• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Mi jön a klímaváltozás, a nagy összeomlás után?

Fotó: Centauri

Válasz Lilithnek

2019.02.06. Biztos, hogy új stratégiára van szükség ahhoz, hogy az ember az új kor küszöbén túl valamelyest boldog legyen. A feladat sosem volt ennyire nehéz, mivel korábban, bármekkora világégés volt is, mindig akadtak csöndes zugok, menekülési útvonalak.

Az, hogy kétszer is sikerült olyan háborút generálni, amit világháborúnak hívunk, talán “csak” előszele volt annak, ami ránk vár.

Felfoghatatlan különbség, hogy a jövő mostantól globális, többé nem térhetünk ki előle. Se szegény, se gazdag. Nem maradnak zugok. Épp ezért a személyes kapcsolatok fognak felértékelődni. Az lesz a legfontosabb, hogy ebben a globális káoszban marad-e valaki, akivel összekapaszkodhatunk. Nem a világ ad majd nekünk néhány boldog órát, mert arra többé nem lesz lehetősége, hanem az egyik ember a másiknak. A társadalmak is darabokra hullanak majd, összetöri őket a tótágast álló világ, ezért

tegnapi és mai vitáink túlnyomó többsége értelmetlen és értelmezhetetlen már, csak az marad, hogy az egyik ember a másikhoz odamehet még,

odafigyelhetnek egymásra, szerethetik egymást egy-egy ideiglenes és képletes sarokban, házikóban, kunyhóban vagy barlangban. Kevésnek tűnhet ez, ám valójában kénytelenek leszünk olyan kapcsolatokat kiépíteni, amikre a modern ember voltaképp csak vágyott. Most majd a kényszer, a rémület ráveszi. Paradoxon ez is.

A legsötétebb órák hozzák el majd békét és boldogságot. De nem olyan “nagyban”, ahogy szerettük volna.

Rá kell majd döbbennünk, hogy semmit sem ér százezer virtuális ismerős, de az, aki ott van velünk, aki épp ránk néz, aki épp velünk együtt figyeli, hogyan omlik össze egy ismerős világ, ő fontos, ő a legfontosabb, ő az élet ajándéka. Hiszek abban, hogy ezek a jövőben megerősödő – a jelen Facebook-társadalmához képest mikroszkopikus – ember-ember viszonyok feloldhatják azt a paradoxont, hogy az összekapaszkodók épp minden idők legdurvább összeomlását nézik végig. Hiszek benne, hogy két ember, három ember, négy ember, együtt, önmagukban, egymásra hangoltságukban, egymásra utaltságukban, szépen összehangolt félelmükben képesek lesznek megtalálni azt egymásban és önmagukban, ami annak idején az emberből, a társadalmakból, a nagy krach elkerüléséhez kellett volna.

Sok szeretettel kívánja nektek a legjobbakat Centauri


Centauri Észtország Prima Vista irodalom könyvfesztivál

Fotó: Centauri

http://https://centauriweb.hu/archiv/szinnel-lelekkel/galilei-utodai/

 

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/letezett-a-paradicsom/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/villamnovellak/utolso-ora/

http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/villamnovellak/skylark/

 

3 Comments:

  1. A változásokkal való szembenézés kicsit olyan, mint a halállal való szembenézés, szinte pánikrohamszerű.
    Irvin D. Yalomnak van egy könyve, Szemben a Nappal a címe, pont azokról a stratégiákról ír, amik pszichológiailag és szociológiailag is segítenek és jelentősek. Pont erről is beszél, amiről Te. Az emberi kapcsolatok szerepéről. Igen, a boldogság kulcsa ebben rejlik. De olyan nehéz koncentrálni. Főleg, mikor a világ kényszerít, hogy pl jelen legyünk az online térben, meg igazából nem is az, hogy kényszerít, bizonyos mértékben az ember szeret ebben az online térben létezni. Kezelni már nem mindig tudja ez tény… meg helyére rakni, hogy ki-mi-hogyan- és miért nem fontos. Bonyolult dolgok ezek, mert emberiek.
    A boldogság nézőpont kérdése az biztos. De amikor annyi féle nézőpont van… csak egyre fókuszálni. Tanulni kell ezt… sőt, tanítani kellene.

    • Másik dolog meg, adott esetben növekedik majd a belső világunk boldogság szintje, szeretet és kiegyensúlyozottság vesz minket körül, lelki bőség van. És mi lesz a testi oldallal? Én azon a véleményen vagyok, hogy mindkettőnek egyensúlyba kell lennie. Epikureista szemlélettel nézve, úgyis mindkettő megsemmisül majd, épp ezért míg ez be nem következik, mindkettőt egyformán kell óvni. Kint meg felborult az egyensúly.
      Érezni ezt… meg látni. Nem élünk jobban, mint 4 éve. Se itt, se ott.
      Helyenként, időnként nem hagynak élni és dolgozni, író vagyok én is, tapasztalom néha. Mikor mondja a szerkesztő, hogy nem tud fizetni a munkáért, mert nem kapott támogatást.. akkor hogyan tovább. Persze, megyünk tovább.. nem azért csinálom. NE ez legyen akkor a főállás. Aztán a munka már nem a Marxista munka lesz, de valahol mégis az?! Érted… mókuskerék. Én most ezekben a témákban élek jelenleg, egzisztenciális válságban, ha úgy tetszik. Érdekes ez, miért van az, hogy a sötétség nehezebb?
      Kívánok én is mindekinek boldog életet és egy jó tanácsot. NE filozofáljatok annyit, és főleg ne olyan sötéten, mint én.
      Puszi, Lilith

  2. Cen’, nekem megint Merle és a Malevil jutott eszembe, és bizonyos emberi tényezők….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük