• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Feketén fehéren – Taj Mahal

ikonTörtént egyszer, hogy Indiában jártam. Kalandos út volt. Az is, ahogy odakerültem, és az is, amit ott átéltem. Ott készítettem életem első fotóit szinte még gyerekfejjel. Ott kerültem először életveszélyes helyzetbe. Ott gyújtottam rá először, és Indiában szoktam rá, hogy a földön aludjak.
Ha Indiában jár az ember, a Taj Mahalt mindenképp megnézi. Legtöbben persze csak meghallgatják az idegenvezetőt, fotóznak és bámészkodnak, aztán továbbindulnak a következő látnivaló felé. Én viszont úgy érkeztem oda, mintha az életem múlna azon, hogy lássam, és amikor rájöttem, hogy holdvilágos időszakban járunk ott, nem győztem fohászkodni: csak derült idő legyen! Hadd lássam, igaz-e, hogy holdfényes éjeken a Taj Mahal ragyog a sötétben.
És ragyogott. Valóban. Mintha belülről világlana, akár a meggyújtott gyertya viasza. Attól a perctől, hogy beléptem a kapuján, éber kómába estem. Igaz, párakkal racionális alapokon is megvizsgáltuk a Taj Mahalt, mondtuk, milyen zseniális, hogy a négy minaret nélkül elég ormótlan, ám azokkal együtt – hatalmas tömege ellenére – szinte lebeg a térben. De bárhogy is próbáltuk tetten érni a Taj Mahal varázsát, végül is arra jutottam, hogy nem is annyira a tökéletességében van az ereje, mint inkább abban a történetben, ami ezt a tökélyt szülte. Tökélyt, igen, habár – és ez az, amit kevesen tudnak – a Taj Mahal voltaképp egy torzó.

 
taj mahal

Fotó: Centauri

Sáh Dzsahán sahnak, a Taj Mahal építtetőjének sok felesége volt, de egyhez, Mumtáz Mahalhoz szenvedélyes szerelem fűzte. Mumtáz a 14. gyermek szülésébe belehalt, míg a sah háborúzott. Ezt követően a sah búskomorrá vált és semmi sem érdekelte. Se más nők, se a birodalom. Nem véletlenül töltötte élete utolsó éveit házi őrizetben. Ironikus, hogy a közeli Vörös Erődbe zárták be, ahonnan nap mint nap, egészen a halála órájáig, épp a Taj Mahalt, a szeretett Mumtáz mauzóleumát látta. Azt az épületet, amit ő maga Mumtáz emlékének emelt. Ha jól tudom, a birodalom megroppanásához is hozzájárult, hogy a sah minden erőforrást a mauzóleum építésének rendelt alá. Ez eddig a széles körben ismert „háttér”.
Viszont alig ismert, hogy eredetileg – a Taj Mahal mögötti Jamuna folyó túlsó partján – a sah szerette volna megépíteni a Taj Mahal pontos mását is, kőről kőre, centiről centire ugyanazt, csak épp nem fehér, hanem fekete márványból. A két mauzóleumot egy márványhíd kötötte volna össze, amely a mértani középig egyik oldalról fehér, a másikról fekete lett volna. Ám a birodalom erőforrásai a fekete Taj Mahal megépítését már nem tették lehetővé. Emlékszem, megkerülve a fehér Taj Mahalt, és lenézve a Jamuna folyóban fürdőző bivalyokra, és a túloldalon látszó alapokra, a negyven fokos hőségben is lúdbőrös lettem, mikor magam elé képzeltem a fekete Taj Mahalt. A fehérrel együtt. S nem tudtam eldönteni, jó-e, hogy nem épült meg. Mert a Taj Mahalban így is van valami elviselhetetlenül szép, s ha a fekete is megépül, talán a kettő együtt megőrjítené az embert. Mondják, a Taj Mahal nemcsak Mumtáz emlékműve, hanem a szerelem emlékműve is. Tanúsítom, hogy többről van ott szó, mint szimbólumokról. Én ott estem életemben először szerelembe. Épp csak végigsétáltam a szökőkutak mentén, és mire a mauzóleumhoz értem, szerelmes voltam. Csak épp nem tudtam kibe. De őrült erős, édes, sajgó érzés volt, amit mind a mai napig könnyen felidézek. Még napok múltán is vitáztunk azon éjszakai beszélgetéseken, vajon így tökéletes a Taj Mahal, a fekete nélkül, félbehagyottan, vagy emelne még a szépségén, ha felépül a fekete is. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, így a jó. Talán ha ott áll a fekete is, beleőrülne az ember. Amint a sah is beleőrült a fájdalomba. Látom őt az utolsó napon, amikor még kinézett az erőd ablakán. Talán éjjel volt, holdvilág, és a Taj Mahal fluoreszkált a forró éjszakában. Nem tudom, akarom-e azt érezni, amit a sah érzett, de abban biztos vagyok, hogy amint Mumtáz nélkül ma a Jamuna folyó partja csak Agra poros külterülete lenne, úgy nők nélkül a világ egésze is csak egy bivalyjárta puszta.
Fotó: Centauri
Indiáról korábban is írtam a Literának. Itt olvashatjátok:

 

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/delhi-adomanyai-litera/

Forrás

15 Comments:

  1. 😊de jó,egy hétig tart a Nőnap?

  2. Sziasztok még később 🙂 további kellemes órákat-napokat kívánok…mesés ez a pótnőnapi etűd az elképzelt iker Taj Mahal látomásával…megköszönöm szintúgy

  3. Kedves vagy, köszi szépen, hát viszont Neked is…lesz chat?? nem is tudtam…azt hiszem, lemaradtam 🙂

    • Állítólag nemsokára lesz…A kis piros pötty jobb oldalt azt ígéri,ha megnyitod…😊

      • A napokban is próbáltunk eredményt elérni chat-ügyben, de egyelőre csak keresgélünk a megoldások között. Sajnos jóval bajosabb ügynek tűnik most, mint eredetileg gondoltam. De nem adjuk fel. 🙂

  4. Értem, szuper 🙂 és köszi

  5. Hlatki Ferdinanda

    Most olvastam… India egy varázslatos ország lehet…, az ellentmondások földje is. Nagyszerű, hihetetlen élmény lehet látni a Taj Mahalt, tudva az építésének történetét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük