• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2020.01.13. Út a majdnemből a félkész felé

 


Ó, mennyi mindent vittem már át! De ott vannak a könyvek, s ideát a polc. Odaát az asztal, s ideát a szék. Odaát a párna, s ideát az ágy. Odaát a kályha, s ideát a fa. Odaát a tűzhely, s ideát a hús. Odaát a remény, ideát meg én.”

2020.01.11. 17:52 El sem hiszem, hogy így teszek, hogy ezt teszem. Ülök a vonaton, nyugszik a nap, vöröslenek a tarlók, ismerős erdők, ismerős mezők, s mégis, mintha sosem láttam volna ezeket a fákat, ezeket az erdőket; egyáltalán, ezt az eget, ezt a világot. Rájövök – amit voltaképp már az állomáson is éreztem -, hogy az utazásom voltaképp már megkezdődött. Ma biztosan. Kedden van indulás, de ez az út nem kedden kezdődik, hanem ma. Amikor mindent elrendezek, becsukok, lekapcsolok, elmosogatok, elrakok, számba veszek, biztosítok, és végül azt mondom a dolgozószobának: Nyugi, visszajövök. Végsősoron azt is tudom, hogy még csak nem is ma kezdődött, hisz legalább három éve tervezem, ha pedig az Adam Sude-ra gondolok (ez egy 13 évvel ezelőtt megfogant regény), akkor még régebben. Azt is tudom, hogy nem véletlenül szedtem össze az utóbbi években annyi szép emléket a honlapon; nem véletlenül írtam meg 13 évnyi írói lét után az ars poeticát; nem véletlenül küzdöttem két éven át a Facebook-oldalaimért; nem véletlenül tartottak ki mellettem oly sokan; s nem véletlenül maradtak el mellőlem azok, akik mindebből vajmi keveset értenek.

De én sem értek mindent. Koránt sem. Sőt. Most inkább érzem csak azt, ami jön, semmint érteném, bár szokásom érteni, s most szokatlan is ez az állapot; bizonyos értelemben most hagyom el igazán – talán először? – a komfortzónám.

Mert valljuk be: kitenni magam a bizonytalanságnak, s az útszélen állni nap mint nap a tél közepén, ahogyan az a Jack London-túra esetén volt, illő hozzám. Valljuk be: éhtől szédülten bolyongani patakról patakra, hogy valahol aranyat és drágaköveket mossak, illő hozzám. Ha pedig azt mondom: vadon – mások valami barátságtalan, vad és kiismerhetetlen erdőre gondolnak, vagy szeles és fagyos pusztákra, áthatolhatatlan sűrűségre, valamire, ami alapvetően idegen, távoli, titokzatos és veszélyes. De ha én mondom: vadon – az olyan, mintha azt mondanám: otthon. (Lásd ars poetica). Nekem leginkább az a vadon, ami másnak otthon: a település, a falu, a város, az ország. Az aszfalt, a gépek, autók, nyüzsgő tömegek. Hát most kapok ebből a „vadonból” is bőven.

Azt is tudom, hogy ebben az esetben nemigen kell tudnom semmit. Ha ezt végleg elfogadom, felszabadító érzés lesz, miután egész életem gerincét a megértés – az érzés megértése is – adta. Papírforma szerint el sem indultam még, hisz csak a rajtvonal felé tartok, s volt már ilyen – de hányszor! Mégis, itt most egészen másról van szó.

Soha az életben nem írtam laptopon, mindig klaviatúrát csatlakoztattam hozzá. Most laptopon írok. Egy vonaton. Vonaton se gépeltem még. Új a ruhám. Új a zsákom. Új az állapotom. Olyan új emberforma ez, ami tartalmazza mind a régit, amely idáig valahogy eljutott. Olyan ember, aki lehetne másutt, lehetne hátrébb, aki rég feladhatta volna már, aki oly rég elfáradhatott volna, hogy ma senki se tudna róla, s mindez benne van abban, ahogy épp itt és most jelen vagyok, gépelek egy száguldó vonaton a suhanó kerekek finomacél hangjára. Ez egy új élet, új életforma, amit nem is egészen most, nem is egészen így terveztem; de terveztem, akartam, dolgoztam érte, majdnem ekkorra, majdnem így.

Na ja: a „majdnem”. Ahogy írtam valakinek a minap a hozzászólásoknál: amit szeretnék, az bizony sok, mindig is az volt, csak hát az ennél kicsivel is kevesebb az nekem majdnem semmi, a sokat pedig nem egyszerű átvinni egy áradó folyón. Hiába fordul az ember tízszer, s még százszor, s megint százszor, ha megkérdik: „Na és hogy állunk cimbora? Végeztél már?” – újra és újra csak azt mondhatom: „Majdnem testvér, majdnem.” De ahogy póriasan mondják: majdnem a kutya sem… Én meg erre azt mondom, lehet, hogy nem, de majdnem.

Olyan is ez, mint a regényírás. Az is majdnem van kész – szinte végig. Ezért írnak viszonylag kevesen regényt, s ezért van viszonylag sok pocsék regény, mert azokat a készre készülés szándékával írták, s nem a majdnem állapotában. A kész nem szül semmit. A majdnem sarjadzik, mint egy nekivadult trópusi vadon. A majdnem nyugtalanító, a kész megnyugtató. De a kész elaltat, lustává, gyávává tesz, a „majdnem” sarkall, kitartásra ösztönöz, erőt ad, és inspirál. És ami óriási előny: a kész nem szül készt, ám a majdnem termékeny, s százával szüli a további majdnemeket, s mire az egyik majdnemből kész lesz, nyomában ott van megannyi új majdnem, s megannyi új lehetőség.

De a madjnemben élő ember, aki az áradó folyó lakatlan oldalán él, és aki egész életét igyekszik átcuccolni a lakott felére, oda, ahol a többi ember, ahol az olvasó él, ha ez az ember hosszú idő után sem tudja azt mondani: legalább a java odaát van már! – akkor elcsügged, s kifuthat az időből is. Szomorúan nézhet át a túloldalra:

„Ó, mennyi mindent vittem már át! De ott vannak a könyvek, s ideát a polc. Odaát az asztal, s ideát a szék. Odaát a párna, s ideát az ágy. Odaát a kályha, s ideát a fa. Odaát a tűzhely, s ideát a hús. Odaát a remény, ideát meg én.”

Az ilyen ember egy idő után talán úgy érzi: jobb lett volna ideát maradni, a vadon, a folyó békés, nyugodt, lakatlan és tisztességes oldalán. De mit tehetne már? Fele itt, fele ott. Mindkét parton életfontosságú dolgai. Ha átúszik, ott is csak félig él. Ha itt marad, akkor is. Nincs más választás. Ha odaát az asztal? – ott kell legyen már a szék. Ha odaát a tűzhely? – odaát kell legyen a hús.

Ezt a cihelődést csináltam az utóbbi években. Ha azt kérdezi valaki: „Mi a helyzet cimbora? Végeztél már?” – azt felelhetem: „A szék és az asztal már odaát.” Vagy: „A tűzhely és a fa együtt már.” Vagy: „Ó, a komplett vacsora már odaát fő.” „Szóval végeztél?” – kérdezheti a cimbora megint. „Kérdezd meg újra egy év múlva, ember! Addig meg ne árulj el. Ne gáncsolj, ne hagyj cserben, s légy türelemmel. És ha visszajössz, kérdezz, ha még mindig úgy látod jónak, de azt hiszem, jobban teszed akkor, ha csak leülsz, és velem együtt költöd el évekig főtt ételem.” – Életem.


Fotó: Centauri


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 🙂 

    Név*

    Email cím*


    http://https://centauriweb.hu/archiv/fotok-centaurirol/ars-poetica-vilag-legszebb-arvahaza/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo-utazas-turazas-ember-es-termeszet/two-road-ketten-egy-uton/2020-01-08-merre-visz-az-ut/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo-utazas-turazas-ember-es-termeszet/two-road-ketten-egy-uton/2020-01-02-mi-fontos-utazasnal-amit-viszek-vagy-amit-magam-mogott-hagyok/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo-utazas-turazas-ember-es-termeszet/two-road-ketten-egy-uton/2019-12-31-two-road-ketten-egy-uton/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo-utazas-turazas-ember-es-termeszet/beteljesult-alom/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/regenyreszletek/centauri-regenyei/

    29 Comments:

    1. Szabó Edit

      Azért szeretem nagyon az írásaidat, mert ilyenek. ❤
      Jó utat, Cen’, abban a másik vadonban!
      Remélem, hogy a kalapod – a régi – veled tart! 🙂

    2. Ha nem is fizikálisan, de mi páran, tolunk téged előre, hiszünk minden tervedben, hisszük, hogy egy boldog író írja majd a kedvenc regényeinket!! 🙂
      Jut eszembe, kit, mit viszel az útra olvasni? 🙂

    3. Nagyné Ica

      …”ha visszajössz, kérdezz, ha még mindig úgy látod jónak, de azt hiszem, jobban teszed akkor, ha csak leülsz, és velem együtt költöd el évekig főtt ételem.” – Életem.”

