2018.10.06. Vadfigyelő vadkamera – Kudarc vagy UFO?

vadcam cím

Fotó: vadcam

cen_logo_circleMegvan az első 24 órás vadkamerás megfigyelés eredménye. Úgy éreztem, most jó helyre raktam a kamerákat és biztosra megyek (ITT). Ezért is helyeztem ki mindkét kamerát ugyanoda (a térképen 3. kameraállás). Ráadásul tegnap éjjel ismét megélénkült a bőgés. Hajnali négykor öt bika bőgött az északi patak mentén, igaz, mindannyian a túloldalon, de igen közel a birtokhatárhoz. Ismerve a mozgásukat, joggal feltételezhettem, hogy némelyik az én oldalamon is jár, s így a nyalósónál, vagyis a 3. kameraállásnál is.
Keveset aludtam hajnali négy és reggel kilenc között, így kissé fáradtan, ám nagy reményekkel baktattam le a kamerákért.

De csalódnom kellett.

Az SD-kártyák csaknem üresek voltak. Csak egy érdekes kép készült – erős kék fényben tündöklik a táj. Gőzöm sincs, hogy ezt miért, hogyan lőtte. Olyan a kép, mintha egy vakító ívfényben ragyogó csészealj világítaná be felülről a tájat. Kár, hogy ez a kép is reggel készült – egyébként fantáziálhatnánk arról kicsit, hogy mi okozhat ilyen jelenséget éjjel 🙂

 ufo 2Szóval: se UFO, se őz, se szarvas. 🙁 Úgy gondolkodtam, hogy legalább a kisebb termetű vadakból valami akad, mert azon a kis tisztáson, ahol a kamerák voltak, rendszeresen héderelnek fácánok, jöhet ott róka, nyest, borz is – s ezek közül talán járt is valaki, de mint a beszedésnél készült felvételek mutatják, a kamerák nem vették a talajszintet, talán mert túl magasan vagy rossz szögben rögzítettem őket.

Ezt még tanulnom kell, mert egyelőre nem látok a kamerák szemével.

Abban is elbizonytalanodtam, hogy működnek-e rendesen, beállítottam-e rajtuk mindent jól. Ezért most tesztfelvételekkel szórakozok az udvarban. Az első kísérletek alapján mindkét kamera tökéletesen működik és a beállításokban sincs hiba. Készítek még pár tesztfelvételt madáretetőn is, aztán elmegyek egy alaposabb körbejárásra, hátha találok olyan helyet, ahol egészen friss nyomok vannak. Ma éjjel két új kameraállásban próbálkozom. A bejárást pedig felhasználom arra is, hogy új fotókat hozhassak. Addig is szép hétvégét, s a legjobbakat! Üdv: Cen’

 

2018.10.05. Vadfigyelő vadkamera – Végre hivatalosan is vad lettem!

Mikor etessük a madarakat?

6 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Kudarc? Ugyan, tanulóidő, Cen’. Semmi baj.😊 Szép hétvégét!🦉🐰🦊🐌

    • Köszi – már át is szereltem a kamerákat, beújítottam, etetőt nyitottam és egy új emlősfajt is találtam a területen (bár nem a kamera jóvoltából), szóval megyek tovább, egészen addig, míg nincs valami eredmény 🙂

  2. Meglátod, Cen, belebaktatnak nemsokára a kameraállásodba az odavalósiak 🙂 Különben a levendulás vagy milyen árnyalatú kép igazán szép, mondanám festői..

    • Köszi a biztatást – kicsit úgy érzem magam, mint a Zafír-túra idején. Akkor bíztattatok ehhez hasonlóan, bár azt azért nem vetném össze ezzel az összkomfortos vállalkozással 🙂

  3. Láttam filmet vérprofikról, akik hetekig vártak pl. egy hópárducra, és amikor már majdnem feladták, megérkezett. Csalit tettek a kamera elé, és hetekig mégsem, azután megjelent, nem is egy, több is. Türelem, lesz ott vad bőven. 🙂

    • Jó, hogy említed a hópárducot – az egyik legnehezebben megfigyelhető nagyragadozót. Tegnap nekem is lett egy “hópárducom”, mindjárt írok róla. És tegnap óta természetesen etetéssel is próbálkozom 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.