Interjúk a csodafa alatt – erdei történetek

CSODAFA

Fotó: Centauri

 

Sokakkal megesik ilyesmi, csak épp nem mindenki fut el, és végképp nem köt ki mindenki egy ilyen sötét, isten háta mögötti erdőben.


FRISSÍTÉSEK, ÚJ FEJEZETEK MINDIG AZ OLDAL ALJÁN 🙂 2019.11.25.


 
2019.11.10. Most is ott áll a sötétben. Fenyők veszik körbe. Ma éjjel még. De kérdéses, hogy meddig. Ez a fa kitüntetett, de titkos pont a környékben. A fenyves sötét és homogén. Mindenütt ugyanazok a fák, csak a gazdag gombaszőnyeg hoz oda változatosságot vízben bővelkedő őszi napok idején. Nem is járja senki, csak madarak és vadak, és én. A fenyves mértani közepén azonban megtörik a sötét, felfeslik a homogenitás, tisztás nyílik, és ez a fa ott áll a közepén. Elgyötört fa, sokat élt, sokat látott fa. Hosszú ideje elzárva a külvilág, a kíváncsi tekintetek elől, de nem tudni, meddig marad ez így. A közelben már láncfűrészek szólnak. Körötte áll még a fenyves, körbe öleli még a jótékony sötét, nyilván nem tudja, hogy a sötét csökken, a fenyves zsugorodik, a határa napról napra egyre közelebb kerül hozzá. Talán két nap, talán két hét. Míg elér hozzá a tarvágás. Vajon megmarad-e? De ha meg is marad, az a hely nem lesz már ugyanaz.
 
Nem öleli semmi. Nem veszi körbe mitikus homály, jótékony sötét, egyedül áll majd ott, kitéve mindennek, s majd messziről is látszik. Már ha megmarad valóban.
 

Hányszor álltam meg ott? Hányszor csodálkoztam rá? Olyan ott, mintha elrejtve a sűrűben egy oltár volna. Mi mindent mesélne. Tételezzük fel, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki járt nála, aki felfedezte őt, aki csodálta. Felhajtok pár embert, aki tud erről a fáról. Most, hogy bizonytalanná vált a jövő a csodafa számára, menjünk vissza az időben, lessünk be a múlt kulisszáiba. Jöjjön pár interjú olyanokkal, akik ismerik ezt a fát, legalábbis tudnak róla.


 
csodafa

Fotó: Centauri

INTERJÚ STEFÁNNAL

 
C.: Te mikor találtál rá?
Stefán: Nem tudom már. Talán úgy húsz éve. Nehéz ezt megmondani.
C.: Gombát szedtél te is?
Stefán: Igen, de errefelé ritkán. Én inkább a tetőn szoktam, a tölgyesben. Ide ritkán jöttem, ma sem járok arra. Nem is tudom. Van már vagy öt éve is, hogy lementem a fenyvesbe, mert én annyira nem szeretem a pereszkét, inkább a vargányára megyek rá.
C.: Akkor mégis hogyan kerültél a fenyvesbe?
Stefán: Na, erre jól emlékszem. Mondom, azt nem tudom, mikor volt, de az egyik évben nagyon nem volt vargánya. Keresgélés közben elmentem a fenyves mellett, és megláttam a szélében fehérlő galambicákat. Én azért sem vagyok oda, de a vejem igen, gondoltam, legalább neki szedek galambicát. Aztán persze bejártam az egész fenyvest. Akkor láttam azt a fát is.
C.: És mit gondolsz róla?
Stefán: A fáról?
C.: Igen a fáról.
Stefán: Mit gondolnék? Egy fa az erdőben.
C.: Mégis emlékszel rá, pedig sok fát láttál életed során. Jól mondom?
Stefán: Jól. Hát az biztos, hogy szép nagy fa. De gomba nemigen van a környékén. Az inkább beljebb, a sűrűben van.


 

Fotó: Centauri

INTERJÚ STELLÁVAL

 
C.: Először azt mondtad nekem, hogy nem szeretnél beszélni róla. Miért nem?
Stella: Rossz emlék.
C.: De azt is mondtad, hogy régen volt. És még mindig annyira rossz visszagondolni?
Stella: Annyira már nem. Ezért beszélünk róla mégis. Logikus, nem?
C.: Az. Szóval hogyan találtál rá erre a fára?
Stella: Tök véletlenül. Kétségbeesésemben megszöktem, vagyis nem megszöktem, mert nem tartott vissza senki, csak elfutottam, tudod, mint amikor valaki világgá megy. Éjjel, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A környékbeli utak is elég sötétek, este tíz után erre már nem jár senki, autók sem, akkoriban pedig még a mainál is sötétebb, elhagyatottab volt a környék, de akkor az sem volt elég nekem. Nem tudom, hogy működik ez az emberben, de szívem szerint egy kútba ugrottam volna. Kút nem volt, viszont ott volt az útszélén ez az erdő. Legalább annyira félelmetes volt, és sötét, mint egy rohadt mély kút, hát gondoltam beleugrom. Szerettem volna eltűnni akkor a sötétben, mindenki elől, még az is megfordult a fejemben, hogy örökre. Az lenne a legjobb.
C.: Tényleg úgy beszélsz erről, mint akivel mindez tegnap történt.
Stella: Pocsék időszak volt, ezért emlékszem. Talán életem legpocsékabb napjai voltak azok. Persze jöhetnek még annál is rosszabbak, nem tudom, remélem, nem, de lehet. És ez az egész ehhez az erdőhöz kötődik. Mindig megborzongok, ha meglátom. Elég elmenni a közelében, és kész, padlón vagyok. Volt olyan, hogy csak elsuhantam mellette a műúton a busszal, és sírva fakadtam.
C.: Ez megesik mind a mai napig?
Stella: Nem, ez régebben volt, legalább öt éve. Ma már azért nem ennyire súlyos a helyzet.
C.: Mikor voltál utoljára ebben az erdőben?
Stella: Tavasszal.
C.: Idén tavasszal?
Stella: Igen.
C.: Szóval nem is olyan régen. Ezek szerint az elmondottak ellenére is visszajársz mind a mai napig?
Stella: Néha.
C.: És a fánál mikor jártál?
Stella: Ugyanakkor. Mindig odamegyek. Voltaképp sosem a fenyvesbe, hanem mindig ahhoz a fához.
C.: Miért épp oda?
Stella: Mert az első éjszakán, amikor erre jártam, rátaláltam a fára. Ott töltöttem az egész éjjelt a tövében, és később is oda mentem vissza. Ahhoz a fához köt a legtöbb minden. Ott égettem el például a leveleket.
C.: Milyen leveleket?
Stella: Nem biztos, hogy ezt el akarom mondani.
C.: Így viszont nem érthetünk meg semmit. Azt sem tudjuk még, miért futottál világgá azon az éjszakán.
Stella: Lehet, hogy nem is olyan nagy ügy. Sokakkal megesik ilyesmi, csak épp nem mindenki fut el, és végképp nem köt ki mindenki egy ilyen sötét, isten háta mögötti erdőben.
C.: Nekem úgy tűnik, hogy te voltaképp szereted is.
Stella: A fát biztosan. Ja. Most, hogy beszélek róla, már nem is tűnik annyira szörnyűnek ez a sztori. Talán csak én voltam túlérzékeny.
C.: Érhetem ezt úgy, hogy elmondod, miért futottál akkor?
Stella: De nagyon banális, tényleg. Szégyellem.
C.: Neked viszont nem volt az.
Stella: Nem. Na, jó. Fiú-ügy volt. Ennyi. Kiborított egy srác.
 
