• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Felejthetetlen karácsonyi ajándék – Könyv Centauriról

Fotó: Centauri

De hamar világossá vált, hogy nem lesznek olvasók. Nem lesz semmi. Ahogy azt elképzeltem, úgy biztosan nem. Aztán persze mégis lett mindenki és minden, gyorsabban, mint hittem


2019.12.26. Valljuk be: igen nehéz olyan karácsonyi ajándékot adni, amire az ember akár évtizedek után is emlékszik. Főként nehéz felnőtt fejjel. Adni és kapni is. Gyerekkori ajándékokra ma is élénken emlékszem, de amit felnőttként kaptam, viszonylag hamar elvesznek más emlékek között, a tárgyak meg többségükben elkopnak, elenyésznek. Most azonban kaptam egy olyan ajándékot, amit bizonyosan sosem felejtek el. Nemcsak azért, mert annyira személyre szóló, hanem mert ilyesmit nem lehet kapni boltokban. Ilyesmit nem lehet kapni a legközelebbi hozzátartozóktól sem.

Ebben az ajándékban annyi minden van, annyi idő, annyi erő, annyi öröm, és annyi – bár ki nem mondott küzdelem – ami megérne egy külön könyvet is.

Nem is könnyű róla írni. El kell kerülnöm – ha lehet –, hogy ez valami én-fényezésnek tűnjék. Ezért, azt hiszem, jobb is egy kicsit messzebbről indítanom. Nem rettentően messziről, de…

Sok mindenre emlékszem. Túl sok mindenre is. Videokamera van a fejemben, s a felvételeket bármikor visszajátszhatom, és ahogy telik az idő, ez az archivum egyre csak dagad, és dagad, nemritkán rettentő teher ez, szívem szerint szabadulnék is talán ettől a memóriától, ettől az archívumtól, de egyrészt akkor nem lehetnék író (arról pedig nem mondanék le, mert ez a hivatásom, mert ennek születtem), másrészt az ilyen esetekben, mint a 2019-es karácsonyi ajándék esete, csak dadognék, és nem tudnám, hová kell visszamennem az időben, például ha szeretném elkerülni az én-fényezés gyanúját.

Szóval, egy nagy lélegzetű kitérő után a lényeg: emlékszem, rettentő élesen emlékszem azokra a napokra, hetekre, és hónapokra, amikor életemben először elküldtem első kézirataimat kiadóknak. Naiv voltam – mint oly sok más esetben – ugyanakkor bizakodó, harcrakész, és még vagy két tucat dolog, és vártam. Vártam és vártam. Úgy képzeltem postafordultával jön majd a válasz és elkezdődik valami, amiért dolgoztam, amit akartam, amivégett egyáltalán itt vagyok.

Filmekben – ócska filmekben – látni ilyen fiatal írókat. Még ócskább filmekben aztán meg is jön a várva várt levél.

Emlékszem, dél körül járt a postás, s akkor volt először a fenyők alatt függőágyam. Nem sokkal dél előtt kifeküdtem, és hallgattam a zajokat, figyeltem, hallom-e már a postáskocsi mormogását. Elnézegettem közben a rigókat, figyeltem a magasban keringő ölyveket, és – szégyen vagy sem – bizony én elképzeltem a válaszokat is. Mert én már csak ilyen vagyok: ami elképzelhető, azt elképzelem. Ez a munkám. Ez van a véremben.

Ám bármit is képzeltem el nap nap után, nem történt semmi. Teltek a napok, aztán a hetek és a hónapok. A függőágy örült volna, ha örülni tud. Azóta se használtam függőágyat olyan rendszeresen, mint akkor, naponta fél órára, míg várom a postást. Nem történt az első körben az ég egy adta világon semmi. S ez azért is volt egy kissé szomorú, mert én bizony elképzeltem az olvasókat is. Hogy talán lehetnek emberek valahol, akiket még nem ismerek, akik azt sem tudják még, hogy a világon vagyok, olyanok, akiknek jelenthet majd valamit, amit írok, talán csodálkozni fognak először, talán megrökönyödnek, de lesznek talán, egyen ketten, két tucatnyian, aztán talán százan, vagy talán ezren is, akik értik majd, akik akarják majd, akik miatt a továbbiakban itt leszek, és írok, teszem a dolgom,

küzdök és örülök, mikor minek van itt az ideje.



Fotó: Centauri

De hamar világossá vált, hogy nem lesznek olvasók. Nem lesz semmi. Ahogy azt elképzeltem, úgy biztosan nem.

Aztán persze mégis lett mindenki és minden, gyorsabban, mint hittem, de másként. Ebbe nem is mennék most bele. Hosszú út volt. Rögös, s még vége sincs. Reppentem át tátongó hasadék fölött, és zuhantam verembe is. A lényeg az: itt vagyok, és lám, olyasmi is megeshet, amit elképzelni se tudtam.

Nem is tudjátok, milyen öröm ez egy ilyen „képzelgőnek”. Milyen öröm nekem rácsodálkozni másra. Másokra. Rátok! A legvadabb álmomban se gondoltam, hogy ez megeshet. S lám, itt van előttem. Volt egy idő 2019-ben, amikor kényszerszünetet kellett tartanom a munkában, eltűntem nemcsak a Facebookról (ahonnan nem eltűntem, mint inkább száműztek), hanem a honlapról is.

És akkor néhány olvasó összeállt, és készítettek egy gyönyörű könyvet rólam.


Mondjátok meg, mit tegyek, hogy ne tűnjön ez öntömjénezésnek? Hallgathatnék róla, de az örömöm akkora és olyan természetű, hogy nem tehetem. Ez nem rólam szól, hanem arról, hogy a világon bármi megeshet. Olyan is, aminek a valószínűsége majdnem nulla. Olyan, ami JÓ.

Bíztatásnak veszem ezt. És vigasznak. Mert ha az írással kapcsolatosan elképzeltem minden elképzelhetőt, de kiderül: mégse mindent, az nem jelent mást, minthogy bármi, bármi jó bármikor megeshet. Ezt jelenti nekem. És azt szeretném, ha ezt jelentené másoknak is. Nektek.

(A könyveteket épp azon a helyen fényképeztem, ahol annak idején a fenyők alatt a leveleket vártam. Még azt is tudtátok, hogy én a kék könyveket szeretem 🙂 🙂 )


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/legszebb-emlekem-legszebb-tortenet/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/legkedvesebb-konyveim-egy-bibliofil-vallomasa/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/kotetek/kek-angyal-2008/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/kotetek/jegvago-ujra-magveto-kiado-2018/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/kotetek/dragako-es-kezirat-az-olvasoknak/

     

    57 Comments:

    1. Szabó Edit

      🙂 🙂 🙂

    2. JajjjdejóhogyKarácsonyraodaért:-)))))))))Marsovszky Vikinek áldás az ötletért és a hatalmas melóért. Kedves Cen nagyon hiányoztál az olvasóidnak a hosszú csendben- mindenféle teóriákat gyártottunk mi lehet Veled, magam részéről azt gondoltam, biztosan északra utaztál, csak most nem a vadonba, hanem azért, hogy a Galambokat írd.
      További szép év végi írásokat:-)))
      Üdvözlettel,
      Lívia

      • Ibolya Nagy

        Csatlakozom Liviahoz, az érdem Vikié!

        • Marsovszki Viktória

          Jaj, ne! 🙂
          Ibolya, kérhetlek, hogy meséld el azt a jó estét, mikor Van Gogh pokolbéli bakancsát összeraktuk Cen’ bakancsával? 🙂 Ne toljátok rám az összes érdemet, mert kicsit nehéz lesz a hátamra venni. 🙂

          • Marsovszki Viktória

            Mert sajnálatosan ez a történet valahogy kimaradt a könyvből, pedig beelírtam! Eltűnt.

          • Ibolya Nagy

            Kérlek, Viki, örülj őszintén, szívből Cen’ őszinte örömének, valódi meglepetést okoztál, mert igen, az oroszlán részét te vitted a hatadon az ötlettol a megvalósításig. Örülök, hogy részt vehettem benne!
            Én nagyon örülök, Cen’ örömének, kérlek örülj te is, Viki!☺️☺️☺️

    3. Marsovszki Viktória

      Jó lenne együtt örülni, Cen’! Meginvitáltam mindenkit.
      Hű, de nehéz erről írni! Megértelek, átérzem.
      Basszus, Cen, nem tudok mit mondani, csak azt, hogy örömödre született ez a könyv.
      Az Író, a Bibliofil Ember, Centauri, Cen’ örömére, Ugye, lehet válogatni benned, 🙂
      Azt tesszük itt a honlapodon.

      Jajaj, mielőtt összehordanék itt hetet-havat….. Úgy készültem, hogy Melinda szavaival kezdem.
      Mikor Melinda megtudta, hogy eltűnésed után játszani kezdtünk a honlapodon, a Mirilla, a Velebit virága, utolsó írásod alatt,először Szabó Edittle azt írta: “Sziasztok Viki, Edit..százszorszép Angyalok”
      Most én azt írom
      Sziasztok, Melinda, Edit, Edit, Ibolya, Lívia, Zsuzsa, százszorszép Angyalok, akikkel együtt gereblyéztünk, készültünk a Kék könyvvel, ajándékként neked, Cen’! Mert. ahogy Zizi írja, vissza akartuk adni, amit tőled kaptunk. Hogy ki és mit elsősorban, azt mindenki maga tudja elmondani. 🙂 Várlak benneteket.
      Veled az élen, Cen’! 🙂

    4. Örülök, hogy örülsz Cen’! 🙂

    5. Marsovszki Viktória

      Nos, Cen! mondom én.
      Nekem az írásaid az erdővel való kapcsolatod, a világhoz való viszonyod megismerése, a gondolataid olvasása napi szükségletté váltak ez alatt a fárom év alatt, mióta olvaslak, nézlek, látom a fotóid.. Figyelnem kell, mit csinálsz, merre jársz, és elsősorban azt, hogy mit írsz, mert számomra létszükséglet lett ezt tudni. Az irodalom, az erdő, a madarak, a gondolatok, vélekedések, amit tőled olvashatok, életprogramot adtak nekem a nyugdíjas évekre. Mert szeretetre-, követésre méltónak tartom, mert segítesz vele, nem kicsit! Mert diskurálsz velünk, mert figyelsz ránk, Mert komolyan veszel. Tragikus, de te vagy az egyetelen ilyen ember jelenlegi életemben. Kellenek a szavaid, és nem túlzok, ha azt mondom, szavaid a napi betevőmmé váltak. Ez ugye elhihető, Cen’? És milyen jó volt, hogy március-április azzal telt: ezzel bíbelődhettem. Az utána következő időszak, a könyv szerkesztetése, az már VIa Dolorosa volt. 🙂 Erről írtam egy szatírát, átküldöm majd neked, ha gondolod, a g-mail-edre, a többieknek már majdnem készen elküldtem.. 🙂 Cen’! Te, ha a könyved anyagát elküldöd a Magvetőnek, utána mi történik vele? Mi a a további út?

      • Marsovszki Viktória

        Arra a saját kérdésedre sem válaszoltál még, Cen’ sosem, : “ÖRÜLÜNK… “? Mikor a saját könyved testet ölt? Akkor felhőtlen az örömöd? Valószínű, hogy akkor örülsz, mert vonatra ültök, útra kelsz vele.:) Miért nem tudod elhinni, miért az a szomorúság mindig a szád sarkában, mikor valaki rólad, neked ad verset, könyvet, amikor visszasugárzik rád az, amit te adtál? Miért, hogy meg sem érdemled? Egyszer csak el fogod hinni, mert fogsz még kapni iyet, biztos vagyok benne. 🙂

    6. Marsovszki Viktória

      No, most én addig fecsegek itt, míg elő nem jöttök, kefveseim! 🙂 🙂

    7. Marsovszki Viktória

      Kissé németesen adom elő a a v-imet, de sebaj! 🙂

    8. Marsovszki Viktória

      Szakítson már félbe valaki, könyörgöm(k) ! 🙂 Mert folytatom… 🙂
      No, jó most levegőt veszek, mélyet, nagyot! 🙂

