Geller – Hosszú poszt a jövőmről

CENTAURI ATOM irodalom regény könyv pátosz a káoszban jégvágó kék angyal magvető novellák ice pick blue angel

Önarckép (Fotó: Centauri)

(2016 júniusában) Némelyekben még a közelmúltban is felmerült a kérdés, hogy melyik szerző vagyok valójában. 10 év elteltével ez már abszurd. Ez ösztönzött arra, hogy megvizsgáljam, mit lehet kifacsarni még az álnév adta helyzetből, hogyan kell jókora gellert adni neki.
Hetven évesen, egy őszi napon fogadok valakit. Az ifjúkoromban ültetett fenyők akkor már 20 méteresek. Alattuk boldog, örök árnyék. A kedvenc napszakomra szervezem a találkozót. Alkonyatra. A domb fölött fáradtan levitál az októberi nap. Borozunk, majd rövid beszélgetés után átadom vendégemnek a jelszavakat és a kéziratokat.
Megállapodunk: ha meghalnék, a Centauri nevet ő viszi tovább. Ő ír majd a nevemben, ő frissíti a honlapot, ő publikál.
Mikor betöltöm a százat, megállapítják: „Ejha! Bizonyára a friss levegő és a sok túra az oka.” S elnyerem pályafutásom újabb titulusát: „A legvénebb író.” „Megdöbbentő, hogy Centauri 100 évesen is lendületes regénnyel lepi meg olvasóit.” Másutt így írnak az utolsó – egyébként 35 évesen írt – regényemről: „Centauri amúgy sem jelentős munkásságát végképp lenullázza legutóbbi könyve, mely egy vénember szánalmas kísérlete arra, hogy jelentőset alkosson, ám ez a kísérlet már csak az öregkori szentimentalizmus reprezentációja. Egyetlen erénye, hogy rövid.” Aztán betöltöm a 110-et, s arról faggatnak: „Mi a hosszú élet titka?” Nyilatkozok is agyba-főbe.
120 évesen bejelentem: „Mostantól befejezetlen műveimre koncentrálok,
mert néha már úgy érzem, sürget az idő.” 124 évesen arról írok egy közösségi oldalon, hogy a látásom megromlott, s már csak diktálni tudok. 127 évesen végképp feladom az írást és megsüketülök. 130 évesen nagyinterjúban panaszkodok arról, milyen lelki törést okoz a mind gyakoribb impotencia.
135 évesen én leszek a világ legidősebb írója, s felvételemet kérem a Rekordok Könyvébe. Megdöbbentő, de simán felvesznek.
140 éves koromban azt híresztelik, hogy meghaltam. Ezt rögtön cáfolom: „Örülök, hisz akinek halálhírét keltik, az hosszan él. A legjobbakat mindenkinek: Centauri”. 150 évesen azt írom: „Na, ugye! Halálhíremet keltették, s még mindig élek!” Ekkor persze már mindenki azt találgatja: most épp ki a fene az a Centauri? És mióta? Mikortól van egy másik? 155 éves koromra általánosan elfogadott nézet, hogy valójában sosem léteztem, a név mögött nem személy, hanem egy társaság áll. Akkortájt már bizonyítékok sora igazolja: vannak földönkívüli civilizációk. 157 éves vagyok, mikor sor kerül a földlakók és földönkívüliek első, hiteles kapcsolatfelvételére.
Az Alfa Centauri mellől érkező jóindulatú hominidok engem választanak ki elsőként, nem utolsó sorban a nevem miatt, visszahoznak a halál dimenziójából,
s arra kérnek, vezetném be őket én a földi létbe. Cserébe azt kérem, állítsák vissza fizikai mivoltomat egy mindenki számára felismerhető állapotba. 158 évesen újabb író-olvasó találkozót tartok. A sajtó szerint átverés az egész, részint ennek köszönhetően a teremben kevesen vannak. A „régiek” közül pedig már senki sincs ott. Ez elszomorít. Mikor színpadra lépek, kifütyülnek. A hangzavar ellenére is elmondom, mi történt. Beismerem, hogy bő 60 évig mások írtak a nevemben, de most megint itt vagyok – mondom –, feltámadtam! Igazolásképp a színpadra szólítom a homonidokat, akik a mennyezeten át ereszkednek közénk és számos csodát tesznek. Ennek ellenére másnap azt írják:
„Olcsó Centauri-hasonmás kábítja a népet” – és elindul a találgatás. „Ki a fene ez a hasonmás?”
Két nappal később a hominidok átvisznek egy Alfa Centauri melletti bolygóra, ahol 777 éves koromig 33 galaktikus nyelven írok földönkívüli regényeket. Halálom után kivonnak belőlem minden jót, és szétosztják a szeretteim között. A belőlem származó rosszat atommáglyán elégetik, s a hamvakat tartalmazó kapszulát fénysebességgel lövik bele a legközelebbi féreglyukba.
Ekkor a Földön már senki sem emlékszik rám. Nem is azért, mert a Földet már csak rovarok lakják, hanem mert utóbb kiderül, földi pályafutásom jelentéktelen volt.
Mire a féreglyuk feldolgozza a belőlem származó rosszat, a Földön tovább romlik a helyzet, s ifjúkoromban ültetett fenyőim szénné alakulnak. Csak egy hajszálam marad fenn legkedvesebb fenyőm borostyánná kövesedett gyantacseppjében. Azt a borostyánt viszont sosem találják meg. Nincs is kinek megtalálni. 27.522 éves lennék, amikor azt a borostyánt kiveti magából a homoktenger a Föld napsütötte oldalán, hogy aztán több mint 2 milliárd évig mozdulatlanul feküdjön egy légkör nélküli bolygó téglavörös ege alatt. Mire végre egy az Adroméda-köd felől érkező meteor telibe trafálja, és a borostyánból kiszabaduló hajszál, a hajszálból kiszabaduló DNS útra kel a világűrön át, már az Alfa Centaurinál sem emlékeznek rám, nincsenek már civilizációk ebben a Világegyetemben. Aki csak tehette, párhuzamos valóságokba települt át, a többiek megsemmisültek.
Az én DNS-em az utolsó nyoma annak, hogy valaha lakott volt ez a Világegyetem, ám alig 200.000 évnyi sodródás után, egy szupernova-robbanás során, ez a DNS is kvarkokra szakad.
A kvarkok energia-hurkocskái – akár a túl sokat hordott gyapjúpulóverek – kinyúlnak, hamarosan átérnek minden teret, minden időt, belelógnak minden dimenzióba, minden világegyetembe, végül is tehát annak maradéka, ami valaha én voltam, ott lesz mindenhol, más kérdés, hogy pont úgy lesz ott mindenütt, mintha sehol sem lenne, mi több, soha sehol sem lett volna.
Az energiáknak e tébolyult nyúlása-szóródása addig-addig tart, míg végül – ekkor lennék több mint 12 milliárd éves – a káosz ismét új világegyetemek sokaságává tömörül, s alig 3 milliárd évvel ezt követően ismét kiírom a Facebookra: „A legjobbakat mindenkinek!”
– holott magam sem tudom, hogy ez alatt azt értem: jó hogy megint itt lehetek, s fussak végig még ezerszer szánalmas pályámon, ha rajtam múlik, ezeregyedszer is visszajövök, s remélem, itt lesztek ti is, akkor is, ha van olyan köztetek, aki már ötmilliárdszor ült fel a kezdet és a vég ringlisére.

Önarckép 2. (Fotó: Centauri)

Élőben a Föld – Earth from space

A Föld, ahol élek – az óceán

Elröppenő jelenünk

Mégis mozog a Föld – sőt forog!

Paralleia – sci-fi novella

 

18 Comments:

  1. Ez nagyon, nagyon tetszik!!! Te leszel az első ember, aki “felemelkedik” egy magasabb létsíkra, csupán energia leszel , és néha azért újra emberi alakot öltesz, és a lényeg, hogy írsz, és írsz. 🙂 Nézettél mostanában vérképet? Lehet már ott keringenek benned valamiféle nanitok, na meg van egy sztázis kamrád, ami állandóan megfiatalít. 🙂

    • hogy miiii? nanitok és sztázis kamra? – nem tudom, mik azok 🙁 tudom: “google a barátunk” /bár újabban egyáltalán nem biztos ez már/, de mivel egész éjjel pörögtem, és most egy felmosórongyot sem adnék magamért, nincs erőm keresgélni, talán majd később, addig pedig hiszek neked. Íme, a hit alapja. Sokszor ez a legegyszerűbb megoldás, a legkényelmesebb is, és ez nem feltétlenül jelent valami alantasságot. Hiszek neked, mert ez jó. 🙂

      • 🙂 🙂 A nanitok apró robotok, amik bármivé képesek alakulni, a vérben keringve intelligens módon szükség szerint módosulnak.
        A sztázis kamra, egy olyan eszköz, amivel lehet 1000 évig is élni, az elme működik, de a test pihen, illetve hibernálódik.. 🙂 Ne keresd, a google sem tudja, mert ez csak sci-fi .
        🙂 Igaz 100 éve még a kvantumfizika is az volt, nem beszélve a kvantumbiológiáról 🙂

  2. Ibolya Nagy

    Ez az Cen’, ezt a posztot hiányoltam, egyszer még írtam is a gyantacseppben megmaradt DNS-ről. Örülök, hogy felkerült ide is, köszi.😊

  3. Szabó Edit

    🙂 🙂 🙂
    És tényleg itt van! Örülök!!
    Jó volt újra olvasni. 🙂 Még jobban tetszik, mint két évvel ezelőtt. (Azt hiszem, már jobban értem/érzem az írásaidat, mint akkor régen. 🙂 )

    • Jaj, ennek kiváltképp örülök! Az nagyon jó jel – önmagában is – ha ugyanazokat az írásokat idővel másképp is lehet érzékelni.

      Kifejteném ezt neked, de már nem lehet,
      e héten is sorra hagyom ki az éjeket;
      hív az ágy, pihenés, hajnal szakasza,
      hívom most az álomlényt, vigyen már haza 🙂 🙂

      • Szabó Edit

        Én is meglepődtem kicsit, de tényleg így van. Ezért aztán pláne kíváncsi vagyok, mit ad majd nekem a Jákob másodszor, mert az volt az első könyv, amit tőled olvastam. Készülök rá nagyon! Majd eljön a pillanat, amikor azt mondom, hogy “Na akkor most!”, és leveszem a polcról megint. 🙂

        ❤😮 🙂 🙂
        Ez a vers saját szerzemény? Köszi! Lehet, hogy ilyen fáradtan mindig verseket kellene írnod? 😉
        Nagyon remélem, hogy az az álomlény hazavitt magával téged és sokáig nem ereszt!! 🙂

      • Nagyné Ica

        Ez jó! 😊

  4. Nagyné Ica

    Imádtam anno is, most is! Azt ígértem itt leszek! 😊

  5. Marsovszki Viktória

    Jó témát adnak neked, Cen, ezek a titokbúvárok! 🙂
    A fáradtság pedig párrímeket présel ki belőled! : ) Ez a poszt így nagyon otthonosra sikeredett! Remélem kialudtad már magad! No, nem a vers miatt mondom! 🙂

  6. Így szeretnék én is körforogni az univerzumban. Micsoda szabadság-talán eltűnök hirtelen…avagy teleportálok egy csillagra- Tőled Cen még a scifit is szívesen olvasnám.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.