2019.11.15. FRISSÍTÉS ÉS FOLYTATÁS
 
C.: Alaposan kiboríthatott, ha aztán az erdő közepéig futottál.
Stella: Ebben az is benne volt, hogy eleve a város szélén jártam, amikor kiakadtam. Egy pillanat alatt meggyűlöltem a várost.
C.: Vagy csak az embereket.
Stella: Talán. De az is lehet, hogy csak a férfiakat.
C.: ….
Stella: Tudom, ez durva, de hát ilyenkor az ember nem irányítja a saját érzéseit, azok csak vannak, lecsapnak rá, mint a villám, nem is tud vele mit kezdeni. Amúgy tényleg csak annyit éreztem, hogy elegem van a városból, de nyilván azért, mert ott emberek vannak. Meg aztán az a hely, legalábbis akkoriban tényleg olyan volt, mint egy választóvonal.
C.: Melyik helyre gondolsz?
Stella: Volt akkor a város szélében egy diszkó.
C.: Az, amelyik később rock-kocsma is volt?
Stella: Az. Akkor tudod, hogy szó szerint a város utolsó lámpaoszlopánál volt. Egyik irányba a város, a másik irányba már az erdő. Nem ez az erdő, de erdő. Aztán meg a rohadt nagy sötétség.
C.: Azért onnan ez a fenyves és ez a fa még vagy tíz kilométer.
Stella: Azon az éjszakán nem tűnt annyinak. Csak mentem, és ma is úgy emlékszem, hogy percek alatt odaértem. Talán azért is, mert előtte ittam is.
C.: Drog is volt? … Ne válaszolj, ha ez már sok.
Stella: Nem, drog az nem volt. De sokat ittam, és kevertem is. Meg hirtelen ittam. Tudod, mint amikor egyszerre három fájdalomcsillapítót veszel be, annyira fáj valami. De lehet, hogy épp az ellenkezője történt. Mint amikor az ember alkoholt fröcsköl a sebeibe, hogy annál jobban fájjon.
C.: Tudom, mire gondolsz. Ennek önkívület a vége.
Stella: Olyasmi. Nem egyszerűen részegség. Mintha gyógyszerre innál. Fájdalomra, csalódásra inni legalább annyira durva.
C.: Gyakran jártál oda?
Stella: Nem igazán, de azért párszor megfordultam ott. Aznap meg el sem megyek, ha nem tűnik fel, hogy az akkori barátnőm mennyire igyekszik távol tartani. A városban találkoztunk, ő már járt odakinn, mármint a diszkóban, napokkal korábban megbeszéltük, hogy iszunk egy kávét a városban, legurítunk egy vodkát esetleg, aztán kimegyünk, de váltott, és minden áron a városban akart maradni, sőt a végén olyasmit is mondott, hogy higgyem el, jobb lesz nekem.
C.: Miért akartál mégis kimenni?
Stella: Dacból. Akkoriban mindig az ellenkezőjét csináltam annak, amit mások mondtak.
C.: Szóval végül kimentél. Egyedül, vagy a barátnőddel?
Stella: Többen mentünk.
C.: És a barátodat nem hívtad el?
Stella: Ő már délután lemondta az estét, nem is tudom, milyen indokkal, de valami baromsággal, hogy fáradt, vagy meccset néz, effélével. Furcsállottam, mert olyan hirtelen mondta le, de gyanakodni nem kezdtem. Egyáltalán nem.
C.: Nem is találgatok.
Stella: Ne is! Mondom. Rohadtul banális. Ezért megalázó.
C.: Most is?
Stella: Kicsit most is.
C.: Szóval, mi történt odakinn?
Stella: Azért azt tudni kell, hogy folyton azt szajkózta, hogy engem mennyire szeret, én vagyok az egyetlen, és sosem hagy el. Még esküdözött is. Komolyan.
C.: Ezzel szemben?
Stella: Péntek este volt, ugye, amikor akkora volt a tömeg, hogy fél óra volt, míg eljutottunk a pultig. Jó bulinak tűnt, ellökdösődtünk ott vagy egy órát is anélkül, hogy bármi történt volna. Táncolni nemigen lehetett, annyian voltak. Csak legelöl. Pisilnem kellett, átverekedtem magam a tömegen, és a klotyó melletti bokszban megláttam az akkori barátomat.
C.: Azt, amelyik esküdözött?
Stella: Azt.
C.: De nem volt egyedül.
Stella: Hát rohadtul nem. Egy csaj ült az ölében, és felülről smárolta. Sose felejtem el. Azért mondom, hogy smárolta, mert az nem csókolózás volt, hanem nyalás-falás. Olyan, amit ép eszű ember nem csinál nyilvánosan. Komolyan mondom, úgy tűnt, hogy az a ribanc tüdőig dugja le a nyelvét a srác torkában, az meg jól láthatóan a szoknyája alatt simogatta, de nem ám a combját, hanem benyúlt a bugyijába. A körülöttük ülőket ez cseppet sem zavarta. A tömeg miatt hirtelen bukkantam fel, és egészen közel, és valami rohadtul tisztán láttam mindent.
C.: És ő mit reagált?
Stella: Jó darabig észre sem vette, hogy ott állok. Annyira közel, hogy leüthettem volna.
C.: Ennyire harcias vagy?
Stella: Dehogy. Csak belül.
C.: És amikor észrevett?
Stella: Hát ez az, amitől eldobtam magam rögtön. Nem ijedt meg, vagy ilyesmi, magyarázkodásba sem kezdett, még a kurva kezét sem húzta ki abból a csajból, csak annyit kiabált, hogy „ez nem az, aminek látszik”. Esküszöm, ennyire futotta a részéről. Akkor értettem meg, hogy a barátnőm tudott erről, látta őket ott pár órával korábban, tudta jól, hogy mi az ábra, és ezért igyekezett távoltartani. Visszamentem a pulthoz, és arcon öntöttem kólával.
C.: Miért? Talán csak védeni akart.