    9. Marsovszki Viktória

      És most vedd úgy, Cen, hogy én tartom a kezemben a Kék könyvet és átadom neked.
      Azt mondom: Cen, kösssz, MINDENT! Lásd mint fent. 🙂
      Virtuálisan kurva nehéz ezt valóságossá tenni, de… minden százszorszép Angyalnak a kezébe adom, adja oda neked külön-külön. Tudom, és nagyon bánom, hogy én vagyok az oka, nem történhetett meg ez az ihletett pillantokban, borzasztóan sajnálom.
      Nehéz ezt elmondani is, úgy, hogy benne legyen a saját örömünk is, hogy az adás öröme ugyanúgy benne legyen, mint a másik örömének elvárása. Hű, basszus, ezt jól összekutyultam. Ugye? 🙂

    10. Fantasztikus jó, hogy örülsz, Cen..Viki, óriási odaadással dolgoztál a könyvért, ezért a különleges karácsonyi élményért, Cen meglepetéséért, nagy elismerés jár neked!
      Igaza van Líviának, Cen, az idei szüneted alatt születtek a változatos elképzelések, merre tartasz, meddig maradsz távol.
      Az is rejtélyt jelentett természetesen, hogy értesülünk-e itt vagy valahol a könyvre adott válaszodról. Szóval szuperjó, hogy itt és most értesülünk, köszönjük nagyon!

    11. Marsovszki Viktória

      Jártsszunk, megint? Válasszunk idézeteket, mástól, vagy tőle? Keressünk írásokból olyan részletet, amit mondani akarunk? Egy-két nap és összejön. Kérek minden kedves százszorszép Angyalt, írjon a könyvbe egy ajánlást! Én máris hozzáfogok a bogarászáshoz. Nem hal ki belőlem soha a magyartanár? 🙂 🙂 Ne haragudjatok, már megint erőszakoskodok! Jó éjt mindenikenek! Szép álmokat! 🙂

    12. Marsovszki Viktória

      Én már dógozok! 🙂

    13. Marsovszki Viktória

      Hű, basszus, most látom,, nem is adtam egyetlen képet sem nektek az élő könyvről, egy megveszekedett fotót sem!
      Pedig itt a telefonomon.

    14. Patai Mária Zsuzsanna

      Kedves Viki! Örülünk mindannyian! (Főleg én, akit nehezen tudtál rábeszélni, hogy írjak szöveget a készülő könyvbe.) A kitartásod nem volt hiábavaló!

    15. Patai Mária Zsuzsanna

      Kedves Viki! Örülünk mindannyian! (Főleg én, akit nehezen tudtál rábeszélni, hogy írjak szöveget a készülő könyvbe.) A kitartásod nem volt hiábavaló!

      • Marsovszki Viktória

        Kedves Zsuzsa, mindent “kétszer mond, kétszer mond” ? Tudom, hajszolt vagy! Én meg, megszámolom, hányat szóltam ma, és nem biztos, hogy kellett volna.
        Basszus 15? Edit? 🙂 soksoksoksok

    16. Kedves Mindenki, Viki csúcs mint mindig.-) való igaz, kevés olyan nap van amikor nem nézek én is ide be, valahogy annyira személyes, vagy régi élményeket mozdít meg bennem Cen minden írása, hogy egyszerűen úgy érzem kimarad valami eszméletlenül JÓ és fontos az életemből, ha nem olvasom őt, bepörögnek könyvélmények, versek, is stb, de amit a legjobban szeretek az írásaiban a karaktereit,- fetrengek néha a nevetéstől annyira érzékletes és színes. Ha meg tragikus az is olyan, hogy simán elfogadod az ő tükrében. Szép estét Mindenkinek, Cennek is ha lát minket.
      (p.s. egyszer majd ha Nobel díj jelölésre kell ajánlást tenni, Viki légyszi verekedd ki Cennek)

      • Marsovszki Viktória

        Jó! Bár azt nem én fogom kiverekedni.
        A Nobelt különben nem szeretné Cen’, Ugye? Nagyon remélem! 😀 😀
        Szerintem már szennyezett, mint Földünk légköre.

    17. Marsovszki Viktória

      De most, ahol nyílik, leírom. Teljesen véletlen. Görgessetek ti, is, és ahol megáll, ahová a szemetek téved, jöhet ide. Játsszunk a véletlennel. 🙂 Nyitom, 🙂
      Harmadjára nyílt itt… 🙂 , mert csaltam.
      “Voltatok már úgy, hogy láttátok a jövőt? Átléphetünk egy másik téridőbe, ha álmodunk? Lehetséges, hogy az álom is szerves része a valóságnak? Lehetséges, hogy az álom valójában nem az agy véletlenszerű játszadozása, hanem egy út? Egy út, ami nemcsak önmagunk legtitkosabb rejtekébe vezet el, hanem ha úgy akarjuk, akkor átvezethet minket a jövőbe is. Lehetséges, hogy a világ lottónyertesei valójában nem eltalálták a nyerőszámokat, hanem ezen az úton, az álom útján – mely nem képletes hanem tényleges út – egyszerűen megszerezték őket?” 🙂
      Még tovább lapozok, mikor találkozunk teljesen össze?

      Most, mert ez volt az első:
      “Ekkor arra gondolok, talán azért van bor a Földön, hogy otthon lehessünk itt – annak ellenére, hogy egy egész kozmosz vesz körül. Ám ha ezért van körünkben a bor, akkor nem lehetett hamarabb, mint a világ, még az embert sem előzhette meg. Először így szólt az úr: Nem jó az embernek egyedül – s amikor ezt a gondot (úgy ahogy) megoldotta, látta, hogy az ember még párosával, sőt, csapatban, hordában, tömegben is szorong. Nem jó a tömegnek egyedül – mondá az úr, és megteremtette a bort. Istenítik is sokan, amint én is” 🙂 lekopok mára

    18. Marsovszki Viktória

      De még koccintok egyet veletek. Csongrád megyei kéznűves vörösborral! Jelenleg a legjobb itt a környéken. Egészségetekre, egészségedre, Cen’.
      http://www.holborozzunk.hu/pince.php?sid=balogarpad
      No, pont ilyen üvegből öntök egy pohárral.
      Legyen áldás mindannyiunkon!

    19. Szabó Edit

      Sajnos, egyéb elfoglaltságom miatt én csak most értem ide. 🙁
      De mentségemül szolgáljon, hogy tegnap a poszt megjelenése után én már jártam itt. Akkor nem volt itt senki rajtam kívül. 🙁

      Köszi az utolsó idézetet, Viki! Az ötlet halmazállapota. Az egyik kedvencem. 🙂

      • Marsovszki Viktória

        Benne van a könyvben! Minden benne van, amit mondani szeretnénk, igen!

      • Marsovszki Viktória

        Drága Edit! Te mindig tudod, mikor jön, Cen! Itt vagy. De hogy? elárulod? Szeretnék én is!
        Hoppá! Most kérjük tőle, Edit, amit egyszerűen levett a fócímből.
        “Utazhatunk a jövőbe, űrhajón… stb. A múltba visszamenni elég egy kép, amit találtam. ”
        Bocs, nem idézet, de valahogy így hangzott.
        Cen’, adod? Kutya kötelességed! 😀 Megígérted!

    20. Ibolya Nagy

      Miért is nem vagyok meglepve?

    21. Marsovszki Viktória

      No, mitől, Ibolya?

    22. Marsovszki Viktória

      és miért? 🙂

    23. Marsovszki Viktória

      Ezek kimaradtak a Kék könyvból, Cen’!

    24. “Felraktak egy fára, én meg – mintha csak az anyám volna – átkaroltam. Tudhattam volna, hogy még ha nem is látom, ahogy majd sátrat vernek vagy szerelmet vallanak a fáim alatt az utódaim, mégis ott leszek. De nem akartam tudni ezt sem, nem volt fontos, csak a fa ölelése, és az lombsuhogás, az a finom zizegés, amely elaltat örökre.”

      Azt hiszem, ez is kimaradt.

