• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Medve után Tusnádon – Tusnádfürdő 3.

cropped-tusnádfürdő-19.jpgcen_logo_circle
(Első két rész ITT olvasható egyben 🙂 )
A nénikénél ezúttal több időt – és akksit – töltök. Megint iszok egy kávét. Megnyugszom, bár az idő most már vészesen fogy. Délután 6 múlt, már csak két órám maradt. Viszont úgy gondolom, hogy épp jó helyen várakozok. Az Olthoz lemenni már nincs értelme, a völgy sötét, a nénike boltjától pedig épp jól látom, egészen közelről, azt a kanyart, ahol a medvének át kell sétálni a tárolókhoz. Lassan csöndesedik a környék is. Fogyatkoznak a turisták. Ám egy idő után eszembe jut, hogy amennyiben most már csak a kukázó medvékre számíthatok, mégis jobb hely volna az állomás. Nem zárhatom ki teljességgel, hogy a medve lentről jön. Gondoljunk csak a horgászó bácsira: ő is azt mondta, hogy gyakran a hídon látja. Vagy gondoljunk arra, hogy az imént is a völgyben véltek engem medvének. Nagyon is könnyen jöhet onnan. Annál is inkább, mert az állomás a völgyre néz, s a vágányok túloldalán már erdő és nagy bozont van, azon túl pedig a folyó.

Igen, az állomás az a hely, ahonnan mindkét irányt belátni.

z1 medve 5Nem aggódom a fogyatkozó idő miatt, hisz úgy érzem, bár az idő fogy, igaz, az esélyeim viszont percről percre nőnek. Mielőtt továbbállnék még egy intermezzo: a nénike kérdezget, honnan jövök, jártam-e már itt, és a többi. Én persze úgy feldicsérem a környéket, mint aki mindjárt oda is költözik. Akkor aztán – tök váratlanul – azt mondja: „Tudjuk ám, hogy minket Magyarországon nem szeretnek.” „Ó, ez nem így van” – felelem én. Elképzelésem sincs arról, pontosan hogyan s minek látott engem a nénike, talán fiatalabbnak gondolt a koromnál, vagy tájékozatlannak, vagy nagyon turistának tűnhettem, de még hozzátette: „Mi itt magyarok vagyunk ám. Mi is. Talán nem tudja, de valamikor ugyanabban az országban éltünk”

– és anélkül, hogy bármit reagálnék, könny szökik a szemébe.

Visszamegyek az állomásra, legnagyobb elégedettségemre tök üres. 19 órakor van műszakváltás, így még ott érem azt az állomásfőnököt, akivel először beszéltem. Megköszönöm a segítőkészségét, megkérdezem, tartozok-e valamivel, majd kihozom a cuccaimat. Ránézek a konténerekre: semmi. Kicsit figyelem az állomással szemközti erdőt: semmi. Úgy másfél óra múlva jön a Hargita, s én továbbállok. Jut eszembe, a vonaton nem dohányozhatok majd, így aztán lepakolok a padra, lövök egy képet a hátizsákomról, aztán a padon sodrok pár cigarettát. De gyorsan ám, nehogy épp abban a pár percben jöjjön kukázni álmaim medvéje.

Aztán felveszem a megfigyelőpozíciót.

Az állomás épülete hatalmas, a konténerek felé néző oldal csupa üveg. Úgy döntök, hogy a holmikat a csarnok sarkában pakolom le, aztán ingázok majd a csarnokon keresztül, ide-oda, egyszer majd a konténereket, másszor meg a vágányok környékét tartom szemmel.

tusnádfürdő 37Azt hiszem, váróteremben ennyit még nem járkáltam. 18.45 – ez már csak bő egy óra. Erősen figyelem a vágányokat és a konténereket is. Kiváltképp a vágányok keleti oldalára tudok könnyen odaképzelni egy medvét, amint épp átkel egyik oldalról a másikra. A másik oldalon, a konténerek szomszédságában garázssor van, s az egyik garázsajtón felfedezek egy nejlonzacskót. Csak úgy lóg ott, egymagában. Miért lóg ott? Minek? Mi lehet benne? – Ekkor már tudom, hogy mindenkit óvnak a medvék etetésétől, de mi van, ha valaki kimondottan kedveli a medvéket, és mégis etet?