Stella: Talán. De az biztos, hogy átvágott. Becsapott ő is. Nem mondta meg, hogy mi a helyzet. Úgy éreztem, hogy elárult. Azóta sem beszéltem vele.
C.: Nem is akarsz már?
Stella: Nem.
C.: Aztán?
Stella: Aztán a leghülyébb verziót választottam. Szívem szerint visszamentem volna az asztalhoz, és felpofozom azt a srácot, de az lett volna csak az igazán nagy szégyen. Ott toporzékolni. Inkább odarongyoltam a pulthoz, és rendeltem három vodkát. Képzelheted, milyen fejjel, ha fizetni se engedtek. Mint a legszarabb filmekben. Három perc alatt úgy bebasztam, hogy kapaszkodnom kellett. Aztán meg rosszul lettem. Kitámolyogtam, könnyítettem magamon, de visszamentem, és bár nem kívánta egy sejtem se, megint ittam, végül pedig nekivágtam az éjszakának.
C.: Neki az erdőknek.
Stella: Először nem az erdőnek. Ismered a helyet, akkor tudod, hogy ha megállsz, akkor jobbra a város, balra a sötét országút. A város volt akkor számomra az a hely, ami elárul,  becsap, ahol folyton versenyezni kell, az ilyen lotyókkal is, gyakran még a legjobb barátnőddel is, ahol nincs bizalom, nincs biztonság, semmi sincs, csak a nagy fények, meg az átvágások, balra viszont a sötétség, az út, ami kicsit olyan, mintha te volnál, a te utad, ami elvisz ebből a szarból, a te sötéted, amit mások szültek meg benned.
C.: Ezt szépen mondtad.
Stella: Mintha te írtad volna.
C.: Nem egészen, de hagyjuk is most ezt. Szóval balra mentél, a sötétbe.
Stella: Egészen a fenyvesig. Feltámadt a szél, és tudod a fenyvesnek olyankor egészen fenyegető hangja van, de akkor ez vonzott a leginkább. Szerettem volna, ha elnyel a föld, elnyel az éjszaka, ha más nem, akkor az erdő. Minderre a fenyves tűnt a legalkalmasabbnak. Ezért mentem be.
C.: Ebben a fenyvesben éjjel szemernyi világosság sincs.
Stella: Épp ez volt benne a legjobb. Félelmetes volt. Jóval félelmetesebb, mint amit képes lettem volna elviselni korábban. Akkor azonban úgy tűnt, ez kell nekem.
C.: És hogyan találtál rá abban a sötétben a fára?
Stella: Nem találtam rá. Egyszerűen csak lerogytam egy helyen. Kegyetlenül rosszul lettem. Ismét hánytam, többször is, elhagyott minden erőm, és tudtam, hogy képtelen lennék hazamenni. Még ha akarnék, akkor sem menne. Annyira rosszul voltam, hogy feltápászkodni se tudtam. Egyszerűen összekucorodtam, ott, ahol összecsuklottam, amilyen kicsire csak lehet, és próbáltam megszabadulni a szédüléstől. Aztán valamikor elaludtam. Vagy elájultam. Nem tudom. Hajnalban ott ébredtem a fa alatt. Véletlenül épp ott.
C.: Véletlenül?
Stella: Fene se tudja. Ott, az biztos.
C.: Milyen évszak volt ez?
Stella: Tél.
C.: Nem fáztál meg?
Stella: Dehogyisnem. Mire hazavergődtem, már rázott a hideg. Ráadásul elhagytam a kabátomat is. Vagy a diszkóban hagytam, vagy útközben, vagy a fenyvesben. Először egyébként emiatt mentem vissza.
C.: A kabátod miatt?
Stella: Igen. Mondjuk volt benne egy levél is attól a sráctól.
C.: Meglett a kabát és a levél?
Stella: Nem. Azért elég nagy az a fenyves. Könnyű elveszíteni ott bármit.
C.: Például a reményt.
Stella: Ja, bár ez kicsit olcsó most. És nem is igaz. Voltaképp épp az ellenkezője az igaz. megtaláltam ott, nem elvesztettem.
C: Mikor mentél vissza?
Stella: Otthon rögtön látták, hogy nagy baj van. Képzelheted, hogyan néztem ki! Beszélni is alig tudtam. Délutánra már az egekben járt a lázam, két hétig nyomtam az ágyat, volt ott minden, tüdőgyulladás, szívhártyagyulladás, majdnem kórházba kerültem. Az egész egy lázálommá vált, amiből sosem ébredek fel.
C.: És amikor felépültél?
Stella: Mint a megvilágosodás. Sosem voltam annyira higgadt, nyugodt, és magabiztos. És az első utam ehhez a fához hozott. Hülyeség, de sokan ilyen esetben hamar egy másik fiúval vigasztalódnak, persze többnyire baromság, nem sikerülhet, csak arra jó, hogy ők is kibasszanak valakivel, nem is értem, miért csinálják, hogyan képesek eljátszani a nagy szerelmest, meg a nagy szexet olyanokkal, akikhez semmi közük, mindenesetre, ez a divat, ez az általánosan elfogadott gyógyír az ilyen faszságokra. Nekem ez nem ment volna. Mégis, egy kicsit én is ezt csináltam. Nagy baromságnak hangzik, lehet, hogy teljesen hülyének nézel majd emiatt, de én is ezt csináltam, csak épp azzal a fával. Valahogy belém égett az a látvány azon a hajnalon, ahogy deresen fölém hajolt, ahogy felmagasodott onnan, abból a sötétből, és én valahogy megszerettem. Sőt azt hiszem beleszerettem egy kicsit. Beszéltem is hozzá, és ha sokáig nem láthattam, úgy éreztem magamat, mint a kis ujjam, hogy olyan rohadtul egyedül vagyok. De ez a fa mindig velem volt, amikor csak akartam. Rám várt mindig, tök egyedül, abban a rohadt nagy sötétben. A világ végén, ahol akkoriban magamat éreztem.


 
 
 
INTERJÚ LASERREL (2019.11.25.)
 
LASER: Miért érdekel ez téged?
C.: Mert érdekel az a fa.
LASER: Egy Fa. Aha. De hát annyi fa van, miért pont ez? És egyáltalán mi közöm nekem hozzá?
C.: Hát nem te hordtad oda a csajaidat?
LASER: Na, lassíts csak egy kicsit, öreg! Nem hordtam én oda senkit.
C.: Nem te mondtad egyszer, hogy ott szoktad megfektetni őket?
LASER: Idehallgass! Én mikor faggattalak téged a magándolgaidról? Megmondanád?
C.: Nem faggattál, igaz, de én sem a magánéletedbe akarok turkálni, csak épp szeretném megtudni, mi minden történt a fa alatt.
LASER: Nem akarlak leoltani, de azért ez egy kicsit beteg, nem igaz?
C.: Nem érted. Nem az érdekel, hogy te mikor hogyan és kivel mit csináltál ott, csak azt akarom, hogy kirajzolódjon egy igazi kép egy igazi fáról.
LASER: Meg kell mondjam, ez még így sem meggyőző. Annyi fa van. Miért épp ezt szúrtad ki?
C.: Egyrészt mert ezt a fát én is ismerem. Ne felejtsd el, hogy mi is ott futottunk össze először. Zárójelben jegyzem meg, én akkor is csak gombát szedtem, te meg épp egy lányt prütyköltél a fenyvesben. Amikor először találkoztunk, én csak egy fehér segget láttam a sötétben. Úgy világított, akár egy kihajított vécécsésze.
LASER: Hallod magad, ember? Egy rohadt klotyóhoz hasonlítod a seggem?
C.: Ez van. Tényleg úgy virított ott, mint egy mosdókagyló. Így jobb? Először azt is hittem. Tudod mi mindent hajigálnak ki az erdőkbe?
LASER: Nem erről volt szó. Azt kérdezted, megiszunk-e egy sört. De még az első kör végénél sem járunk, és konkrétan a seggemről kérdezel. Ez tök beteg dolog.
C.: Semmit sem kérdeztem a seggedről. Hidd el, állatira nem érdekel.
LASER: Mégis emlegeted. Talán langyi vagy?
C.: Oké. Térjünk most vissza a fához. Azt az erdőt és benne azt a fát én is jól ismerem, maradjunk ennyiben. Pár hete pedig láncfűrészekkel estek neki annak az erdőnek. Pár napja megint kimentem, és az irtás már egészen közel jár ahhoz a fához.
LASER: Mennyire közel?
C.: Talán úgy kétszáz méterre.
LASER: Ja, az elég közel van már. Ahhoz képest legalábbis, hogy mekkora erdő az. Én sosem mentem el a végére.
C.: Most az a helyzet, hogy erről a fáról írok.
LASER: Minek?
C.: Muszáj ezt elmagyarázni? Úgysem adom meg a neved. Csak egy figura leszel, aki odajárt egy időben. Ennyi.
LASER: Oké, de nem szívesen beszélek erről. Rendes csajom van már, szeretem is, komolyan. Ma már nem szedek össze csajokat csak úgy. Még csak az kellene, hogy kitutódjon ez a szarság.
C.: Miért? Ez szarság volt?
LASER: Nem. De tudod, hogyan vannak ezzel a nők. Nem értik meg. Azt hiszik, hogy csak mert egy időben jó sok nőt megfarkaltam, akkor én már barom vagyok. A csajom is azt hinné.
C.: Gondolod, hogy nem hallott még róla?
LASER: Nem hiszem. Az ilyen csajok szóba se állnak a magamfajtával, ha megtudnak ilyesmit. Épp ez a lényeg. Ha utólag megtudja, képes lelécelni három év után. Pedig tök jól megvagyunk, és már tényleg nem csajozok. Jó, néha kicsit flörtölgetek, de senkit sem fektettem meg, mióta vele vagyok.
C.: És hogy került képbe az a fa?
LASER: Mármint a tisztás, amin a fa áll.
C.: Az.
LASER: Akkoriban még nem volt pecóm, anyámnál laktam negyven négyzetméteren. Gondolhatod. Hogy az istenben vihettem volna oda bárkit? De a fater szerencsére nekem adta a Golfját, amikor Passátra cserélte. Azzal legalább vihettem a csajokat, csak azért egy Golf nem elég nagy. Fasza kocsi, de még ledöntött ülésekkel is szűk. Ha érted, mire gondolok.
C.: Persze, világos. Ezért mentél ki a városból.
LASER: Naná. Kettyintsek a főtéren?
C.: Azt a környéket sokan használják ilyesmire. Tudom, mert arrafelé lakom. A bekötőút mentén péntek este mindig áll egykét kocsi a bokrosban. Nyilván nem barkát szedtek.
LASER: Te arra laksz? Miért nem ezzel kezdted?
C.: Arra. Épp azért érdekel, mi lesz azzal a fával, meg mi történt arrafelé.
LASER: Vágom. Bár így sem egészen értem.
C.: Én viszont sejtem, hogyan kerültél az erdőbe.
LASER: Igazán?
C.: Nagy tétben fogadnék rá, hogy foglalt volt a bekötőút mentén az a leálló.
LASER: Kevés az olyan hely, ahol nem zavarnak. Persze, hogy túlterhelt péntek, szombat éjjel. Nappal meg eleve necces, mert azért néha jönnek bringások, azok is megállnak, behajtanak a bokrok közé, egyszer meg egy tag ránk hajtotta a teheneit.
C.: Ismerem azt az embert. A dombtetőről hajtotta le őket?
LASER: Ja, ja, onnan.
C.: Tudom. Szokott nálam kaszálni.
LASER: Jó nagy gyökér. Kiugrasztott a kocsiból.
C.: Meg a lányból, gondolom.
LASER: Abból is. A pofám leszakadt, hogy ott a rekettyésben a Bibliáról papolt, meg arról, hogy az ő földjén senki se keféljen.
C.: Nem rossz ember az, hidd el.
LASER: Én nem tudom, de hogy kurva nagy az arca, az biztos.
C.: De ez mindegy is. A lényeg az, hogy a bekötőút sem elég nyugalmas, gondolom ezért tértél át a fenyvesre.
LASER: Pontosan. Kell egy kicsit kutyagolni, de csak pár perc az egész. És megmondom, hogy a csajok egy része még élvezi is ezt, romantikusnak gondolják. Néha túlságosan is.
C.: Hogy érted ezt?
LASER: Volt egy csaj, az is olyan természebuzi, mint te. Amúgy bomba jó, tisztára olyan, mint a Nicole Kidman, olyan kis vad vörös, fehér bőrű.
C.: Szóval szerinted a Nicole Kidman jó nő.
LASER: Miért? Szerinted nem az?
C.: De. Mondjuk. És mi volt a gond a fával?
LASER: Nem a fával volt gond, hanem a csajjal. Na, jó. Ha már itt tartunk: annyi csajjal reszeltem ott, hogy nem is emlékszem tisztán mindenkire, de ezt nem felejtem el sose.
C.: ???
LASER: Úgy rá voltam gerjedve, hogy az már fájt. Alig vártam, hogy kidobjuk a plédet, de amikor odaértünk, felnézett a fára, és öregem, a fától ájult el, nem tőlem. Tudod, mit mondott?
C.: Mit?
LASER: Hogy kár lenne ezt elrontani. Hogy milyen csodálatos ott, meg az a kibaszott fa, és csak feküdjünk alá, és nézzük az ágait. Komolyan.
C.: Erre te?
LASER: Szerinted? Mit tehettem volna? Azt nem mondhattam, hogyha nincs dugás, akkor húzzunk el onnan, de rögtön.
C.: Lefeküdtetek a fa alá?
LASER: Ultragáz, de ja. Lefeküdtem.
C.: És néztétek a fa ágait?
LASER: Lelombozó volt.
C.: Szerintem ez nem gáz.
LASER: Időpocsékolás. Körülöttünk volt még vagy ezer fa. És akkor bámuljunk néhány ágat. Ennyi erővel ott bámulhatnék mind a mai napig.
C.: De látod, azért akad rajtam kívül más is, akinek feltűnik az a fa.
LASER: Lehet. De veled se bámulnám.
C.: Aztán?
LASER: Nem emlékszem. Mondott egy rakás ömlengős dolgot, szemlátomást kurva boldog volt, csak épp arra szart magasról, hogy én meg majd szétrobbanok. Utána már nem is igen szerettem odajárni.
C.: Emiatt?
LASER: Nem csak emiatt. Besokalltam. Pár héttel később megint rosszul jött ki a lépés.
C.: Egy másik lánnyal?
LASER: Igen. Mondjuk, én is hülye voltam. Az a csaj meg rosszabb volt az előzőnél is, egy igazi nyafka. Olyan finnyás volt, hogy kesztyűben fogta meg a bránert is. Már a pataknál is gondolhattam volna, hogy ez nem fog összejönni, mert ott tudod át kell ugrani. Annyit hezitált, annyit húzogatta a ruháját, hogy agyfaszt kaptam tőle. De türelmes voltam, átsegítettem, az ügy érdekében mindent, el is jutottunk a fáig, de akkor meglátott ott néhány kotont.
C.: Eldobáltad az óvszereket?
LASER: Azért az túlzás. Csak nem dobtam elég messze.
C.: Szóval eldobáltad.
LASER: Miért? Te zsebre raktad volna? Kit zavar pár koton egy ekkora erdőben?
C: Jó, ebbe most ne menjünk bele.
LASER: Szerintem se. A lényeg amúgy is csak az, hogy a csaj kiszúrt pár kotont, és kiakadt.
C.: Rájött, hogy másokat is odahordasz?
LASER: Dehogy. Annyi esze nem volt. Csak azt mondta, hogy nem fog olyan helyen csókolózni, ahol mások dugnak. Csókolózni. Érted? Tudod, ki akart ott csókolózni! Mehettünk vissza. Át a patakon, vissza a kocsihoz. Aztán már nemigen mentem oda.
C.: Ennyi? Csak azért mert kétszer nem jött össze a mutatvány?
LASER: Egyszer még jártam ott.
C.: Megint másik lánnyal?
LASER: Hát nem is ugyanazzal!
C.: És akkor mi volt a gond?
LASER: A csaj teljesen frankó volt, benne volt a buliban, abszolút. De van ott az a beton, tudod. Amiből a fa kinő.
C.: Tudom. Régóta szeretném megtudni, mi lehetett az régen.
LASER: Na, látod, az érdekesebb a fánál. Mit keres az a betontömb egy erdő közepén? Olyan helyen, ahol közel távol se épület, se semmi.
C.: Azért az se semmi, hogy a fa belőle nő ki. Ráadásul egy ekkora fa.
LASER: Nem semmi? Megmondom én neked, mi a nem semmi. Éjjel odamenni.
C.: Mert ezzel a lánnyal éjjel mentetek oda?
LASER: Aha. Állat vagány csaj volt, raftingolt, ejtőernyőzött, motorozott, meg minden. Én mondtam, tudok egy jó helyet az erdőben, de gondoltam, elviszem majd másnap délután, de ő meg mondta, menjünk most. Nekem az ilyesmi kicsit para, meg kényelmetlen is, ősz volt, szóval annyira már nem volt meleg sem, de ha menni akar, menjünk! Egy ilyen csajjal? Naná!
C.: Éjjel nem is olyan könnyű odatalálni a fához. Könnyű elkavarni a fenyves sűrűjében.
LASER: Az nem volt gond. Tudod hányszor mentem én oda? Ne tudd meg! Csukott szemmel is odataláltam volna. Odaértünk, raktunk még egy kis tüzet is. Állati jó volt. Alapvetően.
C.: Hogy hívták a lányt?
LASER: Miért kérdezed?
C.: Nem tudom. Jó volna tudni.
LASER: Nem emlékszem.
C.: Komolyan?
LASER: Tudod, mire emlékszem? Arra, hogy már tök pucérak voltunk, épp arra gondoltam, hogy ez valószínűleg életem legjobb dugása, mert a csaj tényleg nagyon vagány volt, nagyon tudta, mi a dörgés, épp ott tartottunk, hogy én már rommá kényeztettem, ő meg a fának döntött, hogy kényelmesen üljek, előttem az a beton, a lábam között a csaj feje, a betonon ég a tűz, meg ott volt az a mélyedés, vályú vagy minek mondjam.
C.: A betonban.
LASER: Igen, a betonban. Szóval ülök ott a fának támasztva a hátam, ég a tűz, amúgy tök sötét van, majd elolvadok, a csaj úgy kényeztet, amikor is váratlanul felbukkan valami. Vagy valaki. Tökre úgy tűnt, hogy a betonból.
C.: A vájatból?
LASER: Igen, legalábbis rohadtul úgy tűnt, de hogy pontosan mi vagy ki volt az, azt nem tudom. Nem felénk jött, sőt inkább távolodott, felfelé az erdőben, de én úgy berosáltam, hogy szegény csajt szinte ledobtam magamról.
C.: Ő is látta?
LASER: Nem. Mire a csaj megfordult, az a valami eltűnt. Azért a tűz nem világít ám messzire! Egy pillanat alatt eltűnt abban a rohadt erdőben.
C.: Mi volt az?
LASER: Nem tudom.
C.: Ember? Állat?
LASER: Tudja a faszom. Leginkább egyik sem.
C.: Hogy érted ezt?
LASER: Hagyjuk. Baromság. Talán csak fáradt voltam és képzelődtem.
C.: Az voltál? Fáradt?
LASER: Nem. Egyáltalán nem. A csaj csak annyit mondott, hogy nem vagyok normális, és otthagyott. Egy pillanat alatt. Én meg csak futottam utána. Az az igazság, hogy jól beszartam a gondolattól is, hogy ott maradjak egyedül. Még a tüzet sem oltottam el.
C.: Szerencse, hogy nem égett le az egész erdő. Szerencse, hogy nem támadt fel a szél.
LASER: Hát az nem. Olyan szélcsend volt, hogy megállt volna benne a kés is.


CSODAFA TÖRTÉNETEK ERDŐBEN

CSODAFA – 2019.11.25. (Fotó: Centauri)

 
 
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
 
Pár másodperc csak a regisztrálás, és értesülhetsz a legfontosabb bejegyzésekről

Név*

Email cím*


Az öröklét fényűzése – Philemon és Baucis

Jégkorszakra néző terasz – sötét égerláperdő

Beteljesült álom – felejthetetlen őszi barangolás itthon

Búcsú a csodafától, búcsú egy erdőtől. Szerettelek fenyvesek!

Fásítás és tájfestészet

                

 

35 Comments:

  1. Remélem újra telepítik a fenyvest 🙁

    Gyönyörű fa!

    A folytatást pedig várom! 🙂

    • Nem fogják újra telepíteni, fenyveseket már egyáltalán nem telepítenek, épp a betegségek miatt. Elvileg a tölgy telepítését szorgalmazzák (írják elő? ) hivatalból, de például a két éve letermelt fenyves helyére akácot telepítettek, ami aztán csakugyan tájidegen. Meglátjuk mi lesz.

  2. Ibolya Nagy

    Csodaszép fa!
    Köszönöm, hogy megörökítetted 😓😓😓

  3. Szabó Edit

    Nagyon szép fotók és egy nagyon jó írás, amit olvastam volna még, de megint “FOLYT. KÖV.” várt a végén. 🙁 De ugye most tényleg folyt. köv.?

    Sokszor készítettek már veled interjút, Cen’, most pedig te kérdezel. Kíváncsian várom, milyen interjú alanyokra találtál még.

  4. A fák titkos élete Peter Wohlleben – kétszer is megvettem, olvasni kezdtem aztán valamiért félre tettem. Aztán megvettem karácsonyi ajándéknak. Ez a férfi egész életét az erdőben töltötte, ismeri a fák titkos nyelvét, hogyan éreznek, kommunikálnak egymással, gondoskodnak a beteg társaikról. Azt írta a gombák a gyökérzeten úgy működnek a föld alatt mint az internet. Most aztán végig olvasom, mert nehéz elfogadni és megérteni, hogy a klímaváltozás az oka mindennek. Az öreg fa a Te erdődben olyan mint egy “Faapó” vigyázza a többieket. Lehet, az a baj, hogy egyféle közösség van, ami kimerült- tudjátok mint a belterjes tenyészetek-az életük rövid. Sajnálom a fenyveseid és remélem az öreg csodafát nem bántja senki és talán sokan vigaszt nyerhetnek még a társaságában .

    • Igazán azt értem egyre kevésbé, miért mindent tarvágással intéznek el. Az megvan, hogy praktikusan és üzletileg ez a legegyszerűbb, de meghagyni a szélekben sorokat, itt-ott csoportokat, csak nem lenne akkora érvágás senkinek, és nemcsak ökológiai szempontból volna jó, hanem esztétikailag, tájvédelmi szempontból is. Nem nyílna egyik napról a másikra egy rettentő sivatag a zöldellő erdők között.

  5. Marsovszki Viktória

    Ó, hát Stella a barátnőm, szegről-végről rokonok is vagyunk.
    Nekem elmondta azt is, hogy bizony, belekapaszkodott akkor abba fába, köztünk legyen mondva, szorosan átölelve tartotta jó ideig, egészen addig, míg érezte, már nem is akar a kútba ugrani. Akkor lehuppant a fa tövébe, sarkát belefúrta egy zsombékba, és lélegzetvisszafojtva hátával olyan erővel kezdte taszítani a vastag törzset, hogy fájt és egyre jobban fájt. Mégis, e tusakodás végén, olyan megkönnybbülten lélegzett fel!
    És most már józanul végig tudta gondolni azt a ronda históriát.
    Azóta is zűrös napjain megy ki hozzá, keresi meg a fát, nekem így mondja:
    -Kiszaladok a fámhoz!

    Ezt ugye, egy riporternek elég nehéz lenne elmesélni!
    Viszont egy jó riport, a szuper fotókról nem is beszélve, beindítja az emberi fantáziát! 🙂
    Jó éjszakát! Mindjárt holnap van. 🙂

    • Kedves, Viki! Nem tudom, megvan-e neked a Kék angyalból az a jelenet, amikor Tafy három napig ölel egy fát…

      • Jééé, éppen most értem a Kék angyalban az Ámorszérum c.novellához- micsoda véletlenek:-)
        Még mondja valaki, hogy nincs szinkronicitás:-)))

      • Marsovszki Viktória

        Igen, igen, Cen’ Összejátszott a kettő. 🙂 Plágium, kérem, plágium’! 😀 Ráadásul a saját honlapodon! 🙂 Lehet, hogy ezt hívják úgy, pofátlanság? 🙂
        Tafy pedig az édestestvérem, Cen’! Megszülöd te nekem az egész rokonságom! 🙂

  6. Akácot oda?? Ez lesújtó!
    Sokunknak van egy fája, nekem több is, amihez kimegyek, ha fáj az élet, ha nem fáj akkor is, mert ad valami megmagyarázhatatlant. Ha leülünk alá, ha felnézünk rá, hitet ad, kitisztulnak a gondolatok valami titkos erőtől, rengetegszer átéltem. Mot épp egy fát siratok, az egyetlen nyírfámat kellett kivágni, az egyik ablak előtt állt. Évekig haldoklott, de bíztam, hogy majd újra erőre kap, a harkályok adtak neki egy utolsó fájdalmas döfést, de lehet így jött a kegyes halál…

    • Igen, akácot, nem is egészen értem, mi itt a “politika” – hisz állandóan halljuk, hogy az akác invanzív, tölgy kell a helyébe, ugyanakkor telepítéskor marad az akác. Lesz egy kis időm, rányomulok erre a témára, meg a tarvágások kérdésére is, mert igazán szeretném érteni, mi az elképzelés, ha van egyáltalán.

      Biztos, hogy a harkályok adták meg a kegyelemdöfést? A harkály nem azért vésett, mert már beteg volt a fa? Emlékszem, amikor az egyik nyírfám tetejét letörte a vihar, azt írtad, ez lesz a vég kezdete nála. Ez a fa regenerálódott, és úgy tűnik, nincs baja – az idei nyarat pedig megúsztuk károk nélkül, a nagy viharok elkerültek minket.

    • Marsovszki Viktória

      Ez azért tényleg nonszensz! Való és nagyon is való az akác ide, a Dél-Alföldre, de azért fenyvesek helyére telepíteni…! Érthetelen. Ha találsz rá magyarázatot, Cen’, írjad. Persze erre értelmes magyarázatot, szerintem, nem lehet adni!

  7. A harkályok csak a kegyelemdöfést adták, már betegeskedett egy ideje. De a madarak olyan nagy odút vájtak bele, hogy idén szépen kiszáradt, tavaly harkály(balkáni fk.) költött benne, idén seregélyek. Pár napja kettétört ott ahol az odú volt. Balasetveszélyes lett, mert utcafronton volt, így jövőre már nem költenek benne madarak. Tavaly termett rajta kései laskagomba, idén már az sem. Lehet a tönk jövőre ad még gombáknak életet.

  8. Marsovszki Viktória

    helyette 🙂

  9. Szabó Edit

    És tényleg folyt. köv! 🙂
    És még mindig FOLYT. KÖV. 😮
    Vajon mi lesz ebből?

  10. Stella-égi Csillag hullt Öregfa tövébe, ahol vissza kapta ragyogását- jaj de nagyon szép-a történetben remélem beszélgetnek is majd. Áldás Stellának, meg a történet írónak, hogy szóra bírta:-)

  11. Marsovszki Viktória

    Igen, igen, igen, Cen’ ! Értem!
    És… itt magyarázat, hogy mitől lesz érték, mitől lesz irodalom egy szöveg.

  12. Marsovszki Viktória

    Csókol Anyád, Viki tória

  13. Ez a Laser csóka nem szimpi, de nem is lehet minden szereplő hős. Viszont, nagyon tetszik! A csattanós vége főleg!

  14. Szabó Edit

    Hát, Laser nem állt könnyen kötélnek – majdnem átvette a kérdező szerepét -, de végül csak szóra bírtad. 🙂
    Az jutott eszembe, hogy talán addig írod ezt az interjú sorozatot, amíg áll a fa?

    Egy ideje figyelem és meghallgatom a zenéket, amiket a jobboldal sáv tetejére raksz. Lehetne ez egy “Zene mára” rovat. Kicsit elárulna abból is, hogy aznap éppen milyen hangulatban vagy. 🙂

    • Talált, süllyedt. Addig akarom folytatni – és fotózni a fát. Egyelőre leállt a termelés, most a kivágott részt szállítják el. Nem tudom folytatódik-e, s ha igen mikor és meddig. Meglátjuk.

      Igen, ez amolyan “zene mára” rovat, bár ez most nem annyira az én hangulatomat tükrözi, mint inkább aláfestés, kedvcsináló akar lenni; reggel inkább olyan zene, ami pörget, felvidít, estére inkább csöndesebb darabok 🙂

      • Szabó Edit

        🙂
        Kitaláltál valamit arra az esetre is, ha nem vágják ki a fát! Hogyan érnének véget az interjúk?
        (Én ezért szurkolok!)

  15. Marsovszki Viktória

    Ez jól sikerült darabka, Cen’! 😀

  16. Ez a történet csúcs- fetrengtem a nevetéstől:-) Laser meg a lúdvérc, akarom mondani a lidérc:-))) móresre tanította ezt a csapodár fickót. Nagyon várom a következő interjút, no meg azt is járt-e még ott ezek után ez a srác:-) remélem titkos barlang lesz a beton alatt, ahol a fa gyökereiből font hálón kell átjutni meseországba, mint a Csipkerózsikában :-))

  17. Nagyné Ica

    Ez a fa számomra egyszerre vonzó és taszító. Talán ezt érezhették a riportalanyaid is. Mindenesetre van benne valami különleges. Hogyan alakult ki, mitől lett ilyen? Vajon akad e élő ember, aki ismeri a történetét? Legyen bármi is, nekem akkor is Philemon és Baucis a Number1. ❤

    Mindenesetre kíváncsi vagyok a folytatásra. 😊

    • Kedves, Ica, nagyon érdekes, amit írsz! Taszító is? Ez érdekelne közelebbről. Vannak sejtéseim, de azért ha erre jársz, és időd engedi, mondj még erről valamit! – Van esetleg más is, aki nem találja ezt a fát egyértelműen szépnek, csodásnak, fogalmazzunk bárhogy. Bárki, annak vannak ellenérzései. – nagyon érdekes kérdés ez.

      • Nagyné Ica

        Drága Cen’!
        Sajnálom, ha megjegyzésemmel bármi bántó dolgot mondtam.
        Igyekszem kézenfekvő és érthető választ adni. Magyarázkodni nem fogok, nincs miért. Különbözőek vagyunk, másként látunk, másként gondolkodunk, más az ízlésünk.
        Ez a fa színeivel, alakjával vonzza a tekintetet. Ugyanakkor bennem disszonáns érzést kelt, mert engem egy ( nem konkrét ) torzóra emlékeztet, és én nem szeretem a torzókat. Egyébként szeretem a fákat, leginkább a platánokat.
        Nos ennyivel tudom alátámasztani az előzőeket. Talán nem erre számítottál, amikor azt írtad: van sejtésed.
        Barátsággal és a legjobbakat kívánva: Ica

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.