    25. Marsovszki Viktória

      Megírom ezeket is jövő karácsonyra, talán…
      Beszélgetófüzetek címen

      Vihetjük az éjbe, de szép
      Cen’ neked, csak

      In Horatium

      Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg!
      ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha
      nem hallott verseket ma, múzsák
      papja, erős fiatal füleknek.
      Nézz fel az égre: barna cigány ködök –
      nézz szét a vízen: fürge fehér habok
      örök cseréjükért hálásak
      halld, Aiolost hogyan áldják, dallal.
      A láng is hullám. Szüntelenül lobog
      főnix-világunk. Igy nem is él soha,
      mi soha meg nem halt. Halálnak
      köszönöd életedet, fü és vad!
      Minden e földön, minden a föld fölött
      folytonfolyású, mint csobogó patak
      s »nem lépsz be kétszer egy patakba«,
      így akarák Thanatos s Aiolos.
      Ekként a dal is légyen örökkön új,
      a régi eszme váltson ezer köpenyt,
      s a régi forma új eszmének
      öltönyeként kerekedjen újra.
      S ha Tibur gazdadalnoka egykor ily
      mértéken zengte a megelégedést,
      hadd dalljam rajt ma himnuszát én
      a soha-meg-nem-elégedésnek!
      Minden a földön, minden a föld fölött
      folytonfolyású, mint hegyi záporár,
      hullámtörés, lavina, láva
      s tűz, örökös lobogó. – Te is vesd
      el restségednek ónsulyu köntösét,
      elégeld már meg a megelégedést,
      légy könnyű, mint a hab s a felhő,
      mint a madár, a halál, a szél az.
      Görnyedt szerénység, kishitü pórerény
      ne nyomja lelked járomunott nyakát:
      törékeny bár, tengerre termett,
      hagyj kikötőt s aranyos középszert
      s szabad szolgájuk, állj akarattal a
      rejtett erőkhöz, melyek a változás
      százszínű, soha el nem kapcsolt
      kúsza kerek koszorúját fonják.

    26. Marsovszki Viktória

      Elküldtem Cen’ gmailjére,
      Nektek a fb-on osztottam.

      Nagy László szavaival zárom le ezt a”beszélgetést”.
      Az utolsó interjúban ezt hagyta üzenetként. nekünk:
      “Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.”
      Csókolok mindnekit! 🙂

    27. Marsovszki Viktória

      Tényleg az utolsó szó jogán, hadd meséljek nektek valamit.
      Az iskolában sokat játszottuk a gyerekekkel, magyarórán, osztályfőnökin, erdei iskolákban a forró szék játékot. Maygarórákon olyan céllal, hogy mindenki szembesüljön vele, mennyire van benne a szövegben, amivel dolgoztunk, Szerették ezt is, mert nem “feleniük kellett, a klasszikus értelemben, és mégis feleltek.
      A csapatépító formáját viszont egyenesen imádták, kérték, követekték, játsszuk! Mert itt megtapasztalhatták, hoyg a szabályokat nem csak nekik kell betartani, hanem a tanárnak is. Gyakran beleültettek engem is a forró székbe, és nem kíméltek, kemény kérdéseket kaptam tőlük, amire csak az igazat lehetett válaszolni. Bevallom jónéhányszor leizzadtam ezekben a játékokban, de nem bántam, egy csöppet sem, mert a gyerekek rengeteget tanultak ezekből a játékokból. Természetesen ők teljes gózzel benne voltak, vállalták a szabály betartását. Mindenre a legőszintébben kell felelni, akkor is, ha már sistereg a fenék! 🙂
      No, ilyen forró székbe akartalak tegnap beülteni benneteket, mintha ti is gyerekek lennétek! Ezért elnézésteket kérem! Mentségemre csak az szolgál, hogy én azért kellőképpen összeégett seggel álltam fól ebből a játékból. De csak magamnak köszönhetem., tudom én azt. 🙂 És mostmár leszállok a témáról, túllihegtem, azt hiszem. Nem történt semmi. 🙂 🙂

    28. Marsovszki Viktória

      Ő, de balga vagyok, basszus!
      Hiszen ti nem is örültetek a KÖNYVNEK. És én ezt tudtam, Melindának el is mondtam egy telefonbeszélgetésben.
      Miért gondoltam, hogy együtt esetleg lehet örvendezni? Virtuálisan.
      Ezer oka van annak, hogy miért lett kettőnk öröme a könyv, a Cen’-é, ls az enyém.
      Hiszen a kolofonban is benne a szám: 2.
      A nagy csillagos égen is ott a 2 csillag.

      És mindnekiben ott a magyarázat a maradék 998 okra.
      Nem is kell forró székbe ülnie, hogy ebből legalább néhány dolgot összeszedjen.
      Sajnálom, hogy így alakult, nagyon.
      Húsvétra azért elküldöm mindenkinek a testet öltött (élő) könyvet.
      Ingyen és bérmentve, természetesen csak, ha kéri. Megírja nekem a címét, hova.
      Nem ajánlom föl többször, tartsátok evidenciában.
      Feltámadunk. ? 🙂 🙂
      Csókollak benneteket.

      • Drága Viki, mind együtt örültünk Veled,no meg Cennel, aki úgy tűnik ” szó bennszakad, hang fennakad , lehellet megszegik” extázisba került – nem is értem miért mondod, hogy nem örülünk.
        Sok szeretettel – feltámadva:-))))
        Lívia

      • Ibolya Nagy

        A kutyafáját, Viki!
        Még hogy nem örültem a könyvnek, mit gondolsz, miért jelentkeztem néha messengeren, amikor már túl nagy volt a csönd? Hogy elkészüljön, legalább karácsonyig! Gyönyörű lett, gratulálok!
        Másban úgyse tudtam volna segíteni, csak virtuálisan.

    29. Marsovszki Viktória

      Kérlek, Cen’ olvasd el a Mirilla, a Velbit virága alá írt hozzászólásokat.
      Abből nagyon szépen kiderül, amit én itt ki akartam taposni szegény munkatársaimból.

    30. Marsovszki Viktória

      Kedveseim!
      Hagyok egy szusszanásnyi időt most már Cen’-nek is óév búcsúztatására, az új esztendő köszöntésére.
      A Cen’ által tavaly földarabolt egyik farönköt sikerült összeragasztanom, azt hiszem Valljuk be ez még az I(i)stennek is csak nagynehezen sikerült volna. 🙂
      Elutazom. Ám idén nem a Hargitára, annál egy kicsit messzebbre megyek: magamba., Kisöpröm a házat, próbálom a helyükre tenni a dolgokat, Ekkora káoszban, már nehéz eligazodni.
      Mindenkinek a legjobbakat kívánom 2020-ra: Rendet, (J.A) tiszta házat!
      Nekem segítség ebben most egy 51- , és egy 3 éves barátság. (Ha a barátságokat lehet az idővel mérni egyáltalán).
      A maradék csongrádi borral kocc az új évre! 🙂
      P.S.: Ja, a bátyám, Tafy, is koccint rátok egy abszinttal, valahol a dűnék közt bolyong, harmadnapos éppen, aligha éri meg az új évet a szokásos szilveszteri meghalás nélkül.
      De ő már csak ilyen. Feltámad az új évre. 🙂

      ,

      • Bocsássatok meg a késői bejelentkezésért, de 2019 év vége egésze speciálisra sikeredett, úgy foglalhatnám össze, hogy 2020-al erőteljesen összecsúszott, és ez sok új feladatot adott. S hogy még homályosabb legyek: brutál konkrét 2020-as dátumok bűvöletében élek, de hogy mi mindenről van is szó, azt legkésőbb január 14.-én látni fogjátok.

        Nagy örömmel olvasom minden sorotok. Viki egy pozitív vihar. Néha tornádó. Jó látni, olvasni, ahogy együtt vagytok – oly sokféleképp. Szeretettel kívánom nektek még mindig, továbbra is, minden korábbinál jobban a legjobbakat! Cen’ – s 2019-ben jövök még. Aztán egy nagy levegő, és jöjjön, aminek jönni kell: 2020 🙂

    31. Nagyné Ica

      Kedves Angyalok és Cen’!

      Szívből gratulálok a Kék Könyvhöz! Ügyesek vagytok!
      Én ebből kimaradtam, nem véletlenül, szánt szándékkal.

      Nekem nincs sem írói, sem művészi, sem a tudományos vénám, csak egy egyszerű olvasó vagyok. Úgy éreztem nem illek a képbe.

      Viszont örülök az örömötöknek!

      Karácsonyra meglepetés ajándékot kapni a legnagyobb öröm. Ha azonban csak várod a postást, mind hiába, és nem hozza várva várt ajándékot, az csalódás!

      A legjobbakat mindenkinek és Boldog Új Évet!

      • Ibolya Nagy

        Egy cipőben járunk, Ica, de még én is túl tettem magam rajta, nem volt könnyű.
        A legjobbakat nektek!☺️

      • Ibolya Nagy

        Egy cipőben járunk, Ica, hiszen tudod. Túl tettem magam a dolgon, nem volt könnyű, ezt is tudod.
        A lehető legjobbakat kívánom, szeretettel!☺️

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük