Nyílt levél egy értelmiségihez

Centauri író szerző irodalom regény könyv Jákob botja Magvető kiadó writer


Fogadd el: a gang, a beton, a lámpaoszlop sem létezőbb, mint a sziklapárkány, kopár fennsík vagy egy barlang sztalagnitja.

2019.10.14. Úgy gondolod talán, hogy vadonról beszélni túl kalandos, de engem nem a város fénye nevelt, s hidd el, nem tehetek róla. Fogadd el: a gang, a beton, a lámpaoszlop sem létezőbb, mint a sziklapárkány, kopár fennsík vagy egy barlang sztalagnitja. Elfogadom, hogy egy régi könyv illata a legjobb parfüm, de fogadd el, hogy a tízezeréves láp illatában is őserő van. A víztorony tetején tollászkodó sólyom neked talán nem mond semmit, elfogadom. Nem kell, hogy a sólyomlét átírja a létformádat, de engedd meg, hogy én a tökéleteset és a világ leggyorsabb élőlényét lássam benne. Elfogadom, hogy léted gyújtópontját, felelősségét, etikáját közéleti szerepekben látod, de fogadd el te is, hogy van az a lépték, ahonnan a köz élete csak hangyabolynak látszik.

Elfogadom, hogy mindenek fölé az embert helyezed, de fogadd el te is, hogy van az a nézőpont, melyben az ember épp oly joggal van legalul, mint legfelül.

Elfogadom, hogy filozófiákat szülsz évezredek óta, de kérlek, fogadd el te is, hogy mind ez idő alatt a világ a maga rugójára járt, s működött nélkülünk is. Elfogadom, hogy kínos lehet újabb napnyugtafotót látni, de kérlek, fogadd el, hogy van olyan valószínűtlen minden alkony, hogy joggal posztolhassak százat. Elfogadom, hogy jogos ügyelni az eleganciára, a témaválasztásra és visszafogottságra, de kérlek, fogadd el te is, hogy van, akinek ez rabság, a szabadság megcsúfolása. Elfogadom, ha a szabadságról beszélsz, de kérlek, fogadd el te is, ha másnak valami másban van a szabadsága. Elfogadom, hogy a szabadság, a közélet, a társadalmak gondnokai és megújítói oly sok jótétemény mellett időről időre nagy és közös poklot épp úgy hoztak létre, mint privát kis poklokat, de fogadd el te is, hogy az, aki csillagokban gyönyörködött, elbarangolt vagy a vadonban talált otthonra, az a történelem során a legkevesebbet ártott.

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


FRISSÍTÉS 2019.10.15.: Válasz Szabó Editnek és Annának.

Azért toldom ide, mert jogos a felvetés, és éreztem is, hogy bár helyénvaló több megértést, több nyitottságot várni a mindenkori értelmiségtől, nem ez a hely, nem ez a honlap lesz erre a leglegalkalmasabb, itt írni ezt, nem a legadekvátabb mód, hisz akik itt olvasnak, nagyon is nyitott és őszintén kíváncsi olvasók. Szóval, akkor némi magyarázat:

Szabó Editnek: Nem csodálom, hogy nem érezted magad megszólítva, s gondolom, azok, akik itt olvasnak, zömmel nem is megszólítottak; ugyanakkor újra és újra találkozom egyfajta egyoldalúsággal, főként értelmiségiek részéről, amihez ráadásul gyakran nem kevés gőg társul. Utóbbiból következően az elfogadás a megértés hiánya is, holott ha valami elvárható egy értelmiségitől (azoktól, akik egyfajta elitet képeztek, és képeznek mind a mai napig), akkor az épp a törekvés a megértésre, a nyitottság, a lehető legszélesebb körű tájékozottság. Ezzel szemben “egy szint fölött” újra és újra elhangozhatnak négyszemközt és nyilvánosan is olyan mondatok, amelyek a humán műveltség vagy a városi létforma felsőbbrendűségét hirdetik. Igen gyakran ordító ellentétben áll egymással az elfogadás, a nyitottság és sokszínűség propagálása, ezzel a gőggel, és azzal a tájékozatlansággal is, amit a klasszikus értelemben vett értelmiségi ma tud a világról, pontosabban amit tud, a világ egy részéről. A végletes emberközpontúság kasztja az értelmiség, ahelyett, hogy valóban nyitott lenne vagy legalább kísérletet tenne egy valódi nyitásra. Értelmiségi sem egyféle van, természetesen, s attól függően, hogy ideológiailag hová pozícionálja magát, könnyen nyilatkozik másokról lekezelően; hogy egy konkrét példát is mondjak, rendszeresen visszatérő motívum az állatbarátok fikázása; rendszeres motívum – van néhány honi értelmiségi, akinél pl. kényszeresen tér vissza – az eleganciára való hivatkozás, mintha az önérték lenne, mintha az elegancia meghatározása nem lenne önkényes; persze, mondhatjuk, hogy van valamiféle konszenzus az elegancia ügyében, de létezhetne másféle elegancia-szemlélet is; s míg alapvetően a szűklátókörűségen, a lenézésen, a “nagyon megmondáson” alapul a közélet és az értelmiségi lét nagy része is, addig lehetetlen az a lényegi-tudati reform, amely oly nagyon ránk férne; amely lehetővé tenné, hogy a világot, azt a bolygót, ami eltart minket, a maga komplexitásában lássuk, s ennek fényében átalakítsuk az ittlétünket, áthelyezzük egy valóban magasabb minőségbe. Ezt a rövidet, nem a napokban írtam, csak ismét elém került, és úgy éreztem, most is érvényes; annyiban pedig aktuális is, hogy ismét látszik, milyen távoli egymástól város és vidék; éppoly távoli, mint amilyen messze esik gyakran egy átlagos (amúgy igen művelt, elegáns, nyitott….stb.) értelmiségi, teszem azt egy farm traktorosától; és ha egyszer a saját köreinkben sem vagyunk képesek ezeket a távolságokat csökkenteni, ha egyszer erre a “krém”, az “elit” – élén az értelmiséggel – gyakran rátesz még egy lapáttal, akkor hogyan leszünk képesek eljutni olyan komplex látásmódig, amelyben ember és állat, állat és növény, élő és élettelen együttesen, egymás támogatva – s nem egymás ellenében – laknak s vannak együtt ugyanazon a bolygón, ugyanabban a naprendszerben, ugyanabban a galaxisban.

Annának: Az igazságosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy bármelyik kocsmában találunk “nemértelmiségieket”, akik szintén okosabbnak hiszik magukat bárki másnál; gyakran a családon vagy a baráti körön belül, egy-egy munkahelyen is könnyen rátalálhatunk a megmondókra, a Besenyő M. I. V. Istvánokra (Besenyő Mindig Igazam Van Istvánokra), első nekifutásra talán nincs is lényegi különbség a két gőg között, második nekifutásra viszont úgy látni, mégiscsak van: A Besenyő M. I. V. Istvánok sosem hírdetik, hogy értsünk meg másokat, legyünk nyitottak, mérlegeljünk, próbáljuk megérteni a másik szemléletét, létformáját, nem, a Besenyő M. I. V. Istvánok ilyet sosem mondanak, egyszerűen frontálisan közlik, hogy “mi van”, és kész. Ebből a szempontból nem keverednek önellentmondásba, ellentétben azzal az értelmiségivel, aki először a megértés, a másik elfogadásának fontosságáról beszél, majd Besenyő M. I. V. István magabiztosságával mondja meg a frankót, és ha ez nem feltűnő, akkor azért nem, mert választékosan, furfangosan, és kétség kívül felkészültebben teszi, mint a kocsmatudorok. / De sietve teszem hozzá: ha nem is bármelyik, de sok kocsmában, családban, munkahelyen könnyűszerrel találni olyanokat is, akik a kényszeres megmondás gyarlóságától mentesek, és ösztönös nyitottság, a másik ösztönös és őszinte elfogadása vezérli őket. / Végül egy veszélyes paradoxon: Szegről végről én is értelmiségi (is) volnék, de legyek bármi, most épp én is “megmondásban” vagyok az értelmiségieket illetően. 🙂

