Rosszra tör és a jót cselekszi

Centauri Észtország Prima Vista Balti-tenger

Fotó: Centauri

Gőzöm sincs arról, mit lehet kihozni egy jó gyermekkorból. Amit viszont tudok, az az, mit lehet kihozni egy olyan gyermekkorból, ami potenciális vesztőhely a gyermeki psziché számára.


2019.11.03. 22:56 Ha megengeditek, egyszerre válaszolok mindenkinek a sok válasz nélkül hagyott hétvégi hozzászólás után, mivel a válaszom köszönet, mely mindenkit megillet. Kicsit tartottam tőle, hogy túl borús lesz számotokra ez a hétvége, hisz zsinórban hard-posztokat hoztam, Chopin kivágott szívétől az első barát haláláig, három napon át, de vettétek a lapot, és nem kevésbé voltatok bátrak, mint én – már ha én valóban az voltam. Nehéz ezt elmondani ízlésesen és röviden.

De ilyenkor lesz a hitből tudás.

Hiszem ilyenkor, hogy lesznek, akik értik: mindez nem egyfajta halottaknapi elborulás. Ez is “csak” egy alkalom. Mire is? Hosszú a sor, de hogy egyet kiemeljek (amit a többi poszt alatt nem mondtam el még): ilyenkor (is) van lehetőség arra, hogy ami az emberrel megtörtént, legyen bármilyen rossz, ne váljék örökre hiábavalóvá. Nem állítom, hogy értelmet nyerhet végül minden (főként magasztos értelmet nem), de állítom, hogy sok esetben rajtunk múlik: ami történt, hiábavaló lesz-e, értelmetlen baleset és önkény, vagy csírája valaminek. És ez fontos. Mert ha a tragédiákból valami fakad, akkor azok nem értelmetlenek, és mi sem vagyunk tehetetlen elszenvedők.

Vitorlát feszítünk a rossz útjába, hogy aztán az vigye a mi édes hajónk.

Néhányszor felmerült bennem is a kérdés: lecserélném-e a családomat? Még gyakrabban tették fel ugyanezt a kérdést mások. Az első alkalommal is határozott és egyértelmű volt a válasz. NEM. Világos, hogy a családdal együtt a komplett gyermekkoromat cserélném valami másra. Nem tudhatom, persze, hogy az jobb lenne-e vagy rosszabb, de tegyük fel azt is, választhatnék egy jobbat: akkor sem.

Gőzöm sincs arról, mit lehet kihozni egy jó gyermekkorból. Amit viszont tudok, az az, mit lehet kihozni egy olyan gyermekkorból, ami potenciális vesztőhely a gyermeki psziché számára.

Amit viszont tudok: minél messzebbről kell nekifutni, annál nagyobb az ugrás. Gondoljatok csak Jack Londonra! Ő is futott, sokat, hosszan, véresen és kétségbeesetten, hogy aztán elrugaszkodjon. Flora Wellmann nélkül nincs Jack London. Flora Wellmann nélkül „csak” John Griffith (Jack London eredeti, polgári neve) van. Persze, tudom, szerencsém volt. Helyesebben: pokoli mázlim. Hogy fajok ezrei dobtak utánam kötelet, s végül utánam dobták az irodalom mentőmellényét is. Alakulhatott volna mindez másként is, de így alakult. Ezért én bizony ezt a gyermekkort oda nem adnám semmiért.

Órája sincs, hogy valahol azt válaszoltam Marsovszki Vikinek: ma értettem meg azt is, hogy amikor a napokban a kontrasztokról írtam épületek kapcsán, voltaképp anyámról is írtam. Ő volt gyermekkoromban a kontraszt. S nélküle egy közepes orvos volnék talán, vagy tanár, vagy bármi, de nem író, s végképp nem lennék madarakat ismerő író.

Így talán ő maga az igazi elszenvedő.

Az ő hiányosságai és terheltsége kényszerített arra, hogy felleljek-feltaláljak magamban mindent, amit csak lehet; a puszta létével kényszerített öntudatlanul arra, hogy megkeressem a rajta kívül álló igazságot s világot; az ő tökéletlen és viharos működése kényszerített arra, hogy megnézzem: vajon van-e bárhol valami, ami nála, és általában az embernél jobban működik.

Ő volt a tornádó ott, ahol a békeszigetének kellene lennie. De a saját szélvihara épp őt süllyesztette el, a fia viszont épp azzal a viharral hajózott ki.