      Amikor visszajössz, csak ülünk veled szemben, és némán hallgatunk!
      Jó utat, mérhetetlen sok és felejthetetlen szép élményt kívánok!
      Vigyázz magadra Cen’! 🤠💕

      • köszi – vigyázok! 🙂 de itt nincs semmiféle veszély 🙂 csak annyiban, ha valaki sokat megy, nagyobb valószínűséggel esik a fejére egy tetőcserép, nagyobb valószínűséggel csapja agyon egy hullócsillag, de mint tudjuk, bármennyit menjünk is, mindkettő esélye csekély 🙂

    4. Nagyné Ica

      Nem szokásom találgatni, mert ami fontos az elöbb-utóbb kiderül.
      Most azonban szükségét érzem elmondani: ma reggel, ahogy kinyitottam a szemem, az volt az első gondolatom Cen’, hogy talán azért nem tudod merre visz pontosan az út, mert ennek az útnak nem te vagy a fő szervezője. Talán “útitárs” vagy… és talán a féléves eltűnésednek is köze lehet ehhez az úthoz. Talán az útra való felkészülés ideje volt..
      Minden csupa talán és talány…
      De tudom megkapom, kapjuk a választ megfelelő időben. 😊

      • ha ez megnyugtató, sok kérdésre én is épp az úton keresem a választ – és kérdeztem már valahol, talán ma reggel, s talán Szabó Edittől, hogy ennyi “játék” ugye belefér? – mi végett volnánk itt, ha előre tudnánk mindent? 🙂 🙂

        • Nagyné Ica

          Egyetértek! …. és most épp olyan izgatott vagyok mint négy évvel ezelőtt, amikor Debrecenbe/ben vártalak. 😊😊😊

    5. Marsovszki Viktória

      Költöm, költöm! De még mennyire! El, veled együtt, Cimbora! 🙂 🙂

    6. Szabó Edit

      Talán az általad említett sok víz egy tengetben lesz? 🤔

    7. Marsovszki Viktória

      Kísérjen útadon a 9. Angyal hangja: ez a kis cigánycsávó! 🙂

      https://www.youtube.com/watch?v=Dv4bTfBR6jA

    8. Legyen sokcsillagos szállodád az Égbolt, ágyad a Föld, takaród a Hold:-)

    9. Ibolya Nagy

      „Kérdezd meg újra egy év múlva, ember! Addig meg ne árulj el. Ne gáncsolj, ne hagyj cserben, s légy türelemmel. És ha visszajössz, kérdezz, ha még mindig úgy látod jónak, de azt hiszem, jobban teszed akkor, ha csak leülsz, és velem együtt költöd el évekig főtt ételem.” – Életem.

      Már írtam valahol: nagyon drukkolok!
      A béke, a szerencse, a kitartás és az egészség legyen veled!

    10. Takács Monika

      Én pedig a gondolataidban érzem otthonosan magam valahányszor olvasom őket……

    11. Istvánné Timár

      Csodás volt olvasni, mint ahogy a többi írásodat is . Nem is tudok mit írni mást ! Szomorú, és boldog is vagyok egyben . 🙁 🙂
      Jó utat ,sok csodás élményt és szerencsés hazatérést kívánok !
      Vigyázzon rád az Ég ! 🙏❤️
      Szeretettel : Rozika

      (írásaidat akartam írni ) 😊

      (írásaidat )

    12. Felemelő utazást, gyönyörű élményeket kívánok! Meglesz biztos mindegyik, és mi többiek egy hátországból izgulunk, míg kibontakozik a Cenesen szövevényes rejtély… Jó szelet 🙂!

    13. Holsky Péter

      Jó (amiben benne van, hogy: sikeres) révészkedést!

    14. ..az irány jó (y)..mint mindig…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük