodaszép régi kapukat láttunk, hacienda szerű gyarmati épületeket (Málta egészen későn, csak 1967-ben nyerte el függetlenségét), Mara pedig talált egy egészen szép sikátort. Hamar úgy láttuk, hogy a dokk keleti oldala nem a legjobb a számunkra, nehezen fogunk kijutni a tengerhez,

a cél ugyanis a tenger volt.


Sikátor Valettában (Fotó: Mara)

Visszafordultunk hát, és a dokk túloldalán próbálkoztunk. Közben többször is konstatáltuk, hogy Málta viharos, háborús múltja lépten-nyomon visszaköszön; sok az erődítmény, de még polgári épületek is gyakran sugározzák magukból ezt az évszázados hadikészültséget. Minderre jócskán rá tesz egy lapáttal, ha a kikötőben hadihajókat látunk, vagy ahogy később a partok mentén, újra és újra bunkerekbe, géppuskafészkekbe, őrtornyokba botlunk; kisebb-nagyobb hadi létesítményekbe, melyek az évszázadok során ellepték szinte egész Máltát.


Valetta (Fotó: Centauri)

A dokk túloldalán nemsokára elértük a tengert. Végre. Épp egy olyan helyen, ahová viszonylag szabadon törtek be a hullámok. Nekem ez a tenger. Nem az Adria, ahol igazán viharos, igazán erős és vad hullámokat alig látni, ahol kilátás is csak ritkán nyílik a rettentő nagy vízre, hanem ez: ahol újra és újra partra vetődnek a hullámok, ahol sziklákat ostromolnak vagy parti fövenyre vetődnek.

Örültünk, hogy kijutottunk a Földközi-tengerhez – valamivel később esett le nekem, hogy a Földközi-tengert én még nem is láttam, amennyiben az Adria annak csak egy csöndes-nagyobb öble.

Most végre hasonló volt az élmény, mint a Fekete-tengernél, a Balti-tengernél vagy az Északi-tengernél. De még nem volt az igazi. Nyíltvizet kerestünk. Gyalogosan. Továbbra is térkép és GPS nélkül.


Gyümölcsös stand a bazárban – utóbb láttuk, hogy az eper is érik Máltán januárban 🙂 (Fotó: Centauri)

Némi kutyagolás után újabb öböl végébe értünk, mint utóbb kiderült, ez már nem is Valetta volt, hanem Gzira. Itt végre egymást érték a kávézók, a boltok. Végre esélyünk nyílt rá, hogy elintézzünk valamit, de mielőtt bármire sort keríthettünk volna, megláttam egy lila medúzát a kikötő vizében. Ez nagyon feldobott, először vetettem be a kamerát élesben, Mara pedig lőtt rólam pár fotót medúzafilmezés közben.


Lila medúza – egyelőre ennyit tudok, később meghatározom. Videó is készült róla, sőt később is találkoztunk ilyen medúzákkal (Fotó: Centauri)

Medúzafilmezés 🙂 életemben először a nemrégiben beszerzett kis full-hd-és kamerával 🙂 (Fotó: Mara)

Miután felvettük a medúzát, visszatértünk a bazárba, ettünk egy szelet pizzát, aztán ittunk egy kávét, felcsattatunk egy kicsit a netre, de nekem – ha jól emlékszem – csak annyira futotta, hogy az Instára feldobjak egy képet. Pár lépéssel odébb viszont találtunk egy kis boltot, ahol vehettem végre egy öngyújtót és találtunk Máltatérképet is. Buszbérlethez azonban továbbra sem jutottunk hozzá, de akkor már nem is kerestük igazán.

A jegy olcsó, 1 euró, és két órán át bármelyik járatra jó, vagyis egyetlen jeggyel nagyjából keresztülutazhatunk Máltán.

Ezen a napon még fáradtak voltunk, bizonytalanok, és mindketten úgy vagyunk a városokkal, hogy hamar elfáraszt a nyüzsi, a pedálozás, a forgalom, néhol a füst, a zaj, és bár sok szép épület akadt az utunkba, sok szép részlet, mégis mindketten a tengerhez vágytunk erősen – s azt hiszem, egy kis nyugalomra.


Én csak fényképeztem ezt a sétányt, Mara viszont arra szeretett volna menni – s úgy lett 🙂 (Fotó: Centauri)

Gzirát Sliema követi, oda is átgyalogoltunk, ki egészen a végére, ahonnan én szerettem volna mielőbb átkelni a túloldalra, a nyílt tengerhez, s akkor már a kezünkben szorongatott térkép szerint, Mara azonban azt javasolta, hogy lépjünk ki a félszigetre. Messziről is tetszetősnek tűnt, és azt hiszem, amúgysem nehéz rávenni néhány kerülőre.