Mi van, ha abban a zacskóban épp a medvéknek akasztott ki valamit?

Mindegy, visszamegyek a vágány felőli oldalra. Az Olt zúg, Tusnádfürdő csendes – egyre csendesebb. Nem hagy nyugodni az a zacskó. Alaposan körbenézek, sehol senki, a holmim szinte láthatatlan a sarokban. Egy perce nyugodtan kifuthatok. Hátrahagyva mindent kislisszanok a váróteremből, elfutok a garázsig, és megtapogatom a zacskót. Valami puha, könnyű van benne. Kinyitni nem merem, de hogy nem medvekaja, az biztos. Szaladok vissza a váróterembe.

z1 medve 6Újra a vágányokat figyelem. 19 óra. A váróteremből is látom, hogy a konténerek mögötti ösvényen időnként emberek járnak, az egyiket le is kapom. Az állomástól nyugatra, a parkban két kislány cselleng. Nem igazán félnek itt a medvétől – gondolom, ha egyszer kislányokat is kiengednek, holott mindjárt esteledik. De mi van, ha a két kislány a tiltás ellenére játszik odakinn? 19.15. Változatlanul ingázok, néha fényképezek, de csak keveset, nehogy a döntő pillanatban lemerüljek. 19.20. Egy kutyasétáltató férfi közeledik jobbról, s egyenesen a konténerek felé tart. Szépen kényelmesen, a kutya lábnál – vasárnap esti hangulat.

Elhaladnak az állomás előtt és előttem, de ahogy a konténerek közelébe érnek, a kutya gyökeret ereszt.

A férfi nógatja, de a kutya megmakacsolja magát. Gondolom, érzi a medve szagát – talán azért, mert már ott is van a közelben, talán most ereszkedik lefelé az ösvényen. Nem is láttam még így kutyát, akár az öszvér, úgy megmakacsolja magát. Feszülten figyelek, de diszkréten, a váróterem üvegei mögül. A kutya egy lépést sem hajlandó menni, hiába húzza-vonja a férfi, végül korholja is már. Azon tépelődöm, vajon tényleg itt van a közelben a medve vagy csak a konténer környékén hagyta ott a szagát. Vajon mit tud egy kutya a medvékről? 19.25. körül jár az idő. Figyelem a férfi és a kutya küzdelmét. Végül a férfi szó szerint elhúzza a konténerek előtt a kutyát, szegény eb szánalmasan kicsire zsugorodik és a karmaival szinte szántja az aszfaltot. Figyelek még egy kicsit, majd visszatérek a sínekhez. Onnan látom, hogy már a két kislány is eltűnt a parkból. A vágányok környéke csöndes. Rágyújtok.
19.30. Fél órám maradt. Nem sok, de egy medvére épp elég. Vissza a váróterembe. Figyelem a konténereket megint, amikor váratlanul felbukkan a két kislány, épp a konténereknél. Odébb mennek, bottal piszkálnak valamit, majd az egyik jól láthatóan almacsutkát hajít a fák közé.

Nem félnek? Nem tudják, hogy itt medve jár? Nem mondták nekik, hogy ételmaradékot ne dobjanak el?

Hisz még azt is kiplakátolták, hogy a hullott gyümölcsöt se hagyja kint senki. Persze, eszembe jut, mit tennék, ha épp most tűnne fel medve? Mióta itt vagyok, most először azt kívánom: ne tűnjön fel. A kislányok végül elsétálnak.

tusnádfürdő 38 j
19.40. Újabb ember ereszkedik le a konténerek mellett, egy asszony. Végignézem, ahogy lejön a fák között, ki az útra, aztán elsétál. Ahogy sötétedik, a vágányok környéke egyre vadregényesebb, s egyre inkább úgy gondolom: ha medve jön, akkor onnan. 19.45. Autó érkezik az állomás elé. Nem hiszem el, hogy a medvéket nem zavarja az emberek jövésmenése. Az állomáshoz is talán csak akkor jönnek, ha elment az utolsó vonat. Mindegy, figyelek. Bár nem sok értelme van már.

Mennyi az esélye annak, hogy 20.08-ig előkerüljön itt egy medve?

Ha jönne, a fák között már meg sem látnám, csak ha kijön a konténerhez vagy kilép a sínekre. Mondjuk, a pirosan világító szemafor alá. A kocsiból kiszáll egy srác, és görgősbőrönddel átvág a várón.
19.47. Sosem lehet tudni. Nem adom fel. Még sűrűbben ingázok a váróterem két oldala között. Már a lábam is fáj. Valószínűleg most kezdenék szorongani amiatt, hogy felengednek-e a hálókocsiba, szólhatnék az új állomásfőnöknek, hogy segítsen bejutni majd, hisz most már csak perceim vannak itt, ha jól számolom, mindössze 21, de a megfigyelés teljesen leköt.

21 perc. Egy fotóra elég egy másodperc is, 21 percben pedig 1260 másodperc van, szóval elvileg lőhetek akár még 1260 képet, amin ott a medve. Elvileg. Még az utolsó percben is 60-ra volna lehetőség, tehát még nem a vonat miatt stresszelünk, amúgy is, felszállni mindenképp sikerül, a többivel meg ráérek.

tusnádfürdő 3919.52. Most már csak 960 kép férne bele. 19.53-kor újabb autó érkezik. 19.54-kor még kettő. Le sem tagadhatnám, hogy rohamosan csökken a medvefotózás esélye. Sepsiszentgyörgyről már elindult a vonat, érkeznek az utasok, lassan benépesítik a peront. Így nem valószínű, hogy ott jönne fel bármi vad. Jó, akkor koncentráljunk a konténerekre. Szerencsére kissé oldalra esnek, távolabb a forgalomtól, egyébként is, mögöttük ott a liget, a jótékony homály. Csak arra kell figyelnem, hogy észrevegyem, ha érkezik a vonat. 19.58. A peronon már legalább huszan várakoznak, a csomagokból ítélve szinte mindenki Budapestre tart – talán Kolozsvárra.
A vágány keleti vége nem hagy nyugton. Talán csak a piros szemafor vonzza a tekintetemet, mégis, valahogy odaképzelném a medvét leginkább. Igen. Inkább, mint a konténerekhez, de ez nem jelenti azt, hogy ne figyelném továbbra is a konténereket. Mindent figyelek. Jobban, mint eddig, mintha a medvét ezzel hívhatnám elő. Mintha ez volna velem és ezzel a nappal a gond; hogy nem koncentráltam eléggé. Hát koncentrálok.

Hol jönnék én, ha medve lennék Tusnádfürdőn? Rájövök, hogy nem tudom. Ha én lennék a medve, nem kukáznék. Bár ki tudja?

20.00. Ez már gáz. Pár perccel akár hamarabb is jöhet a vonat, szóval talán már szaros nyolc perc se maradt. Rendben. Komprosszimut kötök. Még két percet figyelem a konténereket, aztán én is kimegyek a vágányra, a cókmókkal együtt, és onnantól a vágány keleti végét figyelem. A konténerek mögött, a lombokon át néha felsejlik a műút forgalma. Ha medve lennék és a bocsom tegnap kis híján ott ragadt volna a konténerben, visszajönnék ma? Nem hiszem. Más konténert vagy inkább egy málnást keresnék.

20.02. Letelt a konténerek figyelésére szánt idő.

Felveszem a hátizsákot, még egyszer utoljára megállok, figyelek, aztán otthagyom az ablakot. Lemegyek a lépcsősoron, lecuccolok egy pad mellé, és már azon vagyok, hogy elrakom a gépet is, amikor szembeötlik, milyen hangulatos így a peron, és a vágány keleti vége, ahonnan a Hargita jön, ahonnan a medvét reméltem. És talán még remélhetem is?

tusnádfürdő 4020.03. Öt perc. Az semmi. De már este van, lámpafény, csönd, s a vadak ideje – talán a medvéké is. Leteszem a gépet a padra, hogy ne mozduljon be, ha exponálok. Ráirányítom a sínekre. Exponálok párat. A vártnál jobbak a képek. A szomszéd padon is lepakolnak, de a hosszú záridő miatt nem sok vizet zavarnak, nem változtatok a gép állásán, nézze csak, figyelje csak az erdők közé futó síneket. Újra exponálok. 20.04. Rágyújtok. A vonaton ezt 24 órán át nem tehetem meg. Guggolok a gép mellett – 20.05. –, most már csakugyan perceim vannak hátra, el kell engednem a dolgot, nem lesz itt már medve, ám valami okból a padon tartom még a gépet, bár nem tudom, hogy a sötétben, a gyönge lámpafényben átcammogó medvéből látszana-e egyáltalán valami, de hát azt mondtam, mindegy milyen, legyen kicsi, távoli vagy homályos, csak medve legyen, szóval ha csak egy árnyék volna az, a sejtelmes, esti bokrok, a hívogatóan világító lángvörös szemafor alatt, ahogy egy pillanat alatt átkel a síneken, voltaképp az orrunk előtt, úgy, hogy közben egyet rálövök, úgy, hogy közben a többi várakozó semmit sem vesz észre belőle, az is jó volna, mi több, tökéletes. 20.06.

Még két perc, s be kell vallanom, ennél többre nem is számítottam, csak egy röpke kattintásra,

amin van egy medvéből valami, talán ezért is gondoltam olyan sokat arra, hogy nekem jó a homályos medve is, de most már jó lenne a tök sötét, elkenődött fantommedve is, sőt, az lenne az igazi, az igazán talányos; az a medve, ami szinte áttetsző a sötét képen, akin átüt a sínek és bokrok látványa, mintha csak medvealakú ködfolt volna. Még szebb lenne, ha olyan képen találnám meg őt, amit csak úgy vaktában lőttem, egy bokrosról, a konténerekről, és csak szerkesztés közben jönnék rá, ott van, „medve baszd meg”, a bal alsó sarokban, kicsit a fa mögött, vagy ott, az Oltnak partján, nézd, ahogy épp eltűnik a túloldalon, de még visszapillant, csak épp te nem vetted észre; vagy amikor a mofettánál jártál, a sötét fenyők alatt, a vízmosás fölött nemsokkal, nézd csak meg jól azt a képet, nagyíts rá, adj rá kontrasztot, és meglátod, ahol az árnyékok már összeérnek, ott világít valami, két szempár, akár most, ebben a pillanatban, amikor még exponálsz az utolsó percben is, 20.07., egy perc sem maradt, másodpercekre zsugorodott az egész napod, s minden remény, és akkor valóban ott van két szempár, két óriási vad szem, ahogy rád néz, feléd kanyarodik, rád világít, közelít és izzik, ahogy a sötét sűrűjéből, az Olt völgyéből, s egy szép bolyongás utolsó pillanatában, váratlanul szinte rád ront – a szemedbe vakító ádáz mozdony.

tusnádfürdő 41

Ezt a felvételt pedig tegnap találtam – igencsak meglepett, hogy ezekről a hulladéktárolókról videókat is találni a neten 🙂

http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo/medve-utan-tusnadon-tusnadfurdo/

 

http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/amikor-meg-elertem-mindent-az-eletben/

http://https://centauriweb.hu/archiv/szinnel-lelekkel/csillagosra-varrt-palast/

24 Comments:

  1. Szabó Edit

    🙂 🙂 😃
    Hát ez hatalmas! Mint egy filmet, úgy láttam az olvasottakat. 🙂
    Tudtam, hogy nem sikerült medvét látnod 🙁 – mert ha úgy lett volna, nem vártál volna eddig, hanem már rég eldicsekedtél volna vele -, mégis végigizgultam az egészet, miközben remekül szórakoztam.

    Ezeken a képeken nem látok olyan kukát, amilyet mi láttunk. Az olyan volt, hogy a szemetes konténer lánccal és lakattal le volt zárva. Mi arra tippeltünk, hogy a medvék miatt lehet. Talán azt nevezik medvebiztos kukának. 😮 🙂

    Igaz, már tudom az okát, engem mégis zavar, hogy a történet első két része két példányban található meg a kezdőlapon. 🙁 Mi lenne, ha csak egy lenne másik képpel és másik bevezető szöveggel? (Ami elárulná, hogy ott két részt fogunk találni.)

    Bocs’, Cen’, hogy ilyesmibe is belekotyogok, de megígértem, hogy nem rejtem véka alá a véleményemet. 🙂

    • Köszönöm, nem gond, ha időm engedi, szétszedem majd, de sok új poszt fekszik előttem, és közben a honlapot belülről is alakítom, meg aztán írok is, szóval erre nem tudom, mikor kerül sor. 🙂

      • Szabó Edit

        Azt hiszem, félreérthető voltam. 🙁 Én arra gondoltam, hogy maradjon az első két rész egyben, ahogy most van, de csak egyszer szerepeljen a főoldalon. (Hiszen ugyanaz van mindkettő mögött.)

        Amire most gondolok: éppen eleget foglalkoztál már ezekkel az írásokkal. Ne tölts velük több időt! Jó így, ahogy van. Jöjjenek az új posztok! 🙂

  2. Rendkívüli érzékkel tudod feszíteni a húrt, kedves Cen` 🙂 szépséges fotókkal beszőtt thrilleres úti novellát kaptunk, olvasni is maradandó élmény, köszönöm! Ezek szerint a “medve” ott sétál, les, zakatol bárkiben, bármiben…embertársunk a megmondhatója 🙂 🙂

    • Köszönöm 🙂 Az a legszebb, hogy ott valóban boldog boldogtalan medvét lát, éjjel is meg nappal is, bárhol, ez most épp akkor épp nekem nem jött össze – mégis emlékezetes nap marad. Meg aztán ne felejtsük el, hogy bár első nekifutásra botorságnak tűnhet az utolsó percben is a medvét keresni, de a zafír-túrán 14 napos megfeszített keresés után az utolsó nap utolsó órájában lett meg a zafír. Most is járhattam volna úgy, és az utolsó pillanatban felbukkanhatott volna a medve, akár az állomáson is (korábban ott is grasszált az utasok között!), de végül nem így lett. Talán valamikor vissza kellene mennem, főként mert azóta kiderült, hogy egy régi iskolatársam ott él, s nála még szállásom is lehetne 🙂

  3. Ibolya Nagy

    Az első két rész után írtam azt, amit ide kellett volna: ragyogó útleírás született Cen’, visszafojtott lélegzettel olvastam.
    „Mi itt magyarok vagyunk ám. Mi is. Talán nem tudja, de valamikor ugyanabban az országban éltünk” Ennél a mondatnál nekem is könny szökött a szemembe, biztos vagyok benne, hogy volt néhány okos szavad a nénihez.

    • Nagyné Ica

      Ahogy Téged Ibolya, engem is érzékenyen érintettek a néni szavai, és igen: könnyes lett a szemem.
      A lányon két évig járt Marosvásárhelyre, az egyetemre. Sokat mesélt a “romániai” magyarokról. Sokkal alázatosabbak mint “mi” vagyunk. 🙁

      • Ibolya Nagy

        Örülök, hogy itt vagy Ica. A 80 éves néni keserves életútja, ami nyilván összefonódik Erdély szomorú történetével. Mindig a kiszolgáltatottak szívnak. (nem mennék bele jobban, ez nem az a terep)
        Szép estét és a legjobbakat neked!😊

    • Bevallom, nem voltak okos szavaim. Nem tudtam, mit mondani. 🙁 Ez van. De bizonyos szempontból ez a tehetetlenség mond el a legtöbbet arról, hogy mennyire nehéz és sok szempontból abszurd ez a helyzet.

