Jack London, a szőlő, a bor és Tokaj szimbolikája

Fotó: Centauri

A szőlő valóságos Jack London. Ott hozza a legszebb borokat, ahol küzdenie kell. A peremeken. Tokaj egyik titka épp az, hogy a szőlő elterjedésének – kényelmes létének – északi, északkeleti határa. Valaki egyszer azt írta: „Nem érdekel a bor szimbolikája.” Engem azonban a kezdetektől érdekelt.

Tudom, viszonylag kevés a borbarát köztetek, de higgyétek el, van valami a borban, kiváltképp a tokajiban, ami varázslatos. Attól ragyog úgy, mintha borostyánt palackoztak volna. A tokajinak köszönhetem, hogy megismerkedtem a borokkal.

Pár száz éve még sokak meggyőződése volt, hogy a tokaji színét az oldott arany adja.


Fotó: Centauri

Olyannyira komolyan gondolták ezt, hogy alkimisták tucatjai igyekeztek aranyat desztillálni belőle, sőt olyanok is akadtak, akik az alkimisták kudarcát látva egyenesen azokat az aranyteléreket igyekeztek megtalálni, amelyből a tokaji szőlő táplálkozik. E célból a legjobb borokat adó tőkéket kiásták és a gyökerek útját követve próbálták megtalálni a természetes aranyforrásokat. Sokáig semmi közöm nem volt a borhoz, de amikor ezt olvastam, feltámadt bennem a kíváncsiság:

Milyen lehet az a bor, amely ilyen erős, egyébként pedig szép téveszméket szül?

Aztán megismertem Tokaj, a tokaji bor, és a szőlő természetét.


Fotó: Centauri

A szőlő valóságos Jack London.

Ott hozza a legszebb borokat, ahol küzdenie kell. A peremeken. Tokaj egyik titka épp az, hogy a szőlő elterjedésének – kényelmes létének – északi, északkeleti határa. Valaki egyszer azt írta: „Nem érdekel a bor szimbolikája.” Engem azonban a kezdetektől érdekelt.

A szőlő, a felszínen viszonylag jelentéktelen növény, metszés nélkül alaktalan, kúszómászó bokor, ám a mélyben hatalmas.

A szőlő gyökérzete szokatlanul mélyre nyúlik, és a felszínen élő részének sokszorosa. A néha csak méteres növény nem ritkán 25-30 méter mélyen töri a föld szűz területei felé az utat. A szőlő épp ott adja a legtartósabb, legösszetettebb, legunikálisabb borokat, ahol két erényére – feltáró- és küzdőképességére – a leginkább szüksége van. Amint az ember, főként a Jack London típusú ember is úgy hozza a legszebb termést, ha szélsőséges helyzetek mélyét is megjárja.

Amikor szimbolikus értelmezések felett fanyalognak, alighanem nem értik pontosan, mitől lesz valami szimbolikus.

Miért mond nekünk oly sokat az ősz, miért fontos ez idő tájt a fagyöngy, és általában minden örökzöld (s hosszan sorolhatnánk). Úgy hiszem, azért, mert végtére is egyetlen nagy, közös törvény hatálya alá esik minden. Minden, ami él, sőt minden élettelen is. Ezt az egyetlen törvényt kereste Einstein is, bár nem találta. Talán erre a törvényre bukkant rá a húrelmélet.

Ismerjük ezt a törvényt vagy sem, léte több mint valószínű, és közös testvériségbe terel minden élőt és élettelent, s minden élőt a féltestvérünkké emel.

Olyan testvérré, akire érdemes figyelni. Szőlő nővérünk, szőlő bátyánk a tokaji komoly, elegáns és titokzatos ragyogásán át azt üzeni: még ha úgy adódik is, hogy sovány talajon élsz, a vízért és ásványianyagokért pokoli mélybe kell belegyökerezned, ha olyan helyen élsz, ahol délben a nap perzsel, hajnalban viszont köd dermeszt, még ha szélsőséges helyzetekbe, területekbe, régiókba, állapotokba kényszerülsz is, még ha ilyen körülmények között a lombod szinte elenyészik és csak a mindenki számára láthatatlan gyökérzeted vetekszik a legnagyobb felszíni növények felépítményeivel, s ily módon voltaképp száműzve vagy, léted kisebbik részét mutathatod csak meg,

te vagy a növények között a jéghegy, ami mindig csak a csúcsával kandikál ki a láthatóba,

szóval bárhogy van is, tudd: talán épp ez teszi lehetővé a számodra, hogy a nagy látványosságban és kényelemben élők számára viszont nem adatik meg, hogy száz év után is tartós, kábító ízkavalkádot, aszút és esszenciát adjanak.

Sodródjon sorsod időről időre a vad kétségek határára, tudd mindvégig hogy minden ízedben, minden érintésedben, minden csepp véredben, mégiscsak, végérvényesen, igenis ott van – még ha alkimisták ezrei sem tudják kivonni-kimutatni belőled –,

ott van benned a szó legszorosabb és a szó átvitt értelmében is: az arany.

Oszd meg másokkal is 🙂 🙂

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

Fotó: Centauri

A BMW-ételektől az aszús palacsintáig

Az ötlet halmazállapota – a bor megteremtése

Bor

2016 – Tettekre van szükség – Mandiner

SZÍNNEL-LÉLEKKEL

Bátraké a szerencse

Életünk a mesterművünk, a szimfóniánk

2016 – Kalap whiskey-vel – 168 óra – Centauri a PIM-ben

26 Comments:

  1. Gyönyörű felvételek! Erre iszom is egy jó Tokajit! Erre és rád Cen’, hogy mi olvasók örökké élvezhessük a jobbnál jobb történeteidet!

  2. Szabó Edit

    Gyorsan leellenőriztem, hogy a kapcsolódók között ott van-e Az ötlet halmazállapota c. esszéd, ami az egyik kedvencem. (Ott van! 🙂 )

    Valahol olvastam, hogy lehet kapni olyan pezsgőt, amiben 22 karátos aranylemezkék vannak. Hááát…nem tudom. Inkább egy pohár tokaji.
    Bár én a vörösbort szeretem, de olyan szépen írtál erről a borról, hogy most szívesen meginnék egy pohárkával. 🙂

    • Én szerencsés vagyok, jó ételekhez, jó társaságban – helytől, kedvtől, évszaktól függően – bármi jöhet, extra száraz, fehér vörös, ürmös, desszert, késői szüretelés vagy friss új bor, csak jó legyen 🙂

  3. Istenem, már megint úgy írsz, hogy érzem a bor illatát. Én nagyon sokat jártam a Hegyalját, kóstoltam fantasztikus borokat, eszenciákat, “otthon” voltam néhány borásznál is. Abban biztos vagyok, hogy nem csak a hegy, a vulkanikus alap ad hozzá a borhoz, hanem az a mikroklíma is, amit a Tisza és a Bodrog hoz létre . A Kopaszon nőtt szőlő bora, a legcsodálatosabb, bár az egész Zemplén déli oldala Hegyalja.

    • Nekem is megvannak a kedvenceim 🙂 Persze, Tokajon is van vita, legalábbis volt egy ideig. Régen zömmel oxidatív borokat készítettek, újabban egyre inkább terjednek a reduktív borok. Van, aki egyikre, s van, aki a másikra esküszik. Nekem ebben is szerencsém van, és mindkettőből találok magamnak valót. – A legjobb lenne tán, ha most öltenél magadnak egy kortyot…

      • Hú, de mérges vagyok….. Előbb írtam egy “regényt” a hordóban és a tartályban érlelt borokrók, de mielőtt elküldtem volna, véletlenül kiléptem az oldalról. 🙁 🙁 Így most mérgemben tényleg bontok egy üveg borocskát. 😀 😀 Pá!

  4. Én szeretem a jó borokat. A legnagyobb borélményem egy tokajihoz kapcsolódik. Történt vagy tíz éve, hogy egy budafoki fesztivál (?) keretében az egyik pince is megnyitotta kapuit, és már jócskán az éjszakában, mikor nagyjából mindenki kapatos volt, kaptunk tőlük a dohos pince mélyén, ahol a penész rongyokban lógott szinte mindenhonnan egy fél pohárka tokajit. Illetve kettőt. Egyet, ami megtört és egy tisztát, szépet. Fél órán át szopogattuk azt a kevés bort hárman körbeadva. 16 év körülire emlékszem. Soha ilyen zamatos bort nem ittam azóta se. Addig nem értettem, hogy lehet szeretni egy “édes bort”. 🙂

    • Jó, hogy ezt írod, fontos kérdés. Széles körben elterjedt nézet, hogy csak a száraz bor lehet jó. Ez talán azoknak az időknek a lenyomata, amikor vadul cukrozták a mustot, és így állítottak elő édes borokat. Szóval valamicske alapja van. Ugyanakkor – nem akarok ezzel megbántani senkit – amikor még a borokat viszonylag jól ismerők is erre hivatkoznak, és elutasítják az édes borokat, az erősen sznobságnak tűnik. Aki igazán – de igazán – ismeri a borokat, ilyet nem mond. A világ legnagyszerűbb borai között számos édeset találunk, köztük, az élbolyban a tokajit. Azt lehet mondani, hogy nem szeretem. Ízlés dolga. Ismerek olyat, aki ölni tudna egy tál tökfőzelékért. Én nem. Egyáltalán nem. De nem mondom, hogy a tökfőzelék egészségtelen, s pláne nem állítom, hogy a tökfőzelék nem is étel. 🙂 A bor lelke eleve a cukor – akkor is, ha a száraz borokban a cukor maradéktalanul alakul át alkohollá.

      Nagyon szép az is, ahogy visszaemlékezel arra a kóstolásra. A borban ez is rendkívül szép. Némelyik életre szóló élmény marad! Azért ez nem semmi. Én is emlékszem ilyen borokra, és ezek között szép számmal akadnak tokaji borok. 🙂

      • Ibolya Nagy

        Kedves Cen’, akkor még nem ettél jó tökfőzeléket, nekem az egyik kedvencem. Igaz, valahogy a bor nem illik hozzá. 🙂

        • Fején találtad a szöget! Pontosan erről van szó. Épp így nem szerettem a lecsót és a paradicsomos káposztát, de amikor tanultam főzni, arra gondoltam, csak van abban valami jó, ha egyszer annyian szeretik! És megtanultam mindkettőt elkészíteni, jól, de legalábbis úgy, hogy én is szeretem, nem is akármennyire. A borral is így voltam. Sörös voltam akkortájt, ahogy mondani szokás, de gondoltam: csak van valami jó a borban – s lássunk csodát, megtaláltam benne. 🙂 Ez egyébként többé-kevésbé mindenre igaz. Egyébként is: miért zárnám el magamat a világtól, miért tagadnám meg önmagamtól a felfedezés izgalmát, a sokszínűség gyönyörét, miért mondanék le arról a gazdagságról, amit a világ nemcsak az ételekben, nemcsak a borokban, hanem erdőn-mezőn, irodalomba, zenében, színben, érzésben, tudásban nyújt!?

          • Ibolya Nagy

            Ne is tedd, kedves Cen’, ez a mi szerencsénk, mert ezt a színgazdagságot meg is osztod velünk. Hála érte.
            Itt nálad sok minden értelmet nyer, amit eddig kevésbé értékeltünk. 🙂

  5. Ibolya Nagy

    Óda a borhoz -prózában.
    Aki ezt olvassa borrajongóvá válik, ha eddig utálta is. Eddig e témában a Somló mindent vitt, máig imádom azt a posztodat, Cen’, tokkal-vonóval. (Juhfarkat azóta sem kóstoltam)

    Egy pohárka száraz villányit az egészségetekre! 🙂

    • Nincs fél órája, hogy felvettem a listámra mindkét somlói posztot, mivel a képanyagok lemaradtak róluk, felújítva hamarosan elétek adom őket is. / Na, igen, egy jó extra száraz juhfark! De szép emlékeim vannak róla! Különösen forró nyarak éjjelein… / Most jutottam el oda, hogy egy pár kortyot én is kóstolok ma este. Hideg van odakünn, klasszikus őszi éjjel, csönd és pára, itt meg meleg, könyvek, illatok, fények, ráadásul ma jó kedvem van, sokat haladtam, a honlap sem szívatott ma, beszélgetünk itt páran, közelegnek a fagyos napok, a szarvasbőgésnek vége, már csak egy-egy bika döndül hajnalonta, némiképp megkésve, szóval, ha mindezt összeadom, akkor egy korty vörös portói jön ki belőle. 🙂

  6. Szabó Edit

    Voltam már néhányszor borkóstolón borászatokban. Azt szeretem. Amikor mesélnek a borokról. Amikor azért isszuk őket, hogy ismerkedjünk velük.
    Azt hiszem, te nagyon jó borkóstolókat tudnál tartani, Cen’. 🙂

  7. Patai Mária Zsuzsanna

    Elovastam, újra. Igen, van bennünk is arany!

  8. Apám Földje, igen csupa nagy betűvel:-) Imádom a tokaji borokat, nem is fogyasztunk mást:-) A Fiam a 18-ik születésnapjára szereztünk egy Tokaji Oremus Szamorodni 1986-ban palackozott bort-akkor született:-)) őrizzük, vsz.sosem fogjuk kibontani,, bár nem tudom meddig őrzi az ízeket, illatokat aromákat. A jó borban benne van az egész élet, a föld, a napfény, az ősz simogató melege, olykor az első csípős dér, a gondoskodó kezek, a hordó fája , a hébér bugyogása, a pohár gyöngyözése, szóval egészségetekre minden korty arany:-))
    Gyönyörűek a képek, mint mindig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.