Fotó: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Gyors regisztrálás után értesülhetsz a legfontosabb friss írásokról

Név*

Email cím*


Emlékünk szívedben örökké él

Ars poetica – A világ legszebb árvaháza

Bőven termő sivatagok – szülők kontra gyermek

Hantmadár a kis herceg sírjára

 

14 Comments:

  1. Ez nagyon jó, hogy most így nézel vissza, és nem azon méltatlankodsz, hogy miért nem lettél agysebész, vagy világhírű zongoraművész. Világhírű író még lehetsz, de biztos vagyok benne, hogy nem világhírre vágysz. 🙂
    Jó, hogy így találod meg az okokat, okozatokat. Te a semmiből valamit építettél, és te, a gyermeki lelked kicsiny sérüléseit gyógyítva találtál utat. Egy csodás utat. Biztos, hogy rengeteg véletlennek, (vagy nevezzük sorsnak)(A Nimród laptól kezdve, Hetési tanár bácsiig.) , kellett találkozni, hogy ne vesszen el a benned rejlő tehetség, akarat, kitartás …….
    Köszönjük! 🙂

    • A véletlen valószínűtlen, így a segítő véletlenek is azok, ezért mind a mai napig permanens csodálkozás a létem. Hihetetlen, hogy a kulisszák mögött – egy család, egy társadalom kulisszái mögött – ennyire erős a segítő szándék, már ha feltételezhetek szándékot. Egy véletlen csak véletlen, kettő is, de véletlenek sorozata mögött önkéntelenül szándékot vélelmez az ember. Nem a világ tűnik ellenségesnek, csak az ember. Persze erről – még a facebookos időkben – nyilvánosan is folytattam vitát egy filozófussal, s e vitában részint a filozófusnak volt igaz, mikor azt állította, hogy a természetről alkotott kép attól kezdve idillikus, mióta nem kell félnünk a ragadozóktól, mióta öszzkomfortos házakban élünk, és így tovább. De még ha visszamegyünk az origóhoz, oda, ahol lépten nyomon ragadozók és betegségek tizedeltek minket, akkor is azt kell mondanunk: lehet, a természet ellenséges velünk, de nem rosszindulatú. Nem gonosz. Ha elejt minket egy ragadozó, eszébe sincs, hogy kiirtsa a fajtánkat, mindössze enni akar. Ő is, úgy mint mi, túlélni.

  2. Antal Anikó

    Azt gondolom, hogy az ilyen hozzáállást a nehézségekhez széles körben be kell mutatni – s főleg ilyen írói vénával! Mert én is elmondhatok hasonlókat (nem a gyermekkoromból, hanem későbbi életemből), de ilyen hatásosan csak Te, kedves Cen’ tudod bemutatni a példát. Így is lehet – ha “én” meg tudtam csinálni, “Te” is megtudod!! Köszönöm!

    • Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki “meg tudja csinálni”, nem egyszerű az biztos, s nem kétlem, hogy sok esetben lehetetlen, vagy a lehetetlennel határos, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az indokoltnál sokkal többen maradnak passzívak, sőt, igen gyakori, hogy nem ledolgozni igyekeznek hátrányokat, feldolgozni eseményeket, transzformálni és a javukra fordítani traumákat, mint inkább ápolni és életben tartani őket, alibiként felmutatni és együttérzést és sajnálatot kivívni velük. Ez is messze vezet – de eszembe jut, hogy vadon-anya, vadon-apa részéről bármit elvárhatunk, de ha valamit mégsem, akkor az épp az együttérzés és sajnálat. A sármány, a gepárd, a cinege nem sajnál. Az erdő semmit sem moccan traumákra. Így aztán lehetőséget sem kínál arra, hogy a bajba jutott ember szépen berendezkedjen a saját bajába.

  3. Ibolya Nagy

    Nagyszerű ember vagy Cen’, ajándék nekünk, akik “ismerhetünk”, nagy köszönet érte!.☀️🐦💚

    • Azért ez bartellezés. Jó értelemben vett adok-kapok. Pengeélen járunk mindannyian, de talán egy író alatt kicsivel még élesebb is ez a penge; sok a bizonytalanság, ebben a korban kísérletezésre vagyunk ítéltetve, ebben a zajban sokszor hallgatásra, vagy épp ellenkezőleg, ordításra, hogy valamiként meghalljon minket valaki; sokszor olyan egy írás, olyan egy poszt mint a palackposta; nem tudni merre viszi a víz, partot ér-e valahol, s még ha partot ér is, lesz ott bárki is, ha lesz, akkor veszi-e a fáradtságot, hogy kinyissa, ha kinyitja, beszéli-e majd ezt a nyelvet, ha beszéli, érti is vajon, vagy csak olvassa, ha érti, következik-e majd számára ebből valami, ha következne mégis, lesz-e akarat, ha akarat lesz, társul-e mellé erő, s még ha erő is volna, nem húz-e keresztbe minden számítást egy hétágú villám. Mindezek ellenére palackpostám rendre partot ér 🙂 s ez nekem ajándék – hogy nem lakatlan ez a sziget, vannak őslakosai, és mindig jönnek új felfedezők.

  4. Szabó Edit

    Nincs értelme azon töprengeni, mi lett volna, ha. Szerintem főként rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a gyerekkorunkból, akár szép volt, akár nem. Észre kell venni a lehetőségeket, nem hagyni, hogy elmenjenek mellettünk, és tudni kell élni velük.

    Jó így, ahogy van. Szerencsére te észrevetted az utánad dobott kötelet és mentőmellényt, és a mi szerencsénkre egy remek ember és egy nagyszerű író lettél.
    Figyeld a szélirányt, és ha az kedvező számodra, használd ki, és hajózz vele tovább! Jó szelet! 🙂

    • Az első mondatoddal kicsit vitatkoznék. Sokszor hallom én is, hogy nincs értelme, de én finomítanék ezen. Beleragadni nincs értelme, de foglalkozni vele igenis érdemes, mi több, úgy sejtem, nem is tudunk nem foglalkozni vele. Abban a pillanatban, amikor valamiről kimondjuk: ez kudarc, ez szívás, ez bukta, a felismerés már önmagában hordozza ezt a kérdést, sőt a választ is, hisz épp attól érzünk valamit kudarcnak, igazságtalannak, tragédiának, mert pontosan tudjuk, hogy “mi lett volna ha” a dolgok másként alakulnak. Legalábbis pontosan tudjuk, hogy elestünk valamitől. De erről – azt hiszem – hamarosan hozok egy posztot, annál is inkább, mert ez a kérdés igen hamar az irodalom berkeibe vezet 🙂

      • Szabó Edit

        Akkor pontosítok. 🙂
        Hosszasan töprengeni rajta nem érdemes, mert ami megtörtént, az már megtörtént, azon változtatni nem tudsz. Viszont érdemes azt elemezni, kiértékelni.
        De én is vitatkozom kicsit veled, mert attól, hogy azt, ami történt, kudarcnak érzed, nem tudhatod pontosan, “mi lett volna, ha” a dolgok másként alakulnak, nem lehetsz benne biztos. Azt legfeljebb csak remélheted. Meg aztán hogyan másként? Utólag, persze, könnyű megmondani, mit kellett volna másként csinálni, de a kialakult helyzeten az már nem változtat.

        De kíváncsian várom az ígért posztot! 🙂

  5. Marsovszki Viktória

    Jaj, nagyon jó volt ezt olvasni, Cen’, hogy ezt így leírtad, megnyugtató, így tudom, hol tartasz ezen az úton, mert együtt taposom veled, párhuzamos úton járunk. Nagy segítség ez nekem.

  6. Antal Anikó

    Azt mondják, imádkozz, fohászkodj a JóIstenhez, hogy ezt kéred, vagy azt, stb.. Tapasztalva, hogy leginkább erősödtem lelkileg a nehézségek árán, én azt mondom: Legyen úgy, ahogy lennie kell, csak legyen hozzá elég erőm. Ami pillanatnyilag keserves, nehéz, vagy rossz – ki tudja, milyen hozadéka lesz? Sőt! A sok jó kényelmessé tesz, s dagonyázhatsz kedvedre a pocsolyában. No de ki az a bolond, aki csak rosszat kíván magának??

  7. Amikor az ember visszatekint és szemléli gyermeki önvalóját, az mindig jó, már nem a szomorúság, vagy a harag ömlik belőle, hanem a felnőtt szem és szív -mint Cen legszebben szomorú emlékeiből. Akár hiszitek akár nem egy múltbeli eseményt is meg lehet változtatni itt a jelenben, ami elmaradt azt pótolni lehet, elsiratni , kimondani, megkönnyebbülni és megszeretni. Mert azok is mi vagyunk, s miért ne szerethetnénk úgy ahogy volt? Kedves Cen , nagyon szeretem az emlékezős írásaid.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.