  4. Nagyné Ica

    Végig izgultam ezt a rejtélyes, vadregényes úti beszámolót. Végig abban bíztam, hogy végül mégis sikerül medvét “fognod”. Nem tudom sajnáljam e, hogy nem így történt. Minden esetre sikerült egy adrenalin szintet emelő beszámolót elénk tenned. Köszi! 🙂 🙂 🙂

    • Kedves Ica, Ibolyához csatlakozva én is mondom: örülök, hogy itt vagy. – Ne sajnáld, hogy így alakult, máskor pedig szerencsém volt, lásd zafír-túra, de gondolhatsz a Jack London-túrára is, ami pedig a legjobb várakozásaimat is felülmúlta – bizonyára emlékszel 🙂 🙂

  5. Antal Anikó

    Izgalmas, vidám! Szenzációs módon tudod az ember kiváncsiságát egyre jobban fokozni – a “mese” terjedelmessége “ellenére”. Nem lehet nem végigolvasni, kedves ‘Cen!!!

    • Köszönöm, Anikó! – hozok még efféle beszámolókat, most épp a legvadabb folyónál tettem villámlátogatást, írok majd róla és hozok képeket is. Téged is rég nem láttalak itt, örülök, hogy “látlak”. A madarak etetését mikor kezded? – mert eltökélt szándékom ám, hogy folytatom-folytatjuk a térképet is 🙂 és idén is megpróbálom az udvarba csalni a sármányokat, ahogy az neked könnyedén ment tavaly 🙂

      • Antal Anikó

        Köszönöm kedves szavaid, kedves ‘Cen’!
        Szoktam én azért erre járogatni, legfeljebb nem “nyilatkozok” . Sármányügyben meg: én csak élvezkedtem – amit a kedves kis tollas barátainknak köszönhetek.
        Én már etetek:-))) : megvédtem a szomszédok általi letarolástól a kertünk végében ragyogó-roskadozó csipkebokrokat.

        • Én napraforgóval is, de jelentősebb forgalom tegnap volt először 🙂 Úgy tervezem, hogy legkésőbb a hónap végéig élesítem a madáretetős-térképes programot is.

  6. Remek fotókat lőttél, és mutattál meg, főleg a 2. résznél. Élveztem a beszámolót, és elképzeltem magam ebben a helyzetben. 🙂 Amikor néhanap délutánonként pár órára kijutunk a vízre, várjuk a halat, én is így nézegetem az órát, számolom, hogy mennyi idő van még estig, cserélem a csalit, agyalok, hogy másik helyre kellett volna leállni, miért nincs kapás, de tényleg az utolsó pillanatig bízom benne, hogy jön a medve, khmm..
    😀 illetve a nagy hal. Ha semmi, akkor már hazafelé megtervezem a következő horgászatot. Sajnálom, hogy nem találkoztál egy szép nagy macival, de majd legközelebb!! 🙂

    • Na igen, neked még inkább ismerős lehet ez az állapot. Amikor az ember már indulna, de még egyszer “utoljára” még csalit cserél, na még egy utolsó etetés, na még ott azért megpróbálom, és egyszerűen sehogysem viszi rá a lélek, hogy kivegye azt a botot 🙂

  7. nekem a bakancslistámon az egyik pont – Medvét simogatni 😀

  8. Zilahi Lívia

    Te aztán nem adod fel egykönnyen-fetrengtem a nevetéstől, ahogy fogyott az idő a medverandira s adtad mindig alább, hogy milyen képet lőhess:-))) Azt hittem az lesz a vége, hogy kiderül a medve csupán legenda , igazából a szegények turkálják ki a konténereket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük