USB 2017

Centauri író irodalom Jákob botja irodalom 2018.02.25. 20:13 Kedves Barátaim, kedves Látogató! Ha nem is egészében, de legalább részben megújult a honlap a napokban, így újra lesz egy kis hírfigyelő is.
 

 


 


SALINGER

Charlie Chaplinnek köszönhető, hogy Salinger élete végéig erősen vonzódott az egészen fiatal lányokhoz?

Bajtai András és Sirokai Mátyás cikke 2014-ből a VS.HU-n

“Újabb adalékok a Jégvágóhoz.”

 

Salinger 1941-ben kezdett el járni a Nobel-díjas amerikai drámaíró, Eugene O’Neill akkor mindössze 16 éves lányával, Oona O’Neill-lel, aki korábban már kavart többek között Orson Welles-szel is. Románcuk jól indult, de Salingert 1942-ben besorozták, és miközben ő Európában harcolt, sokat leveleztek. A fronton kellett megtudnia, hogy gyönyörű szerelmét lecsapta a kezéről az 53 éves Charlie Chaplin, akihez Oona 18 éves korában feleségül is ment. Salerno szerint ez a magánéleti trauma Salinger egész hátralévő életére óriási hatást gyakorolt, és ennek tudható be, hogy még öregkorában is bonyolult kapcsolatok fűzték 14-18 éves lányokhoz, melyek közül a legnagyobb nyilvánosságot a Joyce Maynarddal folytatott románca kapta.

TOVÁBB A CIKKRE


NOBEL-díj

„Valószínűleg halott lennék” – Horace Engdahl, a Svéd Akadémia tagja az irodalmi Nobel-díjról

A Nobel-bizottság szókimondó tagja – korábban 10 évig titkára – kemény dolgokat mond a Nobel-bizottság működéséről, személyes viszonyokról, tévedésekről, jóvátételről. Meglepődünk, hogy a bizottságon belül is dúlnak személyeskedő viták? Létezik nyomásgyakorlás, lobbizás, lekommunistázás és lenácizás? Ismerős mindez valahonnan? A Magyar Narancsban megjelent interjú sok szempontból rendkívül megnyugtató. Nincs új a Nap alatt. Szokták volt mondani, hogy a Főváros a legnagyobb falu. Talán nem is a legnagyobb, mert az maga a nagyvilág.

Akik elutasították az államot, a családot, a katonaságot vagy a pénzt, máris körön kívül találták magukat. Tolsztoj, Ibsen vagy Zola szóba sem jöhetett, rosszfiúknak számítottak. Az akadémia mentségére legyen mondva, azt azért elismerték, hogy az említett urak nagyszerű írók. De mivel nem feleltek meg a nobeli ideálnak, negatívnak és felforgatónak találtattak, nem tartották érdemesnek őket a díjra.


Mi rendkívül udvariasan megyünk egymásnak. Ezt az akadémiát már a 18. században is az udvariasság uralta, s ehhez tartjuk mi is magunkat. A lehető legudvariasabb módon vágjuk egymás fejéhez a lehető leggorombább dolgokat.


Engem kifejezetten utált, sikerült is elérnie, hogy ne vegyenek fel. Nem volt ínyére az az irodalmi irány, amit képviseltem. Miután kivonult az akadémiáról, rögtön megválasztottak. Erre terjedelmes cikkekben kelt ki ellenem a vezető svéd lapokban. Azzal is meggyanúsított, hogy náci vagyok. Teljesen megvadult. Ez persze még jobban elidegenítette az akadémiától.


Fel nem foghatom, hogy ami ennyire szar, az hogyan lehet ekkora siker.

TOVÁBB A CIKKRE


bunyós írók

Két Nobel-díjas író bunyója

Szintén a Magyar Narancs tavalyi számában remek interjút készített Köves Gábor Marquez egyik életrajzírójával, Gerald Martinnal. Bizony, az írók néha nem csak egymás háta mögött áskálódnak, hanem a nyílt színen is ölre mennek.

Bár nem mutatták, folyamatos volt a rivalizálás közöttük. A hatvanas évek első felében Vargas Llosa számított a latin-amerikai irodalom ifjú titánjának. Majd szinte a semmiből jött Márquez, és letaszította a trónjáról. Létezik egy mondás: ha nem tudod legyőzni, állj mellé. Vargas Llosa is így tett. Könyvet is írt Márquezről, sokan ezt tartják a legjobb Márquez-tanulmánynak. Kifelé nagy volt az egyetértés. De ha felüti A pátriárka alkonyát, amit Márquez Barcelonában írt, Vargas Llosa tőszomszédságában, akkor egy olyan zsarnokról olvashat, aki valamennyi riválisával végez. Vagy megtalálja a módját, hogy megsemmisítse őket – például ágyba viszi a feleségüket. Szóval, volt rivalizálás, de titokban, a latin-amerikai irodalom két első embere nyíltan nem ment egymásnak. Egészen ’76-ig, a híres pofonig, mikor is Vargas Llosa nagy nyilvánosság előtt behúzott egyet Márqueznek. A pofon után soha többé nem beszéltek egymással.