Az alábbi felvétel tökéletes illusztráció. Zseniális, nemcsak azért, mert eszement paródia, hanem mert lélektanilag tűpontos. Megjelenik benne az a különbség is, ami a kocsmafilozófusokat és az értelmiségi megmondókat megkülönbözteti. Besenyő Pista bácsi kerekperec megmondja többször is, hogy őt csak a saját igazsága érdekli, a többi nem; ezzel szemben az értelmiségi megmondó többnyire azt állítja (néha talán valóban törekszik is rá), hogy igyekszik megérteni a vele vitatkozókat is, ám a végeredmény gyakran mégis csak egy értelmiségi Besenyő Pista.


 


 

Fotó: Centauri

2019.10.11. Túl sok az ember, inkább elutazok?

Az öldöklő civilizáción túl

Galilei fiai

Illúzió és vadon

KERT & VADON

Mitől műveltség a műveltség? – avagy ordító lovak!

22 Comments:

  1. Szabó Edit

    Nem érzem magam megszólítva – engem sem a város fénye nevelt -, csak érdekelne, hogy vajon minek a hatására született meg ez a levél. 😮

    • Nem csodálom, s gondolom, azok, akik itt olvasnak, zömmel nem is megszólítottak; ugyanakkor újra és újra találkozom egyfajta egyoldalúsággal, főként értelmiségiek részéről, amihez ráadásul gyakran nem kevés gőg társul. Utóbbiból következően az elfogadás a megértés hiánya is, holott ha valami elvárható egy értelmiségitől (azoktól, akik egyfajta elitet képeznek, és képeznek mind a mai napig), akkor az épp a törekvés a megértésre, a nyitottság, a lehető legszélesebb körű tájékozottság. Ezzel szemben “egy szint fölött” újra és újra elhangozhatnak négyszemközt és nyilvánosan is olyan mondatok, amelyek a humán műveltség vagy a városi létforma felsőbbrendűségét hirdetik. Igen gyakran ordító ellentétben áll egymással az elfogadás, a nyitottság és sokszínűség propagálása, ezzel a gőggel, és azzal a tájékozatlansággal is, amit a klasszikus értelemben vett értelmiségi ma tud a világról, pontosabban amit tud, a világ egy részéről. A végletes emberközpontúság kasztja az értelmiség, ahelyett, hogy valóban nyitott lenne vagy legalább kísérletet tenne egy valódi nyitásra. Értelmiségi sem egyféle van, természetesen, s attól függően, hogy ideológiailag hová pozícionálja magát, könnyen nyilatkozik másokról lekezelően; hogy egy konkrét példát is mondjak, rendszeresen visszatérő motívum az állatbarátok fikázása; rendszeres motívum – van néhány honi értelmiségi, akinél pl. kényszeresen tér vissza – az eleganciára való hivatkozás, mintha az önérték lenne, mintha az elegancia meghatározása nem lenne önkényes; persze, mondhatjuk, hogy van valamiféle konszenzus az elegancia ügyében, de létezhetne másféle elegancia-szemlélet is; s míg alapvetően a szűklátókörűségen, a lenézésen, a “nagyon megmondáson” alapul a közélet és az értelmiségi lét nagy része is, addig lehetetlen az a lényegi-tudati reform, amely oly nagyon ránk férne; amely lehetővé tenné, hogy a világot, azt a bolygót, ami eltart minket, a maga komplexitásában lássuk, s ennek fényében átalakítsuk az ittlétünket, áthelyezzük egy valóban magasabb minőségbe. Ezt a rövidet, nem a napokban írtam, csak ismét elém került, és úgy éreztem, most is érvényes; annyiban pedig aktuális is, hogy ismét látszik, milyen távoli egymástól város és vidék; éppoly távoli, mint amilyen messze esik gyakran egy átlagos (amúgy igen művelt, elegáns, nyitott….stb.) értelmiségi, teszem azt egy farm traktorosától; és ha egyszer a saját köreinkben sem vagyunk képesek ezeket a távolságokat csökkenteni, ha egyszer erre a “krém”, az “elit” – élén az értelmiséggel – gyakran rátesz még egy lapáttal, akkor hogyan leszünk képesek eljutni olyan komplex látásmódig, amelyben ember és állat, állat és növény, élő és élettelen együttesen, egymás támogatva – s nem egymás ellenében – laknak s vannak együtt ugyanazon a bolygón, ugyanabban a naprendszerben, ugyanabban a galaxisban.

      • Szabó Edit

        Köszönöm, Cen’!

        Hiányzott a poszt előtti bevezető, de részletesebb indoklást kaptam, mint amit abban olvashattam volna.
        Ráadásul válaszoltál a fel nem tett kérdésemre is – miért éppen az értelmiség -, sőt, az Annának adott válaszban az ellenvetésemre is, azaz, hogy szerintem nem csak az.

        A mai értelmiséget hosszasan lehetne elemezni, de egy biztos: sajnos nem töltik be azt a szerepet, amit be kellene tölteniük. 🙁

        • azért épp az értelmiség, mert elvileg ez a réteg lenne a legnagyobb befolyással a világ menetére; és ezt a jogot, befolyást – nevezzük bárminek – akarja is magának az értelmiségi réteg, szemlátomást igyekszik növelni a befolyását, igyekszik erre és arra hajlítani a dolgokat, amivel talán nem is volna baj, ha kellőképpen és valóban nyitott volna.

      • És milyen klassz, hogy pont ez az elit tárgyal arról, hogy mit kéne klíma ügyben csinálni…

        • legyünk megengedők, mondjuk azt, de legalább próbálnak valamit, legalább most, bár azért végig ott matat a kérdés a hátsó lebenyben, mennyire hiteles a kampányszerű bezöldülés, és persze az is kérdés, mekkora a súlya VALÓJÁBAN ennek az elitnek, ha egyszer eddig alig ért el valamit. Ezerféleképp nézhetjük a dolgokat, de ha szeretnénk valami tárgyilagosságot vinni a diskurzusba, akkor alig marad lehetőségünk, leginkább az tűnik célravezetőnek, ha megnézzük az eredményeket, feltesszük a kérdést, hogy az elit mit ért el, és ha feltesszük, akkor a válaszunk aligha lehet más, mint az, hogy szinte semmit. Számos részkérdésben jutottunk előre, ez nem vitás egy percig sem, csak épp hiányzott az a nagy keretrendszer, ami lehetővé tette volna, hogy részkérdéseinkkel és részmegoldásainkkal együtt ne zuhanjuk bele, szőröstül-bőröstül pl. a klímafordulat vermébe.

  2. Én elfogadom – bár nyilván nem neked címezted.

    Azt hiszem, nagyon általánosítva, éppen ez a baj az értelmiségi léttel. Okosabbnak képzeli magát, műveltebbnek, fennköltebbnek minden más élőnél. Csak épp, nem látja sem más nézőpontból, sem magán kívül és végképp nem madártávlatból nézni, s érteni a dolgokat. Mond, mond, és csak mond, ugyanakkor vajmi érdemit tesz hozzá a mindennapokhoz (tisztelet a kivételnek!).

    • Az igazságosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy bármelyik kocsmában találunk “nemértelmiségieket”, akik szintén okosabbnak hiszik magukat bárki másnál; gyakran a családon vagy a baráti körön belül, egy-egy munkahelyen is könnyen rátalálhatunk a megmondókra, a Besenyő M. I. V. Istvánokra (Besenyő Mindig Igazam Van Istvánokra), első nekifutásra talán nincs is lényegi különbség a két gőg között, második nekifutásra viszont úgy látni, mégiscsak van: A Besenyő M. I. V. Istvánok sosem hírdetik, hogy értsünk meg másokat, legyünk nyitottak, mérlegeljünk, próbáljuk megérteni a másik szemléletét, létformáját, nem, a Besenyő M. I. V. Istvánok ilyet sosem mondanak, egyszerűen frontálisan közlik, hogy “mi van”, és kész. Ebből a szempontból nem keverednek önellentmondásba, ellentétben azzal az értelmiségivel, aki először a megértés, a másik elfogadásának fontosságáról beszél, majd Besenyő M. I. V. István magabiztosságával mondja meg a frankót, és ha ez nem feltűnő, akkor azért nem, mert választékosan, furfangosan, és kétség kívül felkészültebben teszi, mint a kocsmatudorok. / De sietve teszem hozzá: ha nem is bármelyik, de sok kocsmában, családban, munkahelyen könnyűszerrel találni olyanokat is, akik a kényszeres megmondás gyarlóságától mentesek, és ösztönös nyitottság, a másik ösztönös és őszinte elfogadása vezérli őket. / Végül egy veszélyes paradoxon: Szegről végről én is értelmiségi (is) volnék, de legyek bármi, most épp én is “megmondásban” vagyok az értelmiségieket illetően. 🙂

  3. Szabó Edit

    Most néztem meg a videót.
    Tényleg zseniális és tökéletes illusztráció a poszthoz.

  4. Ibolya Nagy

    De jó, hogy idehoztad ezt a posztot, Cen’, köszi ☺️

  5. Marsovszki Viktória

    A fenti CENWEB INTRO címoldalát igyanígy láttam vasárnap a Városligetben. 🙂 🙂

  6. Antal Anikó

    Talán azért emeljük ki az értelmiségi elitnek ezt a fajta viselkedését, mert általában tőlük várjuk el a hiányolt tulajdonságokat. De legyünk igazságosak és reménykedők! Mert mint ahogy Cen’ te is az értelmiséghez tartozol, talán én is és még néhányan, vagy mindannyian a hozzászólók – és tapasztalatom, hogy egyre többen vannak és hál’Istennek egyre több fiatal, aki nyitott, elfogadó. E két utóbbi tulajdonság mellé én hozzátenném az alázatot. Alázatot a természet minden “gyermeke” iránt, kövek, növény, állat és az ember iránt is.

    • Örömmel olvasom, hogy a te tapasztalataid reményre adnak okot. Az én benyomásom inkább az – ez persze részint egybeesik a tiéddel -, hogy az arányok javulnak, ugyanakkor a fiataloknál is kialakul a felülről megmondó ízlésdiktátori réteg.

      Alázat. Igazad van, a legfontosabb. Még az írásnál is, ami első pillantásra inkább erőt, magabiztosságot, kitartást igényel; mindezek szükségesek is, de alázat nélkül nemigen születik jó írás; ha az író nem rendeli alá magát az írásnak, akkor kapunk olyan könyveket, melyekben oldalról oldalra a szerző dominál, szemlátomást végig erőszakolja az összes szereplőt és összes helyszínt. Nagy kérdés, hogy az alázat tud-e valamiként érvényesülni, terjedni? Hisz az alázatot játszi könnyedséggel harsogja túl a gőg.

  7. Antal Anikó

    Szóval, csak azt akartam mondani, hogy az általánosítás mindig sántít, mert kevés, vagy sok, de mindig van kivétel. S végül is te Cen’, eredetileg nem általánosítottál (én legalábbis így gondolom, bár az “egy” értelmiséget lehet általánosításnak is értelmezni)…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.