Életünk a mesterművünk, a szimfóniánk

életünkVan egy jelenet az Amadeus című filmben. Mozart kortársa, Salieri beszél egy gyóntatópaphoz a diliházban (Salieri valóban ott végezte, és többek között Mozart meggyilkolásával vádolta magát). F. Murray Abraham tökéletesen hozza az őrült középszer figuráját. Felejthetetlen az az önimádattól vizenyős, fájdalmas és zavarodott tekintetet. Salieri hajdani sikereiről mesél a zongoránál, és azt kérdezi: „Ezt bizonyára hallotta már!” – és játszani kezdi egykori darabját. „Nem, sajnálom, nem ismerős” – sajnálkozik a pap. „Akkor talán ezt!” „Sajnálom, ezt sem.” Ez az a pillanat, amikor Salieri nárcizmusa összeomlik, őszinte fájdalom veszi át a helyét, és újabb dallamot játszik. A pap végre felderül: „Aha, ezt ismerem!” „Ez Mozart” – feleli Salieri. Többről van itt szó, mintsem arról, hogy a középszer belebetegszik egy zseni közelségébe. Mozart olyan dallamokat szült, melyek egyszerre voltak újak, s ugyanakkor ismerősek. Ez igazán nehéz mutatvány. Mozart témákat talált. Amint Beethoven is.

 
életünk 1

Fotó: Centauri

De hozhatunk példákat máshonnan is. Chaplin első amerikai szerződését hamar felbontották volna, mivel csapnivaló komikus volt akkoriban. Épp ez a felismerés vezette el oda, hogy kutasson valami után, ami majd Chaplinné teszi. E keresés során, egy kelléktárban, szinte megszólította a kalap, a sétapálca, és a bajusz, és mire kilépett onnan, megvolt az a figura – a keménykalapos, kacsajárású csavargó –, aki aztán az egész életét meghatározta. Meglett a téma! Vagy ott van Gauguin, aki Tahitiig utazott a témáig. Vagy ott van Assisi Szent Ferenc, akit egy templomrom szólított meg. Vagy ott van Scorsese, akit az alvilág. Vagy ott van Dalí, akit megszólított Gála. Vagy Konrad Lorenz, akit megszólítottak – szó szerint – az állatok. Hosszú a sor, s minden jelentős alkotó esetében ott a téma. Bár az utóbbi 100 évnek azt a címet is adhatnánk: „A téma haldoklása s halála.” De téma nélkül semmi sincs. Ne gondoljuk, hogy ez csak a „nagyemberekre” igaz. Ami Chaplin, Gauguin, Mozart és Beethoven feladata volt, épp az a feladat mindannyiunk számára. Csak a színpad más, a kihívás ugyanaz. Meg kell találnunk a témáinkat. Azokat a legfőbb irányokat és erőket, amelyek irányítják és utánozhatatlanná teszik az életünket. A téma megtalálásáig épp úgy bukdácsolunk, mint Chaplin; végül látni kezdjük, hogy az életünknek vannak olyan visszatérő témái, amikkel szemlátomást feladatunk van; idővel megkülönböztetjük a főtémát a melléktémáktól; életünk derekán azt is belátjuk, hogy nemcsak Vivaldi, Dosztojevszkij, Bulgakov, Monet, Shakespeare és a többiek témáinak kidolgozása alkotás; felülmúlhatatlan alkotás a saját életünk is; főtémára épülő, melléktémákkal kísért szimfónia minden élet. Technikailag pedig két komponensből áll: abból, ami ránk talált, és abból, amit megkomponáltunk.
Szép hétvégét! (A harmadik képen gránátkristályokat láttok, amiket arany- és zafírmosás közben találtam.)

 
életünk 2

Fotó: Centauri (Gránátkristályok)

ERŐSEN KAPCSOLÓDÓ 🙂

 

Egy jól irányzott sóhaj

6 Comments:

  1. Tapasztalat:egy zseni,vagy művész lényétől leginkább azok kattanak be akik vele élnek.Ha az illető nő vagy férfi még Múzsa is ráadásul,akkor felkötheti a hóbelebancot😊 Egy biztos:olyanok,mint a festmény alatt a vászon,vers sorai alatt papír…háttér-tartalom…nehéz téma…

    • Ez valóban nehéz ügy és messzire vezet. Ezzel az írással csak azt szerettem volna mondani, hogy a téma (életcél?) megtalálása épp olyan fontos és épp annyira jelentős mindannyiunk esetében, mint a nagy alkotóknál, és e tekintetben nincs alá-fölérendeltségi viszony “nagyember” és “halandók” között. Ez kicsit az arisztokratikus gondolkodás ellen szól. Amiről te írsz, leegyszerűsítve talán úgy fogalmazható meg, hogy a zseni magas IQ-jához nem mindig társul magas EQ. A zseni félelmetesen okos, ám ugyanakkor nemritkán félelmetesen alulfejlett érzelmileg (infantilis, zsarnoki, egoista és a többi). Ennek eklatáns és rémisztő példája talán a legismertebb koponya: Einstein. Ha már most volt nőnap: az arcképének nemcsak a legnagyobb tudósok arcképcsarnokában van hely, hanem azok között, is akik iskolapélda-szerűen aláztak meg nőket. 🙁

      • Ibolya Nagy

        “Csak a színpad más, a kihívás ugyanaz. ” 😊

      • Szerintem, ahhoz, hogy valaki bármely tudományban, de művészetben is, “nagyon magasra” kerüljön, elengedhetetlen “némi” egoizmus, máshogy ez lehetetlen. Az érzelmi intelligencia pedig sokkal inkább született tulajdonság, ugyanúgy, mint a tehetség. Na és sem a tudományokban, sem pedig a művészetekben nem feltétlen a legnagyobb tehetséggel rendelkezők jutnak el a leg-leg-leg szintre. Fizikusok között is volt néhány, akiknek a felfedezéseiért mások arattak le a babért……… Persze, ez nem igazán idevágó téma, bocs….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.