TOVÁBB A CIKKRE


Amelia Francis Edward Shakespeare

Folytatódik a Shakespeare kiléte-szerzősége fölött folytatott vita, amit Takács Ferenc a Magyar Narancs hasábjain rendkívül élvezetesen foglalt össze. Te jó ég! Mennyi kavarás – talán csak mert nehéz elfogadni, hogy léteznek (ha ritkán is) olyan figurák-elmék, mint amilyen az öreg William volt.

Ismert irodalomtörténeti adat, hogy Marlowe, a Doktor Faustus ördögi tehetségű szerzője, 1593-ban egy kocsmai verekedésben vesztette életét. Az 1950-es évek elején Calvin Hoffman amerikai színikritikus a Marlowe és Shakespeare nevek alatt futó színművek szövegét összehasonlítva arra a következtetésre jutott, hogy az utóbbinak tulajdonított művek mindegyikének az előbbi a szerzője, még akkor is, ha a Shakespeare-drámák túlnyomó része bizonyítottan 1593, azaz Marlowe halála után íródott. Ezen a logikai bökkenőn 1955-ben megjelentetett The Murder of the Man Who Was “Shakespeare” című könyvében tette túl magát: bebizonyította, hogy Marlowe meggyilkolása a Sir Francis Walsingham (Erzsébet királynő kémfőnöke) vezette angol titkosszolgálat által megrendezett színjáték volt, álgyilkosság. Bár igazi hullával, akit Marlowe helyett kaparták el, miközben a sötét kémkedési ügyekbe bonyolódott és “lefeketedett” drámaírót titokban Franciaországba szöktették. Ott illegalitásban folytatta drámaírói pályáját: új műveit (Hamlet stb.) rendre elküldte Londonba, ahol a “William Shakespeare” név alatt színre vitték őket. (Hoffman egyébként kijárta, hogy felnyithassa Walsingham családi kriptáját – ugyanis meg volt róla győződve, hogy a sírban “Shakespeare”-drámák kéziratát találja. Néhány ólomkoporsón kívül semmit sem talált.)

TOVÁBB A CIKKRE


Elképesztő szobor Kafkáról

Ezt nézzétek meg! Emlékmű Kafkának – nem akármi. Bőven megérdemli…

 


7 Comments:

  1. Szabó Edit

    Néhány nappal ezelőtt megint barangoltam kicsit a honlapon, és benéztem ide.
    Kíváncsi voltam, hogy mi van az USB menüpont mögött, mert ez a három betű így nekem egy számítógépes csatlakozót jelent. Nagyon meglepődtem, mert mintha egy újságosbódéba vagy egy könyvtár folyóiratokat tartalmazó olvasói sarkába tévedtem volna, ahol – ráadásul – válogatott cikkeket találtam. 🙂 🙂

    Sajnálom kicsit, hogy befagyasztottad ezt itt, Cen’ – vagy mégsem? -, de nem vagyok szomorú, mert annyi itt az olvasnivaló, hogy jó ideig elleszek vele. 🙂
    Jövök még ide többször is, azt hiszem.

  2. Szabó Edit

    Azt hiszem, ez itt a weboldalnak egy olyan rejtett zuga, ahol a madár se jár. 🙂

    Ha sokáig nem frissül az oldal és/vagy új olvasnivalóra vágyom, akkor betérek ebbe a csendes olvasósarokba. Felkattintom a villanyt – mert már hamar sötétedik -, elhelyezkedek az egyik kényelmes fotel mélyén és olvasgatok. Ahogyan most is. 🙂

  3. Szabó Edit

    Hmm. Salinger és a Catcher in the Rye.
    Lehet, hogy elolvasom a Rozsban a fogó-t?
    Lehet, hogy újra nekikezdek a Zabhegyező-nek is és ezúttal végigolvasom?
    (Az eredetit angolul nem vállalom, pedig úgy lenne az igazi. 🙂 )

    • Úgy tűnik, itt valóban csak te jártál – nem tudom, jó hír-e, de épp ez a menü átalakítás áll már pár hete. Az itt ajánlott cikkek, hírek rostálva lesznek, ami marad, az pedig új helyre kerül – egy részük már ott is van 🙂 http://centauriweb.hu/tallozo/tallozo-2015-2017/
      🙂

      • Szabó Edit

        Köszi! 🙂
        Akkor igyekeznem kell, hogy minél többet elolvassak azok közül a cikkek közül, amik felkeltették az érdeklődésemet. Hátha van köztük olyan, amit nem költöztetsz.

        Ezúttal nem vagyok szomorú, hogy erre az átalakításra mostanában nem jutott időd! 🙂

  4. Szabó Edit

    Nemrég olvastam ezt a cikket. Ideteszem.
    Tudtad, hogy a világ legnagyobb ismert gyémántja egy Centauri? 🙂 🙂

    https://index.hu/tudomany/til/2018/08/02/a_vilag_legnagyobb_gyemantja_egy_csillag_es_10_kvintilliard_karatos/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.