Később nem győztem hálálkodni Marának. A félsziget gyönyörű, csodaszép a panoráma, a távoli erőd és világítótorony, de ami a leginkább tetszett, az egy egészen apró öböl, ahová bezúdul a tenger, csupa élet, s ugyanakkor van benne valami földöntúli, sőt holdbéli is.


Apró öbölben dühöng a nagy tenger – egyszerre barátságos, s holdbéli 🙂 (Fotó: Centauri)

Itt készítettünk magunkról először páros képet – ahogy azt korábban valahol már írtam – szerintem rohadt jók lettek, ám Mara nem volt elégedett vele, így csak az öbölről adhatok képet. Kicsit feljebb, egy sziklaplatón felfedeztük, hogy a kőzetből tengerisün-kövületek bukkannak elő. Ez megint csak szívet melengető, imádom a kövületeket.


Kilátás a kis öböl tenger-résén (Fotó: Centauri)

Tengerisün-kövületek. Ilyesmit utoljára Ajka mellet láttam szénnel vegyes márgában (Fotó: Centauri)

A félsziget után átvágtunk a túloldalra, s némi keresgélés után végre kiértünk a nyílttengerhez. Miután alaposan elfáradtunk, megállapodtunk abban, hogy megállunk, pihenünk, és végre élvezzük egy kicsit, amiért idáig jöttünk. Marára épp úgy hat a tenger, mint rám.

Lenyűgöző az az erő. Az a kék. Az a hang. A fények néha egészen különösek voltak. A nap épp a másik irányban bukott a horizont alá, ám a vörös fény rávetült alulról a felhőkre, onnan meg a tengerre – „szekunder naplemente”, ha ezt neveznem kellene valahogyan mindenképp.

Én persze sokáig nem tudtam elüldögélni ott, kamerázásba kezdtem, de később Mara is elővette a telefont, s tengerzúgást vett fel. Végül azért mégis adtunk a varázsnak, az óceáni road-filingnek, leültünk a tomboló hullámok közelében, nem vettünk fel semmit, csak ültünk, üldögéltünk. Akkor éreztem először, hogy megérkeztünk. Hogy valamit elértünk valóban.


Semmi más, csak a Földközi-tenger. Ahogy Tafy mondja a Kék angyalban: “Tízmillió hordó acélkék részvéttelenség”. (Fotó: Centauri)


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára! / To comment scroll dawn


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Gyarmati stíl (Fotó: Centauri)


2020.01.20. Első bravúrom – rúdtáncos lettem Máltán

2020.01.19. Éjszakai repülés – új föld a lábunk alatt – 2 fejezet

2020.01.19. Az előkészületekről utólag – Málta 1.fejezet

2020.01.16. Kevergés Máltán, kavarás a neten

15 Comments:

  1. Ez olvasván is földöntúli, hát még a valóságban
    átélvén…lila medúza, apró öböl, tengerzúgás
    Mindennap egy csoda!Köszönöm😊Szép estét!

  2. Ibolya Nagy

    Erre már nincsenek szavak, földöntúli szépség!
    “Tízmillió hordó acélkék részvéttelenseg” hátha Tafy mondja, akkor biztosan így is van☺️
    Hála érte!

  3. Marsovszki Viktória

    🙂 🙂

  4. Szabó Edit

    Imádom a tengert. Ha a közelében vagyok, mindig igyekszem kijutni a tengerpartra. S mindenhonnan hozok kavicsokat, apró köveket.
    Te ezeket a képeiden hozod. Vagy nem csak?

    A végéről hiányzik nekem két szó.
    De ugye azért folyt. köv.?

  5. Nagyné Ica

    Talán nem tévedek (nagyot) ha azt mondom: látvány és a “megérkezés” érzése minden fáradságért kárpótol.
    És folyt.köv…😊 ugye? 😉

  6. Hnyilicza Zsuzsanna

    Húha, Vallettából vissza Gziráig, nem kis távolság! Sőt ,Sliemáig!
    Jó kis bolyongás volt!☺️
    Fenech úr nagyon kedves volt. Viszont elmosolyodtam a nevén, azon csodálkoztam volna, ha nem Fenech lett volna!😄 Bár lehetett volna Azzopardi is a vezetékneve, vagy Scicluna ( gyakori vezetéknevek Máltán ).
    További jó élményeket!

  7. Patai Mária Zsuzsanna

    Itt patakzik (tengerzik)most a jelen, majd múlttá válik, és megcsillannak az aranyrögök…

  8. Takács Monika

    Örülök, hogy egy kedves helyi ember meghozta az otthonosság érzését! Számomra ezek egy nyaralás legszebb, ajándékba kapott pillanatai. Ha ez nincs akkor nagyon idegenül tudom érezni maga idegenben 🙂 És jó az is, hogy a tenger, ha részvéttelenül is, de a barátságos arcát mutatta. Na és még egy szkúner is épp ott ringatózott a kikötőben. 🙂 Köszönet a verbális és vizuális, összérzéki beszámolóért! És üdvözlet Marának (is)!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük