Vadfigyelő vadkamera

cropped-köd1.jpgcen_logo_circle2018. 10 05. ÚJ PROJECT
Régi tervem – vadregényesebben: álmom – megvalósításába fogtam tegnap éjjel. Mert ugye van itt ez a hely, ahol élek, amit járok (bár nem annyiszor, ahányszor üdvös volna), erdő-mező, közel tíz hektár, patakok, források, és ennek minden gazdagsága. Van azonban két dolog, amit régóta hiányolok. Egyrészt – ha már egyszer itt vagyunk a neten – csak töredékét tudom megmutatni. Másodszor:

a javát talán, ha akarnám se tudnám mutatni, minthogy én magam se látom.

Egy élőhely – ha az igazán nagy vadonokhoz mérten még oly csekélyke is, mint az én tíz hektárom –, roppant összetett. A madárvilágot jól ismerem, és mutattam is belőle sokat (pl. ITT), de a vadvilág terén komoly hiányosságaim vannak. Ugyan volt időszak, amikor elég sok képet lőttem szarvasokról, a bőgésről is vettem fel hangokat (videó ITT), ám igazán nem mutattam átfogó képet a vadvilágról – ennek egyik oka az, hogy nincs is ilyen képem. Mivel a vadak életének java abban az időszakban zajlik, amikor nem járok kint, s nem is látnék, főként éjjel, feltételezhető, hogy az, amit én érzékelek belőle, az szinte semmi. Időm se lenne annyi, mint amennyi jelentősen járulna hozzá egy árnyaltabb kép kialakításához. Viszont segítségemre lehet ebben a technika. Ha addig is látnám, mi zajlik odakint, míg a lakásban írok, dolgozok. Ha volna szemem odakint, valamiféle ügyelet.

 
cropped-reggelt-15-1.jpgEgy „neve elhallgatását kérő” igen jó embernek köszönhetően szert tettem két vadkamerára – innen is nagy hálával gondolok rá :-). Mától ezekkel monitorozom a területemet. Ez jóval izgalmasabb, mint amilyennek első hallásra tűnik. A helyzet ugyanis az, hogy egy efféle project egészen megdöbbentő újdonságokat is hozhat – gondoljatok csak arra, amikor egy ilyen kamera előtt váratlanul feltűnik egy farkascsalád (tavaly a Zemplénben volt erre példa). Farkasokra itt, nálam természetesen nem számítok, ám azért meglepetések érhetnek. Ahogy tavaly tavasszal, amikor közel húsz év után hermelinnel futottam össze a patakparton. Volt olyan év is, amikor rendszeresen hallottam sakálokat, ám soha nem láttam őket, és persze felvételem sincs róluk. De ha csak a szarvasokra gondolok: ha rendszeresen figyelhetném őket, nagyon közeli ismertségbe kerülhetnénk, nyilván sok egyedet régi ismerősként látnánk viszont a felvételeken – s látnánk a változásokat is.
A könnyebb tájékozódás végett műhold kép alapján készítettem a területről egy kis térképet.

 
kamtérkép 1
Tegnap sajnos csak nagyon későn végeztem a kamerák beüzemelésével, már bőven sötét volt, amikor telepítettem őket (1. és 2. kameraállás). Aztán egész éjjel dolgoztam, de azért más sem járt a fejemben: Valóban tényleg működnek? Vajon megszületik már az első éjjel az első felvétel? Mi lesz rajta? Szarvas? Róka? Vagy valami olyasmi, amire nem is számítok? – és persze akkor eszembe jutott, hogy írnom is kell, méghozzá egy vadkamerás novellasorozatot. J Azért ebben vannak – nem is kicsi – lehetőségek.

Édes érzés arra a paradoxonra gondolni, hogy olyasmit szeretnék megmutatni nektek, amit én sem látok! Kicsit hasonló ez ahhoz is, mint amikor az ember egy hajóról kamerát enged le az óceánba, annak is a legmélyébe.

Most kamerákat engedek le a vadon és az éjszaka mélyébe. Vajon mit találok ott? Vajon mi derül ki? Mennyire ismerem a helyet, ahol élek. Mi olyan vesz körbe, amit nem látok, nem érzek, nem értek? Ilyenkor persze ismét átitat az érzés: élni jó, s nem azért, mert mindent tudok, épp ellenkezőleg. Mert mindig van egy óceán, mindig van egy vadon, egy újabb éjjel, ami csupa rejtély, merő titok. Ha semmi sincs, a világ akkor is, mindig itt van. A világ, amit – míg élek – faggathatok.

Ne tudjátok meg – azaz jobb volna, ha megtudnátok –, milyen különös, édes és nyugtalanító érzés először berakni a kamerákból kivett kártyákat a laptopba úgy, hogy gőzöm sincs róla, mire számíthatok.

Rögtön érzem, hogy még ha üres is az első körben, ez vonz, erre hamar s könnyen rákattanhatok – ez egy pozitív kábszer. Attól pozitív, hogy nem az illúzióról szól, hanem a valóságról. S amikor látom, hogy valami van a kártyán, történik bennem valami; valami kaotikus, megmagyarázhatatlan, olyasmi, ami nem történt még bennem. Úgy érzem, közelebb jutottam valamihez, nemcsak a bakancslistáról lehet kihúzni egy tételt, hanem az életprojectben is nagyot haladtam. Mintha egy űrbe lőtt szonda első felvételeit várnám megfeszülve. Kis lépés ez másnak – de óriási lépés nekem. Vajon ki lesz az első vad a képen? Az 1. kameraálláson vannak leginkább fájlok, talán őz lesz. De nem. Ez valaki más. És mégsem vagyok csalódott. Ahogy a kártyákért megyek, én vagyok az első vad a képeken. Boldog vagyok. Nincs őz, nincs szarvas, borz vagy sakál. Büszkén gondolok rá: az első vad én magam vagyok. Ennek így kellett lennie.

Végre hivatalosan is vad lettem 🙂


 

HUNT0002 HUNT0003 HUNT0004Délelőtt átgondoltam a dolgot, és tanácsokat is kértem. A völgyben van egy hely, ahol hónapok óta ott egy jókora nyalósó (minden vad kedveli), és ott a vadjárdák szerint is jelentős a forgalom. Az a rész egyébként is évek óta az egyik központi hely, ami a szarvasok és őzek mozgását illeti. Világos, hogy második körben odarakom, ezúttal mindkét kamerát ugyanarra a helyre; az egyik mozgóképet a másik fotót készít majd a következő 24 órában. Úgy érzem, most már igen jó eséllyel más vadak lesznek a felvételeken, annál is inkább, mivel délelőtt telepítettem a kamerákat, amikor a vadak a terület északi végében, illetve a nyugati patak túloldalán, az égerláp-erdőn pihennek.
Tartsatok velem! – hátha meghozzátok a szerencsémet 🙂 

 

Őszköszöntő – gyönyörű ősz képekben

Október az utolsó fecskék ideje

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.