2020.01.14. Két ember, két álom

2020.01.14. Fotó: Centauri és tsa.

KÉT EMBER, KÉT ÁLOM – AZ EGYIK FELSZÁLLNA, A MÁSIK LESZÁLLNA

Én tudok repülni, álmomban legalábbis, de leszállni nem. Régebben nem tudtam. Mara szállna, de még a repülő sem mozdul meg alatta.


2020.01.14. Hamar leszögezem: ez nem képes beszéd, az alábbiak minden szava igaz. Én vagyok a leginkább meglepett, hogy mindez az első út kapcsán épp így esett. Ez van. Hogy miért, megértjük egyszer, ebben biztos vagyok.

Szóval. Az első úton olyan emberrel megyek, akinek van egy álma. Nem tudom, rémálom-e (megkérdezem majd tőle), de ha én álmodnék ilyet, az volna. Főként, ha rendszeresen visszatérne. Az ünnepek alatt mesélte. Korábban nem hallottam tőle. A sors iróniája – vagy ajándéka –, hogy épp olyasmit javasoltam neki, ami ennek az álomnak valamiként épp a párja.

Mara álmában egy repülőn ül, gondolom szépen nyugodtan, várakozva, a tőle megszokott derűvel és türelemmel, esetleg enyhe melankóliával, vár, és vár a felszállásra. Nem tudom, az úti célról tud-e valamit, tudja-e, hová menne, hová akarna eljutni, mindenesetre ül a székben, a repülőben. Néha talán az ablaknál, legalábbis remélem, ha már egyszer ez az álom makacsul kísérti – szóljon legalább a jegye néhanapján az ablak mellé. Ilyenkor nézi a kifutót – gondolom – és talán a többi repülőt, ahogy suhanva leszállnak, ahogy dübörögve az égbe emelkednek. Mara pedig vár – de hiába. Az ő repülője sosem száll fel. Ez Mara álma. A soha fel nem szálló repülőkről.

Azért ez elég kemény, ha átgondolom. Jegy, poggyász, talán a cél is megvan, csak épp sosincs olyan repülő, ami vele felszállna. Képzeljünk el egy embert, aki alatt lerobban az összes repülő, az összes kocsi, hogy érezhetné magát? Hogy Mara hogyan érzi magát, nem tudom – ezt is megkérdezem tőle.

Azt tudom, hogy reménykedik. Abban bízik, hogy ha most velünk felszáll a repülő, ha mi most célba érünk, akkor felszáll majd a repülője álmában is. Úgy sejtem legalábbis.

Ezzel szemben az én álmom ennek gyakorlatilag az ellenkezője. Évek óta nem álmodtam ilyet, de régebben gyakran, különösen kamaszkorom vége felé. Én nem repülőre szálltam, hanem ráhasaltam egy deszkára. A deszka ugyebár egyáltalán nem alkalmas repülésre. Főként nem az, ha keskeny; akkor arra is épp csak alkalmas, hogy felfeküdjünk rá. Én mégis ráfeküdtem álmomban, méghozzá abban a botor hitben, hogy elég az akarat, hogy velem felszálljon. Egy deszka. Hülye álom. Rémisztő viszont, amikor a deszka valóban felszáll, gyönyörűen emelkedik, visz fel a magasba, egyre feljebb és feljebb. Egészen addig, míg meg nem szédülök, s már leszállnék. És akkor rájövök: engedett nekem a deszka, amikor repülésre ösztökéltem, de nem enged, cseppet sem enged, amikor leszállnék – s bár már veszettül vágynék vissza az anyaföldre, a deszka csak emelkedik, a kék ég elfeketül, fogy a levegő, jönnek a csillagok, leszállnék, de már távol a Föld.

Ez egy rémálom. Én tudok repülni, álmomban legalábbis, de leszállni nem. Régebben nem tudtam. Mara szállna, de még a repülő sem mozdul meg alatta. Meglátjuk, sikerül-e felszállnia, s nekem sikerül-e valamikor leszállnom.

Jövök, mihelyst tudok – az első állomásról.


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

2020.01.14. Tudjuk hányféle út – na de mivégett?

2020.01.13. Út a majdnemből a félkész felé

Apám temploma az én kolostorom

Barangolás Indiában

5 Comments:

  1. Na így gondoljak mondjuk egy tegnapi álomra 😄

  2. Patai Mária Zsuzsanna

    Ilyet nem lehet kitalálni!Esetleg ha rólad van szó, akkor talán…

  3. Ibolya Nagy

    Jól kiegeszititek egymást, Cen’☺️

  4. Nagyné Ica

    Ma bizonyára sikerül Cen’. 😊

    Ha emlékezetem nem csal, régebben már beszéltünk az álmunkban való repülésről.
    A mai repülés viszont valóságos.

  5. Korpás Márta

    Kamasz koromban én is álmodtam arról, hogy repülök. Felülről láttam a kertünk, a házunk. Apu alattam állt és figyelmeztetett, hogy repüljek feljebb, nehogy beleakadjak a villanyvezetékbe. Nagyon élveztem.
    Egy másik hasonló álmom a lakásunk kifestésével volt kapcsolatos. A festő fel-leszállt és úgy festett. Kérdeztem, hogy lehet ez. A válasza annyi volt, hogy pont úgy, ahogy úszik az ember, csak mély levegőt kell venni, akkor felfele szállunk, ha kieresztjük, akkor süllyedünk. Arra ébredtem, hogy anyu szólongat, hogy miért zihálok annyira 🙂 Repültem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük