Galamb-akrobaták

együtt 2

Fotó: Centauri

A korzók, közök, aluljárók guberáló galambjait alighanem a város hulladékának gondoljuk. A koszos, csatakos, ronggyá ázott parlagi galambot. Csapatait pedig masszának – nemcsak ürülékét, de önmagát is guanónak. Csúfot űznek legszebb szobrainkból, összefossák szentjeink és királyaink koronáit, s jogarát. Dühítő, hogy itt kerülgetnek minket folyton, s nem lehet őket egyszerűen felsöpörni, eltűntetni, megsemmisíteni, akár a metrójegyeket. Ők az aszfalt páriái. Valóban. Szánalmas futkosásuk, dögletes gubbasztásuk, nyomorúságuk, kunyerálásuk nem tűntetheti fel őket másnak. Nincs mese. A galamb már csak ilyen, az urbanizáció csúfja, a domesztikálás szégyene. Nem sas, nem hattyú, nem gólya. Csak egy koszlott pária, aki nyomorúságában a hontalanok elől morzsákat csipeget.

segesvári tetők szépia

Fotó: Centauri

Csakhogy a város – akár az esőerdő – több szintből áll: aluljárók szintje, aszfaltszint, földszint; első, második, harmadik emelet; ereszhatár és lapostetők; padlásterek; kémények és antennák zónája, majd végül a szmogréteg, amely már közvetlen kapcsolatban áll – a sztratoszférán át – a kozmosszal is. Még ha a nyolcadikon lakunk is, a tudatunk az aszfaltszint és az első emelet között mozog. Ennél feljebb aligha jut, jó esetben is csak az ereszekig. Ugyan mi történhet odafönt? Kit érdekel? Pedig nyüzsgő élet van ott is. A városnak egy egészen más, bonyolult hálózata. Állj meg labirintusod bármely pontján, a legkiesebb helyen, és nézz fel az égre! Ha nem tűnt volna fel, nincs olyan perc, amikor ne repülnének ott galambok. Sietősen húznak magasan, vitorláznak alacsonyan, egyesével, párosával, kisebb-nagyobb csapatokban; titkos helyekről láthatatlan célok felé, és míg be nem alkonyul, a galamboknak e város feletti áramlása egy percig sem szünetel.
Gondoltál már arra, milyen lehet odafent?

centauri galambok 4 ff

Fotó: Centauri

Tudtad? –, hogy a szemétszürke, ólommérgezett galamb, amikor felszáll, meredeken emelkedik, majd átlépi az ereszhatárt, átbukik a padlásterek fölött, végül felvág az égre, akkor barátom, mint az íjvessző, könnyedén nyilall. És az a galambnak mondott rongy a tetők felett, kétszáz láb magasan, amikor kibukkan a legmagasabb épületek árnyékából, felragyog! Tollai összesimulnak, evezői felzizzennek; csontjait levegő tölti ki; északi szél öleli; magába zárja a kék ég, akár egy óriási buborék; irizál a teste azokban a sugarakban, melyek a Nap közvetlen, online nyalábjai, és amelyek soha nem jutnak el a sztratoszférától az aszfaltig – fogalma pedig sohase a mi felsőbbrendűséggel fertőzött agyunkig.
Tudod, hogy csak annyit jár közénk, amennyit muszáj? Épp csak szedeget itt, aztán a város fölé megy. Ha kell, éppúgy bukik le naponta százszor is az aszfaltszintre, amint te kedden és szerdán kötelességeid tömegébe. De ő újra és újra felszáll. Nézd meg őt odafent! Nézd ezt a másik társadalmat, amely nem felejtett el szállni. Amely odafönt megtisztul minden nap. Amely lehet idelent bármily szánalmas, mégis: összeszedi utánunk a szemetet. Minden nap takarít. Mármost csak az a kérdés: szárnyaltál-e te valaha? Hasítottál-e ketté kék eget? Vagy még képzeleted se szárnyalt soha? Valóban elhitted? –, hogy ami idelent van, az mindennek a csúcsa? A mi e heti tipródásunk! Hogy mi vagyunk itt a legfontosabbak – akik miatt szárnyaló galambok ezrei kénytelenek lebukni az égből. Akik után tízezer galamb-akrobata takarít.

Centauri Észtország Prima Vista irodalom könyvfesztivál

Fotó: Centauri

 

 

11 Comments:

  1. Igen, igen, ez az írásod is tetszik! 🙂

  2. Hrabecz Ildikó

    Az első bekezdésnél az értetlenség és a csalódás kerülgetett. Aztán az utolsónál elégedetten és mosolyogva dőltem hátra… 🙂

  3. Szabó Edit

    Ez az írás akár védőbeszéd is lehetne egy, a galambokat vádoló perben. Tökéletes! ❤ 🙂 🙂

    (Azóta, hogy ezt a lélekkel megírt kis színest először olvastam a Facebookon, másként tekintek a felénk járó galambokra annak ellenére, hogy néha odapotyogtatott nyomokat hagynak az erkélye. 🙂 )

    • Volt egy per Németországban, ahol egy kisváros perelt békákat, mondván: a mocsár közelsége miatt nem tudnak aludni tőlük (én is találkoztam olyanokkal, akiket zavar például a madárének). A békákat az állam képviselte, a kisvárost egy ügyvéd, végül a békák nyertek, ha jól emlékszem a jogi érvelés úgy szólt, hogy a mocsár és a békák hamarabb voltak ott, mint a város, ergo nem a mocsarat kell lecsapolni, hanem a várost kell elköltöztetni. Utóbit persze nem tették meg 🙂

      • Szabó Edit

        😮 Ezt nem gondoltam volna, hogy tényleg volt ilyen per, ahol állatok voltak a vádlottak!
        Tetszik az ítélet, még ha szimbolikus is. Az indoklás pedig zseniális. 🙂

        Egyszer laktam egy olyan szállodában, ami körül egy nagy park volt, mellette pedig egy kis tó, amiben – a hangokból következtetve – sok lehetett a béka. Engem álomba ringatott a békakuruttyolás, biztosan nem pereltem volna be őket. 🙂

  4. Kisvágó Árpád

    Igen, igen, már én is kezdtem a bevezetőben említett szemmel nézni egy örvös galambra itt fent a nyolcadikon, mert mindent felzabál az etetőmből! Pedig évek óta járnak hozzánk galambok, gyerekként sokat utánoztam búgó hangjukat, gyűjtöttem a tollaikat. Nem is értem magamat. Az írásod helyre tett, nem mi vagyunk a legfontosabbak!. A fotók gyönyörűek, valóban irizál a testük!

    • Az örvös galamb külön sztori, egy viszonylag frissen urbanizálódott fajról van szó. Gyerekkoromban még a legóvatosabb madarak közé tartozott, városban egyáltalán nem élt, most meg ott van minden parkban, de újabban már a belvárosokban is. Épp a napokban találtam fészkét egy olyan utcában, ahol mindössze pár kicsi fa van. A járókelők feje fölött alig 1 méterrel fészkel. A parlagi galamboknál pedig van egy másik szempont is, amit figyelembe kell venni: ezek a galambok zömmel a mi hulladékunkból élnek. Ha kiirtanánk őket a városokból, a hulladék ott maradna, s ahogyan az lenni szokott, hasznosítaná más. A városokban ugyanezt a táplálékforrást nagyjából egyetlen másik faj tudja hasznosítani tömegesen, ez pedig a patkány. Kissé leegyszerűsítve azt is lehet mondani: lehet választani, patkány vagy galamb. Én a galambra szavaznék 🙂

  5. Piszok jó dolgunk van olvasóknak, hogy madártudásunkat elsőrangú novellák örömeivel bővíthetjük 🙂 🙂 Egyébként ámulok minden madáron, aki hajlandó felvenni a városlakó létformát 🙂 A Szellemkutyát különben szeretted, Cen? Emlékezetes szerep jut benne a galamboknak 🙁

  6. Ibolya Nagy

    “De ő újra és újra felszáll. Nézd meg őt odafent! Nézd ezt a másik társadalmat, amely nem felejtett el szállni. Amely odafönt megtisztul minden nap. Amely lehet idelent bármily szánalmas, mégis: összeszedi utánunk a szemetet. Minden nap takarít. Mármost csak az a kérdés: szárnyaltál-e te valaha? Hasítottál-e ketté kék eget?”💗🕊️

    Csodaszép írás, amilyet csak te tudsz, Cen’! Hála érte!😊

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.