• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Nobel-díjas írók bunyója – Márquez és Llosa

bunyós írók

2019.10.10 Az író is ember. Néha bűnőző, mint Karl May, néha intrikák és politikai csatározások kereszttüzében áll, és ez döntheti el azt is, kap-e díjat vagy sem (mint ahogy azt a Bizottság egyik tagja szépen elmeséli ITT), máskor pedig arra is találni példát, hogy az egyik író összeveri a másikát. A Magyar Narancs 2015-ös számában remek interjút készített Köves Gábor Marquez egyik életrajzírójával, Gerald Martinnal. Bizony, az írók néha nem csak egymás háta mögött áskálódnak, hanem a nyílt színen is ölre mennek.

Bár nem mutatták, folyamatos volt a rivalizálás közöttük. A hatvanas évek első felében Vargas Llosa számított a latin-amerikai irodalom ifjú titánjának. Majd szinte a semmiből jött Márquez, és letaszította a trónjáról. Létezik egy mondás: ha nem tudod legyőzni, állj mellé. Vargas Llosa is így tett. Könyvet is írt Márquezről, sokan ezt tartják a legjobb Márquez-tanulmánynak. Kifelé nagy volt az egyetértés. De ha felüti A pátriárka alkonyát, amit Márquez Barcelonában írt, Vargas Llosa tőszomszédságában, akkor egy olyan zsarnokról olvashat, aki valamennyi riválisával végez. Vagy megtalálja a módját, hogy megsemmisítse őket – például ágyba viszi a feleségüket. Szóval, volt rivalizálás, de titokban, a latin-amerikai irodalom két első embere nyíltan nem ment egymásnak. Egészen ’76-ig, a híres pofonig, mikor is Vargas Llosa nagy nyilvánosság előtt behúzott egyet Márqueznek. A pofon után soha többé nem beszéltek egymással.

TOVÁBB A CIKKRE

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/irodalom/ket-irodalmi-nobel-dij-talalhat-gazdara-2019-ben/

http://https://centauriweb.hu/archiv/jack/karl-may-a-winnetou-szerzoje-zsenialis-csalo/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/jonathan-franzen-nepszeru-de-gusztustalan/

http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/tallozo-2015-2017/hogyan-lett-iro-gabriel-garcia-marquez/

http://https://centauriweb.hu/archiv/tallozo/irodalom/szemelyeskedo-vitak-nobel-bizottsagban/

5 Comments:

  1. Marsovszki Viktória

    Elolvastam ezt a sokat sejtető címet, Cen, és már meg is volt az első mondatom:
    Az író is ember! 🙂 🙂 Aztán gördültem olvasásra. 🙂 Tehát ebben egyetértünk, én csak feltételezem, te meg tapasztalatból mondod. 🙂 Nem tagadták meg magukat, bunyóztak egyet! Dehát, két latinos vérmérsékletű íróember mi a francot csináljon, ha utálja a vetélytársát? 🙂 Szerencse, hogy nem volt náluk fegyver! 🙂
    Szerinted Nádas vagy Krasznahorkai díjazott lesz-e? Izgalommal várom! 🙂
    Honnan kaphatjuk meg frissiben az infót?

  2. Marsovszki Viktória

    Olvasom. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük